Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-24 / 120. szám
2 1995. május 24., szerda UJ KELET nemzetközi Grozniji béketárgyalások Mészáros Sándor, az EBESZ grozniji missziójának vezetője szerint megtartják csütörtökön a csecsenföldi konfliktusban érintett összes fél részvételével tervezett rendezési tárgyalásokat. Mészáros, aki magára vállalta a közvetítő szerepét a békéltető találkozón, az ITAR-TASZSZ Groz- nijban tartózkodó tudósítójának nyilatkozott kedden. Boszniai szerb parlament A boszniai szerb parlament Banja Luka-i ülésszakán jelenlévő képviselők kedden közfelkiáltással üdvözölték a krajinai szerb parlament döntését, amelyben határoztak a két szerb „állam” egyesítéséről — jelentette ki kedden Momcilo Krajisnik, a törvényhozás elnöke. Jelcin iráni meghívása Borisz Jelcin elfogadta az iráni vezetők meghívását, de a látogatás időpontját még nem rögzítették — jelentette be kedden Mihail Gyemurin orosz külügyi szóvivő. Az orosz elnök az iráni meghívásra adott válaszában „késznek mondta magát egy teheráni látogatásra, időbeosztásának függvényében”. Halálos fenyegetés Halálosan megfenyegették kedden a Magyar Rádió belgrádi tudósítóját. Varga Szilvesztert tizennégy óra előtt nem sokkal Gombosról telefonon hívta fel egy magyar férfi, aki a szerb radikálisok támogatójának számít a nyugat-bácskai faluban. A végig szerbül beszélő Kerekes György előbb felelősségre vonta Varga Szilvesztert azért, mert a múlt csütörtökön beszámolt a jugoszláv rendőrség által végrehajtott gombosi házkutatásokról, majd közölte: a tudósításról értesítette a jugoszláv belügyminisztériumot, vagyis a rendőrséget, valamint a katonai elhárító szolgálatot. Kerekes György ezt követően azzal fenyegette meg a tudósítót, hogy úszni fog a Dunában, méghozzá a víz alatt. A fenyegetés elhangzása után a gombosi férfi válaszra sem várva letette a kagylót. A rádió tudósítója a fenyegetésről értesítette a Belgrádban akkreditált külföldi újságírók szervezetét is, s a testület várhatóan közleményben követeli majd a Jugoszláviában dolgozó külföldi újságírók biztonságának szavatolását. Román rendőrség A román rendőrség sajtóosztálya hétfőn este kiadott közleményében kereken elutasította az Amnesty International Romániát több tekintetben élesen bíráló jelentését, és azt hangoztatta, hogy az abban a homoszexuálisokkal, a letartóztatásban lévő személyekkel és a cigányokkal szemben elkövetett jogsértésekről szóló közlések azt mutatják: az Amnesty International „egyoldalúan, teljesen szubjektív módon” tájékozódott, és „nyilvánvalóan nem ismeri a romániai realitásokat”. Christopher Európába utazik Európába utazik a jövő héten Warren Christopher amerikai külügyminiszter. Először a hollandiai Noordwijkban részt vesz a NATO-tagországok tavaszi miniszteri értekezletén, majd Portugáliába és Spanyolországba utazik tovább — jelentette hétfőn az AFP francia és a UPI amerikai hír- ügynökség az amerikai külügyminisztériumra hivatkozva. Tádzsik tárgyalások A tádzsik kormány és az iszlám fegyveres ellenzék tárgyalásainak Almatiban kezdődő negyedik fordulóján nem lesz szó koalíciós kormány alakításáról —jelentette be kedden tartott sajtóértekezletén a dusanbei kormány küldöttségének vezetője, Mahmadszaid Ubajdullojev miniszterelnökhelyettes. Az ellenzék vezetője, Akbar Turadzsonzoda előreláthatólag kedden este érkezik a kazah fővárosba, ahol így szerdán kezdődhetnek az ENSZ védnöksége alatt az érdemi tárgyalások. Az AFP értesülése szerint az ellenzék három fő követelése: 1.: Dusanbéban az ENSZ felügyeletével megtartandó választásokig „semleges személyiségekből” álló átmeneti kormány vegye át az irányítást; 2.: nemzetközi ütközőerők helyezkedjenek el a két tábor között; 3.: vonuljanak vissza az áprilisban a Pamírba küldött orosz csapatok. Nem szabhatnak feltételeket Joseph Kruzel, az amerikai védelmi minisztérium európai és NATO-ügyekért felelős államtitkára kedden Prágában lehetetlennek nevezte, hogy a közép-európai államok valamiféle sajátos feltételekkel integrálódjanak az északatlanti szövetségbe. Kruzel kétnapos prágai látogatásának első napján Vilém Holán cseh védelmi miniszterrel és Alexandr Vondra külügyminiszter-helyettessel tárgyalt. Parlamenti hírek Az Országgyűlés plenáris ülésének déli szünetében megtartott sajtótájékoztatón a kormány stabilizációs csomagjáról mondtak véleményt szavazás előtt kormánypárti és ellenzéki képviselők, illetve a készülő jövedéki törvény módosításáról fejtették ki álláspontjukat. Az SZDSZ-frakció részéről Gaál Gyula a kormány stabilizációs programjával kapcsolatban kijelentette: az SZDSZ megszavazza a törvényjavaslatot, mert jogszerűnek és megalapozottnak tartja. A jelenlegi gazdasági helyzetben az egyedüli alkotmányos megoldást választotta a kormányzat, amikor e tervezetet társadalmi vitára bocsátva hozta a köz tudomására, hogy mit kell vállalnia. A kormánypárti képviselő még hozzátette: nem arról van szó, hogy van egy gonosz újraelosztó hatalom, a kormány, amely ül a kincsesládán, hanem arról, hogy ebben a kincsesládában adósság- levelek vannak, tehát csak az adósságot lehet újra elosztani. Bauer Tamás hozzátette: az, hogy az SZDSZ megszavazza ezt a törvénycsomagot, nem azt jelenti, hogy nem látja, milyen következményei lesznek ezeknek a megszorító lépéseknek. Ezért is próbálták kormánypárti oldalról módosító indítványokkal igazságosabbá tenni a szociálpolitikát érintő intézkedéseket. Szóvá tette, hogy a jelenlegi ellenzék csak bírál, és — ellentétben az előző ciklus ellenzékével — nem tesz javaslatot arra, hogy hol lehetne takarékoskodni. Az MSZP-frakció sajtótájékoztatóján Tompa Sándor, Lakatos András és Miklós László a feketegazdaság folyamatainak visszaszorítását szolgáló jövedéki törvény módosításáról szóltak. Véleményük szerint az 1993-ban megszületett törvény jó alapokat teremtett a szabályozásra, de nem adott megfelelő jogi hátteret az ellenőrzésnek és a szankcionálásnak. A tervezett módosítások nyomán a törvény több alapfogalmat fog definiálni, így a nagykereskedelmi, a kiskereskedelmi forgalom tartalmát, a számla tartalmát, szigorítja a jövedéki engedély megadásának feltételeit és nem utolsósorban bevezeti a jövedéki biztosítékokat, azaz jövedéki engedélyt a jövőben csak az kaphat, aki megfelelő vagyoni fedezettel rendelkezik. A fedezetet változó, a terméktől és a forgalmazástól függően 5 és 200 millió forint közötti összegben határozza meg a törvény. A jogszabály azonban a már jövedéki engedéllyel rendelkezők számára kellő időt biztosít az új feltételek megteremtéséhez. A KDNP-frakció tájékoztatóján Csépe Béla frakcióvezető-helyettes a Bokros-csomag parlamenti vitájában az ellenzéket ért kritikára válaszolva kijelentette: képtelen az a vád, hogy az ellenzék obstrukcióval akarta megakadályozni a miniszterelnök amerikai útja előtt a Bokros-csomag megszavazását. Ez azt sugallhatja, hogy az ellenzék nincs tisztában az ország helyzetével. A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: az ellenzék tudja, hogy szükségesek a megszorító intézkedések, de azok tartalma és a kezelés módja miatt a kereszténydemokraták sem fogják támogatni a javaslat megszavazását. Kifejtette: A kormány bizalomvesztő politikája ellentétes a stabilizációs csomagtól várt hatással, azaz infláció- gerjesztő. Nevetségesnek tartotta a családi pótlék korlátozásából származó 9 milliárdos „nyereséget” akkor, amikor a privatizáció elmaradása több tízmilliárdos veszteséget okoz. Csépe Béla szerint az előző kormányzati munka vége felé meginduló gazdasági növekedést, a fékentartott inflációt „siratja” az ország. Ivanics István azt tette szóvá, hogy a szakszervezeteknek sokkal jobb elképzeléseik vannak a gazdaság stabilizálásáról, mint a kormánynak. Kovács Kálmán kétségbe vonta azt a kormányzati kijelentést, hogy a közoktatást nem érintik a megszorító intézkedések. A Fidesz-frakció nevében Varga Mihály koncepciótlan és átgondolatlan intézkedéscsomagnak nevezte a stabilizációs tervet, szerinte a kormány destabilizál. Ezért a Fidesz nem fogja megszavazni az előterjesztést, és név szerinti zárószavazást kért. Trombitás Zoltán az egészségügyben tervezett, átgondolatlannak nevezett intézkedéseket bírálta, és hangsúlyozta: a Fidesz kezdettől fogva ellenezte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felállítását. A fideszes politikus szerint a kórházi ágyak megszüntetése azt fogja eredményezni, hogy a betegek 50 százaléka azért hal meg, mert nem kaphatja meg a megfelelő ellátást. Sasvári Szilárd a családalapító fiatalokat sújtó intézkedések kapcsán az újlakás-építés ellehetetlenítését rótta fel a kormánynak. Kevesebb valutát vásárolunk Szekeres— Thürmer találkozó Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével találkozott kedden, az országgyűlési irodaházban Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának vezetője. A két politikus a kormány gazdasági stabilizációs tervéről cserélt véleményt. Thürmer Gyula a találkozó után azt nyilatkozta a sajtónak, miszerint a Munkáspárt megérti, hogy a gazdasági stabilizáció érdekében határozott intézkedéseket kell hozni, de elutasítják az említett kormány- csomagot. Úgy vélik, hogy annak komoly szociális, belpolitikai következményei lennének, ezért azt szeretnék, ha a parlament levenné azt a napirendről, és új intézkedéscsomagot dolgoznának ki. A Munkáspárt szerint a kormánynak az év végéig le kellene állítania a nagyvállalatok és a bankok privatizációját, és hitelek, valamint kötvénykibocsátás helyett meg kellene egyeznie a jegybankkal és az állami bankokkal kedvezményes kölcsönök folyósításáról. Thürmer hozzátette: ők elsősorban a NATO-kiadásokon és az egyházi ingatlanok visszaadásán takarékoskodnának. Tárgyalásokat kezdeményeznének a külföldi adósságokról is. Szekeres Imre kijelentette: nem tartja megvalósíthatónak a Munkáspárt javaslatait. Hangsúlyozta: a kormány célja a magyar gazdaság verseny- képességének javítása, az állami kiadások csökkentése, illetve új szociális intézményrendszer kialakítása.. Áprilisban jelentősen csökkent a lakosság által kiváltott turistavaluta összege a megelőző hónapokhoz képest. A Magyar Nemzeti Bankban kedden az MTI érdeklődésére elmondták, hogy míg januárban 120 millió, februárban 11'6 millió, márciusban 107 millió dollárt adtak el, addig áprilisban már „csak” 45 millió dollárt. Négy hónap alatt összesen 389 millió dollárt értékesítettek a lakossági évi 800 dolláros turistakeret terhére, és ez csaknem háromszorosa az elmúlt év hasonló időszakához képest. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy tavaly április 1-jétől emelték évi 800 dollárra az addig 350 dolláros keretet. Az áprilisi visszaesést szakértők többek között azzal magyarázzák, hogy sokan előrehozták vásárlásaikat, illetve a márciusi jelentős forint- leértékelés is visszavetette a valutavételi kedvet. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kiszámítható forint- leértékelés miatt érdemesebbnek látszik forintban takarékoskodni. Az alkotmány győzött Alkotmányellenes a kormány azon határozata, amellyel elrendelte a Magyar Televízió létszámának ezer fővel való csökkentését — mondta ki kedden aláírt határozatában az Alkotmánybíróság. Az MTI-hez eljuttatott ezzel kapcsolatos közlemény szerint a határozat megállapítja, hogy az alkotmányellenes rendelkezésekhez semmiféle joghatás nem fűződik, azoknak semmiféle kötelező erejük nincs. Az Alkotmánybíróság indokolásában rámutat arra, hogy a jogalkotási törvény szerint a kormány csak az irányítása alá tartozó szervekre bocsáthat ki határozatot. A Magyar Televízió azonban nem tartozik a kormány irányítása alá, ezért kormányhatározattal létszámleépítésre sem kötelezhető. Az Alkotmánybíróság utalt arra a korábbi határozatára is, amelyben alkotmányellenesnek minősítette, hogy a televízió költségvetési előirányzata fölött a kormány rendelkezzék. A határozat leszögezi, hogy ésszerű takarékosságra a költségvetési előirányzat révén az Országgyűlés kényszerítheti a Magyar Televíziót. Az elmúlt év bírósági számadatai Az Igazságügyi Minisz- tihez képest lényegesen térium Kutatásszervező nem változott. A közvá- és Elemző Főosztályá- das eljárásban elítélt nak tanulmánya szerint felnőttkorúak főbb de- a jogerősen elítéltek szá- mográfiai-társadalmi jelma tavaly 78 324 volt, lemzők szerinti megosz- csaknem 4 ezerrel több, lása ugyancsak az 1993- mint 1993-ban. A fiatal- as évben megfigyelt ará- korú elkövetők száma nyokhoz hasonlóan ala- 1994-ben 7537 volt, s ez kult. 14,1 százalékkal maga- A bűnözés szerkezetét sabb az elmúlt évinél. A vizsgálva az összeállítás közvádas eljárásban el- megállapítja: a fiatalkoréit felnőttkorúak száma rúaknál és a felnőtt- 69 781, az emelkedés 4,5 korúaknái egyaránt elsőszázalék. sorban a vagyon elleni A tanulmány szerint a bűnözés dominál, bár a fiatalkorú elítéltek élet- felnőttkorúaknál a sze- kor, családi környezet, mély elleni bűncselek- iskolai végzettség és mények miatt elítéltek előélet szerinti megosz- száma 17 százalékkal lása tavaly a tavaly élőt- emelkedett egy év alatt.