Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-29 / 100. szám

Fiatal Konzervatívok Szövetsége — a jövő pártja?

Sok minden történt az állítólagos rendszerváltás óta. Az első' szabad választások meglepetésének, a Fidesznek életében is voltak, vannak jelentős változások, mert az SZDSZ és az MDF gyermekeként emlegetettek időközben politikai szempontból felnőtté váltak. A másodszor is elszenvedett választási vereségük elgondolkodtatta — az időközben lecserélődött — a vezetőséget. A most hétvégén lebonyolításra kerülő kongresszusuk után könnyen meglehet, hogy az odaérkező fiataldemokraták mint fiatal konzervatívok jönnek el onnan. Mádi Lászlóval, a Fiptal Demokraták Szövetségének országyűlési képviselőjével beszélgettünk:

— Megváltozott a Fidesz? — kérdezem, kezemben tartva azt a programnyilatkozatot, amelyet a hétvégi pártkongresszusukra készítettek Elek István és munkatársai. — Mintha a: alaphangulat megváltozott volna. Tartalmában más ez a nyilatkozat, mint amit eddig megszokhattunk a Fidesztől.

— Maga a programnyilatkozat komoly vitát váltott ki a párton belül, egyébként más munkacsoport is készítette, mint az előbbieket. Öt év alatt a helyzet jelentősen megváltozott, és igaz az a diagnózis is, hogy mindenki rendkívül súlyos helyzetben van. Nagyon tisztázatlan és bizonytalan helyzetet él meg az ország nap mint nap. Persze tíz évvel ezelőtt is egy megdönthetetlennek látszó, rendkívül erősnek hitt hatalmi csoportosulás ellen léptünk fel, amivel nagyon sok a mai összerímelés, de akkor nem volt még többpártrendszer. Ma pedig egy stabil parlamenti légkörben dolgozhatunk. De alapvetően a helyzet nem sokat változott azóta, mert az MSZP vezetői ugyanazok, mint ’89-ben voltak, csak kiegészültek az SZDSZ politikusaival, ők pedig jelentős pálfordu- lást hajtottak végre az utóbbi öt évben. Azt gondolom, hogy a Fidesznek az orientáltságát, a pragmatizmusát, a konstruktív ellenzékiségét, illetve gazdasági és oktatási irányultságát meg kell őriznie. Én mint a Fidesz Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei elnöke a hétvégi kongresszuson ezeknek a szellemében fogok tevékenykedni.

MÚLT NÉLKÜL NINCSEN JÖVŐ

— A programnyilatkozatban állandó visszautalásokat éreztem az elmúlt kommunista diktatúrára, a rendszerváltásra, Nagy Imre mártírságára. Ezek szim- bólumértékűek vagy valami mást jelentenek?

— A program egy alapvető történelmi szemléletmódot, ideológiai állásfoglalást jelent a Fidesz részéről. Nem valósulhat meg a továbblépés anélkül, hogy a magyar történelem legfontosabb sorsfordulóihoz, időpontjaihoz való hozzáállásunkat ne tisztáznánk. A programtervezet első fejezetei ezt a kérdést teszik rendbe. Ezen túlmenően azt gondolom, a Fidesznek be kellett látnia, hogy a politikai helyzet megváltozott, és értékeinek megőrzése mellett nyitottabbá kell válnia más értékek felé is. Mivel a balközép irányultságú SZDSZ a koalícióban még inkább balra tolódott, a Fidesznek a korábbi polgári irányultsága mellett a konzervatív polgári elképzeléseket is hangsúlyosabban fel kell vállalnia. Az elmúlt években úgy emlegették a Fideszt, mint az MDF és az SZDSZ gyermekét, hiszen gondolkodásmódban közöttük helyezkedett el. A megváltozott politikai térképen más helyet foglal el a pártunk: most egy nem feltétlenül jól működő szociálliberális irányzattal szemben fogunk artikulálódni.

— Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a kis Fidesz felnőtt?

— A Fidesz mindenképpen felnőtt. Öt-hét év gazdag ellenzéki tapasztalatai alatt, azt hiszem, a (jó értelemben vett) naivitásokat és tapasztalatlanságokat már kinőtte. A párt gerincét már egy önálló egzisztenciával is bíró, húsz-harmincéves átlagéletkorú generáció alkotja mindamellett, hogy a kezdeti elképzelések nem változtak alapvetően.

HOVÁ LETT A RÉGI TŰZ?

— Hová lett a tűz a Fideszből? Úgy tűnik, mintha meg-, vagy inkább lenyugodott volna (még az idősek körében is tetszést arató) magával ragadó lendülete...

— Természetesen a forradalmi időkben, a diktatúra idején ki kell mondani bizonyos alapigazságokat (Pásti dámoj, táváris!), meg kellett fogalmazni bizonyos követeléseket, amiket addig senki sem mert kimondani. Megint más a demokrácia idején, ahol kialakult intézményrendszer van, különböző hatalmi ágak alakultak ki, ahol a Fidesz egy kicsi ellenzéki párt. Ebben a közegben meg kell őriznünk higgadtságunkat, konst- ruktivitásunkat, el kell tudnunk mondani javaslatainkat mérsékelt hangnemben. Nincsenek irreális helyzetek, tehát nincs szükség irreálisnak tűnő követelésekre — egyszerűen tisztában kell lennünk a helyzet valós állapotával.

— A nyilatkozatból kitűnik, hogy a Fidesz a rendszerváltást nem tekinti valódi váltásnak: a megfogalmazott céloktól eltérő végeredmény született, és ebben saját magát is felelőssé teszi.

— Amennyiben reálisan gondolkodunk, el kell ismerni mindenkinek a felelősségét, aki valamennyire is befolyásolta a folyamatokat. A Fidesznek mint parlamenti ellenzéki pártnak is voltak lehetőségei... A párt 1994-es politikájának felelőssége is, hogy a szocialisták iránti vágy ilyen erősen felébredt az emberekben.

— Hol követte el a Fidesz a hibát?

— Azt gondolom, nem voltunk eléggé tisztában azzal, milyen erős az úgynevezett késő Kádár-rendszer iránti nosztalgia az emberekben. Hiába próbáltuk elmagyarázni nekik, hogy a múlt már nem hozható vissza, illetve azt, hogy a régi-új vezetők nem tudják a kialakult válságot megfelelően menedzselni. Sőt, a Fidesz kritikai attitűdje csak fokozta a szocialista párt iránti vonzalmat. Önkritikusan azt kell mondanom, hogy ez a lépésünk nem volt túl szerencsés... Pedig tartalmilag nem volt hibás egyetlen kijelentésünk, aggályunk sem, mert az elmúlt egy év tapasztalatai az elgondolásainkat igazolják. Jó célokból, nem megfelelő eszközökkel, rossz megoldás született.

ROMLOTT A HELYZET?

— A kongresszuson el fog hangozni, hogy jelentősen romlott Magyarország nemzetközi megítélése, pedig a híreshírhedt Bokros-programnak pozitív volt a külföldi megítélése.

— A kettő nincs egymással ellentmondásban. Véleményem szerint az utóbbi egy évben a korábbi négy év egészéhez viszonyítva ténylegesen rosz- szabb lett a megítélésünk. Az 1994-ben felálló új kormánykoalíció irányában nagyon pozitív hozzáállást tanúsított a Nyugat, de ezeket a jó megítélésű elvárásokat romba döntötte például a kormány által hazánkról kialakított negatív kép, amihez nem társult konkrét megoldási javaslat. Ehhez hozzájárult még a HungarHotels-botrány, illetve a privatizáció gyors ütemű lassítása, ami az Antall-kormányhoz képest komoly visszalépést jelentett. Ezt a kilenc hónapos semmittevést próbálja megoldani a „feketevasámapon” született programcsomag, amit pozitívan értékelnek a külföldi szakemberek és politikusok. De nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy vagy a Bokros-programot csináljuk, vagy tönkremegy az ország! Vannak más alternatívák is. Ezt nem most kellett volna meglépni, hanem a választások utáni bizalmi légkörben. A szocialista—szabaddemokrata elképzelések helyett más típusú megoldásokra lett volna szükség: sokkal inkább a fizetési mérleg egyensúlyba hozására, mintsem a költségvetési egyensúly javítására kellett volna koncentrálni. Konkrétabban kifejtve: az exportlehetőségek bővítése fontosabb lett volna, mint az import visszafogása, és a költségvetési szigorításokat sem lett volna szabad ilyen drasztikusan bevezetni. Ez a program számos ponton a gazdasági élet megfékezését segíti elő, bármennyire is az ellenkező hatást kívánják elérni vele.

Pedig az Antall—Boros kormány lekö- szöntével statisztikailag kimutatható volt: a GDP 2, az ipari termelés 9 százalékkal — majdnem két számjeggyel

— növekedett, és az infláció lelassult. Az utóbbit elindítani nagyon könnyű, de megállítani... Tehát hogyha az intézkedések mögött nincsenek bizalmi támogatások, akkor azok nem fognak célt elérni.

— A lakosság részéről mégiscsak mutatkozik valamiféle bizalom: vár mindenki, például nem vonulnak az utcára, mint hajdan, a taxisblokád idején...

— Szét kell választani a közömbösséget, az apátiát és az aktív tiltakozást. Ma az emberek körében iszonyú indulatok feszülnek, talán ezért is fordultak el a politikától. Ez olyan passzív ellenállásokhoz, polgári engedetlenségekhez vezethet, ami megnyilvánulhat különböző közüzemi díjak nem fizetésében vagy például adócsalásokban. Szétrombolhatja mindazt a normális gazdasági működést, aminek a kialakításán fáradoznak. Úgy látom, az emberek nem igazán bíznak a kormányban. Ha a polgárok inflációra számítanak, akkor ez a helyzet minden gazdasági folyamatban

— a bizonytalanság miatt — inflációt fog gerjeszetni. Ennek a helyzetnek az előidézéséért nagyon nagy részben a kormánykoalíció a felelős.

ÁTÉRTÉKELT GONDOLATOK

— Visszatérve még a taxisblokád idejéhez, a megváltozott politikai légkörben — gondolok itt az SZDSZ szemléletváltására—a Fidesz újraértékelte az akkori eseményeket?

— Az alaphelyzetet az teremtette meg, hogy az MSZP abszolút többsége ellenére a szabaddemokraták betársultak a koalícióba. Korábban is számos ponton volt vitánk az SZDSZ-szel. A taxissztrájk megítélése során abszolút felszínre került a két párt különböző állás- foglalása és lényeglátása. Ez úgy jelent meg, hogy az SZDSZ tevőlegesen támogatta a forradalmi szituációt, és megpróbálta, hogy azt egy esetleges hatalomváltásra vagy a hatalom megdöntésére felhasználja. Ez nem sikerült nekik, de egyértelműen az akkori alkotmányos rend ellen léptek fel — egyedülállóan a parlamenti pártok között. A Fidesz mindezzel szemben kritikus volt. A vezetőink kimondták akkor, hogy a kormány hazugsága indította el a folyamatot, illetve hogy egy demokratikus rendszerben nem lehet egy parlamenti pártnak forradalmi erőként az alkotmányos rend ellen fellépni. Számos egyéb kérdésben is különbözött a véleményünk — például a kárpótlás jogossága vagy az oktatás kérdésében is —, de mivel mindkét párt az ellenzék soraiban kapott helyet, a híradásokban csak annyi szokott volt szerepelni, hogy ők is és a Fidesz is egyformán voksolt — annak ellenére, hogy az okok néha homlokegyenesen különbözőek voltak.

— Most, 1995. áprilisában a Fidesz milyen tulajdonságokkal jellemezné az erős kezű, határozott államot?

— Véleményem szerint ez abban jelenik meg, hogy rendkívül korlátozott a hatásköre és a lehetőségei, ugyanakkor tevékenységi körén belül hatásosan tud élni jogosítványaival. Nem az az erős kezű állam, amely mindenkit maga alá akar gyűrni, mert az éppen a gyengeségének a jele: nem meri más szereplők mozgására bízni például a gazdaság alakulását. A határozott állam ismeri feladatait és funkcióit, mert adott esetben, ha szükséges, idejében közbe tud avatkozni. Ugyanakkor egy erős állam tudja és meri vállalni a kompromisszumot is. Az erejét éppen az mutatja, hogy mindenkor kész a megegyezésre. Például a Bokros-programnak ez a merevsége és kompromisszumképtelensége nem az erősséget, hanem éppen a gyengeséget mutatja. Nem mernek változtatni, mert félnek a presztízsveszteségtől, félnek a más gondolatoktól. Úgy vélem, a Fidesznek mindig is úttörő szerepe volt a politikai nyitottság megvalósításában és hangoztatásában. Egy kormányzat például nem teheti meg azt, amit a mostani általános MÁV-sztrájk- nál (ahol ráadásul ő a legfőbb tulajdonos), hogy külső szereplő kíván maradni. Nyilvánvalóan az ország gazdasági működőképességének témakörében sem lehetne teljesen közömbös. A kormány rendkívül szakszervezetbarátnak állította be magát, ugyanis az általunk meghirdetett társadalmi-gazdasági megállapodás nem köttetett meg, pedig lehetősége is lett volna rá. Nem voltak a kormánynak világos elképzelései arról, hogy mit is szeretne. Világos jövőkép nélkül nem mennek úgy a dolgok, ahogyan kellenének, enélkül nem lehet tervezni, adni és követelni.

— Az így jellemzett erős, határozott államkép akár a Fidesz jövőképe is lehet?

— Igen. Ez a párt tervei között mindig is egy szilárdan rögzített pontként szerepelt. Mindenképpen egy korlátozott, célokkal rendelkező államot szeretnénk már végre látni.

ETIKUS VAGY NEM?

— A Fidesz mindig is a szabadságot hirdette a gazdasági életben vagy a társadalom területén. Hogyan fér össze ezzel a gondolattal az államtól kapott székház saját célú eladása?

— Semmiképpen nem örülök neki és nem tartom jó megoldásnak, hogy a pártszékházat eladtuk. Ez az a téma, amiről nagyon nem szeretnek beszélni a politikusok. Háttereként elmondom, hogy egy választási kampány iszonyú összegekbe kerül. A szükséges pénz előteremtéséhez többféle módszer áll rendelkezésre: egyik lehetőség, hogy vállalkozóktól, a bel- és külföldi gazdasági élet szereplőitől fogad el pénzt, de akkor el is kötelezi, kiszolgáltatottá teszi magát az adott párt; a másik alternatíva az, hogy saját pénzeszközeit mozgósítja a szervezet. A Fidesz úgy döntött, hogy elkötelezi magát a függetlenség mellett, s a jogállamiság keretében tulajdonába került székházát eladja, megőrizve ezzel függetlenségét. Ezzel dupla vagy semmit játszott a Fidesz, ami, utólag nézve, sajnos nem hozott akkora eredményt, mint amire számítottunk. Amíg az SZDSZ kampánya közel egymilliárd forintba, addig a Fideszé ötszázmillióba került, de a kampányköltségeket nem lehet egyértelműen szétválasztani az egyéb költségektől. Egy választás finanszírozása mindig fontos etikai kérdés. Az SZDSZ ingatlanjait kivéve az összes párt székházai súlyos jelzáloggal vannak megterhelve, számomra etikailag még mindig tisztább így, ha a saját vagyonúnkat éljük fel, minthogy tisztázatlan körülmények között jussunk hozzá.

MOHI, VALLÁS ÉS POLITIKA

— A környezetvédelem a Fidesz életében mindig is központi szerepet játszott. Miért folytatta a párt a kampányt a mohi atomerőmű ellen? Mert atomerőmű vagy mert közel van a határunkhoz? Paks is...

— Azért, mert nem biztonságos. Egyébként a korábbi tervek megnyug- tatóbbak voltak ilyen szemponból.Az eddigi szocialista építőipari kivitelezés sem valami bizalomerősítő. A magyar félnek meg kell fogalmaznia nemzetvédelmi elvárásait, és megfelelő garanciákat kell kérnie minden tekintetben. A magyar határhoz való közelsége miatt nem csak Szlovákia belügye ez az építkezés. A Fidesz — már csak generációs kötődésénél is fogva — fontosnak tartja a magyar polgárok egészségét, környezetvédelmi igényeit, és a lehetőségeihez képest befolyásolni igyekszik az eseményeket.

— Hogyan kell értelmezni a programnyilatkozatban azt, hogy a vallás az ember leszemélyesebb közügye?

— Liberális beállítódottságunk miatt borzasztóan fontosnak tartjuk az egyéni és a közösségi autonómiát. Ez azt jelenti, hogy a személyes felfogásokat minden körülmények között tiszteletben kell tartani, persze amennyiben az nem alkotmányellenes. Ezekhez bizonyos körülmények között semmi köze sincs az államnak. Ami miatt mégis közügy a dolog, az az, hogy nemcsak személyekről, hanem csoportokról, közösségekről van szó. S ezék olyan értékeket hordoznak, amelyeket védeni, ápolni kell. Az államnak pozitívan kell feléjük nyitnia, hiszen az ember akkor igazán boldog, ha olyan közösségnek a tagja, ami megnöveli saját erejét, amiben ki tud bontakozni. Akkor lenne igazán jó a helyzet, ha a vallási, de mindegyik civil szervezet a saját lábán tudna megállni. A pillanatnyi gazdasági helyzetben olyan megoldásokra van szükség, amelyek az önállóság irányába terelik á civil szervezetek életét — az államnak fokozatosan ki kell vonulnia ebből a szektorból, semleges álláspontot elfoglalva. Az állami támogatásokat elfogadva részben kiszolgáltatottá válnak ők is.

— De ez akkor a pártokra is vonatkozik? Most az állam „pénzeli” a pártokat is, mintegy megtanítva a polgárokat a demokrácia intézményes működésére.

— Ez borzasztóan nehéz kérdés. Figyelembe kell venni, hogy ez nem Amerika, ott az államtól független pártrendszernek évszázados hagyománya van. Európában az állam szerepe kicsit más. Véleményem szerint középtávon nem lehet az államot kiszorítani a politikai belső életből a fennálló lehetőségek miatt. Persze egy nonprofittörvény megoldaná a helyzetet, amivel mind az Antall-, mind a Hom-kormány a mai napig késlekedik. Ez a törvény kijelölhetné egy-egy civil szervezet pontos feladatkörét, illetve megadná további működésének keretfeltételét. Hogy mikorra várható az állam kivonulása a pártok és a civil szervezetek életéből? Én abban reménykedem, hogy már a három kisgyermekem életében megvalósul az autonóm civil szabályozás, hogy egy ténylegesen erős kezű, határozott állam alakul ki, amely racionális döntéseivel hasznára válhat polgárainak. V. P.