Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-22 / 94. szám
HÉTVÉGÉ 1995. április 22., szombat ÚJ KELET Négy generáció egy fedél alatt A takaros kis házon és a rendezett udvaron így, kívülről nem is látszik, hogy négy generáció lakja. A család férfitagjai a telekhez tartozó földön szorgoskodnak, az asszonyok viszont az én kedvemért a lakásban maradtak. Az ebédlőben ültünk le a nagy asztal köré, amit étkezésekkor az egész család körbeül. Beszélgetésünk legfiatalabb résztvevője az öt hónapos Anita. Őt a sorban édesanyja, nagymamája és dédnagymamája követi. — Egy-egy ünnepnapon hány teríték kerül az asztalra? — kérdezem. Tizenkettő. Olyankor a fiamék is nálunk vannak a három unokával együtt — mosolyodik el Mária, a nagymama. — Kívülről nem is látszik, hogy milyen hatalmas ez a ház. — Itt mindenkinek megvan a maga kis zuga. így aztán jól kijövünk egymással — feleli újra az asszony. — Bár nagyon összetartok vagyunk, azért mindenkinek megvan a maga élete — mondja Andrea, Anita anyukája.-— Mi lenne, ha mindhárman elmesélnék dióhéjban az életüket — indítványozom. — Nagyon szívesen — csillan meg a dédi szeme, és látszik rajta, hogy nagy mesélő lehet. — Azt, hogy hányban születtem, nem árulom el, mert már vén vagyok, mint az országút. Még egészen kislány voltam, amikor édesapám meghalt. Tizenhatan voltunk testvérek, így anyámnak nemigen maradt más választása, mint hogy fél évi gyász után hozzáment egy módos gazdához. Akkor már csak tízen voltunk otthon, de a sok éhes szájat be kellett tömni. András bácsi apánk helyett apánk volt, s bár keményen meg kellett dolgoznunk minden falatért, nagyon jól bánt velünk. — Mikor tetszett férjhez menni? — Szinte már vénlányként, 19 éves fejjel. A házasságunk azonban nem tartott sokáig. Ferencem meg házasságunk első évében magamra hagyott. Aratáskor hideg vizet ivott, és leforrázta a tüdejét. Néhány hét múlva el is temettük. Másodszor 27 évesen álltam a pap elé, és ezért engem tartottak a falu szégyenének. Drága Lajosommal azonban nem törődtünk a szóbeszéddel. Hamarosan megszületett az egyetlen kislányunk, Mária — Erzsiké néni lányára emeli tekintetét, mintha tőle várná a folytatást. Az asszonyt nem kell sokáig nógatni. Mélyet szív cigarettájából, és hamarosan újabb emberi sors elevenedik meg előttem. — Edesanyámék falun laktak, onnan jártam be a városi iskolába. A mamáék nagyon szerették volna, ha mint egyetlen gyerekük viszem valamire. Teltek az évek, és sok nélkülözés árán végre elértem a célomat, gyógyszerész lettem. Lajos, a férjem hosszú időn át udvarolt nekem, mert csak négy év után adtam be a derekamat. Összeházasodtunk, és számomra természetes volt, hogy anyámék- kal maradunk. Nagy volt a ház, és egyedül az akkori keresetünkből nem boldogultunk volna. Én a falu kis patikájában kaptam munkát, a párom pedig a téeszben dolgozott. Minden fillért hazaadtunk, nálunk anyuka volt a pénztáros. —Nem okozott ez néha problémát? — Dehogynem. Mi, a tékozló fiatalok gyakran szerettünk volna többet költeni édességekre, cifraságokra, ám a mama kemény volt, és ennek köszönhetjük, hogy a takarékban szépen gyűlt a pénzünk. Ebből kezdtünk el építkezni. — A gyerekek már megvoltak akkor? — Még egyik sem. Ezért is tudtunk belevágni a házunk felépítésébe. Akkor lettem terhes a fiammal, amikor már csak az utolsó simítások voltak hátra. Jól időzítettünk. —Ez volt az a ház, amelyikben most vagyunk? — Nem, dehogyis. Az ennek csak egy kicsinyített mása lehetett volna. Am mi nagyon boldogok voltunk benne. Anti fiamat másfél év múlva Andrea követte. A fiamból mérnök lett, a lányomból asszisztensnő. — Akkor most már én is szóhoz jutok? — incselkedik a fiatalasszony, aki eddig sem tétlenkedett. Kávét, teát főzött, süteményt szervírozott, majd megetette a kis apróságot. — Amióta az eszemet tudom, anyáék és nagyiék mindig mellettem voltak. Mindennel elhalmoztak minket, de azt hiszem, ettől még nem lettünk vásott, rossz kölykök. Igazi boldog gyermekkorom volt, és ilyet szeretnék a kislányomnak is biztosítani. — Mióta élsz együtt a férjeddel? — Három éve házasodtunk össze. Amikor úgy éreztük, hogy komolyra fordult a kapcsolatunk, összeült a család, és megvitattuk a dolgot. Mivel a férjem árva fiú, így egy percig sem volt előttünk kétséges, hogy a családdal maradunk. Apa megcsináltatta az új ház terveit, aztán belevágtunk a nagy munkába. Egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy így döntöttünk. Öt hónappal ezelőtt aztán megszületett Anita, és így most már teljes az életünk. — Ez olyan, mint a mesében. Sohasem veszekednek ebben a házban? — Azt azért nem mondtuk, hogy földreszállt angyalok vagyunk — mentegetőzik nevetve Mária —, de azért senkivel sem cserélném el ezt az életet. A fiamék a régi házunkban élnek. Nekik is felajánlottuk az együttélés lehetőségét, de ők úgy döntöttek, jobb, ha külön élnek. Ahogy a fiam fogalmazott nemrégiben, neki elég a hétvégeken a szappanoperából. — Még most is közös kasszán van az egész család? — Dehogyis. A rezsin és a havi nagybevásárláson kívül mindenki maga rendezi a pénzügyeit. Néha persze előfordul, hogy ki kell segítenünk egymást, de ebből nem csinálunk túl nagy ügyet. — Ki viszi a háztartást? — Mivel anyáék még aktívan dolgoznak, így jórészt én — mondja Andrea. — A hálókat mindenki maga takarítja, de a közös helyiségek az én fennhatóságom alá tartoznak. Nagymosáskor azonban mindig összezörrenünk a nagyival, aki nem bízik a modern technika vívmányaiban, és maga mossa a ruháikat. — Hát nem is — csattan fel a kis öregasszony. — Az az ing vagy fehérnemű csak akkor igazán tiszta, ha magam sikálom meg a kézelőket. Delet harangoznak. A konyhában vidáman rotyog a nagy fazék töltött káposzta. A férfiak is megjönnek lassan a munkából. Kedvesen invitálnak, tartsak velük, én azonban elbúcsúzom. A családi idill egy idegen jelenlétében már nem lehetne igazán teljes. Már nem a virágok és a méhek... A modem szülők már nem példálóznak a virágokkal és a méhekkel, amikor gyermekeikkel szexuális témákról beszélgetnek. — A szülői felvilágosítás az elmúlt harminc évben sokat fejlődött — mondja Norbert Kluge landaui szexológus, aki müncheni kollégájával, Ingolf Schmid- Tannwalddal együtt több mint ötezer szülő 14-17 éves gyermekeik kérdéseire adott válaszait értékelte. A bielefeldi közvélemény-kutató intézet tavalyi felmérésének néhány eredménye alaposan meglepte a szakembereket. így például a megkérdezett szülők mintegy 85 százaléka folyamatosan beszélget gyerekével olyan témákról, mint az anatómiai ismeretek vagy a fogamzásgátlás. — Ez meglepően jó eredmény — mondja Kluge. Az apák és az anyák mintegy 74 százaléka úgy nyilatkozott, hogy semmi kifogásuk sincs gyermekeik házasság előtti nemi élete ellen, feltéve, ha állandó partnerük van és alkalmazzák a fogamzásgátlás módszereit. Bár még sok fiatal szeretne például a fogamzásgátlásról többet tudni, Kluge úgy véli, hogy a családokban minden probléma ellenére a korábbinál többet beszélnek a szexről. A kutatók a változás fő okának azt a folyamatot tartják, amely a hatvanas években „szexuális forradalom” néven kezdődött. — Ma már számos szülő aggódik, ha 18 éves fiuk még nem csó- kolózott lánnyal vagy még egyszer sem hozott haza barátnőt — mondja Günther Schmidt, az egyik kutató. A jobb felvilágosításnak gyakorlati következményei is vannak: ma már az első alkalommal csak a fiatalok tíz százaléka nem él a fogamzásgátlással, szüleik generációjában ez a szám több mint harminc százalék volt. Egy frankfurti intézet szerint erősen csökkent azon 20 év alattiak száma, akiknél abortuszt végeztek. 1980-ban még 21 ezer fiatal nő szakíttatta meg terhességét, 1991-ben ebben a korcsoportban kevesebb mint 8 ezer abortuszt regisztráltak. Kluge szerint nem utolsósorban az AIDS-től való félelem veszi rá a szülőket, hogy a témáról gyerekeikkel beszélgessenek. A kutatók azonban veszélyeket is látnak ebben a folyamatban. Karla Etschenberg szerint a szülők egyre kevésbé tudnak elérni valamit gyerekeiknél. Günter Schmidt végül felhívja a figyelmet: a szülőket ellenállhatatlan vágy vezeti, hogy gyerekeik partnerként ismerjék el őket, s a nevelésnél ugyanolyan szükséges tekintély eközben nagyon gyakran csorbát szenved. Dal Európáért Dal Európáért — Budapestről címmel rendez gálát a Failoni Alapítvány május 8-án, a Magyar Állami Operaházban. A II. világháború befejezésének 50. évfordulójáról megemlékező koncerten Ennio Morricone művei csendülnek fel a zeneszerző-karmester vezényletével — hangzott el az Operaházban tartott csütörtöki saj tótáj ékoztatón. Bokor Roland, a Failoni Alapítvány igazgatója elmondta: a Volt egyszer egy vadnyugat, a Marco Polo, a Farkas című filmek világszerte ismert komponistájának elsőként a Két intermezzo című szimfonikus műve hangzik el az esten. A műnek ezen a gálán lesz a világpremierje. Ezt követően a Concerto című darabot hallhatja a közönség, Giorgio Carnini olasz orgonaművész előadásában. Bokor Roland megemlítette azt is: a Concertót Morricone mester kifejezetten Carnini számára komponálta. A gála második részében szerepel a Dal Európáért című kantáta. Megszólaltatásában közreműködik Daniella Uccello itáliai szoprán, a Magyar Állami Operaház Failoni Zenekara, valamint a Magyar Állami Énekkar is. A nagyzenekari mű különlegessége, hogy prózai szólistái — Gulyás Dénes és Melis György operaénekes — kiemelkedő európai politikusok, közéleti személyiségek gondolatait tolmácsolják magyarul. A Failoni Alapítvány igazgatója bejelentette azt is, hogy az estről felvételt készít a Magyar Televízió, amelyet a nagyközönség május 9-én láthat a TV egyes csatornáján, illetőleg Ennio Morricone első budapesti koncertjének zenei anyaga CD-n is kapható lesz, A szervezők közölték még: a legolcsóbb jegyeket ötszázért, a legdrágábbákkat nyolcezer forintért árusítják. Rablóhús A hétvégi oldalakat szerkesztette: SILKI TÍMEA
