Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-19 / 91. szám
UJ KELET 1* MEGYÉNK ELETEBOL m 1995. április 19., szerda 3 A szexhívást titkolják Számlapanaszok Telefonszámláink láttán gyakran nem hiszünk a szemünknek. Próbáljuk felidézni, hogy mikor és hová telefonáltunk, esetleg a számla felülbírálását is kérjük. Máskor a megemelkedett díjszabásokra hivatkozva csökkentjük hívásaink idejét és számát. Ennek ellenére az alapdíj és néhány hívás után is több mint ezer forintot fizetünk. —A Matáv az inflációt követő árakat, díjszabásokat határoz meg — mondta Juszku Sándor, a Nyíregyházi Távközlési Centrum vezetője. — A városban 100-an reklamálnak havonta, ez tulajdonképpen nem magas szám, de az ellenőrzés mégis gyorsításra szorult. Decembertől a korábbi háromlépcsős felülbírálási eljárást egylépcsőssé szerveztük. — Mit jelent ez tulajdonképpen? — Egy-egy számlapanasz után fokozott és körültekintő ellenőrzést végzünk. Megnézzük, hogy akadt-e adminisztrációs vagy leolvasási probléma, a panaszolt időszak lefolytatott beszélgetéseit kontrolláljuk, megvizsgáljuk a vezetékeket, átnézzük az elosztók épségét. Az sem mellékes, hogy milyen készülékeket használnak az előfizetők. Amennyiben nem észlelünk hibát vagy elírást, elutasítjuk a reklamálót. Ha nem oszlattuk el kételyeit, a határozatot követően bírósághoz fordulhat. Erre egyébként nem volt példa a közelmúltban. — Többször hallunk arról, hogy lopják a telefonvonalakat. Előfizetők panaszkodnak, hogy néhány hívásuk ellenére több ezer forintos telefonszámlát fizetnek. Ezt hogyan tudják ellenőrizni? — Amennyiben a vezetékekben, illetve az elosztókban nem fedezünk fel rendellenességet, akkor a gyanú hamisnak bizonyul. Egyébként olyan lépcsőházakban, amelyek állandóan csukva vannak az úgynevezett vonallopás teljeséggel lehetetlen. Az gyakoribb, hogy tengeren túli, erotikus és egyéb hívások terhelik a számlát. Ezt a családtagok még egymás előtt is titkolják. Tol- vajláson még senkit sem sikerült rajtakapni, bár a fizetést könnyebb lenne a tolvajokra hárítani... Kozma Ibolya Egészségünk A megye mentálhigiénés programja kialakításának elősegítése érdekében szakemberek tanácskoztak tegnap a megyeházán. A Mentálhigiénés Programiroda Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei régiójának szervezését és koordinálását egyeztető tanácskozás vendége volt dr. Veér András professzor, mentálhigiénés miniszteri biztos. A professzor vitaindító előadása után véleménycserére került sor, melynek keretében a meghívottak elmondták javaslataikat a megye mentálhigiénés programjának kialakításáról. Búcsú Barota Mihályiéi A napilapokban egyszerű híradás jelzi: dr. Barota Mihály a tanár-költő nincs többé. Szeretett megyéjétől távol — Szombathelyen — tett pontot küzdelmes élete végére a kegyetlen halál. Múlt év decemberében beszélgettünk utoljára, s akkor még így szólt- a jövőről: „Folytatni szeretném az „őszi betakarítást”, vagyis néhány könyv kiadását tervezem, köztük egy drámakötetet is. De mindez természetesen attól függ, kapok-e rá elég időt, mert „acél-keresztek, szablya-holdak éle/csattog felém és lobog ezer vitorla,/mintha cápák torka volna...". Akkor ünnepre készültünk. Mégis micsoda különbség. Akkor a boldog egymásra találás aranyló fényei alatt mosolyogva gyúltak ki az arcok, ma pedig egy csonkig égett gyertya döbbeneté jelzi, mily közel lakik egymáshoz az öröm és a gyász, a kezdet és a vég. A halál mindig rosszkor jön, de sokszoros a veszteség, ha tanár-költő szava csuklik el. 1994. december 15-én Nyíregyháza már a közelgő év végi ünnepek lázában égett, mégis szép számmal vettek részt az egykori pályatársak, barátok, tisztelők Barota Mihály: Híradás a végekről című kötetének bemutatóján. Nem kis meghatottsággal éreztem akkor azt a különös varázslatot, amihez talán csak a kánai mennyegző csodája hasonlítható, mikoron Jézus a vizet borrá változtatta. És amikor beszélt a szerző, a szép magyar szó úgy lobbantotta lángra a lelkeket, ahogy Itália fiainak vérét tüzeli föl a fülledt éjszakában szárnyaló nápolyi dal. Amulva hallgattuk egy hosszú, gazdag élet történéseit. Hősi múlt tárult fel, melynek minden zugában ott parázslóit az irodalom jelenléte, a küzdő-szenvedő ember szeretete — és mindez olyan felüdülést jelentett számomra, mint a tavaszi erdő csendjéből feltörő madárcsicsergés. Míg valahol a nagy homokórán kimért, lassú percegéssel hulltak végső halomba a porszemek, engem az az együtt töltött néhány óra ma sem az elmúlásra emlékeztet, hanem arra, hogy milyen gyönyörű tud lenni a napsütésben a tenger — s közben szüntelenül hallom a háttérből áradó halk zenét, mely mint bársonyos hópihe óvón szitál rá az emlékekre. Kedves Miska bátyám! Mi, akiket itt hagytál, most gyászolunk, s ha e nehéz órán lehet egyáltalán valami vigaszunk, az csak az, hogy azóta már rajongva szeretett és tisztelt eszményképeid, barátaid között vagy. Ráköszönhetsz a magányos Babitsra, Ma- dáchra, a halk szavú Tóth Árpádra, Katona Józsefre, mosolyoghatsz Karinthy elmevillanásain, meglesheted Krúdyt vacsora közben, és az árnyas fák aMtt hosszan beszélgethetsz Vácival, Ratkóval, Galambos Lajossal, míg .....zöldszín amforák nyújtják a jóni part vizét./Olajfák szentelt lombja köztlzöldell a téli délvidék./” Takáts Gyula vágyaival búcsúzom: „Hárfások, mily szép lenne mostan isjha eljönnétek még közénk/ e korba, melyben minden hang hamis Js pár órát együtt töltenénk!/Egy estét, mikor sárgán száll a Hold,/ akár egy éhes nagy darázs,/s idéznénk, ami szép és drága volt,/dalolva róluk, mint a hárs./” Kedves barátom! Nyugodj békében, emlékedet megőrizzük itt, a végeken! Kulimár János Hajléktalan-kutatás Nyíregyházán Segítő kezek Amikor szatyrokkal felszerelt, tépett, koszos ruházatú, gondozatlan embereket látunk kukától kukáig vándorolni, mikor a parkokban, a bokrok alján átázott ruhadarabokat, gyékényeket, kartonpapírokat látunk, szinte minden esetben felszakad belőlünk a sóhaj: „Istenem, hová zuhanhat az emberi méltóság!” Nincs pénz, nincs lakás, nincs ennivaló, de van magány, számkivetettség, félelem, jövőtlenség. Milyen út vezethet idáig? Megelőzhető-e egy életpálya végleges kisiklása? A kutatók csapata Sokan próbálkoznak a probléma megoldásával, de az esetek nagy részében az egyetlen, de sajnos a döntő gátja ennek a munkának az az ember, akiért ez a munka folyik, mert egy idő után még arra sem képes, hogy megfogja a feléje nyújtott kezet. A nyíregyházi egészségügyi főiskolán végzett szociális munkások egy csoportja, valamint két tanuló az éves terepgyakorlat keretében elvállalta a városban élő hajléktalanok felkutatását. Ez kezdete lehet egy olyan társadalmi összefogásnak, mely lehetőséget kínál a felemelkedésre. A Sineloco projekt (így nevezi magát a Vöröskereszt, az egészségügyi főiskola és a családsegítő központ által támogatott kis csoport) eddigi felméréseiről kérdeztük Bohácsné Vágó Beátát, a Vöröskereszt szociális ügyekkel foglalkozó munkatársát, a csoport tagját. — Természetesen mi is támogatjuk ezt a kezdeményezést, hiszen ezek az emberek állandó „vendégei” a Vörös- keresztnek is. Sajnos, Nyíregyházán csak három éjjeli menedékhely és egy átmeneti szálló működik összesen nyolcvan-kilencven fő befogadóképességgel és állandó telítettséggel. — Ejtsünk néhány szót ezekről az emberekről! — Az átlagéletkoruk negyven év körül van, zömében munkaképes emberek, elváltak, munkanélküliek, volt ingázók, akik mindig munkásszállón laktak. Sok a Gyiviből kikerült fiatal, és körülbelül 25 százalékuk nő. — Hol laknak? — Lépcsőházakban, romos épületekben, az erdőben, a déli temetőben, néhányan kriptában. Az „igényesebbekből” kerülnek ki az önkényes lakásfoglalók. — Mi a következő lépés a felmérés befejezése után? — Szeretnénk egy lépcsőzetes ellátási rendszert kialakítani, de ezt nem lehet társadalmi munkában végigcsinálni. Az első lépcső az utcai szociá- lismunkás-hálózat kialakítása — ez még megoldható a társadalmi munka szintjén. Ezt követhetné egy nappali melegedő és egy népkonyha beindítása, az alapvető egészségügyi ellátás megszervezése, egy állandó szociális információs iroda működtetése, megfelelő befogadóképességű éjjeli menedékhely és anyaoltalmazó krízisotthon működtetése, valamint az alacsony komfortfokozatú, olcsó fenntartású bérlakáshoz való jutás megoldása. — Térjünk vissza a mába...! —- Ha elkészül a felmérés, akkor ennek eredményét egy konferencián kívánjuk közreadni, melyre meghívjuk a rendőrség, a mentőszolgálat, az egészségügyi alapellátás, a szociális intézmények és otthonok, az önkormányzatok, az Egészségbiztosítási Pénztár, a társadalmi szervezetek és pártok képviselőit, majd megpróbáljuk kiépíteni azt a hálózatot, melynek feladata a hajléktalanok gondozása, tovább segítése és a megelőzés lenne. F. Sipos József Sok kicsi sokra megy „Kiskanálnyi segítség”. Gondolom, mindenki hallotta vagy olvasta már a felhívást, mely a csecsemőotthonokban élő kisgyermekek megsegítéséről szól. Hogy mit is takar ez az akció, arról Veszter Lászlót, a kecskeméti konzervgyár területi képviselőjét és dr. Sárközi Annamáriát, a sóstói csecsemőotthon igazgatóhelyettesét kérdeztük. — Konzervgyárunk vállalta, hogy valamennyi eladott bébiétel, -ital és -desszert után egy forintot elkülönít, melyből az országban működő harmincegy csecsemőotthont kívánja támogatni. Ez közel 3500 gyereket érint. A nyíregyházi és nyírbátori otthonnak a napokban szállítottunk egy-egy készletet, mely 56 napra elegendő főzeléket és édességet tartalmaz — kezdi beszélgetésünket a területi képviselő. — Honnan jött az ötlet?-— Korábban is voltak már kisebb- nagyobb adományaink, ahol tudtunk, eddig is segítettünk. Az akciót hosszú távon szeretnénk folytatni, és bízunk benne, hogy többen csatlakoznak majd hozzánk. Borzasztóan nagy szükség van erre a segítségre, hiszen a gazdasági helyzet romlásával egyre kevesebb pénz jut a gyerekek etetésére, ruházására. —Mennyi az egy gyerekre jutó napi norma a csecsemőotthonban—fordulok az igazgatóhelyettes asszonyhoz. — Ez területenenként változó. Nagyrészt az befolyásolja az összeget, hogy mennyire gazdag, vagy szegény a megye. Nálunk egy kisgyermekre napi hatvan forint jut. A 126 gondozott apróság nagy része csecsemő. Táplálásukban elengedhetetlen fontosságúak a főzelékek, gyömölcsök, melyek ennyi pénzből nehezen finanszírozhatók. Nagy segítség számunkra ez az ezer üveget tartalmazó szállítmány, még akkor is, ha megpróbáljuk számukra maximálisan biztosítani a gyerekeknek megfelelő tápanyagot, bár így esetleg nem jut új cipőkre, ruhákra, játékokra. —A következő kérdésem ismét Veszter úrhoz szól. Hogyan tudunk mi, egyszerű emberek bekapcsolódni az akcióba? — Bébiétel-családunknak 56 féle terméke van. Ha ezek valamelyikéből vásárolnak, már tettek valamit a kis apróságokért. E mellett nyitottunk egy bankszámlát is, amelyre adományokat lehet eljuttatni. Számlaszámúnk a következő: OTP: 597034 300-4 SiTi Személyes példamutatás Lipták Attila nevelőtanár a tiszadobi gyermekvárosban. Harminc- három éves. Nem szereti a nyilvánosságot, a fényképezést, és általános szerénység jellemző rá. Lenne mivel dicsekednie, de inkább tárgyilagos egyszerűséggel vázolja élete történetét. — Személyes sorsomról nem szívesen beszélek, mert születésem után Balkányba kerültem nevelőszülőkhöz, majd Berkeszre az intézetbe, és serdülőként kerültem a tiszadobi otthonba. Először kitanultam a csőszerelő szakmát, elmentem Miskolcra dolgozni. Bizonyítani akartam önmagámnak és a környezetemnek, hogy egy árva gyerek is elérhet az életben sok mindent, ha nagy benne az elszántság. Ez motivált elsősorban, hogy beiratkoztam a miskolci gépészeti szakközépbe, majd annak elvégzése után a miskolci műszaki főiskolára. Mindkét iskolát levelező tagozaton végeztem, közben visszajöttem egykori gyermekotthonomba gyermekfelügyelőnek. Ma nevelőtanárként dolgozom. Személyes példamutatásommal akarom bizonyítani az itt lévő gyerekeknek, ha már muszáj itt lenni, hasznosan is eltölthető az idő, mert tanulással sok mindent elérhet az, akitől az élet elvette a család örömét. Hivatástudattal csinálom a munkámat, bár itt egy pedagógusnak nem sok sikerélménye van, mert sokféle sorskérdésnek kellene feloldódni, miközben az élet fontos napi kérdésekre sem képes választ adni. ____________Aradi Balogh Attila^
