Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-04 / 54. szám
1995. március 4., szombat UJ KELET Budapesti rendirakadémia Az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal igazgatója is jelen lesz az FBI segítségével létrehozott budapesti nemzetközi rendőrakadémia április 24-i felavatásán. Louis Freeh szerdán magyar újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a washingtoni kormány nagyra értékeli a magyar közreműködést, amely annál is inkább fontosabb, mert az Egyesült Államok egyik elsődlegességet élvező célkitűzései közé sorolja a nemzetközi szervezett bűnözés megfékezését. — A budapesti rendőrakadémiának hangsúlyozott jelentősége lesz ebből a szempontból — mondta. Az igazgató abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a washingtoni magyar nagykövetségen találkozott az ORFK tanulmányúton tartózkodó küldöttségével. Közép-Európá- ban a budapesti lesz az első FBI- iskola. Louis Freeh szerint nem zárható ki, hogy az akadémia megnyitásán Janet Renot igazságügyi miniszter is részt vesz majd. Nyilatkozatában történelmi lehetőségnek nevezte és nemzetközi jelentőségűnek minősítette a kiképzési együttműködés megkezdését. Külön aláhúzta, hogy az akadémiával kapcsolatos tevékenység az anyagi, műszaki és szellemi erőfeszítések összehangolásával párosul: a fő cél a kábítószer- és fegyverkereskedelemmel, a szervezett bűnözéssel szembeni közös harc. Méltatta a magyar rendőrséggel, személy szerint Pintér Sándor országos rendőrfőkapitánnyal kialakult kitűnő kapcsolatokat. Közlése szerint a budapesti székhelyű akadémia nemcsak a középeurópai térség, hanem a későbbiekben a volt szovjet köztársaságok rendőrerőinek számára is kiképzési lehetőséget biztosít majd. Az első, áprilisban kezdődő tanfolyam nyolchetes lesz — ötven magyar, lengyel és cseh rendőrtiszt részvételével. Louis Freeh elmondta: az FBI akadémiáin 1937 óta mintegy 27 000 rendőrtisztet képeztek ki, köztük egy magyart is. Indulásként az amerikai több mint két és fél millió dollárral járul hozzá az intézmény működtetéséhez, ám szeretné, ha a jövőben a britek, a kanadaiak, a svédek, a németek és az osztrákok is részt vállalnának a költségek fedezésében. A XVI. században Európa előtt Szükség van a magyar háttérországra A Népfőiskolái Jeles Napok rendezvényének érdekes színfoltja volt Dáné Tibor Kálmán, a Romániai Magyar Közösségfejlesztők és Népfőiskolák (RMKN) titkárának előadása szervezetük történetéről és fejlődéséről. Az erdélyi népfőiskolákról bevezetőként elmondta, hogy az ottani magyarság művelődéstörténete szerves részét képezi Magyarország művelődéstörténetének. A XIX. század közepén kilenc-tíz évvel a ma már klasszikusnak számító Dán népfőiskola megjelenése előtt — Wesselényi báró létrehozott Magfalván egy kollégiumot, amelynek szellemisége egyezőséget mutatott a későbbi észak-európai iskolák célkitűzéseivel. A múlt század végén sorra alakultak civil szerveződések Erdélyben. Létre jött az Erdélyi Múzeumi Társaság (EMT) vagy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A trianoni határokat szabó francia olló a sarjadozó népokító mozgalmaknak is ideiglenesen a végét jelentette az akkor már magyar kisebbség körében. A sötét idők reménysugara volt Balázs Ferenc pap — aki néptanítóként működött a falusi emberek között — tevékenysége, illetve az egyház volt az, ami közösségteremtő, kultúramegőrző tevékenységet folytatott — még a II. világháborút követő „vörös terror” idején is. Ahogyan 1989-ben összeomlott a kommunista rezsim Romániában, úgy nyílott lehetősége az erdélyi magyaroknak, hogy, civil .szerveződéseik újra létrejöjjenek. Problémát okozott az, hogy a két nép életvitele teljesen különbözik. Hosszú utat jártak be az újraalakult szervezetek, amíg a román kormány számára is „szalonképesekké”, de elsősorban a célkitűzéseik szempontjából érthetővé váltak. Az Erdélyi Népfőiskola 1992-ben Gyergyón szervezett először nagyszabású, tábor jellegű népfőiskolát. De például az RMKN-nak van egy alapítványi formában működő „társintézménye” is, ahol elsősorban a távoktatás előnyeit kihasználva próbálnak minél több emberhez eljutni. A Magyar Népfőiskolái Társasággal két-három éve szoros munkakapcsolatban állnak, például 1993-ban Szlo- vátán népfőiskolái tábort szerveztek közösen. A Romániai Magyar Közösség- fejlesztők és Népfőiskolák céljai a helyi sajátosságok miatt kicsit eltérőek a hazaitól. Ugyanis az erdélyi magyar emberek előtt a történelmet hosszú ideig elhazudták, az erdélyi magyar történelmet semmisnek tekintették hivatalos helyeken, nem beszélve arról, hogy sokszor és sokan megfélemlítették ezt a gazdag kultúrájú kis népet. Elérték azt. hogy majdnem teljesen kihalt a vállalkozószellem, az emberek előtt ismeretlen szabad cselekvési körük határa. A székelyeket kivéve szétszóródva élnek a magyar nemzetiségek Erdélyben. Ahhoz, hogy a kitűzött célokat az RMKN meg tudja valósítani, szüksége van egy biztos hátországra, Magyar- országra. mert az európai politikai életben betöltött jelentős szerepe miatt figyelnek rá — és rajta keresztül talán Erdélyre is pillant a nagyvilág. Vitéz Péter Száztízezer új autó az idén — Az elmúlt évi eladásokhoz képest az idén 10-15 százalékos bővülésre számítanak a Magyar Gépjármű- importőrök Egyesületéhez tartozó tagvállalatok, amelyek az 1993-as év 73 ezer gépjárművével szemben 1995-ben 80-83 ezer autó értékesítésére számítanak — mondta pénteken Győző Gábor, az egyesület elnöke. Hozzátette, hogy az egyesületi tagsággal nem rendelkező Suzuki 20 ezerre tervezett eladásával, valamint az egyéb magánimporttal együtt Magyarországon összesen várhatóan 110 ezer új autót hoznak forgalomba. Számításaik szerint ebben az évben is a kiskategóriájú kocsik iránt lesz a legnagyobb a kereslet, ennek a forgalma ugyanis az elmúlt évben 50 százalékkal bővült. Az egyesület elnöke elmondta még, hogy a vezérképviselet üzleti tervének elkészítésekor, a szervizhálózatok fejlesztésekor, illetve a várható alkatrészigény felmérésekor gondot okoz a megbízható statisztikai adatok hiánya. Szembetűnő, hogy a vezérképviseleteknél vezetett eladási listák és a Belügyminisztérium által regisztrált forgalomba állított autók száma szinte egyik márkánál sem egyezik. Érdekes módon a rendőrségi nyilvántartás jóval kevesebb autót tart számon, mint amennyit a márka- kereskedők eladtak. Ma csak becsülni lehet, hogy Magyarország útjain két és fél millió autó fut, de ezek összetételéről, az állomány életkoráról megbízható nyilvántartás nem áll a márkaképviseletek rendelkezésére. Az egyesület továbbra is sérelmezi a cégautók megadóztatását, valamint azt, hogy az illetékesek mindmáig nem reagáltak a törzskönyv bevezetésével kapcsolatos beadványra. Ez a nyugati mintára létrehozandó okmány az autók „személyi igazolványaként" szolgálna. Sztrájkoló óvodások A munkabeszüntetés manapság nem ritka jelenség, de arra még nem volt példa, hogy óvodások léptek volna sztrájkba. Az eset, amelyről az ITAR-TASZSZ adott hírt, az ukrajnai Szeverokrimszk- ben történt. A kisváros óvodájában takarékossági okokból a szokásosnál egy órával korábban kapcsolták ki a villanyt, ezért a kicsinyek csak hideg uzsonnát kaptak. De nem nyugodtak bele, követelték kedvencüket: a varenyikinek nevezett házi túrós derelyét. Az ovisok annyira kitartóak voltak, hogy szüleik hiába mentek értük, nem voltak hajlandóak hazamenni uzsonna nélkül. Az óvoda vezetői végül „engedtek a dolgozók követelésének”— visszakapcsolták a villanyt, s a gyerekek hamarosan leülhettek a finomsággal teli tányérok elé. Karneváli áldozatok Brazíliában Brazíliaiak milliói tértek vissza a munkához március elsején, amikor a világhírű karnevál véget ért. A kormányhivatalok, a bankok és a boltok délben nyitottak ki. Az autópályákon zsúfoltság uralkodott: a mulatozók visszatértek a hosszú víkendről. Eugenio Sales bíboros szabadtéri misét celebrált, megnyitva a 40 napos böjt időszakát. Hivatalos helyről közölték az AP amerikai hírügynökséggel, hogy a négynapos riói karnevál aránylag nyugodt volt, különösen, ha a korábbi évek ünnepségeivel hasonlítják össze. A Sao Paolo-i karneválról ezt nem lehet elmondani, bár ott is kevesebb volt a rablás és lopás, mint 1994-ben. A riói kórházak 4000 beteget vettek fel. Legtöbbjük ittasság és kábítószer-túladagolás következtében került kórházba. A panamai karnevál statisztikája ijesztő. A fővárosban a karnevál ünnepségei során 23 személy halt meg. A rendőrség szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy a legtöbben közlekedési baleset következtében vesztették életüket. Másokat meggyilkoltak, néhányan pedig a tengerbe fulladtak. Ezenfelül a kórházaknak és a Vöröskereszt kirendeltségeinek 500 embert kellett kezelniük. Legtöbbjük összeverekedett, és késsel sebesítette meg ellenfelét. Több száz embert őrizetbe vettek közbotrányokozás miatt. Haiti fővárosában egy halálos áldozata volt a karneválnak. A sebesültek száma elérte a kétszázat. A Port-au- Prince-i rendőrség közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy a legtöbb sebesült csak könnyebb sérülést szenvedett. Koppenhágai Bella Március 6-tól 12-ig sokat beszél majd a világ a koppenhágai „Belláról”. Ugyanis a dán főváros „Bella Központja” ad otthont annak a tanácskozásnak, amelyet az ENSZ szervez Nemzetközi csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésért elnevezéssel. Az értekezlet a szegénység, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenség, a fiatalok és az öregek helyzetének problémáival foglalkozik majd. azaz olyan kérdésekkel, amelyek társadalmi rendszertől, földrajzi elhelyezkedéstől, gazdasági fejlettségtől függetlenül a világ valamennyi országában válaszra várnak. A kérdés súlyosságára utalhat annak ténye is, hogy ilyen méretekben még nem rendeztek nemzetközi tanácskozást semmilyen problémáról. A várakozások szerint mintegy 110- 130 ország állam- és kormányfője vesz részt a tanácskozást záró csúcs- találkozón. A már március 6-án megkezdődő konferenciára 13-15 000 küldöttet várnak a szervezők. Hozzájuk kell számítani azoknak a szakértőknek a 10 000 fősre becsült gárdáját, akik a nem kormányszervek képviseletében lesznek ott a csúcs idején Koppenhágában. Az előzetes számítások szerint 30 millió dollárt emésztenek fel a tanácskozás költségei, a dán rendőrség kalkulációi szerint csak a biztonsági intézkedések 5 millió dollárt tesznek ki. Bili Clinton amerikai elnök nem tiszteli meg jelenlétével a tanácskozást, az Egyesült Államok vezetését AI Gore alelnök képviseli. Borisz Jelcin orosz elnök sem lesz ott a fórumon, az EU tagjai közül pedig Nagy- Britannia és Görögország képviselteti magát állam- és kormányfőnél alacsonyabb szinten. Magyarországot Göncz Árpád köztársasági elnök képviseli. Szó lesz egyebek között a nyomorról, amely vatikáni becslések szerint 1 milliárdnál is több embert sújt a Földön; a munkanélküliségről, amelynek mértékét például csak Kínában 50-60 milliós hibahatárral tudják felbecsülni; arról, hogy mindössze 2,8 milliárd embernek van munkája ma a világon, nem is említve, hogy a munkahely garantáltsága még nem biztosít megfelelő létfenntartást; a nemek egyenlőtlenségéről, a nők elnyomásáról, a gyermekmunkáról, a különféle segélyekről, fejlesztési programokról. Ez utóbbiakkal kapcsolatban Pad- raig Flynn, az Európai Bizottság szociális ügyekkel foglalkozó szakértője Brüsszelben kijelentette, hogy a fórumnak általános elvként el kellene fogadtatnia például: csak azok az országok kaphassanak fejlesztési segélyeket, amelyek külön kötelezettségben vállalják a nemek egyenlőségének a biztosítását, a gyermekek munkára kényszerítésének a megakadályozását. A szakértő szerint a Koppenhágában terítékre kerülő problémakört egyedül nem oldhatják meg a piaci mechanizmusok, ezért a koppenhágai „Bella Központban” ki lehetne mondani, hogy a tanácskozáson képviselt államok saját jogi szabályozásukban külön kötelezettséget vállalnak a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség felszámolása elleni fellépésre. Flynn szerint Koppenhága ösztönözhetné is az iparilag fejlett országokat, hogy valamilyen módon biztosítsák a fejlődőket arról: azok hatékonyan bejuthatnak áru- és pénzpiacaikra, és a szegényebb országok több segélyhez juthatnak. A dán rendőrség különösen nagy erőket mozgósít a konferencia zavartalanságának a biztosítására, a már bejelentett tiltakozó akciók, tüntetések résztvevőinek a kordában tartására. „Ha kell, még könnygázt is bevetünk” — nyilatkozta a minap Annemette Moeller helyettes rendőrkapitány a konferenciával kapcsolatos biztonsági intézkedésekről érdeklődő újságíróknak. Csak remélni lehet, hogy idáig azért nem fajulnak majd a dolgok, s nem fognak „könnyező” újságírók arról tudósítani, hogy „valami bűzlik Dániában". Tbc-ellenes új vakcina Mérföldkőnek számító lépést tettek amerikai kutatók új, emberi tuberkulózis elleni vakcina kifejlesztése felé: sikeresen oltottak be tengerimalacokat, amelyek az immunizálást követően nagy mértékű védettséget mutattak az erősen fertőző betegséggel szemben. A University of California kutatóinak először sikerült standardizált, állandó szerkezetű és hatásfokú vakcina gyártási eljárását leírniuk. Ugyanakkor az emberi oltóanyag előállítása még éveket vesz igénybe. A tbc elleni új fegyverre annál is inkább szükség lenne, mivel erőteljesen növek s zik a hagyományos antibiotikumoknak ellenál ló törzsek arám a Az új vakcina alkalmazható lesne legyengült immunrendszerű betegeknél is — írja a UPl.