Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám
II KÖZELKÉP 1995. március 31., péntek Viharok a Huszár-telepen Számítógéppel vezérelnek több hőközpontot a Nyírtávhő Tüzér utcai központjában. Ha bármilyen gond adódik, azonnal beavatkozhat az ügyeletes, és többnyire nincs is szükség arra, hogy a helyszínre menjenek a szakemberek (Bozsó Katalin felvétele) Lassan járkálva a tavaszi napfényben elborzadva nézem, hogy mivé lett ez a lakónegyed. Bármerre nézek, csak a pusztulás, az enyészet jól látható jeleivel találom szemben magam. A falak omladoznak, az ablakok, ajtók üveg és keret nélkül tátonganak, a vakolat már réges-régen lehullott. A Guszev, azaz a Huszár-telep utcáin járkáló, kifejezéstlen tekintetű embereket nézve azon tanakodom, vajon érződik-e még az alig két hete megtartott lakossági fórum puskaporos hangulata. Előzetes bejelentkezés után toppanok be a fórum egyik főszereplőjéhez, a képviselővé lett Pongó Károlynéhoz, hogy közös erővel próbáljunk meg fényt deríteni az ominózus fórumon történtekre. — Kezdjük talán a legelején: térjünk vissza a decemberi választásokhoz! — A Guszevból hárman jelöltették magukat a kisebbségi ön- kormányzatba, és velem együtt ketten indultunk egyéni jelöltként. A választás végeredménye — hogy listán én bejutottam — szálka volt a szemükben. Ahogy elkezdtem a tényleges képviselői munkámat, megkezdődött a bérlemények ellenőrzése. Időszerű volt már, mert rengetegen költöztek be önkényesen az üresen álló lakásokba. Lakbért és egyéb közületi díjat természetesen nem fizetnek, és én úgy gondolom, hogy nem várható el egyeüenegy jogosan bennlakótól sem, hogy mások helyett is fizessen. A fórumon leghangosabb Horváth György is ilyen kényes helyzetben van, ezért azzal támadt nekem, hogy ki akarom üldöztetni innen. Holott erről szó sincs. Éppen azt próbálom elérni a vállalatoknál, hogy a közületi díjak fizetése ellenében törvényesítsék az önkényesen beköltözöttek ottlétét. De ehhez ismernünk kell a névsort is. —Mi történt a lakossági fórumon? — Súlyos és igazságtalan vádakat vágtak a fejemhez. Felemlegették, hogy egy állítólagos tévéinterjúban „lebarmoztam” a guszevieket, pedig nem is nyilatkoztam még egyetlen adásban sem. Rámfogták azt is, hogy egy segély igénylő lapot sem tudok kitölteni és elintézni. Ez az asszony azt várja, hogy kéthetente kapjon segélyt és nem érti meg, hogy a törvények nem teszik ezt lehetővé. Horváth György kijelentette, hogy ő nem fogad el engem a képviselőjeként. Meglepődtem, mert minden korábbi „ellenségeskedésünk” ellenére a fórum előtt pár nappal megtartott lakossági gyűlésen teljesen másképp viselkedett. Elmondtam az elképzeléseimet a jövőt illetően, és ő volt a leglelkesebb, önként ajánlkozott, hogy mindenben segít. Még azt is magára vállalta, hogy megszervezi a polgárőrséget. —A fórum óta milyen a lakosság hangulata? — Igazából még nem ült el a dolog, érződik a levegőben a feszültség. Nem tudom miképp lehetne feloldani ezt a lehetetlen helyzetet. —Néhányon már azt rebesgették, hogy visszavonulót fúj, és lemond a képviselői mandátumról... — Eszembe sem jutott ilyen. Amit elkezdtem, szeretném folytatni és befejezni. Ilyenek miatt nem hagyom magam eltántorítani a célomtól. — Milyen tervei vannak a lakótelepet érintően? — Azt akarom, hogy teljesen megváltozzon. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a lakások felújítása, a szemét eltüntetése. De csak olyan vállalkozónak szabad kiadni ezt a munkát, aki vállalja, hogy az itteni lakosokat foglalkoztatja majd. így hosszú évekig b iztosított lenne sok embernek a megélhetése és nem lennének fizetési gondok sem. Ilyen körülmények között nem lehet tovább itt élni, és ezzel mindenki tisztában van. Nem hiszem, hogy az összefogás ne hozna sikert. Természetesen szerettük volna meghallgatni az ügy másik főszereplőjének a véleményét is, de nem találtuk otthon. Ha azonban megkeres bennünket, szívesen közüljük az övét is. jj jyj Péntek: Röplabda rájátszás 7— 12. helyért, férfiak. Nyíregyházi VSC—Dunaferr, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 16.30. Szombat: Kosárlabda MÓL egyetemi bajnokság, férfiak, Nyíregyházi MGFSC—Budapesti Testnevelési Egyetem, Mezőgazdasági Főiskola tornacsarnoka, 13.00 óra. Vasárnap: Sakk, megyei csapat- bajnokság I. osztály, 10. (záró) forduló. Labdarúgás, megyei I. osztály: Nyíregyházi Hardware— Kemecse, Tiszavasvári út, 15.30 Menni, vagy nem menni? Egy iskolából kettő kellene A közoktatásban eluralkodó válság városunk középiskoláiban is érezteti hatását. A Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet komoly krízist él át: a tanárok és a diákok egy részének meg kell válnia az iskolától, különben az intézmény működésképtelenné válik. A válság okairól és az iskola helyzetéről Mező Gyulát, az intézmény igazgatóját kérdeztem: — Milyen meggondolásból döntenének a középiskola megosztása, illetve szétválasztása mellett? — Az okok felsorolása igen messzire vezet vissza. Amikor az iskola megkezdte működését 1975-ben, tizenkilenc tanterem állott a diákok és a tanárok rendelkezésére. Akkor úgy alakult, hogy összevonták a szakközép- iskolát és a szakmunkásképzést. Ehhez azonban már akkor is huszonöt tanteremre lett volna szükség, tehát már az indulásnál komoly gondokat okozott az elhelyezés, és a problémát a szakmunkásképzésben gyakorlattá vált „délutáni tanítás” rendszere sem tudta megoldani. Később fokozódott az érdeklődés a szakközépiskolai képzés iránt, megnőtt a vendéglátóipari szakmák népszerűsége, hiszen ilyen jellegű képzés máshol a megyében nem volt. Bár arányosan csökkentettük a szakmunkásosztályok számát, a gondokat növelte a 4+1-es szakközépiskolai oktatási rendszer megszűnése (a tanulók csak heti négy napon tanulták az elméleti tárgyakat, az ötödik napot a gyakorlat töltötte ki). Természetesen a fejlődés diktálta követelményeknek is eleget kellett tennünk, lépést kellett tartanunk az oktatás korszerűsödésével. így például három tantermet számítástechnikai, további egyet gépíró-szaktanteremmé alakítottunk át. A szakmunkásképzés szempontjából ugyanakkor a délutáni tanítás sem jelentett megoldást, mert ebben a formában az oktatás hatékonysága igen csekély a délelőtti tanításhoz viszonyítva. A csoportbontások révén — amit a matematika, informatika, gépírás és a nyelvek tanítása terén alkalmazunk — szintén újabb teremigény jelentkezett. Ezek a tényezők újabb problémákat vetettek föl, és növelték a szűkösséget. — Mi a helyzet most? — Jelenleg 19 szakközépiskolai és 18 szakmunkásképzős osztályunk van. Új profilként jelentkezett a nulladik évfolyammal induló magyar—német tannyelvű idegenforgalmi szak, valamint a világbanki támogatással létrehozott kereskedelem—marketing és a vendéglátó-ipari—idegenforgalmi tagozat. Ez utóbbiak esetében, az érettségit követően egy-másfél éves ráképzés szükséges a szakmai képesítés megszerzéséhez. Előzetes tervek szerint a közeljövőben lehetőség nyílna arra is, hogy egyes tagozatokon felsőfokú képzést indítsunk, erre vonatkozóan azonban nincsenek még konkrét elképzelések. Ezek a változások eredményezték azt, hogy az intézmény régen kinőtte az iskola épületét. Az iskola bővítése három éve napirenden van. Az elképzelések szerint az épület tetejére nyeregtető kerülne, miáltal még egy emeletet nyernénk. Sajnos pénz hiányában a kivitelezés még várat magára, és a város jelenlegi költségvetési helyzetét tekintve belátható időn belül nem is fog megvalósulni. Pillanatnyilag tehát az ellehetetlenülés állapotába kerül az iskola. Ilyen létszámmal, ilyen feltételek között dolgozni szinte képtelenség, mert előbb-utóbb az oktatás minőségének rovására fog menni. Megoldást kell tehát keresnünk. — Milyen lehetőségek merültek fel? ' — Már korábban kértünk az önkormányzattól egy másik épületet, ahol a szakmunkásképző intézetet elhelyeznénk, és az iskola részeként működne tovább. Továbbá javasoltuk, hogy ha más megoldás nincs, valamelyik másik szakmunkásképző iskola vagy szabad kapacitással rendelkező általános iskola fogadja be ezt a tagozatot. Ha azonban az átköltöző osztályok továbbra is ennek az intézménynek a részei maradnának, a szervezési feladatok, az adminisztráció szempontjából ez a rendszer még kevesebb hatékonysággal működne, mint a délutáni oktatás. Ezért lenne jobb megoldás az, ha a fogadó intézmény teljes egészében átvenné a szakmunkás- képző intézetet. — Vajon előnyös lenne-e a másik intézmény számára ez az „örökbefogadás” ? — Mint mondottam, szabad kapacitású iskolát keresünk, tehát amelynek beiskolázási lehetőségei korlátozottabbak, és a mi osztályaink átvétele által klihasz- náltabbá válna.-—Mennyiben változtatná meg az átköltözés a tanárok és a diákok helyzetét? — Szerintem a tanulók szempontjából különösebb gondot nem jelentene, mert ugyanabban az osztályban ugyanazok a tanárok tanítanák őket, csak egy másik iskola falai között. Ami a tanárokat illeti, úgy terveztük, hogy az összes közismereti és szaktárgyat oktató tanár átmenne az osztályokkal. Nyilván munkahelyváltozást jelentene ez az elköltözés, a munkáltató szerv a másik iskola lenne. Viszont senki nem maradna munka nélkül. —Hogyan fogadta a tantestület ezt az elképzelést? — A legkevésbé sem mondható el, hogy örömmel. Az érintettek is nagyon fájón vették tudomásul, és azok is, akik maradnának, hiszen egy közösség felbomlásáról lenne szó. De a kényszerítő körülmények miatt nagyrészt elfogadják a tervet. — Mennyire sürgős a szétvá- Itás kivitelezése? — Nagyon sürgős. 1996-ban ugyanis, ha a világbanki osztályok az ötödik évfolyamon itt lesznek, nem fogjuk tudni beiskolázni az elsőéveseket, mert nem tudjuk elhelyezni őket. —Az elköltözéssel teljesen megszakadnának a kapcsolatok? — Nem. A szakmai oktatáshoz nyilván nem lennnének adottak a feltételek a fogadóiskolában, ezért úgy terveztük, hogy a gyakorlati foglalkozásokhoz továbbra is igénybe vehetnék a tanműhelyeket. — Mikorra várható döntés a szétválásról? — Rövidesen benyújtjuk az önkormányzathoz a tervezetet, amelyről feltehetőleg májusban fog dönteni a közgyűlés. Matyi Zsuzsa Nem vesznek igazán komolyan bennünket A diálcpolgármester Az országban 12 diákpolgármester van, közülük az egyik nyíregyházi. Tavaly áprilisban került sor a választásra, és a diákönkormányzat megalakulására. A középiskolások legtöbb szavazatát Véghseő János kapta. Feladata a diákok képviselete. Az elmúlt időszak munkájáról, problémáiról és a jövő terveiről beszélgettem vele és Bakó Péter diák-alpolgármesterrel. —Mindenhol és minden munkában vetődnek fel problémák. Nektek mivel nem sikerült meg- bizrkózni? — Az egyik probléma, hogy kevés a pénzünk és nem tudunk diákrendezvényeket szervezni. A szórakozási lehetőségek a diszkózással véget is érnek. Több figyelmet kellene szentelni a kulturális életre, ám ez anyagiak nélkül lehetetlen. Február 16-án Csabai Lászlóné polgármester asszonnyal lesz megbeszélésünk, ahol a diákpolgármesteri iroda és a diákszervezetek támogatását kérjük. Ha nem kapunk megfelelő választ, akkor nincs értelme további működésünknek. Jogi gondjaink is akadnak. Ezek, szerintünk azért adódnak, mert nem vesznek igazán komolyan bennünket. Négy évvel ezelőtt azt mondták, hogy Nyíregyháza diákváros, de itt nincs semmi ezzel kapcsolatos rendezvény. Ha nem támogatnak, mi sem tudunk tevékenykedni. Segíthetnénk a közbiztonság javításában, mert ha a diákok eljönnének programjainkra, nem tömének fel autókat, nem rabolnának ki üzleteket,... és még sorolhatnám. — Mit sikerült eddigi munkátok során tenni a diákokért, és mit szeretnének még? — Jelentős esemény volt eddig a drogellenes világnap. Egy fővárosi fiú számolt be kábítószer-élvezetéről, és arról, hogyan tudott leszokni. Ehhez kedvezményeket kaptunk, de az I. Országos Diákpolgármesteri Találkozót az elmúlt évben megszavazott pénzünkből, vagyis 100 ezer forintból kellett ügyesen kigazdálkodni. A kevésből, ami megmaradt, élünk, fedezzük kiadásainkat. Szeretnénk kérni 2 millió forintot, sokkal színesebbé tudnánk tenni munkánkat. Jó lenne a kulturális osztállyal közösen éves programsorozatot kidolgozni és megvalósítani. Szükséges működésünkhöz, hogy az oktatási és ifjúsági munkabizottság tagjai legyünk. Létre fog jönni valamilyen okok miatt egy alapítvány a nyíregyházi diákokért. A rászorult tanulókat támogatná. Tovább fogunk dolgozni, ha az önkormányzat érdemesnek tart rá bennünket. Remélem, a közel egy év alatt bizonyítottuk működőképességünket. Mi azért vagyunk, hogy a diákság problémáival foglalkozzunk és megoldást keressünk azokra. Boró Orsolya
