Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám
AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Még nem szakad, de már hullik a vakolat a Városháza széléről... Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. Naponta 12 órától 24 óráig s MM [n\ & n 70,88 Ml 2 SB íz 104,75 MHz-es kábelcsatorna | ?? (42) 310-653 Kiállítás, szavalöverseny Három, Erdélyből áttelepült, Nyíregyházán élő képzőművész: KrupicZer Antal, Madarassy György és Petkes József is részt vesz azon a Budapesten megrendezésre kerülő kiállításon, amelyet az Erdély Művészetéért Alapítvány szervezett. A tizennyolc képzőművész alkotásai a kiállítás után aukcióra kerülnek, s ennek összegét az alkotók a szatmárnémeti Rákóczi Kollégium felépítésének támogatására ajánlották fel. A kiállításra a Gellért Hotelben április 1-jén 17 órakor kerül sor, amelynek ünnepélyes megnyitóján részt vesz Tőkés László református püspök és Páskándi Géza Kossuth-díjas író. ♦ Több iskola kérésére a tavaszi szünet eltérő kiadása miatt a Tiszü Klub április 5-ig meghosszabítja a nyíregyházi 7-8. osztályos általános iskolásoknak meghirdetett József Attila szavalóverseny jelentkezési határidejét. Egyúttal a diákok egyéni jelentkezését is elfogadják a fenti határidőig. A szavalóverseny időpontja változatlan, április 8-án, szombaton délelőtt lesz megtartva a klub dísztermében. Városok találkozója Bál az iskolásokért Ma este 19 órai kezdettel az Örökösföld Tanulóiért Alapítvány kuratóriuma rendezésében alapítványi bált tartanak a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolában. A bál fővédnöke Dr. Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter, védnökök: Dr. Zilahi József, Csabai Lászlóné és Dr. Megay Oktáv. A rendezvény anyagi támogatói: Nyíregyházáról a Casinos Hungary, a Gyurics Kft., a NYÍRSPEC Gmk., a 3 Y Bt., a rakamazi Gösser söröző, a karcsai Dóka Holding Rt., Szabó és Társa Kft., valamint a túrricsei VÉPISZ Kisszövetkezet. A részvételi díjakból és a szponzorok által adományozott pénzekből összegyűlt összeggel az általános iskolások nyári táboroztatását, kulturális és sportrendezvények helyezettjeinek jutalmazását, oktatási eszközök, sportfelszerelések beszerzését kívánják finanszírozni. Azok az intézmények, szervezetek, társulások, magánszemélyek, akik e nemes és fontos célra adományokat szeretnének felajánlani, a következő címre fizethetik be: Örökösföld Tanulóiért Alapítvány, Iparbankház Rt. Nyíregyháza 449- 98936-18792083 Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármester asszonya Barcelonában tartózkodik a Városok Szövetségének találkozóján. Csütörtökön, a kora reggeli órákban megpróbáltunk telefononkapcsolatot létesíteni vele, ami — a távolságot meghazudtoló gyorsasággal — sikerült is. — Mi volt a tulajdonképpeni célja ennek a háromnapos rendezvénynek? — Négyéves múltja van a Városok Szövetségének, amit itt, a Barcelona melletti L'Hos- pitalet elővárosban rendeztek meg két spanyol, egy-egy portugál, francia, olasz város, illetve Nyíregyháza részvételével. Az összejövetel célja az Európai Unió szellemiségében a városok együttműködésének szélesítése volt. Az egyetlen kelet-európai résztvevő Nyíregyháza volt, ez némi előnyt és némi gondot is okozott. Annyiban pozitív ez számunkra, hogy Nyíregyháza az a város, aminek a segítségével a Városok Szövetsége majd nyitni szeretne Közép- és Kelet-Európa többi városa felé, a gondot pedig az okozza, hogy e közösség tagjai olyan európai uniós támogatásokra pályáznak, amit mi nem tehetünk meg, ugyanis a legtöbb esetben alapfeltétel a közös piaci tagság. —Mindezek mellett Nyíregyháza akkor is úttörőszerepet játszik a jelenlétével... — Igen, lehet így mondani, de tulajdonképpen elgondolkodtató az a tény, hogy szabad- e és érdemes-e nekünk ebben a közösségben maradnunk. Például a szövetség három programot indított el: a közösség, a fiatalok és a nők, illetve a munkaerő szabad áramlása témájában. Sajnos egyelőre egyikbe sem tudtunk bekapcsolódni, mert mindhárom pályázatnál az EK-tagság volt az alapfeltétel. Ennek ellenére mégis úgy döntöttünk, hogy maradunk, és mi magunk keressük az elkövetkező hetekben azokat a kapcsolódási pontokat, amivel ezekre a programokra mégis tudunk majd pályázni. Az lenne igazán sikeres, és a város polgárainak akkor jelentene igazi előnyt, ha ezekre a projektekre is tudnánk pályázni, mert ezáltal pénzhez juthatna a város, megismerhetnénk egy új technológiát és egy új gondolkodási módot. —A szerdai munkanap programjában szerepel egy nyíregyházi javaslata is. Mit tartalmazott ez a felszólalás? — A korábbi testület részéről Keresztes Dénes, volt képviselő kollégánk vett részt ezen a találkozáson, és javaslatot tett, hogy Presov várost vegyék fel a hálózatba. Ez ismét napirendre került, de nemcsak Presov, hanem egy angol és egy német városnak a felvétele is. Egyelőre olyan döntés született, hogy először ezt a városhálózatot kell úgy működtetni, hogy valóban a polgáraik részére jelentsen előnyt, a gazdasági kapcsolatok, illetve a hálózat bővítéséről csak később történik majd intézkedés. Megfogalmazódott, hogy gondoljuk végig, ez Presov legyen-e ténylegesen, vagy valamelyik FÁK országbeli más város, amelyiknek szintén olyan stratégiai jelentősége van, mint Nyíregyházának, ugyanis úgy fogalmaztak, hogy Nyíregyháza a Kelet kapuja. — Önök aláírtak egy nemzetekfölöttiségről szóló dokumentumot. Ez tulajdonképpen mit tartalmazott? ■— A működési szerződést és azokat a pályázatokat írtuk alá, amelyekről az előbb beszéltem, de sajnos Nyíregyháza nem kapcsolódhat be a folyamatba, esetleg akkor, ha Magyarország EU-tag lesz... Én szerdán is hangoztattam, és most is az a véleményem, hogy ezekbe a programokba valamilyen úton- módon be tudunk kapcsolódni, és a szövetségi tagságot meg kell őriznünk, ami egyébként a városnak eddig nem került pénzbe, mert az EU finanszírozza ezeket a kapcsolatokat. Ennek akkor van értelme és jelentősége, amennyiben aprópénzre tudjuk váltani, és most ezen dolgozunk. —Megkérdezhetem, hogy tetszik Önnek Barcelona? — Nagyon keveset láttam még belőle, mert csupán megérkezésünk estéjén, kedden volt egy szabad másfél óránk, akkor a szálloda környékét végignézhettük. Óriási kiállítórésze van ennek a városrésznek, ami szervesen beépült Barcelonába. Szerdán reggeltől késő estig folyt a tanácskozás, talán csütörtök délelőtt lesz annyi időnk, hogy a város más nevezetességeit is megnézhessük, délután pedig indulunk vissza. —Milyen a .spanyol emberek vendégszeretete? — Két érdekes dolgot lehet itt felfedezni: a spanyol emberek öltözködésükben, külsőségekben, vagy autókban nem igazán hivalkodóak, inkább Egyszerűek, de ha az ember benéz például egy lépcsőházba, ott a tisztaság, igényesség látványa fogadja. Az étkezésük nagyon változatos, rengeteg finom halételt készítenek. Az emberek vidámak, jókedvűek, de a szegénységnek azért itt is vannak jelei: hajléktalanokkal, drogosokkal, de még koldulóval is találkoztunk. A szegénység és a gazdagság együtt van jelen a városban, ami egyébként rendkívül szép és modem — szóval, jó lenne itt több időt eltölteni. — Talán majd a legközelebbi találkozó alkalmával erre sor kerülhet. — Remélem, hogy inkább a város polgárai közül kerülnek ide ki néhányan, nemcsak a látvány varázsáért, hanem hogy tanuljanak valamit. Végül is az a fontos. — Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és további jó munkát kívánok! Vitéz Péter Parlagfűirtás Már megint parlagfű? — kapta önkéntelenül is orra elé zsebkendőjét egyik kolléganőm, amikor belepillantott az előttem álló jegyzetekbe. Június elején, amikor minden virágba borul, nem ő az egyetlen, aki szenved a „gyilkos” gyomnövénytől. A sokakat érintő gondra keresve megoldást ültek össze az ANTSZ és a Köztisztasági Kft. szakemberei, hogy megvitassák a teendőket. Bár az irtáshoz 4 millió forintos anyagi támogatás is rendelkezésre áll, ez azonban még mindig nem elég a sikerhez. Társadalmi, lakossági összefogásra van szükség ahhoz, hogy az igen nagy területeket elfoglaló gaztól megszabadulhasson a város. A parlagfű elsősorban a belterületek és a peremkerületek elhagyatott részein üti fel a fejét. A tervek szerint a Köztisztasági Kft. néhány vállalkozóval karöltve próbálja majd megakadályozni kaszálással, gyomirtással és ta- lajletolással, hogy a kalász virágba szökkenjen. A cél elérése érdekében versenyt hirdettek az általános iskolák között. A feladat: minél több parlagfű begyűjtése a virágzás előtt. A legtöbbet gyűjtő intézmények jutalomban részesülnek. S hogy a gyerekek minél többet megtudjanak erről az allergiát okozó gyomról, az ANTSZ orvosai oktatási anyagot állítanak össze a témából az iskolák és az óvodák számára. __________________________ A telefonvonalban Csabai Lásxióné Barcelonából