Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-25 / 71. szám

6 1995. március 25., szombat HÉTVÉGÉ „Reni a legtöbb, amit az élettől kaphattunk" Azt hiszem, nyugodt szívvel ál­líthatom, hogy Kállayéknál nincs boldogabb házaspár a világon. Nyolcévi hiábavaló várakozás után most végre karjaikban tarthaják az apró kis jövevényt. Éppen szoptatá­si időben érkezem, így, hogy ne za­varjak, a konyhában tevékenykedő édesapához csatlakozom. — Nagyon gyakorlottak a mozdu­lataid— dicsérem Lajost, miközben ő gyermekteát főz. — Könnyen megragadnak az em­berben ezek a dolgok, főleg, hogy a pici lányunk eléggé hasfájós. Gyak­ran még hajnalban is felkelek hoz­zá, hogy megkínáljam néhány korty teával, vagy simogassam kicsit a po­cakját. A feleségemnek elég egész nap talpon lenni az aprósággal, így ahol tudok, besegítek neki. Közben halkan nyílik az ajtó, és mosolyogva kilép rajta Agnes, a kis­lány mamája. — Most hamar elaludt evés után.' Kicsit lustácska, néha egészen kime­rül, míg jóllakik. De ne álljunk itt, menjünk be a másik szobába. A há­lószobából ajtó nyílik a gyermekszo­bába, így Renáta mindig szemmel tartható. — Azért választottuk ezt a meg­oldást, mert szerettük volna, ha Re­nátának már az első perctől kezdve saját szobája van. Nem szeretnék abba a hibába esni, amibe a barát­nőm. Annyira magukhoz szoktatták a kisfiúkat, hogy most, még négy­évesen is köztük alszik a francia­ágyon — mondja Ági, miközben megállunk a kiságy előtt, és sokáig nézzük a békésen pihegő kislányt. Lajos elment a gyógyszertárba és bevásárolni, így mi kettesben, illet­ve hármasban maradunk. — Miről meséljek neked? — kér­di az asszony, és törökülésben felül az ágy közepére. — Először talán azokról az idők­ről, amikor még csak ketten volta­tok. — Lajossal 1985-ben ismerked­tem meg a Balatonnál. A barát­nőmmel utaztunk le nyaralni, és ott összejöttünk egy fiatalokból álló tár­sasággal, akikről kiderült, hogy szin­tén nyíregyháziak. Lajos is köztük volt. Amikor hazajöttünk, itthon is megkeresett. Gyakran eljártunk szó­rakozni, aztán másfél évi együttjárás után összeházasodtunk. — Rögtön szerettetek volna gyere­ket? — Természetesen. Én ’86-ban vé­geztem a Vendéglátói Főiskolán, La­jos már két éve dolgozott mint elekt­rotechnikus. Mindkettőnknek jó állá­sa volt, amikor összekerültünk. Szü­léink segítségével kiegészítettük a menyasszonyitánc-pénzt, és építkez­ni kezdtünk. Két évig laktunk a szü­leimnél, de akkor sem lett volna sem­mi akadálya, hogy gyereket szüljek. Időközben beköltöztünk az új házba, de még akkor is csak kettecskén vol­tunk. — Nyolc évig egyáltalán nem is es­tél teherbe? — Két terhességem ment el ez idő alatt. Házasságunk harmadik évében vártam először gyereket. A baba azonban néhány hét múlva elment. Borzasztó lelki trauma volt ez mind­kettőnknek. Hónapokig nem tudtunk magunkhoz térni. Még most is erősen él bennem, hogy Renivel együtt már három gyerekem lehetne. —Ezek szerint volt egy második si­kertelen kísérletetek is... — Türelmesen kivártuk az orvos által előírt „pihenőidőt”, és csak az­tán próbálkoztunk újra. Másfél év múlva kiderítette az orvosi vizsgálat, hogy ismét terhes vagyok. Otthon fe­küdtem, betartottam minden utasítást, még a széltől is védve voltam. Egy csúszós téli napon azonban bekövet­kezett a tragédia. Megcsúsztam az utcán, és olyan szerencsétlenül estem, hogy a kórházba szállítás után közöl­te velem az orvos, hogy a baba ment­hetetlen. Megindították nálam a szü­lést, és mind lelkileg, mind testileg a világ összes kínját kiálltam, míg meg­szültem az öt hónapos halott magza­tot. Kértem, hogy mutassák meg a kislányt. Ha becsukom a szememet, még ma is magam előtt látom a kis fekete haját, formás testét. Kaptam egy idegösszeroppanást. Senkinek sem kívánom azt az időszakot. Rö­vid időn belül két gyerekemet vesz­tettem el. — Most azonban itt van ez a gyö­nyörű kislány. — Nem hiszed el, de ezerszer is hálát adtam már az istennek, hogy őt sikerült végig kihordanom, és egészségesen megszülnöm. Hatal­mas erőfeszítések árán, de tavaly májusban újra megtörtént a csoda. Hét hónapot feküdtem szinte moz­dulatlanul a debreceni klinikán, de megérte. Úgy érzem, Reni a legtöbb, amit az élettől kaphattunk. — Mikor született a kicsi? — Februrár hatodikén, hajnali négykor. Két nappal korábbra vol­tam kiírva, de Lajos már egy hete Debrecenben lakott egy barátjánál, hogy „kéznél” legyen, ha itt az idő. Mindenféleképpen együtt akartunk lenni, amikor a baba világra jön. Papás szülés volt, de rám is fért a segítség. Erős fájdalmaim voltak, és a vérnyomásom annyira felszaladt, hogy infúzióra kötöttek. A szülés ezt leszámítva is, gyorsan lezajlott. Egykor feküdtem fel a szülőágyra, és három órával később már meg is volt a lányom. Látod? Ezzel a képpel kezdődik a fotóal­bum is. A fényképen Ági kicsit fá­radtan, de annál boldogabban fek­szik a szülőágyon, mellette áll La­jos, és mindketten az asszony hasán fekvő maszatos csöppséget nézik. —Meddig voltatok Debrecenben? — Még egy hétig. Miután min­dent rendben találtak nálam is és a babánál is, elbocsátottak minket. Itt­hon aztán virág és ajándékeső várt ránk. A babaszobát időközben anyó­som és édesanyám ízlésesen beren­dezte, minden készen volt, mire megérkeztünk. Renivel szerencsére minden rendben van. Anyukám csak néhány utcával lakik arrébb, így gyakran átjön egy kicsit unokázni. Két hét múlva, szombaton lesz a keresztelő a református templom­ban. Akkor kapja majd a lányunk a keresztszüleitől a Renáta mellé az Eszter nevet. A MÁV külföldre szóló kedvezményei A MÁV számos kedvezménnyel kívánja csökkenteni a külföldi utazá­sok költségeit. Úgy véljük, az utazá­si szezon kezdetekor mindenképpen indokolt ezeket számba venni. Gyermekkedvezmény: gyermekek 4 éves korig, amennyiben nem igényel­nek külön helyet, díjmentesen utaz­hatnak, 4-12 éves korig 50 százalé­kos kedvezményben részesülnek. Euro Domino, azaz hálózati ked­vezmény: Amennyiben egy út során több irányú utazást is tervezünk, ér­demes úgynevezett hálózati jegyet vásárolnunk. Ez egy hónapon belül 3,5 vagy 10, tetszés szerinti napon, korlátlan számú utazásra jogosít a ki­választott ország vasúti hálózatán. A tranzit útvonalra felnőtteknek 25 szá­zalékos kedvezmény jár, 26 éven aluli fiatalok további, országonként válto­zó kedvezményekben is részesülhet­nek. maximum öt fő együttes utazása ese­tén igényelhető ez a kedvezménytí­pus. További feltétel, hogy a csoport­ban legalább egy személy 16 éven aluli legyen. A felnőtteknek 25 szá­zalékos, míg a 16 éven aluliaknak 50 százalékos kedvezmény jár. Hatvan éven felüliek kedvezménye: RES-igazolvánnyal igényelhető. Ez­zel több mint negyven vasúti társa­ság vonalán lehet utazni 30 százalé­kos kedvezmény igénybevételével. Ilyen igazolvány, RES-igazolvány váltására jogosító utalvány vagy Nyugdíjas Utazási Utalvány felmuta­tásával egy évre váltható a jegypénz­táraknál. Ára körülbelül 1600 forint. A MÁV speciális kedvezmények­kel is szeretné könnyíteni a 26 éven aluli fiatalok utazását. — BIJ: ez olyan, személyre szóló menetjegy, mely akár körutazásra is felhasználható 24 ország közel 500 ■ UJ KELET Jimmy a király! A hazai zenei élet legnagyobb alak­ja Zámbó Jimmy, akit a popszakma csak királyként emleget. Felülmúlha­tatlan, hiszen egyedül ő képes négy oktávon dalolni. Ma pályafutásának igen magas fokára ért, több díj tulaj­donosa. Nyíregyházán a művelődési központban mutatta be Jimmy's Roussos albumát március 18-án. — Hogyan jött a lehetőség e nagy sztár dalainak eléneklésére? — Franciaországban volt egy fesz­tivál, ahol mindketten fölléptünk. Barátság szövődött köztünk, és meg­kérdeztem tőle, mi lenne, ha eléne­kelném számaidat anyanyelvemen? Meghallgatta a Good bye my love című dalt előadásomban, és azt mond­ta: ingyen tied az anyag. Nagyon örül­tem ennek a lehetőségnek, és tiszta szívből írtam a magyar szövegeket. — Rövid idő alatt dupla gyémánt­lemezes lettél. Mi a sikered titka? — Erre csak egyetlen magyaráza­tot tudok adni: a közönség, a rajon­gók, akik megvásárolták albumomat, csak nekik köszönhető. — Mit jelentenek számodra a lo­vak? — Imádom őket, bolondja is va­gyok családommal együtt. Ha időm engedi, akkor egy részét lovaglással töltöm. Három lovam van, köztük kedvencem a holstein félvér magyar kanca. — Saját bevallásod szerint jobban szeretsz rajta ülni, mint a volán mö­gött. Tavaly Mahasz, Arany Zsiráf Rádió eMeRTon-díj tulajdonosa let­tél. A legsikeresebb lemez, videoklip, az idei Huszka Jénő-díj is a tiéd. Hogy csinálod, hogy valamelyik kategória nyertese vagy? — Ez tényleg így van, de nem tu­dom megmondani, hogy miért. Talán a hallgatóimat az igaz szövegek ének­lésével nyerem meg. Nincs különö­sebb varázsa! Ez olyan, mint a jó szí­nész, aki egy darabban megszemélye­síti a szereplőt, és te elhiszed, mintha igaz lenne. Ha kiszúrja, hogy te szí­nész vagy, akkor nem számíthatsz jónak a műfajban. — A famíliádban valakitől örököl­ted a tehetségedet? — Nem tudok róla, hogy valaki úgy JIMMY'S ROUSSOS énekelt volna, mint én. Őszintén szól­va ez nem más, mint egy hang- száltorzulék. — Fiaid érdeklődnek a zenei pálya iránt? — Muzikálisok, de különösebben nem érdekli őket a zene. Inkább a motokrosszal foglalkoznak. Nem be­folyásolom a fiúkat, szabad kezet kap­nak a döntésben. — Milyen jövőbeli terveid vannak? — Továbbra is szeretném a közön­ség bizalmát megőrizni. Több ország­ban fogok fellépni: Amerikában, Ausztriában, Szlovákiában és így to­vább sorolhatnám. — Külföldön elismernek Téged? — Amerikában, ahol három évig éltem és dolgoztam, talán valamilyen szinten igen. De nem tartom fontos­nak, csak azt, hogy a szakma és a haza elismerjen. — Dalaid szövegei mennyire tük­röznek? — Akik ismerik eddigi albumai­mat, azok sok mindent megtudhattak és megtudhatnak majd rólam. Sokszor a velem történt jó, rossz eseménye­ket, történeteket hallhatják dalaim­ban. A „Ne sírj szám” is akkor szüle­tett, amikor a feleségemmel egy ki­csit mosolyszünetet tartottunk, de végül megoldódott a probléma. — Mikor lesz újabb lemezed? — Pontosan még nem tudom, de egy biztos, hogy az idén. Boró Orsolya Mi újság a kiskertekben? nosa egy hónapon belül a jegykiadó ország vonalán 50 százalékos, az iga­zolvány borítóján feltüntetett vonalo­kon pedig díjmentesen utazhat. — ISIC igazolvány: Ezt az igazol­ványt felsőoktatási intézmények hall­gatói kérhetik. Segítségével számos ország vasútvonalán utazhatnak 30- 50 százalékos kedvezménnyel. Külföldön munkát vállalók kedvez­ménye: Budapest és a munkaadó or­szág állomásai közötti utazásnál igé­nyelheti a munkavállaló és családja. A díjcsökkentés mértéke 25^10 szá­zalékos. A MÁV nemzetközi szerződések kötésével is szeretné bővíteni a ked­vezmények körét. — Ausztria: a maximum négy na­pig érvényes kedvezmény 30 száza­lékos. — Kedvezmények igényelhetők: Bulgária, Csehország, Horvátország, Vége a hosszú téli álomnak. Ez a kertekre éppúgy vonatkozik, mint ránk. A pihentető szünet után már alig várjuk, hogy elkezdhessünk ásni, ül­tetni, veteményezni. Amikor a talaj már kissé felszáradt s nem ragad, kezdhetjük a rózsaültetést. Ennek a virágnak napos helyet, agyagos, de tápdús talajt válasszunk. Mielőtt el­ültetnénk a virágokat "■— különösen, ha már régen kikerültek a földből —, egy napra állítsuk gyökerüket vízbe, hogy jól megszívják magukat. A túl hosszú gyökereket vágjuk vissza, hogy az ültetőlyukban ne görbüljenek meg. A szemzés helye ültetés után 2—4 ujjnyi mélyen legyen a föld fel­színe alatt, mert ez a legbiztosabb védelem a hideg ellen. Ezután a vesszőket 2-3 szemre vágjuk vissza, s végül a növényeket néhány hétre töltögessük fel. A hosszabb tenyészi­dejű egynyáriakat már vetnünk kell. Ilyen a tátika, a vasvirág, az egynyári lángvirág, a kínai szegfű, a paprika­virág. A liliomok legjobban a napos, de legalább félárnyékos helyen fejlődnek. Talajuk humuszgazdag, kissé savanyú kémhatású, jó vízel­vezető képességű legyen. A liliom­hagymákat 15—20 cm mélyre ültes­sük, felettük háromszor olyan vastag legyen a földréteg, mint az átmérőjük. A virágoskertből lépjünk át a zöldsé­gek „birodalmába”. A magvetés és a tűzdelés lehetőleg melegágyba vagy hobbi üvegházba történjen. Fóliasá­torba már elvethetjük a saláta-, a ka­ralábé-, a kertizsázsa-, a retekmago­kat. Ezután, ha az idő engedi, el lehet vetni a paprika-, a paradicsom- és a padlizsánmagokat is. Melegágy hiá­nyában ezeket a hőigényes növénye­ket világos szobában az ablakpárká­nyon tartsuk. Amint a magvak csíráz­ni kezdenek, tegyük a vetőtálat köz­vetlenül az ablak mellé, hogy a nö­vények ne nyúljanak meg. Miután kifejlődött rajtuk két sziklevél, ültes­sük 10 cm-es cserepekbe, és sül­lyesszük a hajtatóház talajába. Hónap végén a már felszikkadt talajba elvet­hetjük a petrezselymet, a sárgarépát, a pasztinákot, a spenótot, a fekete gyökeret, a hagymát, a hónapos ret­ket. A márciusban vetett petrezselyem 3—4 hetet is várat magára. Aki ko­rábban szeretne friss zöldhöz jutni, vesse a petrezselyemmagvat csere­pekbe, s amikor a növénykék már jól megfoghatók, tűzdelje 20 cm-es sor­távolságban a zöldségágyba. ^ - " M A hétvége oldalakat szerkesztet­Ion. A kedvezmény 25-40 százalékos, kia vasútvonalaira is. A kedvezmény —INTER-RAIL igazolvány: az iga- mértéke változó, 30-50 százalékos. ^ -­. - ' “TTTT!" te: Sikli 1 ímea zolvány ára 28 ezer forint. Tulajdo- Pancsovay Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents