Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-17 / 14. szám
4 1995. január 17., kedd '(■ KULFOLD-BELFOLD UJ KELET Mindenki őszintén akarja Privatizáció és politika Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos „közös megegyezéssel” történt menesztése, s a közvetlen kiváltó ok, a HungarHotels-ügy ismét reflektorfénybe helyezte a politika és a gazdaság viszonyát, amely egyik kulcskérdése a rendszerváltásnak. S minthogy az alig fél éve kinevezett Bartha fő feladata az új privatizációs stratégia kidolgozása volt, távozása kétségeket ébreszt a valóban átfogó „államtalanítási” koncepció sorsát illetően. Annak idején a szocializmus újból nekilendülő reformereinek első követelése mindig az volt, hogy vonuljon ki a politika — a párt, az állam — a gazdaságból. A rendszerváltás közvetlen előtörténetéhez tartozik, hogy a ‘ 80-as évek közepén önkormányzati irányítási formákat vezettek be az állami vállalatoknál, függetlenítve ezzel az állami vagyon feletti rendelkezést az államtól. Lényegében ez szolgált alapul ahhoz, hogy az évtized végén viharos gyorsasággal meginduljon az úgynevezett spontán privatizáció. Az állami vállalatok társasággá alakulása során a műveletbe legtöbbször külföldi és hazai magántőkét is bevontak, de az átalakulást lényegében a (volt) állami vállalat menedzsmentje hajtotta végre. A kor viszonyaiból következett, hogy ez a vállalatvezetői réteg többnyire szoros kapcsolatban volt a politikai vezetéssel. Ez a tény indokolta vagy legalábbis magyarázta, hogy a rendszer- váltást követően a „spontán privatizáció” kifejezés egyfajta szitokká vált. Ugyancsak a kor viszonyaiból követ? kezett az is, hogy a vállalatoknak nem volt valóságos forgalmi értékük, s így — akár alappal, akár alap nélkül —. bármelyik esettel kapcsolatban fölvethető volt az áron aluli értékesítés, a „kó- tyavetye” vádja, különösen, ha a vásárló külföldi volt. Ezen az sem változtatott, hogy — nem sokkal az 1990-es választások előtt — a NémethAtormány a privatizáció irányítására felállította az Állami Vagyonügynökséget. Az ÁVÜ által megvalósított első komolyabb üzlet, az Ikarus részvénykibocsátása pont olyan heves támadásokat váltott ki az időközben kormányra jutó nemzeti konzervatív pártokból, mint amikor, mondjuk, a Kleider Bauer „spontán” megvásárolta a Ruházati Bolt Rt.-t. AzAntall- kormány egyik első intézkedése volt, hogy kormányellenőrzés alá helyezze az ÁVÜ-t, s az MDF programjának megfelelően biztosítsa „a nemzeti tulajdon hatékony védelmét, fellépjen a visszaélésekkel, a hanyagsággal és a felelőtlenséggel szemben”. A Nemzeti Megújhodás Programja a „szabadság és tulajdon” elvei alapján célul tűzte ki, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározóvá váljék a magángazdaság, tömegméretekben szülessék meg a tulajdonos polgárság. Ennek keretében — a társadalmi igazságosság nevében —egyrészt kárpótolni akarták az előző négy évtizedben tulajdonuktól jogtalanul megfosztottakat, másrészt tulajdonhoz próbálták segíteni — MRP, KRP, E-hitel — az állami vállalatok munkásait, alkalmazottait is. Közben viszont a gazdasági válság mindennél fontosabbá tette a gazdaság átstrukturálását, és ehhez — hazai nem lévén — a külföldi tőke bevonását. Az egymást keresztező célok kellő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a privatizáció talán legfontosabb terepe maradjon a politikai harcnak. Az An- tall-kormányt éppúgy vádolták a privatizáció elszabotálásával, mint — másik oldalról — az ország kiárusításával, azzal, hogy a privatizáció révén saját politikai klientúrát épít ki és azzal, hogy a gazdasági ésszerűséget háttérbe szorítva olcsó politikai népszerűséget hajszol a kedvezményes privatizációs programkísérletekkel. Politikai érdektől és értékválasztástól függ, hogy ki melyik vádat tartja igaznak. Mindeközben tény, hogy — a privatizáció révén — az elmúlt fél évtizedben a magyar gazdaság tulajdoni szerkezete gyökeresen átalakult. Tény viszont az is, hogy most — a politikai hatalomváltással párhuzamosan, de attól függetlenül — került napirendre a legnagyobb állami vállalatok — olaj- és villamosenergia-ipar, távközlés stb. — és bankok magánkézbe adása. A Horn- kormány programja nagyon határozottan állást is foglal a privatizáció gyorsítása mellett. Az új privatizációs törvénytervezet célul tűzte ki, hogy 1997 végéig befejeződjék a folyamat. Mégpedig úgy, hogy az előző kormányhoz képest lényegesen szűkítenék a tartósan állami kézben maradó tulajdon körét, előnyben részesítenék a készpénzes vásárlást, a nagyvállalatok esetében pedig kifejezetten a külföldi tőkére számítanak elsősorban. Semmi ok kételkedni a célok vállalásának őszinteségében. Az utóbbi hetekben viszont kiderült, naivitás azt gondolni, hogy a privatizációt — s általában: a „kapitalizmus építését” kísérő politikai érdekütközések megszüntethetek. Mert feltehetően ugyanilyen őszinték azok is, akik a nemzeti vagyon védelméről, a hazai tőke gyá- molításáról vagy éppen a társadalmi igazságosságról beszélnek. Hajdú András Békemisszié Grúziába Háború esetén hátra arc Január 20-án újabb három magyar főtiszt utazik Grúziába, hogy ott ENSZ-megfigyelőként tevékenykedjék egy évig. Velük együtt már 194- en vannak ennek a különös missziónak a tagjai, akik mind gyakrabban tűnnek fel a világ „forró pontjain”. Róluk beszélgetünk Kovács Tibor alezredessel, a Honvéd vezérkar mellett működő Békemisz- sziós alosztály vezetőjével. — A fegyvertelen ENSZ-megfi- gyelők meghirdetett pályázatára évente körülbelül 70 fő szokott jelentkezni. A jelentkezők csak főtisztek lehetnek, minimum középfokú angol nyelvvizsgával — mondja az alezredes. — Fegyvertelen megfigyelőket olyan országokba kér az ENSZ, ahol rendezettebbek a körülmények, a felek már kibékültek, csak még nincs hivatalos békekötés valamilyen megoldatlan probléma miatt. Grúziában például, ahol az abházok önállósági törekvései kapcsán folyt háború, most tűzszünet van. — Mit tesz a megfigyelő, ha mégis újra kitör a háború? — Megadja magát, illetve hátra arcot csinál és hazajön. Embereink nem bocsátkozhatnak harcba — nincs is mivel —; de munkájuk során amúgy is mindkét fél képviselőjével — a helybeli erőkkel együtt — járják a kérdéses terepet — tűzszüneti vonalat —, és jelentik a látottakat. — Milyen védőfelszerelésük van? — Golyóálló mellény, vegyvédelmi felszerelés, védőoltások. — Mióta működnek magyar ENSZ- megfigyelők? — 1988 óta. Eddig hét missziót láttunk el, 15 fős volt a legnagyobb. Voltak magyarok Irakban, Iránban, Szaúd- Arábiában, Cipruson, Ugandában, Mo- zambikban és Grúziában, eddig összesen 194 fő. Jelenleg négy misszióban veszünk részt: Angolában 10, Kuvait- ban 7, Grúziában 8 fő, illetve az EB- ESZ békefenntartó műveletének előkészítőjeként 1 fő teljesít szolgálatot. A jelentkezőknek szigorított egészségügyi követelményeknek kell megfelelniük, s a középfokú nyelvvizsga mellett külön szakmai — katonai — angol nyelvismerettel is kell rendelkezniük, mert a jelentéseket is csak angolul tehetik meg, és mindenfajta — egymás közti — érintkezés is angolul történik. — Mi a vélemény az ENSZ-ben a magyarokról? — Minden letöltött misszió után értékelő lapot, jelentést küldenek. A magyarokról nagyon jó a vélemény. Akik most Grúziába mennek, beszélnek oroszul is, ami a más nemzetbelieknél ritka; így a magyarok tudnak közvetíteni a helyi lakosok és az ENSZ-katonák között is. —Jelenleg Grúziában hány ENSZ- katona állomásozik? — Huszonöt országból körülbelül 120 fő a teljes misszió létszáma; ők négy állomáshelyen tartózkodnak. Azt a három főtisztet, akik most,január 20- án mennek leváltani társaikat, külön városokba szórják szét; az ENSZ-nél ez kötelező, két azonos országbeli nem teljesíthet szolgálatot egy helyen. — Milyenek a megfigyelők anyagi körülményei? — Az ENSZ 86 dolláros napidíjat fizet; a megfigyelőknek ebből kell gondoskodniuk saját élelmükről, ebből kell fizetniük a szállást — magánházaknál is elhelyezkedhetnek —, a takarítást, mosatást stb. Ha az egy év alatt szabad idejükben másik városba akarnak utazni, vagy esetleg hazajönnek, ennek teljes költségét is ők állják. Az ENSZ gondoskodik egészség- ügyi ellátásról, van rádió jármű, helikopter. —Az egyenruhájuk? — Azonos a fegyveres békefenntartókéval: magyar katonai egyenruha — új típusú, terepmintás, ejtőernyős gyakorlóruha —, de a jelvény, karjelzés — embléma —, sapka, sál — nyakkendő —, kék színű „ENSZ-es” sisak. Egyébként fejenként 120 kilogrammos teljes téli, katonai felszerelést visznek, gyógyszercsomaggal — egyszer használatos tűkkel — stb. A beavatásuk a misszió helyén történik, ott kapják meg a kék ENSZ-felszerelést. — Történt már baleset vagy haláleset a megfigyelők között? — Még nem. Az ENSZ halál esetén 50 ezer dollárt fizet, a magyar kötelező életbiztosításra pedig egymillió forintot kapnak a hozzátartozók. Pellérdi Rezső alezredes, vegyészmérnök, tanár, a Grúziába készülők egyike. — Miért jelentkezett erre a küldetésre? — Nekem ez a kiküldetés elsősorban a nemzetközi kapcsolatok kiépítése miatt fontos. Korábban részt vettem a Holland Királyi Akadémia három hónapos törzstiszti tanfolyamán, azután a NATO Európai Főparancsnokságának egy kéthetes továbbképző tanfolyamán. Mindkettő nagyon fontos volt, szakmailag is. Az egy év alatt egy- szer-kétszer haza tudok látogatni a családomhoz is. Két fiam van. Persze az sem titok, hogy anyagilag is megéri az egyéves kiküldetés, hiszen itthon kapjuk a fizetést, kint pedig a napidíjat. De a legfontosabb mégis az, hogy az ember egy nemzetközi szervezetben saját hazáját képviselheti. Buda Magdolna Kínai üzletek, erkölcsök, bűnök H a szüleid élnek, ne utazz távoli helyekre, csak ha határozott célod van — mondta jó 2500 éveKonfucius. Úgy látszik, napjainkban sok kínainak van határozott célja, mert a világ nagyvárosai után nálunk is kezdenek kialakulni a kínai negyedek. Sok valódi és álhír kering hazai tevékenységükről. Kína-kutatók, statisztikusok és rendőrök segítségével kerestük a választ arra a kérdésre, hogy miért jönnek hozzánk ilyen messziről, és tisztelik-e törvényeinket? A nálunk vállalkozó kínaiak számát 2500-3000-re, a ténylegesen ittlevőkét mintegy 15 ezerre, a vízumuk érvényességének határidejéig Magyarországon tartózkodók számát (ez a réteg folyamatosan és szisztematikusan cserélődik) 5000-re becsülik. Nagy többségük Budapesten él. Vannak olyan települések — elsősorban a megyeszékhelyek, közöttük is kiemelkedően Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen —, amelyek valamilyen okból számukra nagyon fontosak. Itt elsősorban a piacokon és a vendéglátásban vannak jelen. Szívesen telepednek le például a Nyírségben, három határ viszonylagos közelségében. A Magyarországon vállalkozói engedélyt kiváltók 70 százaléka ruhaneműben, 18 százaléka műszaki cikkekben, 5 százalékuk pipereáruban, 6 százalékuk éttermekben, a többi kifőzdékben, gyorsbüfékben érdekelt. Üzleti magatartásukra jellemző, hogy az állammal vagy az önkormányzattal kapcsolatos fizetési kötelezettségeiket pontosan betartják, ügyelnek a törvényességre, de minimum annak látszatára. Miért érdemes nekik Magyarországon vállalkozni? A kínai kereskedő az árut Kínából rendeli, ahol rendkívül alacsony a termék értékében a munkabér aránya. Hajóval szállítja az árut, mert a repülőgép drága, a vasutat pedig a sok ezer kilométeres úton rendszerint valahol megdézsmálják. A kínai kereskedő Európában nem ostromolja a csillagokat, de még a hegycsúcsokat sem, megelégszik azzal, ami a hegy lábánál van. Olcsó tömegárut kínál, közvetlenül a termelőtől rendelve kiiktatja a nagykereskedelem hasznát, ezért tud a magyar fogyasztói árak alá ajánlani. A hazánkban élő kínaiak vállalkozókra, rendszeres, valamint időszakos alkalmazottakra oszthatók. A vállalkozó tőkét és árut hoz, a magyar fogyasztóval rendszeres és személyes kapcsolata nincs. A rendszeres alkalmazott az eladó, gyakran abban a reményben, hogy egyszer ő is vállalkozó lehet. Ebben számíthat a főnökére, akár igen kedvező kölcsönökkel is. Ennek oka egyrészt az összetartozás, másrészt az a hagyományos kínai mentalitás, miszerint a segítség elfogadása hosszú távon lekötelezettséget jelent. A harmadik csoport — a szisztematikusan cserélődő körülbelül 5000 fő — azokból tevődik össze, akik csak három hónapra jönnek. Tömegszálláson élnek, rendkívül szerényen. Megtakarított pénzecskéjüket (ami náluk jóformán kisebb vagyonnak számít), ahol tudják, dollárra váltják. A helyükbe toborzottak időben megérkeznek, zökkenő nincs. A gazdag vállalkozó is szerény, spártai módon él, életmódját össze sem lehet hasonlítani az újgazdag orosz vagy ukrán milliomoséval, aki pazar budai villában él, Mercedesszel jár testőrök kíséretében, s pénzének jelentős részét látványosan feléli. A nálunk élő kínaiak csoportjai zártak, a nem kínaiakkal az üzleti életen kívül keveset érintkeznek. Ellentétben a közhiedelemmel, a kínaiak bűnözése Magyar- országon rendkívül ritka. A Legfőbb Ügyészség hivatalos statisztikája szerint ezt a következő adatok jellemzik. (Az első szám az 1993-as esztendő, a második 1994 első felének adatait tartalmazza): összes bűnelkövetők száma: 36, illetve 12. Személy elleni erőszak 1 (ez segítségnyújtás elmulasztása volt) és 2. (Az egyik a súlyos testi sértés alapesete, a másik életveszélyt okozó testi sértés volt.) Közbotrány okozása: 9 és 6. Jogellenes tartózkodás 1 és 0. Közlekedési baleset okozása 11 és 3. Gazdasági bűncselekmény 12 és 1. Vagyon elleni bűncselekmény: 2 és 0. A statisztikai adatokban nem szerepelhet Liu L. brutális meggyilkolása 1994 januárjában, újpesti otthonában. Az esemyőkirálynak nevezett férfit vélhetően honfitársa ölte meg. Az illetőt őrizetbe is vették, de bizonyítékok hiányában szabadlábra kellett helyezni, tehát a tettes hivatalosan ismeretlen maradt. A másik, a statisztikai adatokban még nem rögzített ügy 1994 szeptemberében történt, Lai Jong S.-et Budapesten, a XVI. kerületben az utcán lelőtték, majd elvágták a torkát. Négy kínai állampolgárságú személyt emberölés alapos gyanújával a rendőrség őrizetbe is vett. E gyetlen bizonyított ügyből általánosítani lehetetlen. Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő kriminológus mégis úgy véli, hogy a kínai állampolgárok közül azok lehetnek potenciális bűnelkövetők, akik önmaguk elé teljesíthetetlen célt kitűzve sikertelenné válnak. A csendes és mosolygós kínai nem csak a külvilág felé fegyelmezett, önmagában is az. Ha viszont létalapjában rendül meg katasztrofálisan, akkor robbanhat. Számolni kell azzal is, hogy a kint toborzottak közé kerülhetnek kalandorok is, akik anyagi vagy egyéb előnyök reményében hajlamosak erőszakos cselekményeket vállalni. Ennek megelőzése érdekében erősíteni kellene az együttműködést a különböző kínai közösségekkel, hiszen közös érdek, hogy to-váb- bra is törvénytisztelő kínaiak kap-csolódja- nak be az ország gazdasági életébe, legyenek hosszabb-rövidebb időre vendégeink. Némethy Gyula A magyarokról nagyon jó a vélemény
