Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-17 / 14. szám
5 Tudással a gyermekekért Hiányzik a logopédus Az óvodáskor nagyon fontos minden kisgyermek életében. Nemcsak azért, mert az óvoda átmenetet jelent a bölcsőde, a „gondtalan” gyermekévek és a komolyabb, önérzetesebb és az életre felkészítő iskola között, hanem azért is, mert ez az időszak, amikor a kis emberpalánták érdeklődési köre hozzávetőlegesen kialakul, amikor elkezdenek minden iránt érdeklődni, és amikor csakis mérhetetlen türelemmel lehet és kell foglalkozni a gyerekekkel. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az óvoda mint intézmény és a szülők jó viszonyban legyenek egymással. Nem szabad a szülőket kizárni csemetéjük óvodás életéből, hanem meghallgatva a véleményüket és elfogadva a tanácsukat, segítségükkel kell dolgoznia az intézmény óvónői kollektívájának. Ezt a módszert szem előtt tartva működik nacvon sikeresen az 1984. március 1 -jén felavatott záhonyi óvoda. A jelenlegi vezetőnő, Dallosné Rozgonyi Mária a kezdetektől fogva az intézményben dolgozott, majd 1989. január 1-jével nevezték ki a 200 férőhelyes óvoda vezetőjének. Saját felkészültségének és kolléganői tudásának köszönhetően az óvoda mára nagyon nagy népszerűségre tett szert. Ennek titkáról faggattam őt. — Talán ezt mondanom sem kellene, hiszen olyan természetes dolog: minden óvónőnek megvan a megfelelő végzettsége a munkához, és ugyanez áll a dajkákra is. Ezen túl pedig, ami a sikerünk titka lehet, az az, hogy maximálisan nyitottak vagyunk a város felé. Minden évben több nyűt napot tartunk, ahová nemcsak a szülőket, de a rokonokat és az érdeklődőket is szívesen várjuk. Mint például a tavaly első ízben megrendezett kisállat-kiállításon. Az iskolások, a szülők de még a város lakói is eljöhettek megnézni a gyerekek otthonról hozott állatkáit. Ezt a kiállítást szeretnénk hagyománnyá tenni.-—Milyen foglalkozásokat tudnak tartani kicsiknek? — Rendszeresen visszük a gyerekeket kirándulni busszal és vonattal egyaránt. Nagyon szeretnek vonatra ülni, mert annak ellenére, hogy vasutas város vagyunk, igen keveset szoktunk vasúton közlekedni. Úszni visszük őket. és rendszeresen tartunk sportnapokat is. Zeneóvodába járhatnak a tehetségesebb gyerekek, a többiek pedig a komplex esztétikai nevelés foglalkozásain, a néptáncoktatásban és a németnyelv-ok- tatásban próbálhatják ki tehetségüket. Ezek mind-mind ingyenes szakkörök, ami nagy szó ebben az anyagias világban. — Úgy tűnik, semmiben sem szenvednek hiányt a gyerekek... — Igyekszünk mindent biztosítani. Amire nagyon nagy szükségünk lenne, az egy logopédus. Sok kisgyerek hibásan ejti a szavakat, és mi hiába igyekszünk javítani a beszédjüket, nem vagyunk szakemberek. Ugyanígy szükségünk lenne egy gyógytornászra és egy pszichológusra is. Ebben a korban nagyon oda kell figyelni ezekre a dolgokra, de nekünk nincs pénzünk fizetni ilyen szakembereket. Igaz, az önkormányzattal már beszéltünk ezekről a dolgokról, és kezdményeztük, hogy az óvoda, általános iskola és a középiskola együttesen foglalkoztasson legalább egy logopédust — közösen talán meg tudnánk fizetni... Úri Mariann Óvodai almok Fotó: Bozsó s A tanműhelyekre áldozni kell! % Takarékosság és oktatás A tanműhelyben Fotó: Harascsák A TITÁSZ Rt. Nyíregyházi üzlet- igazgatósága nyíregyházi kirendeltségének vezetőjével, DeáA:Zoltánnal készült interjúnk a közelmúltban, január 4-i számunkban jelent meg: — Takarékoskodjunk — ha már drága! címmel. A villamossági szakember sok hasznos ötletet adott közre, melynek révén a pénztárcánkat kímélhetjük meg, ha az elmon dottak alapján üzemeltetjük a villamos energiát fogyasztó háztartási gépeinket. Az áram díjának nem csekély mértékű emelése minden bizonnyal azért arra fogja „ösztönözni” az emberek nagy többségét, hogy csínján bánjon az energiával. Persze a takarékosság — mondja ismételt találkozásunkkor Deák Zoltán — nem feltétlenül csak a pazarlás ellenkezőjeként értendő, s egyáltalán nem azt jelenti, hogy most vissza kellene mennünk a petróleumlámpáig, esetleg a mécsesig. A takarékosság azt jelenti: csak annyi áramot használjunk, amennyi ahhoz szükséges, hogy ne mondjunk le a kényelemről, melyet a villamos berendezéseink nyújtanak. A takarékosság kapcsán megemlíti, már akkor is sokat tettünk, ha a lakásunkban mellőzzük az ünnepi díszkivilágítást, az izzók teljesítményét személyes igényeinkhez választjuk, energia- takarékos fényforrásokat, kompakt fénycsöveket használunk. Ez utóbbiról jó tudni, hogy a jelenlegi legkorszerűbb fényforrásként szolgál, a hagyományos, normál izzó foglalatába csavarható. A kompakt fénycső 8 000 órás élettartammal rendelkezik, és egy 20 W-os fénycső olyan megvilágítási értéket ad, mint egy 100 W-os hagyományos izzó, amelynek az élettartama körülbelül 1000 üzemóra. Igaz, a fénycső lényegesen drágább dolog, ám az árától mégsem Bár kifizetni drága, de hosszú táv on sok pénzt takarít meg nekünk kellene megijedni, ugyanis bizonyított tény, hogy megéri lecserélni velük a hagyományos izzókat. A kompakt fénycsöveknek nem tesz jót a sűrű kapcsolgatás, ezért főleg olyan helyen alkalmazhatjuk jó eredménnyel, ahol azok rendszeresen, naponta legalább egy órán át égnek megszakítás nélkül. Igaz, hogy ezeknek a fénycsöveknek meglehetősen borsos az áruk. és csak lassan térül meg, de megtérül — mondja Deák Zoltán. A jövő mindenképpen ezeké. A villamossági szakember — s ezzel mi, fogyasztók is egyetérthetünk — szívesen venné, ha állami dotáció segítené elterjedését, használatát. Erre példát is tud mondani: Svédországban minden háztartás kapott ingyen egy-egy kompakt fénycsövet. Mi egyelőre még nem tartunk itt. Deák Zoltánnal ezt követően mentünk át a — szintén az igazgatóság székházának területén (Bethlen u. 53. sz.) lévő — tanműhelybe. Az ajtón belépve egy házi múzeumban találjuk magunkat, a szakma egykori villamos berendezéseit, eszközeit, alkatrészeit láthatjuk. Azt, hogy mennyire fejlődik világunk, érzékletesen mutatja a tanműhely. Első pillantásra, a laikus szemével nézve is, egy jól felszerelt, korszerű oktatóbázist látunk. Az ezernyi elektromos készülék, eszköz „tyúkbél rendezettsége”-kusza- sága tiszteletet parancsol az ember számára. Hát még a legmodernebb technikák! A tanműhely vezető, Tárnái Tibor vezet körül bennünket a tanulók és a saját maga birodalmában. Nem kis büszkeséggel teszi ezt, s teheti is, hiszen nagyon sok hasonló intézmény irigyli az itt látottakat. E kitűnő tárgyi felszereltség nem jött csak úgy, a saját lábán, ezekért sokat kellett menni s tenni. Örömmel újságolja, hogy a tanműhely karácsonyi ajándékot is kapott. A több százezer forintos „hangfrekvenciás program- és vizsgálóadó” készüléket egy világcég magyarországi képviseletétől, a ABB Energir Kft.-tői kapták. A budapesti cég a tanulóképzési alapból ily módon közvetlenül, eszközzel segítette a nyíregyházi tanműhelyt. De megtalálható itt az úgynevezett második ipari forradalom képviseletének számos eszköze. Nem véletlen, hogy országos tanulmányi verseny is zajlott már a tanműhely falai között, s maguk az itt tanuló szakmunkások is nem egyszer tértek haza máshonnan dobogós helyezéssel a versenyekről. Tamai Tibor azzal összegzi a tanműhelyben tapasztaltakat, hogy nem lehet megállni, feltétlenül haladni kell a korral, más út egyszerűen nincs. Az itt tanuló erősáramú villamosberendezés- szerelő szakmunkások, középiskolások már más generációt képviselnek. Sok szülő azért nem adja gyermekét villany- szerelőnek, mert annak úgymond póznákat kell másznia. Nyilván ilyen emberekre is szükség van, s egy darabig még lesz is, ám a ma villanyszerelője — csak a használati eszközeit tekintve is — nagy mértékben különbözik elődeitől. Itt, a tanműhelyben is van olyan rendszer például, mellyel Nyíregyháza egész vízgazdálkodását számítógép által vezérelve meg lehetne oldani, s még mennyi elképesztően elképzelhetetlen dolog. Persze — mondja a tanműhelyvezető —, az iskolareform ezen a területen is szükséges volna. Messze „elmaradt” tankönyvek állnak a tanulók rendelkezésére, s bebizonyosodott, hogy a mai szinten elvárt az általános iskolai, s az azt követő hároméves képzési idő már nem elégséges. Másféle képzésre van szükség! A tanműhely tárgyi eszközeinek többsége a TITÁSZ tulajdona, csak kisebb hányada a 107. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézeté, ahol a tanulók az elméleti oktatásban részesülnek. A tanműhely megfelelően kihasznált, bár tagadhatatlan, hogy több fiatalt is tudnának még foglalkoztatni. A végzettek egy része a helyi igazgatóságnál dolgozik tovább, mások másfelé veszik az irányt, többségükben megfelelő munkahelyet és megélhetést találva. (lefler) Énekes siker a határ mentán Szép és tartalmas éveket tudhat maga mögött a záhonyi vegyes kar, hiszen most ünnepük fennállásuk 20. évfordulóját. Az elmúlt húsz évről a kórus alapítójával, Vassné Oláh Ágnessel beszélgettünk. — Hogyan indult két évtizede útjára a most Főnix névre hallgató kórus? — Ezerkilencszázhetvennégyben kerültem Záhonyba, és a község vezetői felvetették, hogy szükség lenne egy kórusra, ami műsoraival színesebbé tenné a különféle ünnepségeket. így kértek meg engem, hogy szervezzek egyet. Nem hittem benne, hogy sikerülni fog, de szerencsére olyan lelkes emberekre akadtam, akik kitartottak mellettem.-—Kik voltak még az alapítók? — A Dávid testvérek, Balogh Imré- né, Czidorné, aztán Bacsó Istvánné, Kiss Józsefné, Molnár Lászlómé, dr. Salai Miklósáé Németi Erzsébet, akik nagyon lelkesen énekeltek.. —Közülük ki az, aki még ma is éneke! a kórusban? — Ketten maradtak rajtam kívül. Németi Erzsébet és Dávid Sándor. — Mi segített abban, hogy végül is megerősödött a kórus? — A vasút nagyon sokat segített, valamint az akkor induló kórusfesztivál késztetett bennünket arra, hogy egyre gyakrabban fellépjünk közönség előtt is. Ugyanis évről évre Záhony adott otthont a munkás-, ifjúmunkás kórusok megyei fesztiváljának. Volt olyan év, amikor 24 kórus is énekelt ezen a rendezvényen. — Jelen pillanatban hogyan él a húszéves kórus? — A létszámunk 32-34 fő, vegyes kar vagyunk, 12 férfi és 22 nő tagunk van. Az átlagéletkor is elég fiatal, 28- 30 év körül van, lassan mindenki a tanítványom. — A kórus működése pénzbe kerül. Ki finanszírozza a költségeket? — Nagyon nehéz éven vagyunk túl, és csak az tartotta bennünk a lelkesedést, hogy elérkeztünk a húszéves jubileumhoz. Tudniillik egész évben egy forint támogatást sem kaptunk. Egyedül év vége felé adott az önkormányzat egy kevés pénzt, amikor kezdődött a kórusfesztivál, illetve a jubileumi koncert. —Milyen nagyobb rendezvényeik voltak a múlt é\’ben, és melyek a visszatérnek? — Már harmadik éve augusztusban rendezzük meg a Nemzetközi Kórusfesztivált. Ezen a határainkon túl élő magyar kórusok találkoznak egymással, most már rendszeresen. Ezenkívül ősszel részt vettünk a megyei kórusszemlén, illetve több városi ünnepségen is felléptünk. Más rendezvényre nem tudtunk elmenni, mivel nem volt rá pénzünk. —Ilyen körülmények között valóban nem könnyű életben maradni. Milyen az utánpótlás? — Sok lelkes és tehetséges fiatal van, aki szívesen énekelne, de ehhez is ösztönzés kellene. Egy koncert vagy nemzetközi fellépés nagyon sok próbát és időt igényel az emberektől, ugyanakkor felejthetetlen élményeket is nyújt. Biztosabb anyagi háttér vonzóbbá tenné, és szívesebben közénk állna, aki tehetséget és kedvet érez az énekléshez. Mondhatnám azt is, hogy jelenleg csak az éneklés szeretete tart össze bennünket. — Általában milyen műveket énekelnek? — Kezdetben mozgalmi dalokat adtunk elő. Később komolyabb művekre is sor került. Jelen pillanatban legalább egyórás egyházi koncertet tudunk adni. Ezenkívül romantikus műveket, népdalfeldolgozásokat, vagy Kodály, Bartók műveket is szívesen énekelünk. — Nem kevés ez a húsz év, ami mögöttünk van. Milyen minősítéseket sikerült elérni ez idő alatt? — Első minősítésünk egy ezüstérem volt, majd kétszer kaptunk arany minősítést egyes kategóriában. Az eddigi legnagyobb elismerést '92-ben Veszprémben értük el, amikor megkaptuk a Fesztivál Kórus minősítést, ez nagy minőségi elismerést jelent számunkra. — Melyik fellépésükre emlékszik vissza legszívesebben? — Nagyon sokat említhetnék. Nagy sikerrel léptünk fel Rosztovban a Don mellett, vagy Blaszkovban, akkor még Csehszlovákiában és Dániában. A legemlékezetesebb fellépésünk Olaszországban volt, Cáüban, amikor este 11 órakor még visszatapsoltak bennünket és a szabadtéri fellépésünkkor pezsgőt rendeltek az egész kórusnak. Megható volt. ahogy a zeneművészet hazájában megtapsoltak és elismertek egy záhonyi kórust. A személyes, legnagyobb élményem is ide fűződik, amikor a közönséggel és az olasz kórussal együtt énekeltük a rabszolgakórust, és az olasz karnagy megkért, hogy én vezényeljek. Erre nagyon büszke vagyok. Fullajtár András
