Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
10 ■ SPORT ■ 1995. január 14., szombat UJ KELET KÉZILABDA NB E Nem sikerült a pontszerzés Női mérkőzés Szekszárd—Kisvárdai SE 22-19 (13- 14) Szekszárd, 400 néző. V.: Nyári, Veszter. KSE: Demeter — Nagy A.l, Igna- tyenko, Agárdi 6, Hollóné 1, Prok 6/2, Szántó. Csere: Pataki (kapus), Lendvai, Vass, Kulcsár, Nagy H. 5/1. Edző: Berzsenyi Mária. Kiállítások: 8 ill. 8 perc. Hétméteresek: 7/6 ill. 4/3. Hazai gólokkal kezdődött a találkozó, rögtön az elején 2-0-ra vezettek. Azonban a vendégek igyekeztek a nyomukban maradni, és a 17. percben kiegyenlítettek (9-9). Aztán a félidő hátralévő részében mindkét oldalon váltakozva estek a gólok. Az utolsó percben Nagy Heni büntetőt hibázott, de pár másodperc múlva javított, és így egygólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok pihenőre. A második félidőben látszott, hogy a csapatok alaposan kiismerték egymás taktikáját az előző harminc percben, így hét percig egyik oldalon sem született gól. Majd a hazaiak ismét összeszedték magukat, és elhúztak három góllal, amit az 51. percben ismét kiegyenlítettek Agárdiék (19-19). Egyre jobban forrósodott a hangulat, ennek elsődleges oka a játékvezetők sorozatos tévedései voltak a vendég kárára. Például az 55. percben 20-19-es szekszárdi vezetésnél Hollóné lerántása után. ami egyértelműen jogos hétméteres lett volna, nem adtak büntetőt a síp mesterei, viszont kontrából újabb gólt lőttek a kisvárdai hálóba. Nem volt titok, hogy pontszerzési szándékkal utaztak a várdai lányok Szekszárd- ra, de ebben a mérkőzés első percétől megakadályozták őket a játékvezetők. Az is tény, hogy továbbra sincs szélsőjátéka a csapatnak, ezen a mérkőzésen is a három szélső összesen egy gólt lőtt. A vendégek közül Agárdi és Prok teljesítménye emelkedett ki. Berzsenyi Mária: A kritikán aluli játék- vezetés ellen nem tudtuk felvenni a harcot, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A győzelem bravúr lenne Pick Szeged—Nyíregyházi KC A hétközi, Törökszentmiklós elleni bajnoki mérkőzés után, vasárnap ismét pályára lépnek a nyíregyházi kézisek. Az ellenfél ezúttal idegenben a Pick Szeged gárdája lesz, akik az előkelő harmadik helyen állnak a táblázaton. Az őszi szezonban, mint ismert — eddig egyébként még nem nyertek Nyíregyházán —, kikaptak egy góllal, a Bujtosi Sportcsarnokban, csak azért lett szoros az eredmény, mert a mieink elkönnyelműsködték a találkozó végét. Volt eset, amikor 5-6 góllal is vezettek ellenük Jankovicsék. Ekkor Kővári Árpád, a szegediek edzője úgy nyilatkozott a médiáknak, hogy nagyon sajnálja a vereséget, mert a kiesőjelölttől kaptak ki. Nos, erre a lenéző nyilatkozatra alaposan rácáfolt a szabolcsi csapat, mert a Tisza- parti gárda mindössze 4 ponttal szerzett eddig többet, mint a nyírségiek. Szőke edzőnek a csapat összeállításánál továbbra is gondot jelent több játékos sérülése. Szergyuk már hosszabb ideje bajlódik derékbántalmakkal, emiatt könnyített munkát végez és kihagyott két edzést, de Szegeden játszik. Szabó Gabi könyöksérülése miatt többhetes gyógykezelésen vesz részt. Varga már lábadozik, de őrá még nem számíthat a vezetőedző. Szerencsére Tóvizi újra beáll a sorba, és ezen az összecsapáson nagyon komoly feladatot kap úgy a támadásban, mint a védekezésben. — Ami a Szeged elleni taktikát illeti, a mérkőzés elején a 4-2-es védekezést alkalmazzuk, hogy távol tartsuk a kaputól a lövőiket. Míg a válogatott beállóst, Mezeit, Jankovicsnak és Medvének kell semlegesíteni. A támadásoknál, ha lehet, gyors ellentámadással igyekszünk meglepni őket, illetve a felállt fal ellen kidolgozott helyzetekkel próbáljuk befejezni az akciót. Nagy szerepe lehet ebben a beállós- játékunknak — mondta, a találkozó előtt Szőke István. —fűti — Röplabda Extra liga, férfiak Újra hazai pályán Vasárnap újabb fordulót játszik az NYVSC férfi röplabdacsapata. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban 16.00 órától a Zalaegerszegi TE gárdáját fogadják a mieink. A két csapat az őszi fordulóban már találkozott a Bujtosi csarnokban, akkor a Zala megyeiek diadalmaskodtak 3-0 arányban. Remélhetőleg a hazai együttes, jobb játékot produkálva, hét végén visszavág az őszi vereségért. Hét közben változások történtek a gárda háza táján. Amint azt Járosi Jánostól, a csapat vezetőedzőjétől megtudtuk, leváltotta csapatkapitányi tisztéről Szilágyi Bencét, és Zajácz András vette át a megtisztelő karszalagot. Kérdésünkre az edző elmondta, Szilágyit azért fosztotta meg a kapitányi teendőktől, mert az utóbbi időben a játékos az edzéseken nem megfelelően készült fel, és játszott a mérkőzéseken. Ezen többszöri figyelmeztetés ellenére sem változtatott, valamint mérkőzéseken, a pályán nem volt képes összefogni a gárdát, ahogy azt egy csk.- tól elvárhatja az edzője. így e megtisztelő feladatot a jövőben Zajácz látja majd el, aki korban Bence után következik, valamint jelenleg ő a legrégebbi nyíregyházi játékos. Az edző reményei szerint ez Zajáczot még jobb teljesítményre sarkallja majd, és végre meghatározó játékosa tud lenni a csapatnak. A másik változás a legutóbbi meccshez képest az, hogy Makai kézsérülése rendbe jött, így a csapat elsőszámú feladója ismét a kezdő hatosban szerepel a ZTE ellen. A másik maródi játékos, Pampuch, nem jött teljesen rendbe, sőt hét közben, az edzésen combhúzódást szenvedett, az ő játéka kétséges a vasárnapi meccsen. A hétközi edzéseken jól mozogtak a fiúk, a versenyszerű gyakorlatoknál nagyszerűen mezőnyöztek, illetve ütöttek a hálónál, remélhetőleg ez a forma megmarad a bajnoki mérkőzésre is. A mai programjuk a srácoknak a Debrecenben zajló NB I-es mérkőzés megtekintése, ahol a helyi DTE-DSI játszik a Kecskemét ellen. Ez azért érdekes a mieink számára, mert az osztályozón valószínűleg a hírős város csapatával is meg kell majd küzdeniük. Vasárnap délelőtt Járosi mester még tart edzést a fiúknak, ahol egyórás időtartamban a technikai dolgokat veszik át mégegyszer a délutáni mérkőzés előtt. Pampuch sérülése miatt még nem tudott Járosi János kezdőcsapatot hirdetni, de vasárnap Szilágyi valószínűleg centerjátékosként lép pályára, Horváth G. a feladóval átlóban, úgynevezett univerzális poszton fog játszani és Izsai pedig Pampuch helyén küzd majd. Ehhez a három játékoshoz csatlakozik még Makai, Zádor, Zajácz, mint kezdőjátékosok. A csapatnak jó lenne már megszerezni az első hazai győzelmét, amire vasárnap, lelkes és jó játékkal lehetőség nyílik, amit ki kell használni. B. J. Kosárlabda NB I B Ki lesz a bajnok? Az NB I B férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzéseit ma délután öt órától játsszák. A Nyíregyházi TK Isobau csapata a huszonkettedik bajnoki mérkőzésén a Pécsi VSK együttesét fogadja a Bujtosiban. A hazaiak mérlege eddig tizenhét győzelem és négy vereség. Mind a négy vereséget idegenben szenvedték el, sorrendben Salgótarjánban, Veszprémben, Százhalombattán és legutoljára Dombóváron. A mérkőzés után dől el a bajnokság sorsa, az első Dombóvár és a második TK között csak a kosárarány dönti el a helyezést. Mint már megírtuk, Dombóvár Siófokot fogadja. Érdekesség, hogy Siófok szerdán otthonában fogadta Pécs együttesét, s a korábban még feljutásra is esélyes Ba- laton-parti gárda egypontos vereséget szenvedett attól a Pécstől, aki addig idegenbeli mérkőzésein egy győzelmet sem szerzett. A PVSK szerdai győzelmén kívül csak kétszer tudott nyerni. A nyíregyházi együttes nem a legjobb előjelekkel készül a találkozóra, Janko- vics, aki Dombóváron megsérült, műanyag gipszkötést visel a lábán. Legalább két hétig nem játszhat a center. Mint elmondta, mikor a második félidő kezdeténél a feldobásnál elütötte a labdát, akkor a dombóvári Kiss Sándor meglökte, s az esés során sérült meg a bokája. Rögtön utána bedagadt, s orvosa szerint még egy darabig hordania kell a gipszet. Borosnyai Balázs korábbi távozása után most még tovább csökkent a bevethető emberek száma. A bujtosi csarnokban tartott edzés közben kerestük meg a kosarasokat, hogy a felkészülésről és az esélyekről érdeklődjünk. Hutás László Dombóváron a második félidőben kitűnő védekezést nyújtott, őt kérdeztük múltkori teljesítményéről. — A kétméteres Erupkint fogtam, de a védekezésben nem csak a magasság számít, egy-két sikertelen kísérlete után el is kedvetleneden. — Ennek ellenére kikaptatok. Miért? — Míg az első félidőben Erupkinnak sikerült minden, addig a másodikban Kiss Attilának. Ráadásul nagyon rossz dobó- százalékkal dobtunk Dombóváron, azt hiszem, elsősorban emiatt veszítettünk. — Mit vársz a pécsiek ellen? — Feltétlenül győzelmet. Jó lenne nagy különbséggel nyerni, s akkor még elsők is lehetünk. A Pécs ellen van is erre esélyünk, igaz, most jó formában lehetnek ők is, hiszen Siófokon nyerni tudtak. — Ott leszel a kezdőben? — Ezt még nem tudom. Hegedűs Ferenc edzőtől azt kérdeztük, ki fogja a centerposzton Jankovicsot pótolni? — Szekulovics is játszhat centerként, de Papp Tiborra is számítok. Mindenképpen győznünk kell, és aztán megkezdjük a felkészülést a rájátszásra. Várhatóan már január 28-án játsszuk az első meccset. Az ellenfél Pécs együttese sokat gyengült a tavalyi bajnokság óta, több meghatározó játékos eltávozott, most fiatal és lelkes pécsi kosarasok alkotják a gárdát, Völgyi, Csirke és Tahin főként távolról lehet veszélyes. Ha mindhármuknak kijön a lépés, akkor nem lesz könnyű az első helyet megszereznie a TK Isobaunak. A mérkőzésről a Jonatán Rádió egyenes adásban számol be. Révay Autósport Mogyoródi remények A hazai autósport szerelmesei izgatottan várják a Forma—1-es gyorsasági világbajnokság végleges versenynap- tárát, hiszen már szeretnék megtudni: lesz-e ebben az évben magyarországi F- 1-es vb-futam, amely 1986-tól nem hiányzik a legrangosabb sportesemények közül. A kérdés egyik legavatottabb szakértőjét, Berényi Jánost, a Hunga- roring Részvénytársaság elnökét faggatta a legújabb fejleményekről az MTI munkatársa. — Történt előrelépés a közelmúltban? — Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közreműködésével folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a Forma—1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége, a FOCA elnökével, a brit Bernie Ecclestone-nal, illetve az ő személyes megbízottjával, Dave Clare-rel. Nemrég váltottunk üzenetet, az általuk vázolt elképzelésekre megküldtük a mi észrevételeinket, s egyúttal jeleztük: szívesen látnánk bármelyiküket Budapesten, hogy szóban tisztázzuk a részleteket. — Van remény arra, hogy valamelyikük eljön a magyar fővárosba? — Végleges időpontot még nem rögzítettünk, azonban a dolgok jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy Dave Clare valamikor januárban Budapestre utazik. — Ez ugye pozitív jel? — Mindenképpen! Sőt, azt is örömmel hozzátehetem, közelednek az álláspontok. Tulajdonképpen már csak a körül van némi nézeteltérés, hogy a rendezési díjként fizetendő többmillió dolláros összeg az elkövetkező években milyen mértékben emelkedjen. Egyébként ez a szerződés számunkra a korábbinál lényegesen kedvezőbb lenne, a Dunaholding Rt.-vei közös konzorciumunk (Ez még nem jött létre — a szerk.) nemcsak a pálya hasznosítási jogát, hanem részben a világbajnoki futammal kapcsolatos hirdetési lehetőségeket is visszakapná. — A tervek szerint hány évre szólna a megállapodás? — Mindkét fél kinyilvánította, hogy 2001-ig kívánja meghosszabbítani az együttműködést. Méghozzá úgy, hogy közös megegyezéssel felbontanánk az 1995-re érvényes szerződést, s már az idei vb-futamot is az új feltételek alapján bonyolítanánk le. — Ezek szerint Ön opitimista... — Igen. Jómagam úgy gondolom, ha Bemie Ecclestone nem kívánna velünk együttműködni, akkor régen megszakította volna a kapcsolatot. Szerintem a hivatalos versenynaptár is azért nem készült el, mert várnak ennek a szerződésnek az aláírására. Erre — ha minden jól megy — legkésőbb februárban sor is kerülhet. Vitorlázás Itthon a világbajnokok Pénteken 11 órakor, a KLM menetrendszerinti amszterdami járatával érkezett Budapestre a repülő hollandi vitorlás-világbajnokságon aranyérmet szerzett Majthényi Szabolcs, Domokos András páros. A kissé megszeppent versenyzőket a Ferihegy I. várójában fotósok és barátok gyűrűje, egy kibontott vitorla és egy „Aranyos Szparisok” feliratú transzparens köszöntötte. Utóbbira a magyarázat, hogy mindketten a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet sportolói. A fogadás utáni sajtótájékoztatón Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke gratulált a magyar vitorlázás első világbajnokainak. Az államtitkár sporttörténelminek nevezte Majthényiék sikerét. Hozzátette: semmit sem von le a győzelem értékéből, hogy ez a hajóosztály jelenleg nem szerepel az olimpia műsorán. Ezután a két 22 éves fiatalember válaszolt a kérdésekre. — Mennyiben változott az életük, mióta világbajnokok lettek? — Annyiban, hogy most nem tudunk hazamenni — válaszolta tréfásan Majthényi Szabolcs. Domokos András szerényen hozzáfűzte, ugyanúgy folytatják a felkészülést, mint eddig. A következő világbajnokságon, amelyet a Garda-tavon rendeznek, szeretnének az első három között végezni. Ezután a két versenyző felváltva folytatta a válaszadást: — Mikor gondoltak arra először, hogy megnyerhetik a vb-t? — Amikor egy éjszaka tíz telefon- hívást kaptunk, s ez megbolygatta kissé a minket vendégül látó család életét, ugyanis senki sem gondolt a két ország közötti időeltolódásra. — Milyen volt a viszonyuk a második helyezett lan McCrossin vezette egységgel? (Tudott, az ausztrál versenyzőtől kapták kölcsön a hajójukat. — A szerk.) — A McCrossin, Cook páros volt a legnagyobb vetélytársunk. A viadal vége felé néha kettős versenyfutássá szűkült a vb, de mindannyian csak tiszta eszközöket használtunk a versengésben. Ok voltak a legnagyobb támaszaink. A baráti kapcsolat végig megmaradt köztünk. Sőt, a világbajnokság után McCrossin látott vendégül bennünket. Sítúra Sítúrát szervez a Tűlevél Alapítvány szombatra Nagykálló—Harangod térségében. Találkozó 9 és 9.30 között van a Harangodi Téka-táborban. Túravezetők: Viktor Zsilkin és Tölgyesi Tibor. A várható kilométer haladóknak 14-15, kezdőknek 5-6. A túra végén az alapítvány jelenlévő képviselői a résztvevőknek meleg teára és zsíros kenyérre vendégül látják. A túravezetők az időjárásnak megfelelő vakszolást vállalják. (—az) Lépésről lépésre Nemrég bonyolították le a megyei sakk csapatbajnokság I. osztályának ötödik fordulóját, melyen a következő eredmények születtek: Záhonyi VSC—Nyíregyházi VMK SC II 4,5:3,5 Fehérgyarmat SE—Nyírbátori ÁFÉSZ SE 5:3 Nyíregyházi Vízügy SE—Nyíregyházi START SE 6:2 * * * A bajnokság állása az 5. forduló után: 1. Záhonyi VSC 25,5 2. Nyíregyházi VMK SC II 25 3. Nyíregyházi Vízügy SE 23.5 4. Fehérgyarmati SE 16.5 5. Nyírbátori ÁFÉSZ SE 15 6. Nyíregyházi START SE 13.5 Ma délelőtt rendezik 9.00 órától a sakk megyei csapatbajnokság II. osztályának harmadik játéknapját, amely a bajnokság 9—11. fordulója lesz. A viadal helyszíne Nyíregyháza, Széchényi u. 19. (Vízügyi Székház).