Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-12 / 10. szám
Ui KELET = 1 i 1 MFrtVFNK FI FTFRŐI ■ : IVIlLVJ T Dm lLl 1 CDUL fl 1995. január 12., csütörtök Vigyázzunk gyermekeinkre! Friss hó, nevetés, vidámság, gyermek- lárma. A szánkók sebesen siklanak a domboldalról. Végre megjött a tél, de... és itt álljunk meg néhány szóra. Egy olvasónk panaszkodik: — Ezt írják meg! Hogy egyesek hogy lehetnek ilyen hülyék? Gyermekeimmel Kabalá- son akartunk szórakozni. Akartunk, mert a megszokott jó levegő helyett a völgyben terjengő gázolaj- és benzingőz fogadott bennünket. Egyes felelőtlen szülők — és nem kevesen — az autó után kötik a szánkót. A gyerek a szánkón hasal vagy ül, és így robognak tova a havon, akadályozva a „hagyományos” szánkózókat, veszélyeztetve a dombról lesiklók életét. Mondja meg, milyen szülő az ilyen? Mint újságíró nem kívánom minősíteni az „ilyen” szülőt, de mint egészségügyi és közlekedési szakember leírok néhány gondolatot: a gyermek, talán másfél méterre a kipufogócső végétől, kis tüdejébe szívja a szénmonoxidot, az ólmot, a szén- hidrogéneket és egyéb káros vegyi anyagokat olyan töménységben, hogy akár öt perc alatt komoly mérgezési tünetek alakulhatnak ki. Némi mozgásfizikai ismeret birtokában elképzelhetjük, mi történik akkor, ha az autó oldalra fáról, a szánkó pedig a meglazult vontatózsinórral továbbhalad. És ha az autónak fékezni kell? Ha a vontató gépjármű gördülve fékez, akkor a szánkó a kisebb csúszóellenállás miatt relatíve gyorsulni kezd, és berohan az autó alá. A vontatott szánkó oldal irányú kilengése — a vontatókötél hosszától függően — akár akkora is lehet, hogy egy másik autó alá kerülhet. Vagy annyira fenekünkhöz nőtt már az autó, hogy még szánkózni is csak a babérjainkon ülve tudunk? Akár gyermekeink élete árán? „ „ , A véradó életet ad A vér fontosságát már gyermekkorban, az általános ismeretek megszervezése küszöbén megismerhettük. Minden ember tisztában van azzal, hogy működőképes emberi (állati) szervezet elképzelhetetlen a vér nélkül. Folyamatos keringése az életet szállítja minden egyes sejthez. A keringészavart és a keringés teljes megszűnését az élő szervezet csak nagyon rövid ideig képes tolerálni. Az egészségügynek—vagyis a betegeknek — nélkülözhetetlen a pótolandó vér, vérkészítmény, a vérből készíthető gyógyszerek. Van-e elegendő? A már elkészült, 1994-es statisztikai adatok alapján erről kérdeztük Varga Józsefnél, a Vöröskereszt megyei véradószervezőjét. — A közel húszezer véradó túlteljesítette az éves tervet. A megye vérigénye évi hat és félezer liter. Az országos eredményeket tekintve a jól teljesítő megyék között vagyunk. Fehérgyarmaton, Kisvárdán és Nyíregyházán működik véradó állomás. Kölcsönösen segítjük egymást, és ez jellemző a megyék közötti kapcsolatra is. Az elmúlt évben Kisvárda teljesítménye jelentősen nőtt, Nyíregyházáé elmaradt a várttól. — Egyre ritkább — csökken — a teljes vérfelhasználás, inkább vérkészítményeket adnak. Azokat az alkotórészeket kapja így meg a beteg, amire szüksége van. A nyíregyházi véradó állomáson friss fagyasztott plazmát, fagyasztott plazmát, trombocita koncentrátumot, vörösvértest-, illetve vö- rösvérsejt-koncentrátumot állítanak elő. —Sokan vádolják a véradószolgálatot, hogy a levett vért Budapestre és más megyékbe szállítják. —A vérellátás országos probléma, egyszer mi adunk, máskor mi kapunk. Az a lényeg, hogy a levett vér ne menjen kárba, és ezt csak megfelelő elosztási koordinációval lehet elérni. Ezt az Országos Haemato- lógiai és Vértranszfúziós Intézet végzi. Megnyugtatásképpen mondom, hogy általában szabolcsi betegek műtétjeihez kérik segítségünket budapesti kórházak és a debreceni klinika. —A véradást orvosi vizsgálat előzi meg. Milyen betegségeket szűrnek ki leginkább? — A cukorbetegség és a magas vérnyomás azonnal kiszűrhető, ebben az esetben az orvos kivizsgálást javasol. Pozitív AIDS- vizsgálati eredmény a donorok között még nem volt. —Az elmúlt évek társadalmi változásai bebizonyították, hogy a régi, megszokott szervezési formákon változtatni kell. Fel- merült-e a donorszervezés reformja? — Elképzelések vannak, csak ezek mihamarabbi törvényi kereteit várjuk. Az elmúlt év őszi — a Vöröskereszt által szervezett — siófoki véradó konferencia kimondta, hogy a Vöröskereszt a véradásszervezés rendszergazdája, ami azt jelenti, hogy szervezni lehet másnak is, de csak a Vörös- kereszt koordinációjában. Jelenleg komoly szervezési munkát csak a Vöröskereszt végez, a pártok és civil szervezetek kezdeti fellángolásai megszűntek. A siófoki konferencián megalakult a „Vérkép” — a Magyar Vöröskereszt önkéntes véradóinak érdekvédelmi fóruma. Célja, hogy hivatalos keretet teremtsen a donorok képviseletére. Ki kell dolgozni az önkéntes véradók új társadalmi megbecsülésének és a munkaadók érdekeltségének rendszerét. Jelenleg a dolgozók kiesett munkaidejét nem téríti senki, tehát valóban nagy áldozat a munkáltató részéről, ha dolgozóját elengedi véradásra. A szervezés során felmerült költségek térítése is átdolgozásra vár. Egy elképzelés szerint az EB-pénztár közvetlenül juttatná a Vöröskereszt számára a vér árának bizonyos százalékát. A végleges megoldást a Népjóléti Minisztérium, az Egészségbiztosítási Pénztár és a Vöröskereszt közötti kölcsönös szerződések jelenthetnék. Magyarországon helye van az alternatív vérellátásnak. A Vöröskereszt kész arra, hogy működtessen véradó állomásokat. Szükség van a főállású szervezői hálózat kiépítésére, megfelelő képzésre és továbbképzésre, hogy a donorszervező munkát szakmaként lehessen elismerni. F. Sipos József---------------------------------------------------------------------------------------------\ Januári gondolatok Havas utcákon ballagok. Álmosság, csönd és béke van. A hétköznapokba fásult arcok fáradtságát keresem, hajléktalanok didergő gúnyáját, a fillérjeit számoló öreg nénit. Poharamban langyos a pezsgő, s csak a templom öreg harangja emlékeztet: valaminek változnia kell. Január van. Áremelések időszaka. Most egyre többen számolgatjuk, mire futja gyakran laposnak tűnő pénztárcánkból, marad-e tartalék váratlan kiadásaink fedezésére. Aram kell, fűteni kell, kenyér kell, ruha kell—élni kell. Nehéz a döntés. Persze jó lenne, ha a magasabb árakért jobb \ _____________________________ mi nőségű árut, a magasabb tarifáért színvonalasabb szolgáltatást kaphatnánk. Igaz úgy tűnik, ez még nincs benne a pakliban. Mert a vonatok ezután sem lesznek tisztábbak, s a borítékról továbbra is lehull a silány ragasztóval ellátott bélyeg. A címzett csak bosszankodhat, ha még a portót is kivetik rá. Pedig közös érdekünk lehetne: tisztességes munkával, udvariasabb kiszolgálással ellensúlyozni azt, amiről pedig senki nem tehet—a kényszerű áremelést. S ha nem is lesz több a pénzünk, emberségből, erkölcsből mindenképpen jobban vizsgáznánk. Bakos Pál ______________y Ne m vállalhatjuk át a c A lélekgondozó lélektana Se név, se arc, csak fül és hang. Ennyi a lelkisegély-szolgálatot teljesítő ember. A telefonkagylón át a fülébe áramlanak, a leikéig jutnak és a vállán súlyos keresztté formálódnak a szavak. Emberi sorsok legjobb ismerői ők. Az a hölgy, aki a lelkisegélyszolgálatról beszélt, érthető okokból nem járult hozzá, hogy kilétét nyilvánosságra hozzuk. —Nyíregyházán húszán teljesítünk ilyen szolgálatot, immár hetedik éve. Akad köztünk pszichológus, pszichiáter, pedagógus, szociális munkás, mérnök, egyházi személy. Nagyon nehéz munka ez, erősen fel kellett rá készülnünk. Aki alkalmatlan volt, az már a százórás alapképzés alatl lemorzsolódott. dűl élők, magányosak, kapcsolatteremtési nehézségekkel küszködök, akik nem találnak társat. Olyan fiatalok, akik nincsenek kibékülve önmagukkal, nincs önbizalmuk, félnek a másik nem képviselőitől. Működésünk hét éve alatt minden kollégának volt már legalább két „öngyilkosa”. Az emeleti ablak párkányán állva vagy a méregpohár előtt ülve hívnak, hogy velünk beszéljenek utoljára. Olyan dolgokat mondanak el nekünk, amiket senki másnak nem mernének. Szégyellnék. Az esetek túlnyomó többségében a beszélgetés szépen fejeződik be. Előfordul, valaki kiabál velünk, hogy mi sem értjük meg a problémáját, de az ilyennek sem szóFotó: Csonka Róbert Egyszerre ketten vagyunk szolgálatban, egy emberre általában havonta egyszer kerül sor. Természetesen mindannyiunknak van „rendes” munkahelye. Jómagam a szolgálat napját már reggeltől felkészüléssel töltöm, általában elvonulok a kertbe, hogy egyedül lehessek. Nyugodt idegállapotban és nyílt lélekkel kell leülni a telefon mellé. Aztán megérkezik az első hívás, és utána folyamatosan a többi. Gyakori, hogy egyfolytában telefonálunk, nagyon sokan keresnek bennünket. Panaszkodik a férj, hogy felesége megcsalja, siránkozik az asszony, hogy a férje iszik, és olyankor veri őt meg a gyereket is. Hív a munkanélküli apa, hogy nem tudja eltartani a családját. Hívnak egyelünk vissza durván, és a beszélgetés végére általában szelídre változik a hívó hangneme. Az öngyilkosjelöltet megpróbáljuk lebeszélni szándékáról, eddig ez sikerült is minden esetben. Általában nem várnak tőlünk semmit, és mi nem is adhatunk konkrét tanácsot, hiszen nem vállalhatjuk egy életre szóló döntés felelősségét. Sokan csak elmondják a gondjukat, megköszönik, hogy meghallgattuk, aztán leteszik a kagylót. Előfordul, hogy valaki csak felhív, de nem mer beleszólni a kagylóba. Vannak, akik követelik, hogy márpedig mondjuk meg, mit csináljon, hiszen azért fizetnek minket. Három évig teljesen karitászjelleggel dolgoztunk a Vöröskereszt égisze alatt. Most is a Vöröskereszt keretein belül dolgozunk, de már kapunk némi tiszteletdíjat az önkormányzattól és pályázatokból, hogy alkalmanként ki tudjuk fizetni a taxit, amivel éjszaka hazamegyünk. Mindössze ennyire elég, de nem is a pénzért dolgozunk. Amit mi csinálunk, az szolgálat és nem szolgáltatás. Természetesen mindenkinek megpróbálunk segíteni, és sugalmazhatjuk a helyes utat, merrefelé kellene elindulni, hogy az illető kitaláljon a lelki ingoványból. Azzal, hogy egy éjszaka annyi ember fájdalmát, panaszát meghallgatjuk, a mi lelkünket is igen erős hatások érik. Szolgálat után órákig nem tudok megszólalni, csak az élmények kavarognak bennem. A legtöbbjük megrázó, felkavaró, és kell egy kis idő, míg bennem is helyrerázódnak a dolgok. Ebben a kollégák segítenek egymásnak, egymás lelki támaszai vagyunk. Nagyon fontos a nyugodt, békés családi háttér, a szeretet. Ez adja a legbiztosabb lelki támaszt. Ha nem teljes a lelki békénk, akkor nem tudunk nyitottak és empatikusak lenni, nem tudunk adni. Nálunk szerencsére még nem fordult elő az úgynevezett kiégési szindróma, mert nem vagyunk túl gyakran szolgálatban. Olyan helyeken viszont, ahol főállásban, napról napra ezt csinálják, gyakori, hogy a szolgálatosnak betelik a pohár, és maga is lelki segélyre szorul. Ilyenkor napokig pihennie kell. * * * Aztán újra a telefonhoz ül. Türelmesen hallgatja a problémákat, melyek kivonatosan felvázolják a társadalom hibáit. A telefonáló általában már attól is megkönnyebbül, hogy elmondhatta valakinek a bánatát, mely nemegyszer az egész életére rányomja a bélyegét. A lelkisegély-szolgálat telefonján mindig izzik a vonal. Sokan vagyunk tele feszültséggel, bánattal, szorongással. Sokan vagyunk barát, társ, lelki támasz nélkül, egyedül egy idegen világban, mely nem ér rá arra, hogy saját problémáin kívül a másokét is segítsen megoldani. A lelkisegély-szolgálat önzetlen tevékenysége Krisztuséhoz hasonló. Csakhogy ők nem képesek csodákat művelni. De segíteni akarnak. Vasas Vizsgáznak az agrárosok Javában folyik megyénk agrár felsőoktatási intézményében a vizsgaidőszak. Hivatalos oldaláról Máiföldi Józsefné. a tanulmányi osztály vezetője segített képet alkotni: — Kétszáztizenhat gépész, 154 mezőgazdász, 17 repülős és 93 gépész távoktatásos hallgató kezdte meg a vizsgaidőszakot az elmúlt napokban. December 29-től január 29-ig lehetett vizsgázni. Addig az utóvizsgákat is le kell tudni. A méltányossági vizsgákra februárban kerülhet sor, harmincadi- kán pedig megkezdődik az oktatás, indul a második félév. A hallgatók nyolcvan százaléka jutott el a vizsgákig. Utóvizsgákat rendszerint az utolsó héten lehet tenni, akkor fog kiderülni, hogy hányán fejezik be sikeresen ezt a félévet. Igazán nagy szóródás a gépész első évfolyamon lesz, a műszaki ábrázolás és a mechanika miatt. Ez a két tantárgy — már most lehet látni — nagyon megszórja a diákokat. Mezőgazdászoknál a gyakorlat nem teljesítése jelentett problémát. Most kezdődött az utóvizsgacsekkek kiadása. Még nem sokan jöttek érte, majd 15- e után várható a dömping. Tavaly a gépészek harminc százaléka, a mezőgazdászok tíz százaléka utóvizsgázott legalább egyszer. Ezen vizsgák száma nincs szabályozva. Méltányossági vizsgát egy esetben tehetnek a főiskolásaink, sokan emiatt maradnak félévismétlésre. Emellett még egy, úgynevezettjavítóvizsga áll rendelkezésre, amivel általában fontosabb tanárgyaknál élnek. Ehhez is csekket kell venniük, tehát érdemes tanulniuk a fiataloknak. Az egyik folyosó végén egy csoport diák álldogál. Szinte kézzel fogható a feszültség, bár nagyon nyugodt diákokat is látni, így mertem kérdéseimmel megzavarni a másodikos mezőgazdász hallgatót, Vámos Ágnest, aki, mint kiderült, néhány perce vizsgázott földműveléstanból. — Hányadik vizsgád volt? — érdeklődtem. — A második, és sajnos az egyik legkönnyebb. A nehezebbek még ezután következnek. —Sokat készültél rá? — Be kell vallanom, csak alig-alig. Párszor átolvastam, de különösképpen nem tanultam. —Gondolom, akkor nagyon ideges voltál. — Nem igazán, mert ez egy olyan vizsga, amiről egyébként is tudok beszélni, még így. különösebb felkészülés nélkül is. Ugyanis egy tavaly tanult tantárgyra épül, a talajtanra. Mivel akkor kellőképpen átrágtam magam rajta, most ehhez is hozzá tudtam szólni. A tanár is segítőkész volt, így aztán az osztályozással sem volt probléma, négyest kaptam. A főiskola egy másik épületében harmadéves gépészhallgatókkal találkozom. Nem kétséges, hogy kihez kell mennem, Juhász Zoltánon ugyanis látszik, nem akárhogyan sikerült a felelete. —Miből vizsgáztál? — Erőgépből, már másodszor és most végre ötös lett. Elsőre meghúztak... Akkor is tanultam, azonban olyan tételt húztam, amiből egy lényeges kérdést nem tudtam, így legfeljebb csak kettest szerezhettem volna, ezért inkább megismételtem a vizsát. Kedden buktam meg, aznap már nem foglalkoztam vele. A szerdát végigtanultam, illetve a csütörtök reggelt, majd utána nekirugaszkodtam. — Mennyit szoktatok tanulni ezekre a vizsgákra? — Vannak akik nem nagyon tanulnak. egyesek puskát kés/itenek, és vannak akik szorgalmasan készülnek. — Van még vizsgád?—teszem fel végső kérdésemet. — Még három. Ez a mostani nem igazán volt nehéz, mivel ezt már középiskolában tanultam. A gazdaságtan már nehezebb lesz, mert kicsit idegen a számomra, az automatizálás pedig elég száraz. A negyedik növénytermesztés gépeiből újra kicsit könnyebb. Remélem az is sikerül. Kép és szöveg: Fedeles Imre
