Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-08 / 221. szám
A ■Hi 1994. december 8., csütörtök UJ KELET VAROSRÓL jsS VAROSRA 1 M| UJ KELET •• •• TISZALOKON „Gáz van Tiszalökön" Az 1990-ben lezajlott helyhatósági választásokra összeállított településfejlesztési programjában Király Sándor, Tiszalök még jelenlegi polgármestere az infrastrukturális fejlesztés mellett kiemelt fontosságúnak tartotta a szennyvízhálózat és az új szennyvíztisztító telep létesítését. A későbbi időkre voltak csak elképzelései a vezetékes földgázrendszer kiépítésére. Figyelemmel kísérték azonban a kormány fejlesztést támogató programját, és a megyében tartott kihelyezett kormányüléseken történteket. Mindezekből egyértelművé vált számára és a képviselő-testület számára is, hogy a fejlesztési célok sorrendiségét meg kell változtatni, és a gázprogramot elsődleges feladatként kell kezelni. — A változtatást az is indokolta — mondta a polgármester —, hogy a kormány is ezen infrafejlesztést helyezte előtérbe a céltámogatások között. Ugyanakkor 1992 első fél évében az is kiderült, hogy az Állami Fejlesztési Intézet nem tud támogatást biztosítani külön egy településnek, de több helyi önkormányzat régióbeli, illetve térségi összefogását támogatja. így alakult ki a Tiszamenti Települések Régiója, Tisza- dob, Tiszadada, Tiszalök és Tiszaeszlár közös elhatározásával. A benyújtott pályázatot a tárcaközi bizottság elfogadta, és 47 százalékos mértékű állami támogatást ítélt meg a beruházáshoz. Az elkészült összes külső, illetve küterületi szolgáltató rendszer a gázátadó állomással együttesen megjelent költségét Tiszalök 42, Tisza- dob 21, Tiszadada 19 és Tiszaeszlár 18 százalékban viselte az előzetes megállapodás alapján. A Tiszalököt közvetlenül érintő teljes gázberuházás mintegy 160 millió forint volt, melyhez folyamatosan jött még körülbelül 40 millió forint költség. Városunkban 28 kilométer belső elosztóvezeték és körülbelül 24 kilométer oldalcsatlakozó vezeték kiépítésére került sor. Napjainkig közel 1100 ingatlantulajdonos anyagilag is kapcsolódott közmű-hozzájárulással e programhoz, és közel 700 fogyasztó van bekötve a kiépített gázrendszerbe. A bekapcsolások jelenleg is folyamatosan történnek, s tudomásom szerint — a megyében egyedülállóan — a kivitelezés során minden beépített és beépítésre váró telekre letelepítettük a csatlakozócsonkot. Ezzel a későbbiekre is gondolva úgy ítélem meg, hogy sok bosszúságtól sikerült a város lakóit megkímélni. Nem fog az megtörténni, hogy hol az egyik, hol a másik utca válik járhatatlanná, mert éppen akkor folyik a becsatlakozási munka. A beruházás főbb paraméterei a következők: nagynyomású vezeték 10 200 folyóméter hosszan épült meg átadóállomással együtt, nagyközépnyomású vezeték 21 400 folyóméter hosszban került kiépítésre, ugyanakkor a középnyomású külső vezeték hossza 14 ezer folyóméter. A fogadóállomások száma 5, a lekötések száma pedig 5200. Szeretnék köszönetét mondani a város lakossága, vezetése és a magam nevében az Állami Fejlesztési Intézetnek, a MIKROKLIMA Kft.-nek. a TIGÁZ- nak, az OTP-nek a Takarékszövetkezetnek, a NYÍRBAU Útépítő Kft. Metál Főmérnökségnek és a munkálatokba bekapcsolódó vállalkozásoknak. Ezen beruházással városunk és a kistérség korszerű fűtési és egyéb célra is felhasználható takarékos és tiszta energiához jutott. Őszinte szívből kívánom, hogy nagyon hosszú időn át legyen módja egészségben és békében ezen energiát hasznos célra igénybe venni minden fogyasztónak, városunk és a kistérség valamennyi állampolgárának. Polgárőrökkel közösen A városban 1993. július 1-jén alakult rendőrőrs 12 hivatásos és egy közalkalmazottal. Nem kevesebb, mint 15 ezer lakos napi nyugalmáért felelősek. Működési területükhöz tartozik a városon kívül Tiszaeszlár, Bashalom és Kisfástanya is. — Az őrs megnyitása előtt három körzeti megbízott ténykedett, akik a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták visszaszorítani a mindennapos, kisebb-na- gyobb lopásokat. A megalakulást követően fél év alatt már 25 százalékkal javult a bűnözési statisztika, sőt, ha a jelenlegi állapotot nézzük, akkor 30-35 százalékos csökkenés tapasztalható — újságolja Csikós Sándor őrnagy, az őrs parancsnoka. — Milyen bűncselekmények a legjellemzőbbek? — A vagyon elleni bűncselekmények vezetik a listát, de előfordulnak kisebb szabálysértések is. Sajnos, ebben az évbe p volt egy kirívó esetünk. Tiszaeszláron tavasszal egy idős emberhez törtek be, és pénzt követeltek tőle, aztán úgy megverték szerencsétlent, hogy pár nap múlva a kórházban meghalt. — A lakosság segíti a munkájukat? — Nagyon készségesek, hiszen saját biztonságuk érdekében is teszik. Jól működő polgárőrségünknek jelenleg 65 aktív tagja van. Éjjelenként rendőr és polgárőr együtt van szolgálatban. Ennek a bűnözéstől visszatartó ereje igen eredményes. Az önkormányzat is segíti a munkánkat azzal, hogy egy Lada személygépkocsit biztosít számunkra munkanapokon, aminek az üzemeltetését is ők fedezik. — Mire lenne szükségük, hogy a munkájukat még hatékonyabban végezzék? — Jó lenne, ha a rendőrőrs létszáma 56 fővel növekedne, akkor a feladatunkat magasabb szinten tudnánk ellátni. Mindenképpen kellene egy gépkocsi. Tiszaeszláron a körzeti megbízotti létszám felemeléséhez, szintén szükséges lenne egy autó. —/« — Négy év után A város lakói mondják az önkormányzat munkájáról Letelt a négy évvel ezelőtt választott önkormányzat küldetése. Pár nap, és újak lépnek a helyükbe, esetleg a feladatukat eddig is jól ellátó képviselőket újabb négy évre megválasztják. Ilyenkor mindenki summázza az eltelt időszakot, értékel a testület, de talán magukban a városlakók is visszatekintenek arra, hogy mi is történt a városban. Mit végzett az önkormányzat jól, mivel nem elégedettek. Vlunkácsiné Yincze Edit vállalkozó Hogyan látja mindezt Munkácsiné Vincze Edit vállalkozó, aki több mint harminc embert foglalkoztat, és a város kereskedelmi ellátásának jelentős részét vállalja magára üzlethálózatával. — Kétségtelen, hogy történtek az elmúlt években kézzelfogható, látványos beruházások és fejlesztések. Ennek ellenére még több vállalkozó kellene; elsősorban a kereskedelemben és a szolgáltatás területén Kisvállalkozásokra gondolok, amik 5-10 fősek. Úgy tudom, hogy anyagilag elég rosszul áll az önkormányzat, nekem nem volt semmi problémám a testülettel, amiben lehetett, segítettek. Én azt javaslom a következő testületnek, hogy fogjanak vállalkozásba, mert csak így tudják a mínuszt kiegyenlíteni Van közmű, gáz, de ez még nem városi színvonal. Nincs például egy valamirevaló étterem, nincs semmi kulturált szórakozási lehetőség, bár nem is nagyon van rá igény mivel nincs pénze az embereknek. Ha viszont volna munkahely akkor az ilyen irányú fogyasztás is megnőne Ezért az új városi vezetésnek is tömi kellene a fejét, hogy munkahelyeket teremtsen Nem kocsma nyitására kell engedélyt adni, ebből van már 23 a városban! Az lenne a jó, ha vegyes összetételű testület kerülne megválasztásra, több lenne benne a gyakorlati ember Ezt azért mondom, mert a jelenlegi jelöltek között sok a humán végzettségű. Legyen az is, de legyen szakember is Szóval jó lenne most már a városiasodás útjára lépni minden tekintetben, én úgy gondolom, hogy még a falusi viszonyok vannak túlsúlyban Csikós Sándor őrnagy rendőrőrsparancsnok: ■-—Ezalatt az önkormányzat alatt lett a település város, jött létre az őrsparancsnokság, és ez nagy előrelépés volt Megépült a gimnázium új tornaterme, a mentőállomás, megtörtént a gázbekötés, a szennyvízhálózat kiépítése, ezek konkrét eredmények. A jövőt illetően nemcsak a város központjának kellene fejlődni, hanem a külsőbb területeknek is Ott is legyen út és járda Szükség lenne egy nagyobb áruházra is, ahol többféle vállalkozó is helyet kapna ez növelné a kínálatot Kellene valamilyen nagyobb üzem is a városban vagy a térségbea ami a nagymértékű munkanélküliséget felszippantaná vagy legalább csökkentené. Már az is eredmény lenne; ha a jelenleg még meglévő üzemek megerősödnének, és talpra állnának. Ezen feltétlenül munkálkodni kellene majd az új vezetésnek. Igény lenne a jobb vendéglátásra is, de tudom, hogy egyelőre nincs fizetőképes kereslet Fontos dolog hogy megépüljön a kerékpárút a várostól az üdülőig Csikós Sándor őrsparancsnok Baranyai Sándor téeszelnök — Igaz, hogy nem itt lakom, de a munkám kapcsán a nap nagyobbik részét itt töltöm el, Tiszalökön Én úgy látom, hogy a város erején felül vállalt fejlesztési programot, ami több döntésben is nem egyformán érintette a lakosságot Sajnos, a kedvezőtlen helyzet következtében tovább növekedett a munkanélküliség Ezek mind nehezítik az itt élő emberek helyzetét Hátrány volt az is, hogy a várost átsorolták kedvezőtlenebb kategóriába, és így kevesebb központi támogatást kapott "Véleményem szerint az önkormányzati testület nem volt mindig egységes. Szakmai dolgok megítélésében nem voltak körültekintőek, voltak esetek, amikor nem voltak a helyzet magaslatán Ismerem a hat polgármesterjelölt programját Mindegyikben vannak nagyon jó dolgok Az igazi az lenne; ha össze lehetne gyúrni azokat az ötleteket amelyek a város érdekeit szolgálják Baranyai Sándor téeszelnök Veres Józsefné boltvezető: — Nem igazán vannak látható javulások Pontosabban szólva, azt nem lehetett észrevenni, hogy a négy év alatt bármi is jobb lett volna Egyedül a gázprogram mondható eredménynek de az sem biztos, hogy az önkormányzatnak köszönhető. Ezenkívül pedig csak hiányosságokról tudok beszélni Nincs egy olyan áruház, ahol mindent meg lehetne vásárolni Nincs egy olyan étterem, ahova be lehetne akár hétvégén, akár más alkalmakkor menni ebédelni vagy vacsorázni a reggeliről már nem is beszélve Nyáron itt a rengeteg turista, és akik átutazóban vannak itt, csak a parton kaphatnak be pár falatok De hát ott is csak időszakosan működnek az éttermek Ami azonban a legnagyobb gond Tiszalökön, a munkanélküliség Megszűntek a nagyobb tömegeket foglalkoztató gyárak vagy gyáregységek s mind ontották magukból a munkanélkülieket Azt hiszem, az új önkormányzatnak ezt kellene legelőször megoldania, vagy javítania a helyzeten Fercsák József középiskolai tanán — Ami szembetűnő, hogy a képviselő-testületben nagy volt a széthúzás. Ez elsősorban a polgármester elFercsák József tanár len irányult \bltak ellenségei voltak barátai és ez két pólusra osztotta a testületet Az úgynevezett ellenzék több esetben igen keményen kívánt részt venni az ellenőrzésben, és ezt sok esetben meghiúsították Ennek ellenére is történtek a városban kisebb-nagyobb változások A legnagyobb természetesen a vezetékes gáz bevezetése Ez egyben a legnagyobb tehertétele is volt a városnak Sok huzavona volt utána a helyreállítási munkálatokkal is. A következő testület legfontosabb munkájának illetve feladatának az adósságállomány csökkentését és a munkahelyek teremtését tartom. Úgy gondolom, hogy a város vezetősége eddig rossz helyekre fektette be a támogatásokai s ezen sürgősen változtatni kell. Csak gondos mérlegelés után dönthető el, hogy az illető vállalkozás milyen esélyekkel indul neki a munkájának Ezeken túl pedig a hiányosságokat kell pótolni. Gondolok itt arra, hogy nincsen éttermünk, szombaton nincs nyitva a posta, és a gázprogram miatti útfeltúrásokat nagyon gyorsan helyre kell állítani Sok helyen még mindig nincs kövesút. Ezzel szemben talán egy kis vigaszt nyújthai hogy most már vasárnap is nyitva van a bolt