Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-20 / 231. szám

UJ KELET ! i LABDARÚGÁS II II 1994. december 20., kedd 11 Teremfoci Csaholyi készülődés Unchiás Rémusz Zavarov társaságában A profi futball reitelmei A megyei II. osztályú bajnokság 2. cso­portjának őszi bajnoka Nyírcsaholy, mely­nek játékosai, úgy látszik, nemcsak sza­badtéren, hanem a teremben is otthonosan mozognak. Ennek ékes bizonyítéka, hogy bejutottak az országos teremlabdarúgó bajnokság döntőjébe. A megméretetésre történő készülődés lázas pillanataiban fag­gattuk a csapat szakosztályvezetőjét, Ko­mán Istvánt. — Milyen nehézségű csoportba kerül­tek, és mit tudnak a leendő ellenfelekről? — Nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis vetélytársaink közt több pesti együttes is található, ezek közül a legnagyobb a tava­lyi bajnok, a Budapesti Balox Lőrinc. Annyira nem ismerjük ellenlábasainkat, hogy azt sem tudjuk, milyen játékerőt kép­viselnek. — Hogyan készülnek az erőpróbára? —A mátészalkai gimnázium tornacsar­nokában edzünk hetente kétszer. A gárda gerincét a nagypályán remeklők alkotják, akik minden évben, a téli holt szezonban teremfocitomákon vesznek részt. A múlt esztendőben a környékbeli falvak csapa­tai számára rendezett kispályás futballren- dezvényt megnyertük, tehát azt lehet mon­dani, nem idegen tőlünk a sportágnak ez a Hétfői számunkban már beszámoltunk a magyar kispályás labdarúgó válogatott sikeres lengyelországi portyájáról. A mi­eink előbb 5-4-re verték az átformált, s ezáltal erősebb játékerőt képviselő Szlo­vákiát, majd régi riválisuk, a házigazdák legjobbjai ellen is kitettek magukért, a 6-6-os döntetlennel véget ért összecsa­pás a lengyelek számára hízelgő. Ezt jelzi a vendéglátók aggodalma is. Remény­kednek, hogy a világbajnoki selejtezőkön elkerülik nemzeti csapatunkat. Mindenesetre nem sokáig kell izgul­niuk, a sorsolásra ugyanis kedden, Lon­donban kerül sor. A csatározások hely­színéül Olaszország, Belgium és Hollan­dia pályázott, eredménytelenül. Visszatérve a hétvége eseményeihez, a felkészülést remekül szolgálta a kettős megméretetés, s máris megállapodás szü­letett arról, hogy a lengyelek január hu­Kétkedő felhangok kísérték Nyírlugos bemutatkozását a megyei első osztályban. A nyár slágertémája volt visszatérésük a Hajdú megyei bajnokság élvonalából. A kulisszák mögött sokan lebecsülték a csa­patot, bennük vélték felfedezni az egyik potenciális kiesőjelöltet. Nos, fél év eltelte után sem lettünk okosabbak, törhetjük a fejünket, melyik valójában az együttes iga­zi arca. Kiss Zoltán ügyvezető is ezen kesergett, miközben visszapörgette emlékezetében az őszi idény mérkőzéseit. Domokos János tanítványai néha az őrületbe kergették szim­patizánsaikat, s persze az idegösszeomlás szélére sodorták a vezetőedzőt is. Mikor már mindenki abban a hiszemben volt, hogy egy-egy megnyert találkozó után felragyog a nyírlugosi futball napja, arculcsapással felérő vereségeket kellett lenyelnie a szur­kolóknak. Nehezen érthető, miképp sike­rült hazai pályán zakózniuk Kemecsétől és Csengéitől, ugyanakkor a mérleg serpe­nyőjében ott terpeszkedik a tiszalöki dia­dal, a tarpai pontszerzés. A buta fiaskók miatt nem sikerült befészkelődni a tabella első tíz helyezettje közé, keserű szájízzel vehették tudomásul a zárórakor elfoglalt tieznnegyedik pozíciót. A csapat fő támogatója, szinte leírni is felesleges: az önkormányzat. Hovánszky György polgármester, egyben a sportkör elnöke, igyekszik a lehető legtöbb anyagi segítséget megadni a labdarúgóknak, ám az ő kezét is megkötik a hivatal megnyirbált költségvetésének korlátái. Úgy tűnik, jövőre változata sem. Ezen a téren is jól össze­szoktak a srácok, nagyrészt ennek köszön­hető sikerünk, továbbá annak, hogy a fo­cistáink alkatilag kiválóan megfelelnek a kispálya követelményeinek. Ez azt jelen­ti, többségük alacsony, mozgékony, gyors, és technikás megoldásokra képes. —Amikor nekivágtak a küzdelmeknek, gondoltak ekkora sikerre? — Elsődleges célunk az volt, hogy az első fordulóból továbbjussunk. Miután ezt teljesítettük, a tiszavasvári selejtező­körben való diadalunk már hab a tortán. A döntőben minden tőlünk telhetőt meg­teszünk a minél eredményesebb szerep­lésért. — Kik érték el ezt a szép teljesítményt? — A kapusok Kiss István és Gergely István, a mezőnyjátékosok: Cservényük Zoltán, Cservényük János, Láposi Zsolt, Czine Gusztáv, Komán József, Kiss Jenő és Tóth László. — Részesültek valamilyen jutalmazás­ban? — Mind ez idáig nem, de elképzelhető, hogy támogatóink majd honorálják figye­lemre méltó eredményeinket, mellyel a község hírnevét öregbítettük. szonhetedikén és huszonnyolcadikán viszonozzák a magyarok vendégjátékát. Gyöngyösön újra parkettra lép a két ősi rivális, ahol a közönségtől támogatott Pribeliék az esélyesebbek. Még elutazás előtt érkezett meg az MLSZ-be az iráni szövetség meghívója a február hatodi- kán rendezendő nagyszabású tornára. Tavaly a viadal időpontját rosszul válasz­tották meg az ázsiaiak, hiszen az egybe­esett volna a ramadán kezdetével, mely a mohamedánok szent ünnepe. Most pó­tolják mulasztásukat, melyen honi leg­jobbjaink részvételére is számítanak. Ez már csak azért is komoly elismerés, mert a seregszemlére Európa — a műfajban élenjáró — válogatottjai kaptak invitá­lást, így az egzotikus országban is be­mutathatják tudományukat kispályás vi­tézeink. az eddigieknél kevesebb pénzzel kénytelen beérni a szakosztály, tőkeerős szponzor keresteik. Aki keres, talál, tartja a szólás, remény kínálkozik az anyagi bázis bőví­tésére a helyi erők mozgósításával. A keretben annyi változás vált ismertté, hogy Rózsa Nyírtelekre tart. a Dunakeszitől fél évre kölcsönkapott Zsuk József szolgá­latát pedig újra igénybe veszi korábbi egye­sülete. Az érkezési oldalon feltétlenül vár­nak egy gólerős csatárt, s elférne még egy megbízható középpályás is. Kiss Zoltán véleménye szerint, míg a szomszédos me­gyében az egyik legkeményebb gárda jelzőt aggatták rájuk, Szabolcsban puhának bizo­nyultak, nehezen vették föl a bajnokság nagyobb iramát, s szoktak bele az enyhén fogalmazva harcosabb küzdelembe. Utánajártunk egy híresztelésnek is, mely úgy szólt: Pazurik István, a csapat front­embere visszavonulásán gondolkodik. — Harminchat éves vagyok, elérkezett­nek látom az időt a cipő szögre akasztására — indokol a korelnök. — Ahogy öregszem, úgy egyre nehezebben regenerálódom a bajnoki meccsek végeztével. Huszonhárom éve futballozom, tudomásul kell vennem, nem vagyok már mai gyerek. Nagyon sze­retem, sőt, imádom a játékot, ezért nagyon kínos döntenem. Ahhoz, hogy tavaszra ki­robbanó erőben legyek, rengeteget kellene dolgozni, ami már kissé fárasztó számom­ra. —Miért nem várod meg az idény végét? — Akkor talán még fájóbb lenne a bú­csú. A rövidebb szünet is elgondolkodtat­na. Labdarúgásunk hanyatló színvonalából következően ritkán kopogtatnak a külföldi menedzserek a csapatok öltözőinek ajtaján. Manapság csodaszámba megy, ha létrejön egy üzlet, ne kerteljünk, a magyar játéko­sok nem piacképesek. A nagy sivárságban üde kivételnek számít Unchiás Rémusz esete. A tizenhetedik életévében járó fia­talembernek megadatott a lehetőség, hogy Franciaországban bontakoztassa ki tehetsé­gét. Az ünnepekre szusszanásnyi szabad­ságot kapott, nyírbátori otthonában értük utol, s kértük meg élményeinek megosztá­sára. — A magyar ifjúsági válogatott tagjaként kerültem az érdeklődés középpontjába. Édesapám révén, aki Marosvásárhelyen egy csapatban játszott Bölöni Lászlóval, kerül­tem kapcsolatba a Franciaországban, az As Nancy edzéseit irányító egykori román klasszissal. Meghívott egy nemzetközi tor­nára, játékom megnyerte tetszésüket, így egy évre „kikölcsönöztek” Nyírbátortól — taglalta a júliusban létrejött egyezség rész­leteit Rémusz. — Tárt karokkal fogadtak? — A kérdés megválaszolásához ismerni kell a kinti viszonyokat. A Nancy csapata jelenleg a második vonalban szerepel, nagy harcban állnak a feljutásért. A keretben velem együtt öt légiós található, köztük olyan ászok, mint a marokkói válogatott Musztafa Hadzsi, de említhetném az orosz Zavarov nevét is. A tartalékcsapatban ját­szottam, ugyanakkor a profikkal edzettem. Odakint megszokott dolog, hogy a karrier­re vágyó labdarúgónak végig kell járnia a szamárlétrát, hisz óriási a konkurencia, min­denki a nagycsapatba vágyik. Na már most elképzelhető, hogy a feltörekvő fiatalok bennem a riválist látták, aki keresztezheti útjukat. Ment a szöveg, éreztették velem, hogy idegen vagyok, de jobban jár az em­ber, ha ezt elengedi a füle mellett. Nem ve­szélyes, túl lehet élni. — Mennyire haladtál előre a nyelvta­nulásban? — Ez egy ízig-vérig profi klub. Tanárt biztosítottak, segítségével sikerült elmé­lyednem a francia nyelv fordulataiban. Ebben az esztendőben lejárt az ibrányi sportegyesület vezetőségének a mandátu­ma. December 17-én pénteken este 18 óra­kor a város közösségi házában ült össze a közgyűlés, hogy megerősítsék tisztségük­ben az eddigi vezetőket, vagy új elnöksé­get válasszanak. Az esemény súlyát mu­tatja, hogy több mint kétszáz szurkoló tisz­telte meg jelenlétével. Az rend őrei is szép számmal vonultak ki, érezvén a felfoko­zott hangulatot. A gyűlés az egyesület elnökének, Láda Bertalannak az éves beszámolójával kezdődött. Ismertette a távozó játékosok névsorát, valamint a futballcsapat költség- vetését. A kiadások és bevételek taglalá­sakor a jelenlévők megtudhatták, hogy ebben az évben egymillió forintból gaz­dálkodhatott az együttes, amiből jelentős összeget fordítottak felszerelés vásárlásá­ra, és a játékosoknak a mérkőzések utáni üdítőkre, s alkalmanként egy kiadós va­csorára. Ez utóbbi kijelentést maguk a fo­cisták cáfolták, mondván, az „étkeztetési költségek” rubrikában szereplő három- százvalahányezer forint nevetséges, hisz nem egy alkalommal a meccsek után a vezetőedző invitálta meg „tanítványait” a frissítőként szolgáló kólára. Ezt követően a résztvevők hozzászólá­sai következtek, melyek személyes­kedésekből, egymásra mutogatásokból, a másik pocskondiázásából, bemocskolásá- ból álltak. Kígyót-békát kiabáltak a vezetőkre, s többek között őket is okolták azért, hogy a megyei I. osztályú labdarú­gógárda a tabella utolsó helyén tanyázik. Rajtuk kívül még egy személyt megtalál­tak, nevezetesen Hermann Lászlót, aki korábban edzősködött Ibrányban. Azzal Röviden: kapisgálom a szavakat, már meg­értetem magamat a többiekkel. — Meg sem merem kérdezni, milyenek a körülmények? — Hát arra aztán igazán nem lehet pa­nasz. A városi stadion befogadóképessége harmincötezres, valaha itt futballozott Piatini is. A meccseken átlagban tízezren tombolnak, de a rangadókon nem ritka a telt ház sem. A tőszomszédságban áll egy fü­ves és egy műfüves pálya. A város mellett edzőkomplexum szolgálja a csapat felké­szülését szállodával, kiegészítő helyi- séggekkel. Én is itt laktam, szuper ellátást kaptam. A nagyok árnyékában amatőr, ifjúsági, valamint serdülő együttest tart fent a klub, ez mindent elárul az anyagi háttér­ről. — A futball hogy ment? — Rendszeresen szóhoz jutottam a tar­talékoknál, s úgy érzem, megálltam a he­lyem. Edzőmeccsen már a felnőtt együttes­ben is játszottam, tudomásom szerint elé­gedettek teljesítményemmel. Ott nem ba­busgatják az embert, Bölöni László is csak annyit mondott nekem: dolgozzak, hajtsak, ahogy bírok, a többi a vezetőkön múlik. Huszonkét gárda szerepel a tartalékbajnok­ságban, gyakran szerda—szombati ritmus­ban peregtek az események. Emberfogót, ritkábban védekező középpályást játszattak velem, eddig egy gólt fejeltem. Legna­gyobb élményem pont az utolsó összecsa­pásunkhoz fűződik. Egy, az első ligában kétszáz alkalommal szerepelt rutinos rókát kellett semlegesítenem, szerénytelenül mondhatom, sikerült kikapcsolnom a küzdelemből. Száznyolcvanhat centi magas vagyok, ezt kihasználva rendre megelőztem a levegőben, nem hagytam levegőhöz jut­ni. A kapu elé posztomnál fogva, ritkáb­ban kerülök, szögleteknél húzódom előre. — Legendákat hallani a profik edzés­munkájáról. Neked sikerült velük lépést tartanod? — Amikor kijöttem, szembesültem fizi­kai lemaradásommal. Az alapozó idő­szakban heti tizenegy foglalkozást vezé­nyeltek, délelőttönként tizenegy kilométe­res futásokkal megszínesítve. Egyszerűen vádolták, hogy miután ő Nagyhalászban vette át a szakmai munka irányítását, meg­próbálta szétzülleszteni a csapatot. Magá­val csalta Halászba fiát, aztán Bárdit, Szirákit, továbbá megkömyékezte Veresst, Szilágyit és Szegedit, akik azonban nem engedtek a csábításnak, s jelenleg is ibrányi színekben futballoznak. Néhány fociimádó nemtetszésének adott hangot, amikor az elnök arra célzott, hogy a közeljövőben három szomszédos országbeli labdarúgóval szándékoznak megerősíteni a csapatot. Nehezményezték az idegenlégiósok idehozatalát, s jó- néhányan azt mondták, hogy inkább a más egyesületekben futballozó helyieket hoz­zák vissza, mint például Hermann Lász­lót, Bárdit, Zsigát és Hermann Attilát. Láda úr megemlítette, hogy felmerült erősítési tervként a rakamazi Adámszki neve is, akinek értéke az ibrányi egyesü­let egész évi költségvetésével egyezik meg, szám szerint egymillió forint. Az egyik felszólaló azt kérte a terem­ben ülőktől, tartózkodjanak a polgárok rágalmazásaitól, fejezzék be a sárdobálást, hiszen ez nem viszi előre a város futball- jának kátyúba ragadt szekerét. Próbálja­nak meg emberek módjára viselkedni, és az összejövetel érdekeit szem előtt tarta­ni. A későbbiekben némileg csillapodtak a kedélyek, majd miután megbízatásának ideje lejárt az elnökségnek, leköszöntek. Megvált a garnitúrától Láda Bertalan SE- elnök és Kakuk István szakosztályvezető. A sportközgyűlés elfogadta ezt a lépésü­ket, majd egyhangúlag megszavazta azt az új szakosztályi modellt, amelyet a polgár- mester, Berencsi Béla terjesztett elő.- Esze­rint az elkövetkezendő időszakban az ön­nincs idő az álmélkodásra, be kell állni a sorba, végrehajtani az előírtakat. Az inten­zitást össze sem lehet hasonlítani az ottho­nival, gyilkos a tempó. Lassan utolérem erőben is társaimat, enélkül halálra lennék ítélve. A meccseken az utolsó tíz percben is úgy rohannak, mintha az életük függne tőle, olyasmi elképzelhetetlen, hogy felad­nák a csatát. — Magyarországról nem bombáztak ajánlatokkal? — Még a nyáron a háttérből hallottam, hogy több helyről érdeklődtek utánam, így a Nyíregyháza, Diósgyőr, de a Ferencvá­ros, Kispest és a Győr is puhatolózott. Még nem tudom, mit hoz a holnap, elsősorban szeretném kitölteni szerződésemet a Nan- cy-ban. Csábító gondolat hazatérni Nyír­bátorba is, talán NB Il-es csapata lesz a városnak. A kiküldött újságokból figyelem­mel kísértem eredményeiket, amihez csak gratulálni tudok a fiúknak. — A franciák milyen véleményt formál­nak a magyar fociról? — Fájó lesz, amit mondok: semmilyet. Kézlegyintéssel elintéznek minket, nem veszik komolyan a jelenlegi magyar labda­rúgást. Azért, hogy valami jóról is beszá­moljak, a Le Havre-ban játszó Mészöly Gé­záról elismerően írnak a lapok, ő belopta magát a szurkolók szívébe. — Honvágy? — Természetesnek tartom, hogy aki hu­zamosabb ideig elszakad hazulról, annak sokszor eszébe jutnak az otthon maradot­tak. Ezzel én is így vagyok, igyekszem kö­vetni a hazai történéseket. Ha egyedül ra­gadsz kint külföldön, elkerülhetetlen ez az érzés. — Mikor kell visszamenned? — Elvileg december 19-től kezdődött volna a szabadságom, ebből úgy sikerült le­faragni két napot, hogy a már említett utol­só bajnoki mérkőzésen összeszedtem har­madik sárga lapomat. A franciák fiatal já­tékos esetében ezt súlyosan büntetik, ilyen­kor két találkozón pihenésre kényszeríte­nek. Január 6-ig maradok, majd ismét Nan- cy-be szólít a kötelesség. kormányzati választásokon bizalmat ka­pott képviselő-testületből létrejön egy sportbizottság hat fővel (Fekete Dániel, Kulcsár Ferenc, Kató Zoltán, dr. Szegedi Tibor, Trencsényi Imre és Márkus Ferenc), akik külső tagokkal — szám szerint hánnyal, azt majd ők döntik el — kiegé­szülve irányítják a nevében is megválto­zott sportegyesületet. Ez a „hatos” kine­vez majd egy főállású ügyintézőt, akinek az egyesület ügyeinek, feladatainak a ko­ordinálása lesz a dolga. Az események ilyetén alakulásáról kér­deztem a labdarúgók vezetőedzőjét. Ke­gye Istvánt. — Az új team felállása már tisztázódott, de a személyemmel kapcsolatos kérdés ezidáig még megválaszolatlan. Jó lett vol­na eldönteni, hogy a továbbiakban számí­tanak-e rám az újdonsült vezetők. Erről akár most is véleményt formálhattak vol­na, mivel még az ünnepek előtt tisztán akartam látni. A játékosok teljes bizony­talanságban vannak, velem együtt. Rej­tély, vajon mikor kezdődhet az alapozás, és ki fogja tartani a tréninget. — Mit szól a most leköszönt vezetőség erősítési terveihez? — A rakamazi Hidegh Lajossal már megegyeztek. O rutinos futballista, biztos, hogy tapasztalata nagy hasznára lesz a csapatnak, de nem tudom, mennyire bírja majd a lába a terhelést, ugyanis nagyon sérülékeny. A román és ukrán focisták mellett történő kardoskodásukról csak annyit, hogy én is azon az állásponton vagyok, szerezzék vissza azokat a labda- , rúgókat, akik ibrányiak, s a városért do­bog a szívük. , T. M. Tóth Mihály Iráni út előtt a magyar válogatott Az átállás nehézségei K. T. Új szakosztályi modell Ibrányban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents