Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-20 / 231. szám

12 1994. december 20., kedd LAPZARTA in UJ KELET Sötét pillanatok Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség B. Mihály és B. Zoltán fábiánházi lakosok ellen. A két férfi a korábbi haragos viszonyból eredően december 17-én 18 óra körüli időben kapával és vasvillá­val felszerelkezve megtámadták, és úgy összeverték J. Antal helyi lakost, hogy a helyszínen életét vesztette. A két gyilkos ezt kö­vetően a helyszínről elszökött, de rövid időn belül elfogták őket. K. Endre 59 éves nyíregyházi lakos december 17-én délután a szociális otthonban előzetes szó­váltás után konyhakéssel mellka­son szúrta L.Z. 63 éves otthonla­kót, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Sz. László 38 éves budapesti lakos december 18-án 0 óra 15 perckor Kemecse belterületén a tulajdonát képező Monte Carlo 16 típusú vadászfegyverével a feje tetején és a bal combján hátul megsebesítette N. Sándor 21 éves tiszarádi lakost. A meglőtt férfi kórházi kezelést kapott, de egye­lőre egy sörétet még nem tudtak eltávolítani a testéből. A lövést ki­váltó okot még vizsgálják. A nyírbátori határőrlaktanya előtti területen karóval megtámad­tak két katonát, akiket több ütés­sel cselekvésképtelenné tettek. Ezt követően elvették tőlük a lemez- kazettát, melyben 25 ezer forint készpénz volt, aztán elmenkültek. Röviddel az esemény után kide­rült, hogy az elkövető személyek V. Gábor és V. Lajos hajdúnáná­si, valamint egy debreceni lakos, akinek felkutatása jelenleg is fo­lyamatban van. A hétvégén két halálos gázolás is történt. Nyíregyházán a Káliói úton este tíz óra körüli időpontban a belváros felé haladt egy sze­mélygépkocsi, amikor egy 71 éves gyalogos férfi figyelmetlenül át­ment az úttesten. A gépkocsi vezetője a gyalogost nem vette észre, és fékezés nélkül elütötte. Az idős ember a helyszínen meg­halt. A másik eset december 17-én éjfél után pár perccel történt Vaja és Őr községek között. Őr felé közlekedett egy személygépkocsi, körülbelül 80 km/óra sebességgel. A szemben jövő jármű fényszóró­ja és saját figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte, vele azo­nos irányban, gyalogosan, sza­bálytalanul egymás mellett hala­dó két személyt. Mikor elérte őket, fékezés nélkül elütötte a belül ha­ladó 19 éves mátészalkai lányt, aki a helyszínen belehalt sérülé­seibe. Mátészalkán egy 19 és egy 15 éves fiatalember egy lezáratlan, járó motorú Toyota személygép­kocsiba bepattant és elszáguldott. Az autót rövid időn belül össze­törték, de „rendesek” voltak, mert visszavitték oda, ahonnan ellop­ták. A kocsiban 200 ezer forint kár keletkezett. A nyíregyházi konzervgyár előtt parkoló Lada Samarát meg­fújták, a tulajdonos kára 900 ezer forint. L. László 26 éves és Sz. L. fia­talkorú nyíregyházi lakosok de­cember 17-én a nyíregyházi MÁV-állomás területéről 80 ezer forint értékű vezetéket loptak el. A KGST-piac mögötti parko­lóból egy Mazda kisteherautót megfújtak a benne lévő okmá­nyokkal és 100 ezer forint kész­pénzzel együtt. A gépkocsi értéke Ünnepi menetrend Az ünnep pillanatai egy kicsit mindig eltérnek a hétköznapok rohanásától. Ha szeretteink távol laknak tőlünk, még szent­este is igénybe kell vennünk a tömegközle­kedési eszközöket. Am mivel a mozdony- vezetőket, buszsofőröket is terített asztal és fenyőillat várja haza a családhoz, így az ünnepek alatt a megszokottól elétrően jár­nak a vonatok, autóbuszok. Volán December 24-én és 31-én: a vidéki bu­szok 14.00 és 17.00 óra között indulnak el utoljára Nyíregyházáról. A helyi járatok 18 óráig a megszokott rend szerint közleked­nek, majd ezután félóránként indul útjára az 5-ös, 8/a-s és a 12-es számú autóbusz. A két ünnep között a buszok szombati menet­rend szerint járnak. MÁV December 24-én szabadnap, december 25-én munkaszüneti nap. december 26-án vasárnapi, december 27-én a hét első mun­kanapjának megfelelő menetrend szerint, 28-án és 29-én munkanap, december 30-án a hét utolsó munkanapja, 31 -én szabadnap szerint, január 1-jén vasárnapi, 2-án a hét első munkanapjának megfelelő rend szerint közlekednek a vonatok. Gondolnak az idősekre Feldíszített karácsonyfa és kulturális mű­sor várta tegnap megyénk háromszáz nyug­díjasát Nyíregyházán, a Váci Mihály Vá­rosi Művelődési Központban. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Kamara felkérésére a nyíregyházi Jókai Mór, a 4. Számú Általános Iskola és a 24. Számú Óvoda tanulói, gyermekei zenés-prózai előadással szórakoztatták megyénk idősebb lakóit. Minden nyugdíjas — több cég tá­mogatásának köszönhetően—kis ajándék- csomagot vehetett át, és tehet saját ka­rácsonyfája alá. A szervezők a csomag összeállításánál figyelembe vették, hogy karácsonykor ünnepi ebéd és vacsora is du­kál, hisz az ajándékok között rizs és szá­raztészta is található. KvZ MA Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalaku­lásának 50. évfordulóján tudományos konferenciát rendeznek Debrecenben, a DAB-székházban. A kétnapos tanácsko­zás megnyitóján ma 12 órakor Göncz Ár­pád köztársasági elnök mond köszöntőt, majd az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány magyar tör­ténelembeli szerepéről hangzanak el előadások. Eltűnt Reszegei István, nyírmeggyesi 13 éves tanuló. A gyerek december 12- én reggel elment otthonról, hogy iskolá­ba megy. Ott azonban nem jelent meg, tar­tózkodási helye azóta ismeretlen. Sze­mélyleírása a következő: 150-160 cm magas, vékony testalkatú, haja rövid, gesztenyebama, hátul kis tinccsel. Szeme kék, eltűnésekor sötétkék színű farmer- nadrágot, sötétszürke bakancsot, drapp balonkabátot, a fején barna színű norvég­mintás sísapkát viselt. Bama-kék-piros összeállítású, orkán anyagból készült há­titáska volt nála. Aki a gyerekről valami­lyen felvilágosítást tud adni, keresse a mátészalkai rendőrkapitányságot vagy bármely rendőrt. Évzáró közgyűlést tartott a hétvégén a Nyírbélteken működő polgár­őrszervezet. A közgyűlésen részt vett a nyírbátori rendőrkapitányság vezetője, közbiztonsági és bűnügyi osztályvezetője, valamint Nyírbéltek újonnan megválasz­tott polgármestere is. Geisel Gábor, az Országos Polgárőr Szövetség megyei szervezetének elnöke oklevelet és pénz­jutalmat adott át Kovács Józsefnek és Keresztes Lászlónak, akik a nyírbélteki polgárőrségben kiváló munkát végeztek. Tizedik alkalommal rendeznek kará­csonyi koncertet Újfehértón. A görög katolikus templomban este 6 órakor kezdődik a hangverseny. A műsorban többek között Kodály, Bartók, Mozart, Beethoven művei csendülnek fel. Közre­működik az újfehértói 1-es Számú Álta­lános Iskola kicsinyek kórusa és a nagy kórus. Karácsonyi műsort ad a nyíregyházi Apáczay Csere János Gyakorlóiskola 17 órától a Váci Mihály Művelődési Központ hangversenytermében. Közreműködik az iskola énekkara, néptánccsoportja, furu­lyacsoportja és még sokan mások. Kará­csonyi ünnepséget tart a nyírbátori művelődési központ hangversenytermé­ben a nyírbátori Báthory István Általános Iskola is. A műsor délután 1 órakor kezdődik. A Megyei Hadkiegészítő Parancs­nokság katonai főelőadói délelőtt 9 órá­tól 12 óráig a csengeri, 10-től 14 óráig a tiszavasvári polgármesteri hivatalban ad­nak felvilágosítást az érdeklődőknek. Kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár délelőtt 10 órától 14 óráig Mátészalkán, a Kölcsey utca 2. szám alatt. Halálos gázolás. Tragikus kimenetelű baleset történt tegnap délután 16 óra 20 perckor Görögszálláson, a temetőnél lévő buszmegállóban. Egy Trabant személy- gépkocsi elütött egy hétéves kislányt, aki a helyszínen életét vesztette. Többnyire erősen felhős, borús idő várható. Sokfelé párás, ködös lesz a levegő. Főként a déli és nyugati területeken lehet kisebb havazás, havas eső, néhol ónos eső. A hőmérséklet hajnalban 0, -6, kora délután -2, +3 fok körül alakul. Sill lel i a§ UJ m Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 sínben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermúnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: (42) 402-650 Megkerült az eltűnt férfi Pár nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy két tiszavasvári testvér a németor­szági sikeres autóvásárlás után két külön kocsival, december 9-én elindult hazafe­lé. Az autópályán Stuttgart után elkeve­redtek egymástól. Kovács Attila kétnapos keresgélés után hazajött, de a bátyjáról,./á- nosról semmi hírt nem kapott. A kaland szerencsésen ért véget. Kovács János a helyismeret hiányában eltévedt és addig ment, míg kifogyott a benzine. Eztán de­cember 9-étől 14-éig benzin és pénz nél­kül próbált segítséget keresni. Végül ta­lálkozott egy honfitársával, aki annyi pénzt adott neki, hogy haza tudott telefo­nálni. Itthonról ezután azonnal segítségé­re siettek, és azóta szerencsésen hazaér­kezett. Új kurzusok a TIT-ben Lezajlottak a TIT nyelviskolái­ban az angol-, német- és olasz- nyelv-vizsgák. Már most lehet je­lentkezni a januári hatvanórás kurzusokra. Nagy az érdeklődés a nyelvvizsgára felkészítő tanfo­lyamok iránt, így a két ünnep kö­zött is várják a jelentkezőket. Részletes felvilágosítást a hely­színen (Országzászló tér 8. I. emelet) vagy a 310-948-as tele­fonszámon lehet kérni. Szünetel az ügyfélfogadás... ...december 27-től 30-ig a Felső- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Nyíregyháza, Szé­chenyi utca 19. szám alatti szék­házában. Fenyőünnep Nyírlugoson Idén is sor kerül Nyírlugoson a közös fenyőállítási ünnepségre. Az esemény december 23-án 15 órakor kezdődik a községháza kertjében. December 21-én Szabó Zsig- mond márványfaragó alkotásai­ból, ugyanekkor Elszármazott címmel portrékiállítás nyílik a mátészalkai Szatmár Múzeum­ban. Hajdú Gabriella ooooooooco KALENDÁRIUM i Pi : ±.:xzx .i De cember 20., kedd A nap kel: 7 óra 28 perckor, I nyugszik: 15 óra 55 perckor. A hold kel: - óra - perckor, | Tnyugszik: 11 óra 33 perckor. L Sok szeretettel köszöntjük kedves TEOFIL nevű olvasóinkat! Mai évfordulóink 100 éve ezen a napon született JU- S I IHÁSZ GÉZ.A költő és irodalomtörténész. 1 s IDebrecenben élt és alkotott. íróként, iro- I t ífdalomtudósként a népi írók mozgalmának 5 jtlegyik meghatározó alakja és a tiszántúli f liirodalmi élet vezéregyénisége volt; tévé- j f íkeny tagja és egy időben elnöke az Ady 1 »■Társaságnak, szerkesztője a Magyarok E ujcínüí folyóiratnak. 1945 és 64 között | Miegyébként ő irányította a Magyar Iroda- g |3jlorntörténeti Intézet munkáját, s több lap E ^szerkesztésében is részt vett. írásaiban g Üjegyebek mellett foglalkozott Csokonai I ^munkásságával, a reformkor és a felvilá- I ggosodás irodalmával, s kiváló kismonog- I rafiát írt Babits Mihályról. Legértékesebb :könyve a Népi írók, valamint a Csokonai- ( tanulmányok. Testvérgályák című. Gulyás j mPállal közös verseskötete Nyíregyházán j : ^látott napvilágot. 160 éve született THAN KÁROLY ké- í j jmikus. Tudományának tekintélyes tudósa = volt, nem véletlen, hogy róla nevezték el • n (ja kiemelkedő kémikusoknak odaítélt em- ! í ..lékérmet. Legnagyobb érdeme, hogy a > harkányi gyógyforrásban felfedezte a szénoxid-szulfidot, amelyet később sike­rült is előállítania. Őt tekintik a korszerű magyar tudományos kémiaoktatás megla- pítójának, s jelentősen hozzájárult a kémiai műnyelv kialakulásához. Boldog születésnapot! KENJ1 OGIWARA, az északi sísport kiválósága ma 25 éves. Mivel egyaránt kiváló sífutó és síugró, a két számot ma- { gába foglaló összetettben versenyez. Ta- ; valy ért pályafutása csúcsára, amikor tár- : ; saival — a házigazda norvégok előtt — a ! lillehammeri olimpián megnyerték az j északi összetett csapatversenyt. Valutaárfolyam Angol font 176,32 Ausztrál dollár 87,13 Belga frank (100) 348,14 Dán korona 18,27 Finn márka 23,16 Francia frank 20,85 Görög drachma (100) 46,38 Holland forint 63,84 ír font 172,90 Japán yen (100) 112,41 Kanadai dollár 81,59 Kuvaiti dinár 376,47 Német márka 71,55 Norvég korona 16,42 Olasz líra (1000) 69,39 Osztrák schilling (100) 10,16 Portugál escudo (100) 69,93 Spanyol peseta (100) 85,43 Svájci frank 84,39 Svéd korona 15,00 USA-dollár 112,85 ECU (Közös Piac) 136,56 Véradások Ezen a héten az életmentő vért a következő helyszíneken adhatják a segí­teni szándékozók. Kedd: Mátészalka, kórház 9—15-ig Szerda: Nyírtelek, honvédség 8—15-ig Csütörtök: Nyírtelek, honvédség 8— 11-ig Csütörtök (délután): Nyírbátor, határ­őrség 13—16-ig Péntek: Nyírtelek, honvédség polgári alkalmazottjai: 8—12-ig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő:Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina. Kézy Béla. Sportszerkesz­■ tő: Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Tel. :42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja a Mini Trade Center, Nyír­egyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter- fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: ■ 840,-Ft. fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. í Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél | és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom- daüzeme. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents