Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-24 / 209. szám

1994. november 24., csütörtök BELFÖLD-KÜLFÖLD KELET A minőséggel baj van Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról 1997-ben kezdődhetnek meg a tárgyalások — jelentette ki az EU igazgatója. Jacques Vonthron mint az unió egyik mezőgazdasági szakembere részt vett a budapesti Foodapest megnyitóján. Az agrártisztviselő szerint az európai megállapodás­nak az agrárszférát érintő részét módosítani kell, javítva a kelet-európai régió országainak felvételi esélyeit. Lakos László földművelésügyi miniszter kifej­tette: a magyar agrárexport alig egy százaléka az unió agrárimportjának. Javí­tani kell a termékek minőségét, hogy ez a helyzet megváltozzon. Önmérsékletet tanúsít az MSZOSZ Az MSZOSZ önmérsékletet tanúsít a jövő évi költségvetés tervezetével és az adótörvény-javaslatokal kapcsolatban, ám néhány téren nem akar engedni — jelentette ki Nagy Sándor. A szövetség elnöke elmondta, hogy ezek a tételek összességükben 25-30 millárd forintos többlethiányt okoznának, amelynek fi­nanszírozására még nincs javaslatuk. Az MSZOSZ egyebek között elengedhe­tetlennek tartja a gyermekkedvezmény fenntartását, a közalkalmazotti alapbér kilencezer forintra emelését. Nem javul a pénzügyi helyzet A Pénzügyminisztérium jelentése szerint nem javul az ország pénzügyi hely­zete, miközben a reálszférában élénkülés tapasztalható. Szeptember végéig a külkereskedelmi mérleghiány elérte a 2,8 milliárd dollárt, a fizetési deficit pe­dig a 2,9 milliárdot. Ez utóbbi egyébként az év végén 3-3,5 milliárd dollár lesz — véli a Pénzügyminisztérium. Kedvező viszont, hogy az ipari termelés nyolc százalékkal bővült az elmúlt év azonos időszakához képest. December közepe előtt vasutassztrájk? A szakminiszter megismételte, hogy jövőre nem növekedhet a vasutasoknak kifizetett bértömeg. Lot: Károly, aki a cég vezetőivel tárgyalt, reményét fejezte ki, hogy nem lesz vasutassztrájk. A miniszter a jövő héten találkozik az érdek- képviseletek megbízottjaival. Borsik János szakszervezeti vezető közölte: ha nem egyeznek meg a béremelésekről, akkor december 15-e előtt sztrájkot hir­detnek. A MÁV Rt. elnöke elmondta: a szanálási program keretében 56 milli­árd forintos kormányzati segítséget kaptak. Az eddigi eredménytelen tárgyalá­sok hatására szerdán megalakult a Mozdonyvezetők Sztrájkbizottsága. Rendőrkézen az uráncsempészek A rendőrség három személyt őrizetbe vett, akiket a tíz nappal ezelőtt lefog­lalt uránszállítmány becsempészésével gyanúsítanak. Egy személy szabadlá­bon védekezhet. Az ORFK közleménye szerint külföldi és magyar állampol­gárokról van szó. A rendőrség lefoglalt egy fémkonténert, amelyben közel 28 kilogramm urán volt. A sugárzó anyagot biztonságosan tárolják, állítólag a Központi Fizikai Kutató Intézetbe vitték. IBM-üzem a Videotonban Az IBM mainzi üzeméből a székesfehérvári Videotonba telepítette át a winches­terek fejének gyártását. A Videoton tulajdonában lévő, IBM-csúcstechnológiával felszerelt üzemet szerdán avatták fel. A 2000 négyzetméteres épület felújítása, tech­nológiai felszerelése tizennégy hét alatt készült el, és 700 millió forintba került. Az amerikai elektronikai világcég négymillió dollár (mintegy 400 millió forint) értékű technológiát adott. A gyártásra a két cég ötéves megállapodást kötött. Fórum az egészségügy fejlesztéséről Fel kell gyorsítani az egészségügy szerkezetváltását, s az egyik legfontosabb cél az ágazat finanszírozhatóságának fenntartása — jelentette ki Kovács Pál egy győri szakmai fórumon. A népjóléti miniszter szerint a mostaninál több egészségügyi feladatot a kórházon kívül kellene megoldani. Kovács Pál úgy vélte, a tb-költségvetés ez évi elfogadásának nincs sok esélye. A biztosítás te­rületén a táppénzkiadások megszorítása várható. Elmondta azt is, hogy dolgoz­nak a természetgyógyászokról szóló rendelettervezeten. Moszkva nem gátolhatja NATO-tagságunkat Horn Gyula a visegrádi országok gazdasági együttműködését tartja alapvető fontosságúnak. Varsói látogatása előtt azt mondta a lengyel rádió budapesti tudósítójának, hogy főleg ilyen kérdésekről akar tárgyalni. A kormányfő azt is közölte, hogy Oroszország nem állhat NATO-tagságunk útjába. A belépés belső nemzeti ügy — hangsúlyozta Flom Gyula, hozzátéve, hogy Moszkva nem kor­látozhatja szuverenitásunkat. Kovács László londoni nyilatkozata A magyar—euroatlanti kapcsolatok fejlesztéséről, s a magyar kormány ezzel összefüggő törekvéseiről tárgyalt Londonban Kovács László. A külügyminisz­ter az MTI tudósítójának nyilatkozva beszámolt brit kollégájával, illetve a vé­delmi miniszterrel folytatott megbeszéléseiről. Tárgyalópartnerei egyértelmű­vé tették, hogy hazájuk támogatja a magyar integrációs terveket. Douglas Hurd szerint az unión belül jelenleg is vitáznak arról, hogy nemzetek fölötti, illetve nemzetek közötti legyen-e az integráció fejlődési iránya. Egyetértettek abban, hogy az EBEÉ-nek a jövőben a válságok megelőzésére kell törekednie. Vélemény a román-magyar szerződésről A Román Nemzeti Egységpárt támogatja a román—magyar szerződés kidol­gozását célzó folyamat gyorsítását. A kormányban részt vevő RNEP delegációját Teodor Melescanu külügyminiszter tájékoztatta a legutóbbi bukaresti román— magyar tárgyalásról. Az RNEP ezzel kapcsolatban kiadott közleménye szerint a párt küldöttsége pozitívan értékelte azt a módot, ahogy a két ország közötti együtt­működés ösztönzésére szolgáló konkrét lehetőségeket keresték. Maratoni ülés A szerdai ülésnap délelőttjén a jövő évi költségvetés vitáját folytatták a képvi­selők. Ebédszünet nélkül, délután 1-kor került sor a szövetkezeti tövény módosí­tásáról szóló általános vitára. A múlt hé­ten jelentkező, de akkor szót nem kapott hét független kisgazda, egy szocialista és egy kereszténydemokrata képviselő kapott szót. Utána lezárult a magánszemélyek jövedelemadójáról és a társasági adóról szóló törvénymódosítás általános vitája, így ezekhez a törvényjavaslatokhoz továb­bi módosító indítványok már nem adha­tók be. Ezután már csak az eddig beadot­takat vitathatják meg a részletes vitában. Este egészen 22 óráig folytatódott az 1995- ös költségvetés általános vitája. A Honvédelmi Bizottságnak Nováki Balázs vezérőrnagy, a BM Határőrség or­szágos parancsnoka beszámolt volna a szervezetet átalakító tervekről, de a téma végül is lekerült napirendről. A tervezet tartalmazta a soproni és zalaegerszegi határőr-igazgatóság megszüntetését, vala­mint a Sopronba, illetve a Szombathelyre tervezett egy-egy határvadászszázad ma­gyar-román határszakaszra való átcso­Szerda délelőtt az ORFK az alábbi köz­leményt juttatta el az MTI-hez, mintegy ele­jét véve az esetleges találgatásoknak a keddi katasztrófával kapcsolatban. Sokan ugyan­is összefüggést véltek felfedezni az oros­házi, keceli és a mostani tragédia között. Az Országos Rendőr-főkapitányság Légirendészeti Parancsnokságának R-506 lajstromjelű MD 500 típusú helikoptere 1994. november 22-én 19.20 óra körüli időben a Ferihegyi nemzetközi repülőtér közelében — a Keresztúri dűlőben — előre tervezett kiképzési célú repülés so­rán lezuhant. A helikopter személyzete, Guba József rendőralezredes, a Légirendészeti Parancs­nokság parancsnoka, kiképzés vezető és Székely Dénes rendőrfőhadnagy heli­Elhunyt egy honatya Kedden déli fél egykor meghalt Péli Tamás Károly, a Szocialista Párt országos listáján bejutott képviselő. Már az előző ciklusban is képviselő volt, azonban poli­tikai munkáját korábban kezdte. 1980 és 1984 között a Fővárosi Tanács tagja volt, majd 1985 és 1987 között a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alel- nöke. 1992. június 9-én az elhunyt Nagy Attila helyére delegálta pártja, még az év október 13. óta az Országgyűlés szociá­lis, egészségügyi és családvédelmi bizott­ságában dolgozott. A jelenlegi parlament­ben az emberi jogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottság tagja volt. Budapesten, református család tagjaként látta meg a napvilágot 1948. augusztus 7- én. Józsefvárosban nőtt fel, majd a Képző- és Iparművészeti Gimnázium után útja az amszterdami Királyi Képzőművészeti Akadémiára vezetett. Itthon nem honosí­tották diplomáját, ezért az újpalotai „lila iskolában” képesítés nélkül tanított a het­venes évek közepén. 1965-től festeget, s egy kisebb műhelyt tartott fenn mostanság a Lehel úton. Fest­ményeit kizárólag magánúton értékesítet­te. Szocialista kollégájával — Mezó' Ist­vánnal — közös kiállításra készült a Képviselői Irodaházban. Ezt most már raj­zolónknak egyedül kell megrendezni el­hunyt kollégája képeiből. Két felnőtt fia és 11 éves leánya gyászolja a 46 éves korá­ban elhunyt festőművészt. portosítását. Mivel a határőrség része a honvédelemnek, de belső rendészeti fel­adatot is ellát, így a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium csak együt­tesen dönthet a határőrség belső csapat- mozgásáról. A Belügyből a HM-be kül­dött átirat valahol elakadt útközben, így az intézkedési terv a Honvédelmi Bizott­ság előtt megjelenő Deák János vezérez­redes, a magyar honvédség parancsnoka előtt egyelőre ismeretlen volt. Enélkül nem tudott állást foglalni a kérdésben, ami emi­att került le a napirendről. Nováki Balázs vezérőrnagy ígéretet tett, hogy az átszer­vezést a Honvédelmi Bizottság soron következő üléséig felfüggeszti. A BM és a PM képviselői a Határőrség jövő évi részletes költségvetését mutatták be a hon­atyáknak. A Környezetvédelmi Bizottsá­got dr. Scliagrin Tamás, az OIH elnöke tájékoztatta az idegenforgalom új fejlesz­tési koncepciójáról, valamint a hivatal kor­mányzati irányításon belüli helyéről, sze­repéről. Foglalkozott a bizottság a jövő évi költségvetéssel és az 1995-ös nemzetközi együttműködési tervezettel is. A vitában figyelembe vették az ÁSZ véleményét. Z.Ta— koptervezető a baleset során életét vesz­tette. Az évi kiképzési terv alapján összeállí­tott repülési feladatot Budapest-Balaton- kiliti-Budapest útvonalon minden szüksé­ges engedély birtokában hajtották végre. A feladat első részét nappal, második ré­szét korlátozott látási körülmények között kellett végrehajtaniuk. A helikopter vezetője nagy repülési gya­korlattal és tapasztalattal, parancsnoka több évtizedes helikopter-vezetői rutinnal és kiképzési tapasztalattal rendelkezett. A baleset körülményeit az ORFK és a Magyar Honvédség Repülőszemlélősége által létrehozott szemlebizottság vizsgál­ja szakértők bevonásával. FÓRUM Mátészalkán Művelődéspolitikai fórumot tarta­nak Mátészalkán december 2-án 17 órai kezdettel a színházteremben. A fórumon a mátészalkai bölcsődék, óvodák, iskolák közművelődésének és sportjának jövőjéről lesz szó, ar­ról, hogyan képzeli ezt Mátészalka város öt polgármesterjelöltje. A résztvevők: Bíró Miklós, Kertész Istvánné, Majoros Gyula, Seres Mik­lós és dr. Szilágyi Dénes, akik decem­ber 11-én a polgármesteri székért in­dulnak. A témával kapcsolatban bár­ki tehet fel kérdéseket, melyeket a művelődési központban lehet leadni november 29-ig, de természetesen a helyszínen is kérdezhetnek a pol­gármesterjelöltektől. A szervezők — a városi művelődési központ és a Pe­dagógusok Szakszervezetének váro­si szervezetei — minden, a témában érintetett és a téma iránt érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre. Szamosi István Az üggyel kapcsolatban kedd este fur­csa következtetéseket vonhattunk le. La­kossági bejelentésre indult a kutatás — közölte a televízió —, s azt sem tudjuk, volt-e felszállási engedélye a gépnek. A valóság az, hogy végig folyamatos volt a rádió-összeköttetés a földi irányítással, mely a tragédia pillanatában megszakadt. A telefonbejelentés 10 percen belül meg­történt, de a repülésvezető addig is folya­matosan hívta a rádión a kapitányt. Akkor még nem gondolta azt, hogy a gép sze­mélyzete már sosem válaszolhat. Csak a telefonhívás tette ezt egyértelművé. Ak­kor viszont azonnal megkezdték a kuta­tást. A sűrű köd miatt a helyszíni szemle szerda délelőtt is folytatódott. Zmeskall Az állatkísérletek nem meggyőzőek „Ülök és reszketek, hogy kezeim közt elvész egy műremek”—idézett két sort a cenzorról írott versből egy kollégám a minisztériumi sajtótájé­koztatón. A címzett, dr. Paál Tamás országos tiszti főgyógyszerész volt, aki a népjóléti miniszter megbízásá­ból a rák elleni csodaszernek kikiál­tott deutériumszegény vízről beszélt. Arról a szerről, melynek árusítását megtiltották a patikákban, de az élel­miszerboltokban 400 forintért árulják másfél literjét. Azok is megveszik, akik a leghevesebben tiltakoznak a tervezett gyógyszeráremelés ellen. A szert gyógyszerként vizsgálták, de megoszlottak róla a vélemények. Több embert is megfigyeltek, akik it­ták a csodavizet, de egyértelmű javu­lást nem tapasztaltak. Állatkísérlete­ket is végeztek, de ott sem tudták egy­értelműen megállapítani, mennyi volt a víz szerepe a néhány egér gyógyu­lásában. Paál doktor elmondta, hogy nagy vita van a szer engedélyezése vagy tiltása körül. Kétféle irányzat bonta­kozott ki egészségügyi berkekben. Az egyik azt vallja — s a jelen lévő új­ságíróknak is ez volt a szinpatikusabb —, hogy szigorú klinikai kontroll mellett engedélyezzék a betegeknek — önkéntes alapon — az életvíz hasz­nálatát! Még mindig ez a jobb, mint ha a hagyományos kezelést és orvosi ellenőrzést abbahagyva csak ezt hasz­nálná a beteg. így viszont a kettő együtt hatásos lehet. Nem szabad el­venni az utolsó esélyt a rászorulótól! A másik csoport — s a főgyógy­szerész nem árulta el, hogy ő melyik­be tartozik — tiltani szeretné a szer használatát. Úgy vélik, hogy a mel­lékhatás egyelőre nem ismert — de biztos van ilyen —, s ezen veszély­nek nem tehetik ki a beteget. A hazai szabályok egyébként roppant szigorú­ak az embereken végzett gyógyszer­kísérleteknél. Nálunk eddig csak egy­szer fordult elő hányás, hányinger, de rögvest le is állítottuk a kísérletet. A gyógyszerárak ajánlatát többször el­utasítottuk már, míg a környező or­szágokban — ahol elvégezhették kí­sérleteiket — sokszor volt káros mel­lékhatásuk. Sok rákellenes csodaszer került már forgalomba, de egy idő után mind­egyik lecsengett. Külföldön sem lett gyógyszer belőlük. A tömegtájékoz­tatás csak a néhány gyógyultat tudja bemutatni, míg a sok-sok halott — aki a szerek használata közben jobblétre szenderült — nem fejtheti ki vélemé­nyét a kamerák előtt. Nem ártana egy­szer ezen is elgondolkozni, mielőtt szenzációként tálalunk vélt igazságot! zéta Már a harmadik helikopter Z. T.

Next

/
Thumbnails
Contents