Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-19 / 205. szám
1994. november 19., szombat BELFÖLD-KÜLFÖLD ÚJ KELET Horn-baleset: tárgyalás — A Saab gépkocsi jobb hátsó ülésén ültem, a biztonsági övét nem kapcsoltam be, a jármű körülbelül 80 kilométeres sebességgel ment — mondta Horn Gyula a Miskolci Városi Bíróságon. A miniszterelnököt a május 5-i baleset ügyében tanúként, mint sértettet hallgatták ki. Horn Gyula szerint az időjárási és az útviszonyok kedvezőek voltak, a baleset előtt az IFA-teherautót nem látta. A kormányfő részletekről nem tudott beszámolni, mert, mint mondta, agyrázkódást is szenvedett, minden másodpercek alatt történt. Egyedül arra emlékezett, hogy a kórházban tért magához. Nőhet a mérleghiány Békési László szerint komoly problémákat jelenthet az, hogy októberben rendkívüli mértékben megugrott az import. A pénzügyminiszter elmondta: ha ez a tendencia az év végéig fennmarad, akkor az előzőleg feltételezett 3,2 milliárd dollárhoz képest 500 millió dollárral több lehet a folyó fizetési mérleg hiánya. A miniszter úgy vélte: amennyiben tőkebevonással és egyéb bevételekkel nem sikerül finanszírozni a többlethiányt, akkor az egyensúlyi pozíciót a költségvetés hiányának csökkentésével lehet csak javítani. Békési szerint Horn félretájékoztatoH — Horn Gyula félretájékoztatás alapján jelentette be, hogy 10 milliárd forinttal több áll a pedagógusok rendelkezésére — mondta Békési László az Érdekegyeztető Tanács ülésén. A pénzügyminiszter közölte: nehéz megállapítani, hogy tudatos volt-e ä félretájékoztatás, de a kormányfő lévonja a tanulságokat az esetből. A miniszter közölte, hogy a kormány adótörvény-tervezeteiben csak az üzemi étkeztetés szabályozásában lehetséges módosítás. A kabinet semmiképpen sem haj- 'lahcló áz egyensúlyi feltételek lazítására, a végső felhasználásnál a beruházások 'es'a fogyasztás arányának módosítására. Jánosi György lemondott Jánosi György, a művelődési tárca politikai államtitkára benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, miután vállalta a felelősséget Horn Gyula téves tájékoztatásáért. Fodor Gábor miniszter rendkívüli sajtóértekezleten elmondta, hogy távollétében teljes jogkörrel Jánosi Györgyöt bízta meg az ügyek intézésével. A miniszter szerint a tárca munkatársai nem követtek el hibát. Fodor kérte a kormányfőtől hét végi meghallgatását. Jánosi György Horn Gyulához írt levelében rámutatott: a minisztériumból olyan információk kerültek ki, amelyek a tárca korábbi szándékait tartalmazták. Fodor felelősségre vonását kérik A Pedagógusok Szakszervezete ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányfő vonja felelősségre a művelődési minisztert. A tízmilliárd forintos normativaemelésről szóló, félretájékoztatáson alapuló miniszterelnöki bejelentés kapcsán a PSZ közleményben szögezte le: a szociális partnereknek pontos adatokkal rendelkező, felkészült tárgyaló félre van szükségük. A PSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan fontos kérdésekben, mint a közoktatási intézmények működőképességét jelentő normativaemelés, pontatlan információ kerüljön a kormányfő és a szakszervezetek elé. Nem elég az agrártámogatás A jövőre előirányzott 75 milliárd forintos központi agrártámogatás nem elegendő a mezőgazdasági fejlődés szintentartásához. Ebben a Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanács valamennyi oldala egyetértett a testület pénteki ülésén. A FÉT szerint ennek ellenére ez az összeg nem növelhető tovább, ezért az összeget az ágazaton belül kell mobilizálni. A résztvevők elfogadták az agrárrendtartásról szóló törvény módosításának tervezetét. Ennek az a célja, hogy piaci zavar esetén az agrárkormányzat az eddiginél több forrással rendelkezzen a beavatkozáshoz. Bezár a Peko Acélipari Művek A Mai Nap információja szerint csődbe jutott és ezért bezárja kapuit a Peko Acélipari Művek. Az ózdi gyáriparos, Petrenkó János közölte, hogy az ózdi kohászati üzemeket felszámoló Co-Nexus Rt. megszüntette a gyár energiaellátását, és emiatt három hónapja állnak a gépek. Az ózdi gyáros abban reménykedett, hogy kormánysegítséget kap a csaknem ötszáz ózdinak munkát adó cég megmentéséhez. Mivel ez elmaradt, még végkielégítést sem tud fizetni a dolgozóknak — mondta Petrenkó János a Mai Nap című lapnak. Béremelés csak leépítés árán — A MÁV-nál 1995-ben nem növekedhet a bértömeg, így a vasutasok csak központi létszámcsökkentés árán kaphatnak fizetésemelést — mondta a vállalat vezérigazgatója. Rigó Zoltán az államvasutak dombóvári fórumán arra bíztatta a vasútigazgatóságokat. hogy keressék a megtakarítási lehetőségeket, mert a magyar gazdasági helyzetben „senki nem lehet évekig sikertelen, legfeljebb hónapokig”. A vonalmegszüntetésekkel kapcsolatban Rigó hangsúlyozta: a veszteséges mellékvonalak fenntartását helyi önkormányzati támogatással lehet csak megoldani. Szabadon engedték az Agrobank vezetőit A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte az Agrobank kedden őrizetbe vett két vezetőjét, mivel elutasították a Fővárosi Főügyészség indítványát az előzetes letartóztatásról. Kovács Mihályt és Kunos Pétert üzérkedés és hűtlen kezelés gyanújával vették őrizetbe. A két vezető szabadon bocsátása után kijelentette: vissza kívánnak térni az Agrobank élére. Kacziba Antal, az ORFK bűnügyi igazgatója az ügy kapcsán a budapesti Interpol-konferencián elmondta: „az egyik gyanúsított ténybeli beismerésben van”. A belügyminiszter nyilatkozata Az Agrobank-ügy nem politikai, hanem gazdasági jellegű kérdés. Ezt a belügyminiszter nyilatkozta egy debreceni sajtótájékoztatón. Kuncze Gábor szerint a rendőrség helyesen járt el, mikor feltárta a pénzintézetnél történt visszaéléseket, és lépett is az ügyben. Megyei listák Lapunk információi szerint eddig csak a Szabad Demokraták Szövetsége teljesítette a megyei listára kerüléshez szükséges ajánlóívek leadását. Az Itt élünk nevű szervezet 2300 aláírást gyűjtött, ami szintén elég a regisztráláshoz. A Magyar Demokrata Fórum a 10 ezer alatti településeken 3500 körüli, a 10 ezer fölötti településeken pedig 1000 körüli aláírást gyűjtött. A regisztráláshoz 10 ezer lakos alatti településen 1400, a 10 ezer lakos feletti településen 340 ajánlás szükséges. Lapzártakor érkezett információink szerint a választási bizottság elfogadta mindkét listát. Az SZDSZ tízezer alatti listáján 25 fő, a tízezer felettin 9 fő szerepel, az Itt élünk egyesület csak kistelepüléseken indított listát, ezen pedig 11 fő szerepel. IMI Függetlenek a célegyenesben Nyíregyházán a Független Képviselők Egyesületének jelöltjei közül már tizennégyen adták le a megfelelő számú ajánló aláírást a választási irodában: Péter László (1. sz. vk.), dr. Soltész János (2. vk.), dr. Tamás István (3. vk.), dr. Fodor József (A. vk.), dr. Kopcsa István (6. vk.), Földesi István (7. vk.), Tóth Nándor (8. vk.), Tarnavölgyi György (9. vk.), Gégény János (10. vk.), Gyurics József (11. vk.), dr. Zilahi József (12. vk.), Jaczkó Pál (14. vk.), dr. Dicső Ferenc (17. vk.), Rusin József (19. vk.) és Szűcs István (20. vk.). A Függetlenek polgármesterjelöltje, dr. Fazekas János ugyancsak összegyűjtötte és átadta a kellő számú ajánló aláírást. MSZP, MDF, KDNP összefogás Kisvárdai jelöltek Kisvárdán 14 jelölt ajánlásait fogadta el a választási bizottság. A polgármesterjelöltek közül eddig még csak Oláh Albert (SZDSZ), jelenlegi polgármester adta be a regisztráláshoz szükséges ajánlásokat. A képviselőjelöltek közül 3 független és 10 SZDSZ-es jelölt gyűjtötte össze az aláírásokat. A. Tóth László, Toldi Ferenc, Rácz Zsolt, Gubik Tibor, Czeglédi Sándor, dr. Kriveczky Béláné, dr. Oláh Albert, Rozipál György, Varga István, Vizer Zoltán a Szabad Demokraták Szövetségétől, és Németh Béla, Mikházi Józsefné és Dankó Istvánná független jelöltek. „A Magyar Köztársaság Nevében! A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bíróság az alábbi tényállást állapítja meg. Dr. Kun Bertalan vádlott Balkány község polgármestere. Iskolai végzettsége: orvostudományi egyetem. Körzeti orvos szakképzettséggel rendelkezik. (...) Dr. Kun Bertalan 199Í. május l7-én hivatalos küldetésben Siófokon volt. Balkány községből Siófokra, majd vissza, utasként, a Balkányi Állami Gazdaság gépkocsijával utazott. Az úttal kapcsolatosan belföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolási nyomtatványt állított ki, melyen azt tüntette fel, hogy az utat saját gépkocsijával tette meg.” Normális esetben a fenti dokumentum egy eset befejező aktusa szokott lenni, Balkányban azonban ez volt a kezdet... Dr. Kun Bertalan sohasem volt semmilyen párt tagja. Talán ez. a. tény, a tiszta múltja, kifogástalan orvosi működése segítette a balkányi polgármesteri hivatal legmagasabb támlájú székébe. A „kánaán” azonban nem tartott sokáig. A polgármestert jogerősen elítélte a bíróság, csalás és magánokirat- hamísitásért. A bűnhődés azonban elmaradt. Egymás után történtek a községben a felháborítóbbnál felháborítóbb események. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül. Kiosztották a falu gyümölcsösét, ami addig szépen be volt kerítve. Az osztás után a polgármester utasítására a drótkerítést lebontották, az oszlopokat kihúzták, és a polgármester lakásának közelében újra felállították, mondván, hogy ott egy NAGYON FONTOS építkezés lesz... A polgármester 15 ezer(!) liter olajat rendelt saját és kollégái szolgálati lakásának fűtésére, amelyet az egészségügyi központ költségvetéséből fizettek. Mikor a gazdasági bizottság megvizsgálta az ügyet, és kifogást emelt, a többségben lévő polgármesteri klikk úgy döntött, hogy a hivatal ilyen módon támogatja az orvosok munkáját, holott már nem a saját rendelőjükben tartották a vizsgálatokat, hanem az egészségügyi központban... Tavasszal már nem bírták tovább a község lakói. Az MDF, a KDNP és az MSZP képviselői írásban felszólították a polgár- mestert, mondjon le a pénzügyi szabálytalanságok és hivatali visszaélések miatt. Mint azt Néző Ferenc, az MDF helyi aktivistája elmondta, a levél kézhezvétele után Kun úr életveszélyesen megfenyegette. A dolgok odáig fajultak, hogy az ön- kormányzati választásokra a fenti három párt, valószínűleg országosan egyedül álló koalíciót hozott létre, hogy megszabaduljon nyűggé vált polgármesterétől. Mint azt Terjéki Ferenc, a koalíció MDF-es polgármesterjelöltje elmondta, jó példa ez az összefogás arra, hogy az önkormányzati választásokon ne a pártok, hanem az emberek kerüljenek előtérbe. Demendi László (MSZP) hozzátette: „Nem igazán nevezném koalíciónak, inkább összefogásnak, amit a választások idejére hoztunk össze. Gyakorlatilag azt gondoltuk, hogy a pártpolitikai elveket félretéve, együtt dolgozni tudó képviselő- jelölteket ajánlunk a választóknak.” Garamvölgyi Nem lesz népszavazás decemberben A Házbizottság csütörtökön tárgyalta a hárompárti ellenzéki törvényjavaslatot. Dr. Gáspár Miklós (KDNP), Dr. Dávid Ibolya (MDF) és Gyimóti Géza (FKgP) szeretné a Ház elé vinni a december 11-i expó-párti népszavazás ügyét. Maczó Agnes alelnök elmondta, hogy a napirendre tűzésben nem alakult ki konszenzus. Az SZDSZ javasolta, de jelezte, hogy a kérdésben nemmel fog szavazni. A szocialisták úgyszintén. A sürgős tárgyalásról hétfőn, napirend előtt fognak dönteni. Az erőviszonyok alapján az eredmény borítékolható. Valószínűleg nem akarják elvenni az időt az 1995-ös költségvetés tárgyalásától. Az összegyűjtött 85 ezernél kevesebb aláírást az Országos Választási Bizottság visszautalja a parlamentnek, s Gál Zoltán házelnök mérlegelésre kiadja az alkotmányügyi és a gazdasági bizottságoknak. Ötvenezer érvényes aláírás fölött is ki lehet írni a népszavazást, de már csak tavaszra. Kérdés, hogy akkor érdemes-e?! Az alelnök asszony a szokásos pénteki tájékoztatón a parlament jövő heti munkarendjét ismertette. Hétfőn már 13 órakor megkezdi munkáját a Ház. Előbb azért nem teheti, mert délelőtt a frakciók üléseznek. Az első napirendi pont lesz a jövő évi költségvetés. A pénzügy- miniszteri expozé után a bizottsági előadók mondják el véleményüket. A frakciók vezérszónokai csak kedden reggel 9- kor kerülnek sorra. Szigorú önkorlátozást gyakorolnak. A rendelkezésre álló 20 perc helyett csak 15 percben fejtik ki véleményüket. A költségvetés általános vitájára szerdán, csütörtökön és pénteken, délelőtt 9 órától kerül sor. A Magyar Televízió és a Kossuth URH egyenesben közvetíti. A csütörtök-pénteki ülésnap épp azért lett beiktatva, hogy ne este, üres padsorok előtt mondják el a honatyák véleményüket, hanem nappal tehessék, az ország nyilvánosságának címezve. Bizottsági ülésekre csütörtökön és pénteken délután kerül sor. Az egész heti parlamenti munka és a kormányfő péntek-szombati külföldi útja miatt a jövő heti kormányülésre vasárnap kerül sor. A parlament az egész heti költségvetési tárgyalás közben egyéb ügyekkel is foglalkozik. Kedd délután újra lesznek kérdések és interpellációk, utána más témákban határozathozatal. Szerda délután 13 órától a szövetkezeti törvény módosításáról vitáznak. Gyimóti Géza (FKgP) e hét szerda délelőtt ügyrendi javaslatként kérte, hogy a kérdést egyelőre vegyék le a napirendről. A szocialisták a Házbizottságban ehhez nem járultak hozzá, a kisgazdák viszont kérték a tárgyaláshoz a tévé-nyilvános- ságot. Kilenc jelentkezőjükből eddig csak ketten kaptak szót, így szerdán a többi hét független kisgazda, valamint egy-egy, korábban jelentkezett KDNP és MSZP képviselő kap szót. A további jelentkezők csak utánuk állhatnak a pulpitusra. Szeretnék az általános vitát lezárni ebben a kérdésben, még aznap. A 28—29-i előzetes tervezetben a tb- kintlévőségek egyszeri rendezésének tárgyalása is szerepel. Mivel a kormány eddig nem vonta vissza hivatalosan a javaslatot, a Házbizottságnak ütemeznie kellett. Jövő csütörtökig kérheti az előterjesztő a törvénytervezet tárgyalásának szüneteltetését a költségvetési vita miatt jövő év januárjáig. Ezt nevezik rugalmas visszavonulásnak... zmeskall