Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-15 / 201. szám
2 1994. november 15., kedd _ BELFOLD-KULFOLD UJ KELET Parlamenti hírek Karácsony napját kivéve hajlandók vagyunk bármikor a költségvetéssel foglalkozni — szögezte le Torgyán József napirenden kívüli felszólalásában. A kisgazda frakcióvezető nem győzte hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy még ebben az évben megszülessen a jövő évi büdzsé, s ehhez az FKgP önmérsékelettel kíván hozzájárulni. Pokorni Zoltán (Fidesz) ismét az oktatás helyzetéről szólt, érthetetlennek nevezve Horn Gyulának azt a kijelentését, amely szerint tarthatatlan, hogy egymillió közalkalmazott legyen az országban. Pokomi aláhúzta egy ilyen kijelentés ár- talmasságát a jelenlegi, sztrájkveszélyes helyzetben. Jánosi György államtitkár válaszában hangsúlyozta: a kormánynak semmiféle beleszólása nincs létszámügyekbe, attól nem kell tartani, hogy a miniszterelnök kijelentése elbocsátásokra vonatkozott volna — ez csúsztatás. (Az államtitkár maga egyébként nem hallotta a kormányfő kijelentését.) Az oktatás helyzetéről megismételte, amit az előző alkalommal is mondott: folynak a tárgyalások. Nem változna jövőre az adótábla, ám olyan módosítások lépnének hatályba, amelyek a legjobban kereső rétegeket kedvezőtlenül, a kiskeresetűeket kedvezően érintenék. Egyebek közt ezt emelte ki Békési László, amikor előterjesztette a kabinet adótörvény-csomagját. A pénzügyminiszter a személyi jövedelemadóról, a társasági adóról és az adózás rendjéről együttesen tartott expozét. Mint mondta: ezek még kiegészülnek majd az általános forgalmi adóról, a fogyasztási adóról, illetve az illetékekről szóló törvényjavaslatok módosításával, így lesz komplett a törvénycsomag. Békési László a kormány adópolitikájáról szólva hármat emelt ki a fő célkitűzések közül: a vállalkozások jobb feltételeinek megteremtését, a működötöké és a beruházások előnyhöz juttatását, a megtakarítások ösztönzését, az egyensúly javítását a teherbíró képesség figyelembevételével. A társasági adó kulcsa 36-ról 18-ra csökkenne, ám megadóztatnák a kiosztott osztalékokat. Ez azt jelenti, hogy azok járnának jobban, akik a pénzüket visszaforgatnák vállalkozásukba. Megszűnne a vállalkozók minimáladója, helyette átalányadót vezetnének be. Általános elv, hogy nem az adóalapból, hanem magából az adóból lehet majd levonni a csökkentő tényezőket. Tiltakozik a pedagógusszervezet A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy az államháztartás kényszerű karcsúsítása csak az oktatást érintse. Szőllősi Istvánná főtitkár szerint az érdekképviselet számokkal tudja cáfolni a miniszterelnök múlt heti karcagi és debreceni kijelentéseit, miszerint a csökkenő gyermeklétszámhoz képest túl sok a pedagógus. A munkáspárt tiltakozik az ellen, hogy az állam a piaci viszonyokhoz alakítja az iskolarendszert is. A párt alelnöke szerint a tanszerek árának drasztikus megemelése elviselhetetlen terheket ró a szülőkre. Közel-keleti békesség A merényletek még egy ideig folytatódnak a Gáza-övezetben, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk azokat—jelentette ki a palesztin hatóság elnöke. Jasszer Arafat a békefolyamat kapcsán elmondta: olyan úton indultunk el, amelyen nincs megállás. Időközben moszkvai és washingtoni diplomáciai források közölték, hogy elhalasztja rövidesen esedékes közel-keleti útját Csernomirgyin orosz kormányfő és Christopher amerikai külügyminiszter. Romén „himnusztörvény" A „himnusz- és zászlótörvény” nyomán minden bizonnyal a még távolabbi jövőbe tolódik ki a magyar—román szerződés megkötése — vélekedik a The Times budapesti tudósítója. A brit napilap véleménye szerint Románia amúgy sem túl fényes nemzetközi megítélését tovább rontja a bukaresti parlament döntése, amely hosszabb börtönbüntetést tesz lehetővé más államok lobogóinak kitűzéséért, illetve himnuszának énekléséért. Horn-interjú egy bécsi lapban Akik egyik napról a másikra százmilliókkal gazdagodtak, vállaljanak nagyobb részt a közösség terheiből — jelentette ki Horn Gyula a bécsi Kuriemak adott nyilatkozatában. A kormányfő a vagyonadóra tett és sok vitát kiváltó javaslattal kapcsolatban arra is rámutatott, hogy nincs szó a ház vagy egyéb ingatlan külön megadóztatásáról. A munkanélküliségről szólva Horn Gyula utalt arra, hogy a privatizáció során az új tulajdonosokat kötelezni akarják a munkahelyek megtartására. Japán—amerikai minicsúcs Japán és az Egyesült Államok támogatja azt az elképzelést, hogy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésben (APEC) részt vevő országok 2020- ra liberalizálják egymás közötti kereskedelmüket. Murajama japán kormányfő és Clinton amerikai elnök hétfői, dzsakartai megbeszélésükön arról is megállapodtak, hogy a hónap végén a két ország szakértői tárgyalásokat kezdenek a környezetvédelem, a túlnépesedés és más globális problémák kérdésében. Nemzetközi megfigyelők szerint ez segíthet abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokban ne csak a vitás kereskedelmi kérdések álljanak a középpontban. Gracsovot menesztik? Az orosz államfő hamarosan új védelmi minisztert nevez ki. Ezt Borisz Jelcin katonai tanácsadója nyilatkozta a moszkvai NTV televíziónak. Alekszandr Livsic szerint az orosz vezetés Pavel Gracsov leváltásáról már a héten tárgyal. A védelmi miniszter menesztésének gondolata azután merült fel, hogy október közepén Moszkvában meggyilkoltak egy újságírót, aki a Németországban állomásozó orosz csapatok üzelmeiről írt. Svéd igen az EU-tagságra Svédországban a szavazók 52,2 százaléka voksolt a skandináv állam EU-tagsá- gára. Az ellenszavazatok aránya 46,9 százalék volt. Grete Knudsen, Norvégia kereskedelmi minisztere kijelentette: reméli, hogy a svédek véleménye hatással lesz országa választópolgáraira. A finn kormány, valamint a brüsszeli Európa Bizottság is üdvözölte a svédországi referendum kimenetelét. „Neve, ha van, csak áruvédjegy" Lázadás az MSZP-ben? József Attila Kollégium néven rendszeresen ülésező „szellemi műhely” megalakítását határozták el múlt hétfőn azon a „fehér asztal melletti beszélgetésen”, amelyen a Magyar Szocialista Párt mintegy félszáz országgyűlési képviselője — vagyis a frakció csaknem egynegyede — vett részt. A találkozó szervezői az MSZP „népi baloldalként” emlegetett irányzatához tartozó politikusok — többek között Kosa Ferenc és Géczi József— voltak. Ok már a közelmúltban tartott pártkongresszus előtt is „frakcióztak” — hogy ezt az idejétmúlt, bolsevik kifejezést használjuk. Ők hozták össze a nagy feltűnést keltő „Benczúr utcai vacsorát”, amelynek egyik célja az volt, hogy kiigazítsa a hivatalos jelölőbizottság ajánlásait: például Szekeres Imrével szemben Jánosi Györgyöt próbálják meg ügyvezető elnökké választatni (akkor még úgy tűnt, lesz ilyen tisztség), s bejuttassák a „kifelejtett” Kosa Ferencet a pártelnökségbe (ez sikerült). Jellemző volt a hétfői színhely, a vasasszakszervezet üdülője is, mintegy kiemelte József Attila „munkásmozgalmi oldalát”, vagyis a résztvevők másik jellegzetes körét: a szakszervezeti vezetőket, Nagy Sándort, Szőllősi Istvánnét, de idesorolhatjuk az ugyancsak a szakszervezeti mozgalomból jött Csintalan Sándort, az MSZP ügyvezető alelnökét is. Nem kevésbé fontos, hogy ki az, akit nem hívtak meg a Római-partra: Horn Gyula pártelnök-miniszterelnököt és a legközelebbi munkatársát, Szekeres Imre frakcióvezetőt. Meghívottak és meg nem hívottak névsora együtt kézenfekvővé teszi a következtetést: nyílt hatalmi harc bontakozott ki egyrészt a párt — a kormány és a parlamenti frakció — vezetése, másrészt azok formálódó koalíciója között, akik a legkülönbözőbb okok miatt szemben- állnak — vagy legalábbis elégedetlenek — Horn Gyulával és a koalíciós kormánnyal. Vannak, akiknek személyes okaik lehetnek: kiszorítva érezheti magát Kosa mellett nemcsak az elnökségből most kihagyott Géczi József, hanem a minden tiltakozása ellenére a Művelődési Minisztériumba száműzött Jánosi, vagy a kormányalakítás idején a környezetvédelemnél többre számító, de azután még a pártelnökségtől is megfosztott Baja Ferenc is. A személyes motívumoknál azonban fontosabbak — s azokkal keverednek — a komolyabb elvi, politikai különbségek, amelyek nyíltan hangot kaptak az összejövetelen. Azok — Baja, Géczi, Jánosi például —, akik 1989-ben reformkörösként segítettek megásni az MSZMP és a pártállam sírját, nehezen veszik tudomásul az újabb pártfegyelem kényszerét, amit — mutatis mutandis — ismét kormányzati felelősségnek hívnak, de amit számukra a mozgalommal szemben megint csak az apparátus és a technokrácia mindenhatósága jelenít meg. Ne terjesszen be a kormány a parlamentnek törvényjavaslatot — követelték például —, amíg azt nem vitatják meg a szocialista frakcióban. A privatizációs törvénnyel se kéne úgy sietni, érdemes lenne „mélyebben elgondolkodni rajta”—ezt már Csintalan Sándor mondta, az ellentétek egy másik, fontos körét jelezve. Négy nappal később, pénteken azután Nagy Sándor MSZOSZ-e hivatalosan is elutasította az új privatizációs koncepciót, amely túl gyorsan akarja obskúrus vevők — aki készpénzzel fizet, az csak gyanús lehet — kezére játszani az állami vagyont, s háttérbe szorítja a munkavállalói tulajdonszerzést. (Közben szerdán egyébként az MSZP parlamenti képviselőcsoportja — a „római-partiak” többségének távollétében —jóváhagyta a privatizációs törvénytervezetet, amelyet másnap a kormány véglegesített). A hétfői találkozón elhangzottak közül a legnagyobb visszhangot az a vélemény keltette, hogy a szocialistáknak talán más koalíciós partner után kellene nézniük: a szabaddemokraták helyett a „szociális érzékenységű” kereszténydemokratákkal lehetne együttműködni. A dolog érdeme szempontjából tulajdonképpen mellékes, hogy a KDNP vezetői, az idős Varga László kivételével — nyomban s kéjes örömmel utasították vissza a „kommunista utódpárttal” való kapcsolatnak még a gondolatát is. Ennél fontosabb, hogy a szocialista pártban a koalíciót jóváhagyó júniusi pártkongresszus óta először jelentkeztek fennhangon azok, akik utálják az SZDSZ-t. Ezt persze lehetett tudni, de ha erre már nem csak gondolni szabad, az politikai platformképző erő lehet a liberálisokkal egyébként eltérő okok miatt szemben álló „népi baloldal” és a „szakszervezeti szárny” között. így kap önmagán túlmutató értelmet két olyan furcsa epizód — a bor fogyasztói adóemelésének elutasítása, illetve Schalkhammer Antal bányász-szakszervezeti elnök parlamenti jogának fel nem függesz- tése. Ezekben az esetekben a szocialista képviselők egy nagyobb csoportja Békési pénzügyminiszter (nyilvánvalóan az SZDSZ „ötödik hadoszlopa”), illetve a frakcióvezetés ellenében szavazott. Ezek kis ügyek voltak, de egy hét múlva az Országgyűlés megkezdi a jövő évi költség- vetést, s vele a gazdasági megszorítások vitáját. A helyzetet egyelőre sem az „ötvenek”, sem a pártvezetés nem akarja dramatizálni, de az biztos, hogy alig négy hónappal kormányfői hivatalba lépése, s néhány héttel pártelnöki újjáválasztása után Horn Gyulának az eddigi legkomolyabb kihívással kell szembenéznie. Hajdú András Különleges gazdasági övezetek Shanontál Záhonyig Az országot szorító foglalkoztatási és tőkebehozatali gondok hatására még az előző kormány úgy határozott, hogy ki kell dolgozni egy tervet Záhony térségének különleges gazdasági övezetté fejlesztésére. A tervezést egy angol cégre bízták. Nem véletlenül. A különleges gazdasági övezet gondolata először a brit szigeteken, Shanon városában született meg. Az akkor hatezer lakosú kisváros 1948 előtt a légi forgalomból élt. Utolsó, illetve első leszállóhelye volt az akkor még légcsavaros repülőgépeknek, amelyek Amerika és Európa között közlekedtek. Amikor a nagy, távolsági sugárhajtású gépeket forgalomba állították, a kisváros egycsapásra elvesztette jelentőségét, és lakosainak jó része munka nélkül maradt. A városi tanács ekkor a kormány beleegyezésével elhatározta, hogy 15 hektáron egy szabad zónát létesít, és odahívja az elektromos és elektronikus termékekre szakosodott amerikai vállalatokat. A gondolat egyszerű volt. Mentesíteni kell az adóktól és vámilletékektől az oda települő vállalatokat, ha azok termékeiket reexportálják Európába. A jövedelemadó-mentességet is biztosították a letepült iparvállalatoknak. Egységes „vízumablakot” létesítettek a hatóságok: az engedélyezési kérelmeket 24 órán belül elintézték, garanciákat adtak az iparvállalatoknak, hogy privilégiumaikat utólagosan nem teszik kérdésessé. A siker óriási volt, rövid idő alatt 25 ezer új munkahely létesült, és a legkorszerűbb ipar települt oda. Az amerikaiakat követték a németek, a hollandok, a svájciak és mások. Kialakult a különleges gazdasági övezet első korszerű modellje. Sok év elteltével ma ott tartunk, hogy az Egyesült Államok 37 állama határozta el különleges övezetek, illetve vállalkozási zónák létesítését, és több mint kétezer működik belőlük az ország különböző területein: kikötőkben, munkanélküliségtől erősen sújtott övezetekben, „szegénynek” minősített földrajzi szektorokban, elvándorlástól szenvedő városokban. Jelenleg a világ 82 országában működnek a szabad gazdasági övezetek különféle formái, s ezek már a nyolcvanas évek elején a világkereskedelem 10 százalékát bonyolították le. Mostanság pedig egyes becslések 20 százalékról szólnak. Vannak közöttük igen kis területűek, mindössze néhány tízezer négyzetméteren, és vannak óriási területet elfoglalók, mint a kínai Sencsen 327 négyzetkilométeren, vagy a Santungban és Hsziamenben létrejött különleges gazdasági körzetek, ahol a legnagyobb multik rendezkedtek be. Záhony még csak terv, de a kérdés komolyan megfogalmazódott: ami Záhonyban lehetséges, az lehetséges lesz-e az ország más alkalmas területein is? Erre a kérdésre „shanoni módon” a helyi önkormányzatoknak kell elsősorban felelniük, mert néhány kivételtől eltekintve először helyben kell „kitalálni” önmagukat. Záhony lehetőségei elsősorban földrajzi elhelyezkedésével függenek össze: a város négy ország — Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Románia — határának közelében van. Ott vezet át a nemcsak országunkat, hanem több más nyugat-európai országot is Ukrajnával és az orosz piaccal összekötő vasútvonal. Záhonynál van az átrakóállomás és a közúti forgalom átjárója is. A vállalkozási zónák és különleges övezetek, avagy a szabad zónák célja — ha jogilag különböző fokozatokról is van szó — ugyanaz: fejleszteni a gazdasági tevékenységet, stabil munkahelyeket teremteni azáltal, hogy korszerű technológiával dolgozó verseny- és jövőképes cégeket telepítenek le az övezetben. Ennek megfelelően egy országban több, más-más típusú és más-más fokozatban működő vállalkozási zóna vagy övezet létezhet. Ahogyan például Németországban Hamburgban vagy Brémában, Görögországban Pireusban, Olaszországban Triesztben vagy Genovában, Hollandiában Rotterdam kikötőiben szabad területek léteznek, úgy a Duna mentén sem elképzelhetetlen olyan övezetek létrehozása, ahol raktározási és átrakási tevékenységen kívül feldolgozás is folyhat reexportra. De létezhetnek gyártással, összeszereléssel, elosztási tevékenységgel foglalkozó más szabad területek is, ahol az infrastruktúra megfelelő, és képzett munkaerő van, ahol a vállalatok bérelhetnek vagy megvehetnek ipari épületeket, és építhetnek megfelelő helyiségeket, ahol leegyszerűsített vámkezelési eljárásokat biztosítanak, vagy egyszerűen olyan raktárak, amelyekben a tárolással a vállalatok elkerülhetik az otthoni megadóztatást. A verseny ma már igen nagy, s a válogatás kritériuma a földrajzi alkalmasságtól, a világos és stabil jogpreferenciáktól a debürokratizált eljárásmódtól a hozzáértő munkaerő biztosításáig terjed. Természetesen a tőkevonzás alapfeltételeként az első lépéseket a kormánynak és a parlamentnek kell megtennie, hogy a magyar jogrend, a pénzügyi, az adóügyi és a vámrendszer az ilyen letelepedéseket lehetővé és kívánatossá tegye. Ismerve a magyar parlamenti viszonyokat, mindez nem megy máról holnapra. A szükséges időt csak két dolog rövidíthetné le: az egyik, ha a helyi szinten megfelelő mozgások és kezdeményezések, reális és életrevaló tervek sürgetnék az ügyet. A másik, ha a szabad övezetek és vállalkozási zónák hívei megértenék, hogy a termelési és kereskedelmi költségeiket leszorítani akaró modern nagyvállalatok nem szívesen várakoznak, amikor nemcsak a harmadik világ, hanem a kelet-európai országok is ringbe léptek. Rózsa László
