Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-08 / 169. szám

1994. október 8., szombat 1 1 LAPZÁRTA IE II UJ KELET Kiraboltak egy 68 éves nyug­díjas embert Antalbokorban. Az idős férfit október 5-én, este tíz óra után egy eddig még ismeretlen személy „meglátogatta” az ottho­nában, megverte, és 70 ezer forintját elvitte. Csak nem hagyják békén a Lada típusú kocsikat. Október 4-én és a másnap reggel 7 óra kö­zötti időben a Toldi utcáról, egy ház előtti parkolóból fújtak meg egyet, ami egy bt. tulajdona volt. A kár 650 ezer forint. Ezenkívül több kocsit feltörtek és kirámol­tak. A Tokaji úti piacon, a Széna téren és az Inczédi soron Ladákat, míg Opályiban az ABC udvarán egy Mercedest fosztottak ki. Felsősimára is rájár a rúd mos­tanában. Legutóbb egy büfét rá­moltak ki, és több mint 50 ezer forint értékű árut vittek el. Egy lakás udvaráról ellopták a motor- kerékpárt, valamint a nyitott ga­rázsban lévő kocsiból kiszerelték az akkumulátort és a gyújtáselosz­tó fedelét, a kár 50 ezer forint. Rozsrétszőlőben egy lakás ud­varáról 90 ezer forint értékű épí­tőanyagot vittek el. Még a kutyát sem hagyják nyugodtan ugatni. Az Epreskert utcából egy óriás Schnauzer törzs­könyvezett ebet loptak el, ami 40 ezer forintot ért. Sóstón a Fürdő utcában feltör­tek egy hétvégi házat, onnan ke­rékpárt és irhabundát csentek el. Mátészalkán a gépészeti szak- középiskolából Commodore flop­py egységet vittek el 27 ezer forint értékben, míg az 5-ös Számú Álta­lános Iskola egyik tanterméből egy tanárnő pénztárcájából tűnt el 12; ezei" Tóniit. ;■*' ' ■ \ 1 ' Pócspetriben egy lakásból, mi­után ismeretlen rablók álkulcscsal bementek, 80 ezer forint kész­pénzt vittek el. HÉTVÉGÉ Szombat Meghívásos terelőkutyás versenyt rendeznek ma és holnap a nagykálló-ha- rangodi Téka-táborban. A program ünnepélyes megnyitója délelőtt fél 10- kor lesz. majd 10 órakor kezdődnek a selejtezők. Déli 12 órakor folklórműsor szórakoztatja a közönséget. Délután 3 órától szakmai tanácsadásra várják az ebtenyésztőket. Ha az időjárás is kedvez, őrző-védő rendőrségi kutyabemutató, népi ügyességi játékok, lovasprogram, sétakocsikázás, népművészeti kirakodó- vásár, íjászbemutató és műsoros vacso­raest várja a harangodi Téka-táborba látogatókat. Jótékonysági labdarúgó-mérkő­zést rendeznek délután 2 órától Nyír­teleken, a görög katolikus papok válo­gatottja és a helyi öregfiúk részvételével. A bevételt a hodászi cigánytemplom építésére fordítják. A mérkőzés előtt - ha az időjárás is kedvez - sárkányrepülő­bemutató szórakoztatja a Nyírtelekre lá­togatókat. Egyébként a programban sz­erepel 11-es rúgás és tombola is. Szünetel a gázszolgáltatás ma reg­gel 6 órától várhatóan éjfélig Nyíregy­házán a Tünde utca Debrecen felé eső részén, a Déli Ipartelepen és Borbányán. Ennek oka, hogy az Orosi gázrendszert rákötik az élő gázvezetékre. A színházak mai műsora: A nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színházban a Vörös postakocsit, a Krúdy Kamara­színpadon pedig a Kicsengetés című da­rabot láthatják este 7 órától. A debreceni Csokonai Színház társulata, szintén este 7-től, a Galileit játssza. Hivatalosan ugyan október 15.-én kezdődik a fűtési idény, azonban a hideg idő miatt a Nyírtávhő Kft. úgy döntött, hogy mától beindítja a próbafűtést Nyír­egyháza egész területén. A fűtés - amely valamennyi fogyasztó részére díjmentes - előreláthatólag a jövő hét közepéig tart. Október 15-én viszont hivatalosan is Megkezdődik a fűtési szézón.‘Tehát nem kélL’á'köz'ÓS' képViselőknék 'külön megrendelni. Ha valakinek a fűtéssel kapcsolatban valamilyen problémája lenne, hívhatja a diszpécserszolgálatot éjjel-nappal a 315-244-es telefonszámon! 145 éve hunyt el Vasvári Pál. Halá­lának évfordulóján, október 1 -jén, a kis­pesti Vigadóban rendezték meg, ma dé­lelőtt 10 órától pedig a tiszavasvári Vasvári Pál Általános Iskolában tartják a Vasvári Pál Történelmi Vetélkedő középdöntőjét. Az ünnepséget Sulyok /ózse/polgármester, a zsűri elnöke nyitja meg. Vasárnap Természettudományos hetet ren­deznek október 10-étől 15-éig a tisza­vasvári Váci Mihály Gimnáziumban. A megnyitó hétfőn 15 órakor lesz, ame­lyen Helyünk a világegyetemben cím­mel hangzik el előadás. Ezt követően a csillagászat számítógépes gyakorlatát ismertetik meg az érdeklődőkkel. A résztvevők este távcsöves égboltvizs­gálaton vehetnek részt. Adj lehetőséget a Jósavárosnak! mottóval hirdette meg a Jósavárosi Művelődési Ház hétfőn 18 órára Elő újság című programját. A rendezvényen telefonról, közvilágításról, közlekedésről lesz szó. A vendégek az Áramszolgáltató RT., a Polgárőrség, A MATÁV, valamint a polgármesteri hivatal képviselői. A gazdasági kamarákról szóló tör­vény értelmében befejeződött a kamarai tagregisztráció. Ennek alapján az önkor­mányzatoknál kifüggesztették az elkészí­tett listát. A megalakítandó kereskedelmi és iparkamara ideiglenes szervezőbi­zottsága két osztályba sorolta a gazdálko­dókat és vállalkozókat. A többségi álla­mi részesedéssel működő gazdálkozó- szervezetek hétfőn délelőtt 9 órától, a többségi állami-önkormányzati része­sedéssel működő közszolgáltató tevé­kenységet ellátó gazdálkodószervezetek délután 2 órától tartanak értekezletet Nyíregyházán, a megyei önkormányzat első emeleti tanácskozótermében. Felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehetséges. Szórványosan eső, záporeső is kialakulhat. A hőmérséklet reggel 3-8, kora délután 9-14 fok körül alakul. r? i Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben.csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idS: 1 év. iTermékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintaterm'jnkben Tóth Katalin vállalkozó [Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 oooooooooo KALENDÁRIUM ii i Valutaárfolyamok Angol font 171,17 Ausztrál dollár 79,43 Belga és lux. frank (100) 338,89 Dán korona 17,81 Finn márka 22,61 Francia frank 20,40 Görög drachma (100) 45,72 Holland forint 62,29 ír font 168,89 Japán yen (100) 107,61 Kanadai dollár 79,93 Kuvaiti dinár 362,02 Német márka 69,73 Norvég korona 16,01 Olasz líra (1000) 68,77 Osztrák schilling (100) 990,94 Portugál escudo (100) 68,38 Spanyol peseta (100) 84,12 Svájci frank 84,12 Svéd korona 14,64 USA-dollár 107,70 ECU (közös piac) 133,34 Piaci árak , Visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz. S bár a szél néha már elég erősen fúj, a piaci árusok dacolva a hideggel, kora reggeltől a standoknál állva árulják portékáikat. Nézzük a kínálatot! A ká­poszta kilója 25—45 forint, a kelkáposz­táé 50—70 forint, a kínai kelé 99 forint. A karfiolt kilónként 60-80 forintért ad­ják, a savanyú káposztát 70—80 forintért. A karalábénak 15—25 forint darabja, a céklának 35—60 forint kilója. A sárgaré­pa kilónként 50—60 forint, a petrezse­lyem 60—70 forint, a zellernek 25—30 forint darabja. A vöröshagyma kilója 3Q—40 forint, a lila hagymáé 60 forint, az ezüst hagymáé 180 forint, a fokhagy­máé 180—250 forint. A fejes saláta darabja 38 forint, a paraj kilója 100 forint. Az uborkát 50—89 forintért mérik, a jég- csapretket 70 forintért. A lencse kilónként 160 forintba kerül, a bab 300—400 forint­ba. A krumplit 20—40 forintért mérik, a paprikát 40—99 forintért, a paradicsomot 40—-149 forintért. A gomba kilója 220— 600 forint, a máké 450—500 forint, a dióbélé 500 forint. A téli almáért 30—49 forintot kémek, a körtéért 80—100 forin­tot, a birsalmáért 60—80 forintot, az aszaltszilváért 450—500, az őszibarack­ért 199 forintot. A földimogyoró kilója 250 forint. A szőlő ára 30—90 forint kö­zött mozog, a citromé és narancsé 149 fo­rint, a banáné 99, a mandariné 199 forint. A laskatök kilója 20—25 forint, a padli­zsáné 89 forint. A tojás darabja 9—12 fo­rint. Újdonságnak számít a nyíregyházi piac- csarnokban a biotermékek boltja, ahol a lisztérzékenyek, cukorbetegek egyaránt ta­lálnak számukra megfelelő árucikkeket. Ezen a héten a lisztérzékenyek bevásárlását szeretnénk megkönnyíteni kis összeállítá­sunkkal. A 250 grammos kukorica keményítő 48 forint, a búza keményítő 500 grammos ki­szerelésben 50 forint. A 100 grammos glu- tén mentes abonett kenyér 85 forint, a fél kilós kenyérpor ára 105—115 forint. A sü­teményporból 500 gramm 110 forintba ke­rül, a rizslisztnek 95 forint kilója. A rizstész­ták 100—500 grammos kiszerelésben kap­hatóak 105—150 forintért. A 200 grammos szezámmag és -pehely ára 55—105 forint, a burgonyapehelyé szintén ilyen súlyban 97 forint. A 2 dl-es „HYPP” gluténmentes bébiételek 125—145 forintba kerülnek. A Nap kel: 5 óra 52 perckor, nyugszik: 17 óra 10 perckor. A Hold kel: 9 óra 55 perckor, nyugszik: 19 óra 18 perckor. Névnapok: Áldás, Benedikta, Bri­gitta, Demeter, Dömötör, Etelka, Gitta, János, KOPPÁNY, Mária, Pelágia, Pelágiusz, Semjén, Simeon, Simon. Mai évfordulóink 120 éve született tragikus sorsú mi­niszterelnökünk, BETHLEN IST- VÁN. A századelő egyik legtekintélye­sebb politikusa volt, ő alapította a Nemzeti Egységpártot. 1921-ben lett hazánk kormányfője, és egy évtizeden át töltötte be e magas tisztséget. Te­gyük hozzá, kiválóan, nem véletlenül nevezték azt az időszakot bethleni kon­szolidációnak. 1931 -ben lemondott, de a politikától nem vonult vissza. A há­ború alatt az angolszász puhatolózás egyik kezdeményezője volt, ezért a né­met megszállás után bujkált. Ennek el­lenére a háború végén az oroszok el­hurcolták, és sorsáról csak az idén sze­rezhettünk bizonyosságot, amikor fel­lelték hamvait a moszkvai Donszkoj- kolostor melletti temetőben. Földi ma­radványait nyáron hozták haza, s júni­us 17-én helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Boldog születésnapot! Ma két kiváló zenészünk is születés­napját ünnepli, s különleges módon mindketten 55 évesek, azaz hajszál­pontosan egy napon születtek. PEGE ALADÁR a dzsessz kiváló művelője, 1963 óta koncertezik. Nagybőgős, és hangszerének igazi mestere, 1964-ben például Prágában a „fesztivál virtuó­za”, 1970-ben pedig a montreaux-i fesztiválon „Európa legjobb szólistája” lett. BERGENDY ISTVÁN szintén dzsesszmuzsikusként kezdte pályafu­tását, majd 1962-ben alapította meg- testvérével, Péterrel - híres, nevét vise­lő együttesét, amely a hazai könnyűze­nei élet egyik legsikeresebb zenekara. Többször átalakult persze, de máig lé­tezik, most éppen szalon- és tánczene­kar. Zeneszerzőként is nagyon sikeres, ő komponálta például a Süsü, a sárkány zenéjét. Fizikusnapok Október 10-én, hétfőn délután 15 órától megkezdődik az Őszi Fizikusnapok 1994. évi rendezvénysorozata. A megnyitó előadást Poór István az ELTE docense tartja, az Eötvös-effektus címmel. Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak a Jurányi TIT Centrumban. A továb­bi előadások, kísérletező délutánok és ver­senyek a Bessenyei György Tanárképző Fő­iskola fizika tanszékén lesznek. Megjött az újság! UJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiadja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyhá­za, Bercsényi u. 8. Telefon: 42/315-532, 312-903. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszerkesztő: Száraz Attila Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280 - Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató Privát lőtér Az Információs és Vagyonvédelmi GMK május eleiétől megnyitotta Nyíregyházán, a Simái út mellett lé\ó sport- és combatpályás szabadtéri lőterét.-házi versenyek szervezése, egyéni és csoportos lőedzések -vagyonvédelmi, fegyveres testületek, fegyveres erők tagjainak csoportos és egyéni lövészetének lebonyolítása -fegyver belövési lehetőség -mozgó célpontos (futóvad-lövészet)-változtatható combatpályás lövészet-sport- és vadászljászok edzési lehetőségének biztosítása-"places" lövészet lebonyolítása Gyakorló fegyver, lőszer biztosítása, saßt fegyver használatának lehetőségei Nßtva tartás az igényeknek megfelelően, előzetes megbeszélés alapján. ALABÁRDOS GMK. Í4400 Niynegyháza, Malomu 18/A Tel.: 142)314-839, 06 (60) 355-871,35^874

Next

/
Thumbnails
Contents