Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-28 / 186. szám

SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 186. szám Ára: 12,50 Ft 1994. október 28., péntek LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁSOK JELENTŐS NÖVEKEDÉS Döntött a kormány a magánlakás­építési támogatás rendszerének ked­vezőbbé tételéről. A szociálpolitikai kedvezmény helyett lakásépítési kedvezménynek elnevezett támogatás összege jelentősen emelked­ni fog. Egygyermekes család a további­akban 50 000 forint helyett 200 000-et, kétgyermekes család 300 000 helyett 1 200 000-et, háromgyermekes család 900 000 helyett 2 200 000-et fog kapni. S ez az összeg minden további gyermek után 200 000 forinttal emelkedik. Ezt az emelkedést az tette lehetővé, hogy az idei első félévi adatok szerint a lakáscélú kedvezményekre előírt összegnek alig 17,6 százalékát vették igénybe. Ha a ten­dencia folytatódik, az év végére is csu­pán a tervezett összeg felét használják fel. Ebből arra következtetett a kormány, hogy a társadalom bizonyos rétege min­denféle szociális támogatás nélkül is képes lakást építeni, de vannak olyanok is, akik ezt a jelenlegi támogatásokkal sem engedhetik meg maguknak. A tá­mogatás rendszerének megváltoz­tatásával a kis jövedelmű családoknak kívántak segítséget nyújtani. A kormány — az OECD-tagságról folyó tárgyalások koordinálása érde­kében — Magyar Nemzeti Bizottságot hozott létre. Ez az érintett tárcák, főhatóságok illetve az AVÜ és az AVRT képviselőjéből áll. Elnökét az ipari és kereskedelmi miniszter nevezi ki. Az OECD-tagság megkönnyítheti az Euró­pai Unióhoz való későbbi csatlakozá­sunkat. Pozitív hatást fog gyakorolni külgazdasági kapcsolatainkra, s ked­vezően befolyásolhatja a hazánkról ki­alakult képet a befektetők és a hitelezők körében. Őszi fények egy szép, új nyíregyházi terecskén A CSALÁDI PÓTLÉK TOVÁBBRA IS ADÓMENTES A kulcsok is maradnak Maratoni küzdelemre számíthat a kor­mány a jövő évi költségvetési tervezet elfogadásáról. A sarokszámok az ET sz­erdai ülésén közismertté váltak, míg a részletes terv kimunkálásában figye­lembe veszik az elhangzottakat. A ter­vezetet hétfőn terjesztik a parlament elé, s ekkor válnak ismertté a részletes számok is. Nem lenne szerencsés előbb nyilvánosságra hozni azokat, nehogy az ET a sajtóból értesüljön róla. A kormány döntött a társasági adóról és a magánszemélyek jövedelem­adójáról is. Az idei adókulcsok a szemé­lyi jövedelemadónál jövőre is megmarad­nak. Az adóalapcsökkentő kedvezménye­ket adókedvezmények váltják fel. Ilyen lesz az összjövedelem adójából levonható nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, valamint a munkavállalói járulék 25 száza­léka. Aki éves szinten 480 000 forintnál kevesebbet keres, az 7200 forint adó­jóváírásra lesz jogosult. Megmarad a szak- szervezeti tagdíjak fizetésére vonatkozó adókedvezmény is. Lényeg, hogy a csalá­di pótlék továbbra is adómentes. Nem kell előzetes engedélyt kérni az adóhi­vataltól az alapítványoknak juttatott összegek, közérdekű kötelezettségek vállalása esetén. A közalapítványoknak adott támogatások teljeskörűen le­írhatók az adóalapból. A magáncélra biztosított személygépkocsik után jövő­re adózni kell. Alku tárgya, hogy ezt a dolgozó, vagy munkáltatója fizeti. Ez az intézkedés a költségvetési intéz­ményekre nem vonatkozik. Okát a közalkalmazottak, köztisztviselők bére­zésében kereshetjük. VENDÉGÜNK KUNCZEGÁBOR A mai napon városunkba látogat a belügyminiszter, s ezzel tesz eleget Fel- hermáim Endre alpolgármester meg­hívásának. Délelőtt fél tízkor a megyei rendőr-főkapitányságra látogat Kuncze Gábor, ahol a rendőrök, a tűzoltók és a határőrök képviselőivel találkozik. Tizenegykor felkeresi a Tokaji úti KGST-piacot, majd déltől a városházán a megye polgármestereivel folytat esz­mecserét. Délután háromkor ebéd utá­ni sétát tesz a belvárosban, megtekinti a Kossuth teret és az átadás előtt álló Univerzum üzletházat. Délután négy­kor sajtótájékoztatót tart, hattól pedig a városi televízió vendégeként válaszol a nézők kérdéseire. Az esti órákban az SZDSZ önkor­mányzati képviselőjelöltjeivel és a tag­ságával találkozik a neves vendég. EMLÉKMŰ­AVATÁS I. és II. világháborús emlékművet avat­nak 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Győrteleken. A helyi önkormányzat által felállított emlékművön a két világháború áldozatainak nevei mellett olvashatók a község holocaust-áldozatai is. Ava­tóbeszédet Kertész István országgyűlési képviselő mond, majd ökumenikus isten- tisztelet következik: Barkaszi Sándor re­formátus, Tircsi István római katolikus plébános és Zóber Jenő, az izraelita hit­közösség elnöke részvételével. GÉPBÖRZE — A következő, egyben első vidéki privatizációs gépbörzét november 10-én tartják Nyíregyházán, az inkubátorházban —mondta Tóth János, aPrimom-lnfo Kft. munkatársa. Az egyre bővülő listából akkor már román és ukrán szakemberek is választhatnak majd. A börze után az eddigi tapasztalatokat levonva minden bi­zonnyal egyszerűsödni fog a börze keretében az értékesítés. MEGJEUNI A NÉP-BARÁT Megjelent a Nép-Barát című kéthe­tente megjelenő országos lap első szá­ma. A Literátor Kiadó gondozásában megjelenő újságban írást olvashatnak Ötvenhat címmel a forradalomról Kocsis L. Mihály tollából. Tényfeltáró riport foglalkozik a magyarországi tankönyvhelyzettel. Egy érdekesség: a rendkívül reprezentatív kiadvány szerkesztőségének van tagja a me­gyénkből is, Gyöngyösi Zsuzsanna, akinek írását a lap 9. oldalán olvas­hatják Szívvel tanítani címmel. DIABETES VILÁGNAP Pályázatot hirdet a Nyírség Diabetes Egyesület a november 9-én városunkban megrendezendő Diabetes Világnap alkal­mából. A pályázat témáihoz keresik azt a cukorbeteget, aki legrégebben él együtt betegségével, aki legrégebben használ in­zulint. Keresik azt a családot, amelyben a legtöbb cukorbeteg él, és a legfiatalabb cukorbeteg jelentkezését is várják. Továb­bi témát adhat, hogy mit jelent cukor­betegként felnőni, és mennyire fontos az önellenőrzés. Kérik azokat, akik úgy érzik, hogy vala­miben legek, írjanak, de ne csupán puszta tényeket, hanem bemutatkozó levélben írják le életüket, tapasztalatukat, amivel segítséget tudnak adni többi sorstársuknak. A fiatalok levélben és rajzban is pályáz­hatnak, a lényeg, hogy november 15-ig küldhetik be a Nyírség Diabetes Egyesü­let címére, Dr. Czövek Lászlóné elnök­nek. A pontos cím: 4400, Nyíregyháza, Ko­rányi F. u. 43. A témakörök legjobbjait a világnapi eseményen jutalomban részesítik. PROTESTÁNS NAPOK A Kelet-Magyarországi Szabad­elvű Protestáns Kör fennállásának 5. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból október utolsó hetében megrendezik a Szabadelvű Protestáns Napokat. A program a következő: október 28-án Nyíregyházán este 6 órától a Helyőrségi Művelődési Házban mu­tatkozik be a Szabadelvű Protestáns Kör. Október 30-án vasárnap délelőtt Nagyváradon az unitárius templom­ban tartanak megemlékezést a 425 évvel ezelőtti nagyváradi hitvitáról, amely végső soron az unitárius vallás kialakulásához vezetett. Október 31-én koszorúzás lesz a vásárosnaményi Hősök terén, és meg­emlékezést tartanak a reformáció em­léknapja alkalmából. November 6-án 10 órakor me­gyénk fővárosában az Irodalmi presszóban bemutatják a Protestáns Kör jubileumára kiadott A hetedik napra című antológiát. SZTÁRVENDÉGEK Az elkövetkezendő hónapban igen sok színes és nagyszabású előadásnak ad he­lyet a nyíregyházi városi művelődési köz­pont. A nemzetközileg is elismert zenészek­ből álló Calcutta Trió indiai klasszikus zenei estje november 10-én este hat órától tekinthető meg. A műsor kiegészítéseként fél kilenctől a trióban tanpurán játszó Molnár András egyszemélyes előadásban bemutatja az indiai epika remekművét, a Rámájanát. A darabot csak felnőttek te­kinthetik meg. A történet arról szól, hogy miként rabolja el a tízfejű, húszkarú em­berevő ráksasza király a gyönyörű Szítát, s az okos Hanumán majom segítségével hogyan sikerül Rámának kiszabadítania hűséges kedvesét Rávana legyőzése után. Az elbeszélést két szanszkrit, és a történet­be illő kilenc magyar nyelvű dal kíséri. A zenei alapot világhírű indiai zenészek {Pandit Ravi Shankar, Ali Akbar Khan, Ananda Shankar) felvételei adják play- backről. Az előadást színesítik az Állami Bábszínház korábbi Rámájaná-előadá- saiból vett bábok. November 15-én este hét órai kezdettel a már közismert és nagy népszerűségnek örvendő Los Andinos ad koncertet. A fi­atal muzsikusokból alakult együttes az Andok-hegységben élő népek változatos és gazdag népzenei anyagát gyűjtik és adják elő. Innen ered választott nevük is: Andokiak. A dalokat származásuknak megfelelően spanyol, aymara vagy kechua nyelven éneklik. Igazán közismert színészek szerepelnek a Klapka Sztárszínház november 30-i nyír­egyházi előadásában. Jacques Dévai: Francia szobalány című vígjátékát valóban népszerű televíziós sztárok adják elő. Ízelítőül a nevekből: Császár Angela, Moór Marianna, Xantus Barbara, Ull- mann Mónika, Kárász Zénó, Gáti Oszkár, Závodszky Noémi, Pusztaszeri Kornél, Kertész Péter, Kovács István. Parádés sze­reposztás, minden bizonnyal parádés lesz az előadás is!

Next

/
Thumbnails
Contents