Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-04 / 114. szám
4 mm 1994. augusztus 4., csütörtök CSENGER UJKE1E1 árosról árosra Az Új Kelet Csengerben Amerikából jöttem A mindig vidám Carmi Bájos látogatóval dicsekedhetett a csengeti termelőszövetkezet ezen a héten. Az amerikai Carmi A. Lyon azonban nem csak szépségével aratott sikert, hanem szakszerű tanácsaival is, hiszen a mindössze 24 éves lány az ACDI, vagyis a Mezőgazdasági Szövetkezetek Nemzetközi Fejlesztésével foglalkozó szervezet képviseletében jött ide. Odaérkeztemkor, igazi amerikai módra, azonnal mosollyal ajándékoz meg, ami az interjú során sem hagy alább, s már kész is, hogy válaszoljon kérdéseimre: — Mióta vagy Magyarországon? — Egy hónapja, Csengerben pedig alig egy hete. Az amerikai kormány által létrehozott szervezet tagjaként dolgozom. Ez a szervezet nem anyagi támogatást nyújt a szövetkezeteknek, kizárólag szakmai tanácsokkal látja el az embereket. Úgy hiszem, ez utóbbi hosszabb távon sokkal fontosabb. A keleti térség problémái nem közömbösek a számunkra, én például kifejezetten erre a térségre szakosodtam. Az itteni piackutatással is foglalkozom. — Mi konkrétan a feladatod? — Tulajdonképpen mezőgazdasági tanácsadói tisztet látok itt el. Meghallgatom az itteni emberek problémáit — szerencsére van tolmácsom, egyébként élég nehéz lenne a beszélgetés —, s tanácsokat adok nekik. A magyar embereknek mai napig nehézséget jelent kiismerni magukat a piacagazdaság útvesztői között. Általánosságban azt mondhatom, hogy valójában még nincsenek tisztában a piaci verseny szabályaival, nem tudják, hogyan kell venni és eladni. De azt hiszem, ez teljesen érthető, 4-5 év alatt nem lehet beletanulni abba, amit mi nyugaton már emberöltők óta gyakorlunk. Én úgy érzem, hogy a nem is olyan távoli jövőben, a magyarok helytállnak a világpiacon, mivel az itteni emberek szorgalmasak, jól képzettek és vállalkozó kedvűek. —Hogyan jut eszébe egy lánynak, hogy mezőgazdasággal foglalkozzon? — Indiána-ban nőttem fel, a szüleimnek szép farmja volt ott. Én bárányokat tenyésztettem, egyetemi tanulmányaimhoz is innen szereztem a pénzt. Nagyon szerettem csinálni, de egyetemi éveim alatt erre már nem volt időm. Sokat köszönhetek ezeknek a farmon eltöltött éveknek, innen van a mai napig a föld és a természet iránti szeretetem. — Meddig maradsz Magyarországon? — Budapesten, az itteni szervezetünk központjában októberig dolgozom. Közben azért utazgatok az országban, legközelebb Mélykútra megyek. Az igazság az, hogy ez a pár hónap nem elég ahhoz, hogy megismerjem az ország mezőgazdasági helyzetét. Ehhez évek kellenének. Remélem, visszajöhetek még ide. Abban viszont biztos vagyok, hogy turistaként fel fogom keresni majd az országot. — Voltál már a környező országokban is? — Épp pár napja tettem kísérletet arra, hogy Romániát felfedezzem magamnak, de a 31 dolláros vízum visszarettentett. A határnál tovább így nemigen jutottam. —Magyarországgal kapcsolatban mire fogsz még szívesen emlékezni? — Az isteni ételekre. Nagyon megszerettem a töltött káposztát, s finomak a borok is. A legutóbb tokaji aszút ittam, de a bikavér még finomabb. Érdekes, hogy almát még nem ettem itt, kivéve azt a zöldalmát, amit Budapesten vettem. Az viszont számomra savanyú volt. Az igazi alma szerintem piros, lédús és édes. Úgy hallottam, a csengeri is ilyen. Habár Amerikában rengeteg az alma, azért az ittenit is szívesen megkóstolnám majd ősszel... Juhász Gabriella A jövedelempótló támogatósra már hitel kell Csenger nem Ózd — Itt mindig volt .munkanélküliség, nyolc-tíz-húsz évvel ezelőtt is. Csak nem lehetett sem beszélni, sem írni róla. Innen messzire járt dolgozni nagyon sok ember, itthon maradt asszonyaik meg bíbelődtek a házimunkával, a jószággal, meg a kerttel. Munkahelyük azonban keveseknek volt. Előbb már idézett ismerősöm mondta ezt is a városról és környékéről. Az ő szavai jutnak eszembe, amikor belépek a Megyei Munkaügyi Központ csengeri kirendeltségének ajtaján. — Hogy vannak mostanában? — kérdezem a szűk kis szobácskábán dossziéhegyek között szorongó kirendeltségvezetőt, Apáti Katalint — Tulajdonképpen örülnöm kellene — válaszol kis félmosollyal —, hiszen, mint hallja, kopácsolnak az épületben a szakemberek. Bővülünk. így sokkal emberibb környzetbe kerülünk, s mivel a'munkanélküliséget sokan szégyellik, intimebb körülmények között könnyebb lesz a kapcsolattartás. Mondom, örülök, hogy a helyzetünk sokkal jobb lesz, de igazán az lenne jó, ha olyan kevesen lennének, hogy ezen a mostani kis alapterületen is el tudnánk látni a hozzánk fordulókat! — Bővíteni csak akkor szoktak, ha hosszú távra kell berendezkedni. — Sajnos, erre számítani kell. Még akkor is, ha csökken az ellátásban résztvevők száma. Tizenegy településen 550-600 fő. Ennek azonban nem a munka nélkül lévők számának csökkenése az oka. Egyrészt a kistelepülések elöregednek, sokan kerülnek nyugdíjas korba, vagy szereznek rokkantsági nyugdíjra jogosultságot. Másrészt növekszik a jövedelempótló támogatásban részesülők száma. Aki előzőleg tőlünk kapott ellátást, ilyet csak akkor kaphat az önkormányzattól, ha családjában az egy főre eső jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj nyolcvan százalékát. — A polgármesterek arról panaszkodnak, hogy már hitelt kell felvenniük a jövedelempótló támogatásokra. — Igaz lehet, hiszen már 726 fő kényszerül arra, hogy igénybe vegye. — Az ellátatlanokkal tudnak-e valamit kezdeni? — Igen, ha vállalják az együttműködést és rendszeresen felkeresnek minket. Különösen a pályakezdők között sok az ilyen, hiszen az ő járulékuk fél év alatt „leketyeg”. Nem vagyok túl optimista, amikor kilépek az ajtón. Eszembe jut az a nyolctíz, tizenhét-húsz év körüli srác, akiket az imént láttam Szamosangyalosnál a vízparton. Gondtalanul ugráltak a feketekávé színű habos Szamosba. Mondták róluk: valamennyien munkanélküliek. Mintha sem a koszos víz, sem a munka hiánya nem érdekelné őket. Valahogy majd csak lesz... Talán ha úgy történne, ahogy inkognitóban maradni kívánó ismerősöm javasolja, lenne megoldás. O ugyanis így vélekedik: — Mindegy, hogy mi történt az elmúlt néhány évben. Vannak Csengerben is olyan cégek, amelyek még talpon vannak, állva is tudnának maradni, hiszen megrendelésük, munkásuk is van. Csak éppen annyi adóval, tb-vel tartoznak, hogy már nincs fedezetük anyagra, üzemeltetési költségre. Ha ezeknek a cégeknek elengednék az állam felé fennálló tartozását, újabb adósságot már nem termelnének, viszont megmaradnának a munkahelyek, s már az adót meg a tb-t is meg tudnák termelni. Nem romlana tovább az épületek, gépek állaga, termelés is lenne. Volna vásárlóerő is ... nem sorolom tovább. Csak hát az a baj, hogy Csenger nem Ózd! Mi nem cisnálhatnánk országos ribilliót. (KB) ■ A Makovecz-féle városkép * '' '* ' i \' . ... , * -‘LZX\ •> .• * . r >L ÍJ?* , 1 'i'y Csenger várossá válását jelentősen elősegítette az infrastruktúra rohamos fejlődése. A telefon, a gáz, a csatornázás fejlődése után szükségessé vált a városkép fejlesztése is. Apáti György polgármester Makocecz Imrét és csoportját kérte fel az új csengeri főutca „megalkotására”. A tervezőcsoport már elkészült épületei között Medgyesi Róza, a polgármesteri hivatal kultúrosa kalauzolt minket. — 1985-ben új tanácselnököt választott a város, a rendszerváltás után pedig ő lett a polgármester. Még abban az évben kidolgoztuk Csenger rövid és hosszú távú fejlesztési tervét. A polgármester úr a helyi orvossal beszélgetve jutott arra a döntésre, hogy felveszi a kapcsolatot Mako- vecz Imrével, és megbízza a tervek elkészítésével. Makoveczék idehoztak egy csapatot — építészeket, népművelőket — aki bejárták az egész várost, és feltérképezték a lehetőségeket. Úgy döntöttek, hogy az épületeket a műemlék templomhoz igazítják. Néhány hónap múlva lehozták az elkészített terveket, és előadás keretében bemutatták a város lakóinak, akiknek volt lehetőségük arra, hogy némiképp módosítsanak a terveken. Azt lehet mondani, hogy ebben a tervben benne van a város polgárainak az akarata, — Mi volt az első beruházás? — Először az egészségügyi hálózat épületét alakították ki. Ezt egy régi ház átalakításával kezdték. Ma ebben az épületben két fogászati, fizikoterápiái, háziorvosi, gyermekorvosi, nőgyógyászati, szemészeti, fül-orr-gégészeti rendelő foglal helyet, továbbá itt van a családsegítő szolgálat, a labor, a hétvégi ügyelet és az idősek otthona is. Ezután kezdődött az iskola és a művelődési központ építése. Az építészek állandó átjárási lehetőséget alakítottak ki a két intézmény között, így azok szerves egészet alkotnak. Iskolánkba 801 gyerek jár, természetesen nem csak csengene! A Soros Alapítvány segítségével közössé gi iskolát is sikerült benne létrehoznunl Ennek keretében sok programot bonyoli tunk le, például termékbemutatóka szervezünk, angol nyelvet oktatunk, vetél kedőket tartunk. Az iskolában 20 tanterem kapott helyt az új épületben. Ebben benne vannak számítástechnikai, biológiai, fizikai, kém ai szaktantermek is. Bútorzatát egyei megrendelésre Debrecenben készítették Az iskolához szervesen kapcsolódik művelődési központ, melyben a 25 0C kötetes könyvtárat és egy hatalmas szú háztermet sikerült elhelyeznünk. Szinti az iskolához kapcsolódik a városi spoi csarnok, melynek a területe 1200 nég; zetméter. A legmodernebb elektronik berendezésekkel van ellátva. A pálya me felel a nemzetközi előírásoknak, így ak európai szintű kézilabda- és kispályás f cimeccsek lebonyolítására is alkalma Lehetőség van teniszezésre és egyí sportok művelésére is. Ebben a tereinbi bonyolítják le az iskolai testnevelésórák is. A Makovecz-csoport tervei alapjí készült a szolgáltatóház is, melynek föl szintjén kapott helyet az OTP és a franc pékség, az emeleten pedig szolgálati lak sok találhatók. Garamvölg Az iskola aulája Az iskolaépület
