Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-04 / 114. szám
UJ KELET CSENGER 1994. augusztus 4., csütörtök 5 Ax Új Kelet Csengerben Egyszer talán lesz építési kedv Forró csGnd a városban Süt az aszfalt a Makovecz-épületek közötti utakon Csengerben. Csak a vadonatúj polgármesteri hivatal parkjának öreg fái adnak némi árnyékot. A Vajda-féle magánpiac fedett csarnokában is enyhébb valamelyest a forróság. Forgalom már alig van így déltájban, a külhoni és hazai árusok lassan pakolnak. Az áruk szerények, a piac rendezett. Valaki magyar cseresznyepálinkát kínál: — Vegye már meg ezt az utolsó üveget! — mondja. Az üvegen nincs zárjegy. Az mondják, ez hivatalos utakon kikerül a határon túlra, onnan feketén visszajön, s jóval olcsóbban talál gazdára, mintha nem járná meg kétszer is a határt. A Petőfi tér kicsinyke parkjában lassacskán kiég a fű, erre is ritka vendég az eső mostanság. — Pedig kellene az uborkának! — mondja ismerősöm, akivel váratlanul futok össze az utcán. — Tudod ez itt meghatározó termék. — Eladható? — Most többfelé vásárolják fel, és legrosszabb esetben is két héten belül kifizetik. Nagyon a „hátsó szegletében” van ez a városka az országnak. Apáti György polgármester már tanácselnök korában is sokat szaladgált, hogy emberi körülményeket teremthessenek az ittlakóknak, ennek az eredménye a gáz, a crossbar telefon, a mai városkép. Lehetséges, hogy a sok szaladgálás is közrejátszott abban, hogy a polgármester úr most trombózissal nyomja az ágyat hetek óta. — Szeretnénk itt igen sok munkahelyet teremteni! — mondja Simái Zoltán jegyző. — Sok vállalkozó érdeklődik is, főleg az ország másik feléből. Ám ötven tárgyalásból jó, ha egy realizálódik. Jönnek a vállalkozók nagy ígéretekkel, tervekkel, még a szándék- nyilatkozatok is megszületnek, azután egyszerűen csak eltűnik az ajánlkozó cég. Mellesleg a jegyző úrral csak véletlenül futunk össze, szabadságon van, építkezik, a katonai gyakorló, meg a sportcipő nem a hivatalos öltözéke, ki is rí kissé frissen berendezett irodájából.-— Hol tartanak a munkával?—kérdezem. — A finisben vagyunk, éppen a burkolást csináljuk. — Hány építési engedélyt adtak ki ebben az évben? — Összesen hármat. Négy-öt évvel ezelőtt harmincat, negyvenet. Elbúcsúzunk a jegyzőtől, kolleganőm még megmutatja a csodálatosan szép, szintén Makovecz kézjegyét viselő házasságkötő termet. — A múltkor beálltunk oda, ahol a jegyespárok szoktak állni — mondja. — Kipróbáltuk, a fa félkupola csodálatosan felerősíti, csengőén tisztává teszi a szavakat. Jó lenne, ha ez a gyönyörű terem házasulandók sokaságát csalná a városba! Még jobb lenne, ha erős, dinamikus, megbízható vállalkozások gondolnák végre komolyan: itt érdemes befektetni! Akkor talán néhány év múlva újra megjönne az építési kedv. (Kézy) Hat kamion cipő Hetente hat kamion cipő nem kis mennyiség. Mindez 240 ember összehangolt munkájának az eredménye. Nem csak a mennyiség, a minőség is első osztályú. A csengeri Szamos Kft, 1990-ben alakult, akkor még 48 fővel. Az alapítók korábban az Auróra cipőgyárban dolgoztak, majd amikor a Pécsi Bőrgyár tulajdonába került, Juhász János gyáregység-igazgatóval az élen 48 elszánt ember megalapította a céget. Juhász János távollétében Kapi- tor Zoltánná avatja be olvasóinkat a vállalat történetébe. — Négy éve alakultunk 48 fővel, az Auróra Cipőgyár dolgozóiból. Az épületet, az első csarnokot az önkormányzattól vásároltuk meg. Juhász Jánosnak köszönhetően sikerült felvenni a kapcsolatot a német Seibel céggel. Ennek a megrendelésére gyártottunk először felsőrészeket férfi cipőkhöz. '92 nyarán rövid idő alatt elkészült az új, 760 négyzetméteres csarnok. Ma már 240 embernek adunk munkát, a munkahelyteremető támogatást már visszafizettük, az ÁFI támogatását 2005-ig kell törlesztenünk. Használt és új, korszerű gépeket vettünk. Dolgoztunk már olasz, angol és svájci megrendelésre, de a legmegbízhatóbb partnernek a német cég bizonyult. Pontosan fizetnek, nagyon jó a kapcsolatunk. Van két Renault kamionunk, ezek minden héten háromszor viszik a készárut Németországba, visszafelé pedig hozzák az alapanyagot. Most már kizárólag női cipőt készíttünk, és '91 májusa óta nemcsak felsőrészt, hanem kész cipőket is. Főleg a német piacra termelünk, de ott vagyunk még néhány európai országban, sőt egyre gyakrabban az Egyesült Államokban is. A hazai piacra nem gyártunk és egyelőre nem is tervezzük. Pedig vannak további terveink. A sikereken felbuzdulva tovább szeretnénk bővülni minden téren. Lassan kinőjük a helyet, új csarnok után kell néznünk. A bővülés első eredménye, hogy tavaly a Szamos kft. és a német Frick cég létrehozott egy közös vállalatot Frick Szamos Kft. néven. Ötven dolgozója szintén a német piacra gyárt gyermekcipőt. A mi dolgozóink főleg nők, a 240-ből mindössze 30-35 férfi van. A csengerieken kívül a környék minden településéről járnak hozzánk dolgozni, a helyi szakiskola tanulóiból is biztos álláshoz jutottak jónéhányan. A dolgozók elégedettek lehetnek, hajó munkát produkálnak. Teljesítménytől függően nettó tíz- és harmincezer forintot keresnek. A Szamos Kft. sikeres, nyereséges, pedig kezdetben sok aurórás árulóként kezelt bennünket, és örült volna, ha csődbe megy a cég. Noha vannak apróbb problémák, bátran nézünk a jövőbe. Vasas László Nekünk tíz veifő is számít Tanárokból pékek Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér, akik elhatározták, hogy alkotnak végre valami nagyot. így kezdődik a mese, és így kezdődik a sikertörténet is, ami ebben a mi kis banális világunkban kicsit már megszokott, sőt egy kicsit már unalmas is, de mégis így van. Persze a valóságban semmi sem egyszerű, nem elég elhatározni valamit. Tenni is kell érte. A csengeri Vass fivéreknek több mint egy év kellett az ötlet — azaz a francia pékség — megszületésétől a terv megvalósításáig. — Rengeteg előkészületet igényelt a családi vállakózás megalapítása — kezdte beszélgetésünket István, a középső fivér. — Hosszú ideig tanakodtunk, vitatkoztunk, hogyan is kellene elkezdeni. Nehéz helyzetben voltunk abból a szempontból, hogy a vállalkozás szakmai részéről halvány fogalmunk sem volt, mi csak a pénzt adtuk hozzá. így legelőször is maximális szakmai hozzáértéssel rendelkező szakembereket kerestünk. — Hogyan mertek belevágni ilyen „tudatlanul” ? — Különösebb dilemmát nem okozott a dolog, hiszen nem az ügyvezető igazgatónak kell odaállni és megsütni a kenyeret, hanem a péknek. Nekünk csak azzal kellett foglalkozni, hogy elég pénz legyen, amihez megfelelő imázst kellett kialakítani magunkról. És higgye el, sokkal nehezebb eladni az árut, mint megtermelni! Persze, azóta megtanultunk egy-két fogást, sőt, én magam meg is próbálkoztam a sütéssel, de dicsekvésre nincs okom. Bár a szólás is úgy tartja, a cipész maradjon a kaptafánál. — Úgy tudom, mindhárman tanári diplomával rendelkeznek... — Való igaz. A tanításból azonban nem lehet megélni, így hát — még ha rizikós is volt — belevágtunk a dologba. — Hogyan lett a francia pékségből FERR-Trade Kft? — A mátészalkai kenyérgyár csengeri üzemét privatizálták. Két választásunk volt, vagy megvesszük, vagy átengedjük a konkurenciának. Nem sokat haboztunk, megvettük. Bár jóval többet fizettünk érte, mint amennyit valójában ért volna, még így is jól jártunk. A tíz hónap alatt mintegy meghatszoroztuk a termelést. Természetesen ebben nagyon fontos szerepe volt annak is, hogy a francia pékség kialakult vendégköre továbbra is bizalmat szavazott nekünk, nem hagytak cserben minket. — Mi lehet a siker titka? — Egyértelműen nagyságrendekkel nagyobb áruválasztékot kínálunk a vásárlóknak. Naponta 30-40 féle süteményt és 10-15 fajta kenyeret sütünk. Ráadásul mindenki igényét igyekszünk kielégíteni. Van olyan süteményfajtánk, amiből csak tíz darabot sütünk, mert annyi fogy el belőle. De nekünk tíz vevő is számít. Ezenkívül versenyképes árakkal dolgozunk. — Gondolom a franciapékség-időszakhoz képest jelentősen „megszaporodtak"? — A privatizáció során megvásárolt kenyérüzemnek a mi cégünk a jogutódja. Az előttünk itt dolgozókat teljes létszámban vettük át, és senkit nem küldtünk el azért, mert nem tudtunk munkát biztosítani. Jelenleg negyvenötén dolgoznak itt, ezzel szemben régen csak tizenkét embert foglalkoztattunk. — Távlati tervek? — Egyelőre csak azt szeretnénk rendbe tenni, ami már megvan. Modem gépeket kell vásárolnunk, mert a gépparkunk teljesen elavult már, és a környezetünkre is ráférne egy kis csinosítás. Egyébként pedig csak a hitelek visszafizetése után gondolkozhatunk újabb beruházásokon, esetleges bővítéseken. Addig pedig megelégszünk azzal, ami van. Úri Mariann Készül a ropogós csengeri kenyér (Fotó:Harascsák) Nem az első év után kell dönteni! UBORKA A TÜZÉPEN Manapság a vállalkozók többsége igyekszik egyre többféle érdekeltségre szert tenni, azaz a rendelkezésére álló forgótőkét a legkülönfélébb üzletekbe befektetni. Jól megfér egymás mellett az elegáns autószalon és a méregdrága, exkluzív étterem, vagy az ügyvédi magániroda és a belvárosi ruhaszalon. így aztán Csengerben járva már azon sem lepődtem meg igazán, hogy zöldség- és gyümölcsfelvásárló telep és tüzéptelep működik egy helyen, ugyanazon kft. égisze alatt. — A kft. fő tevékenysége a zöldség és gyümölcs termeltetése, felvásárlása és értékesítése, mellette pedig kiegészítő tevékenységként építőipari anyagok forgalmazásával foglalkozunk — kezdte beszélgetésünket Ecsedi Sándor, a Csenger—Kér Kft. egyik alapító tagja. — Kissé furcsa párosítás... — Valóban, a kettő elég távol esik egymástól. A dolog úgy kezdődött, hogy itt régebben tüzéptelep működött, és mi csak úgy kaptuk meg a telepet, hogy öt évig folytatnunk kell az eredeti tevékenységet. De egyébként is csinálnánk, hiszen a hely adott, a vásárlókör is megvan, és a holtszezonban jól jön a bevétel. — Ezek szerint a vállalkozás életéveinek számát tekintve még gyermekcipőben jár... — A kft.-t három éve alapítottuk, de ennél sokkal régebben vagyunk már ebben a szakmában. Mindannyian a csengeri áfésznél voltunk felvásárlók. Amikor a munkahelyünk megszüntette a felvásárlást és ránk nem volt szükség, önállósodtunk. Végül is ezt csináltuk már nagyon régóta, szerettük is a munkát, és hát megvoltak a konzervgyárakkal a kiépített kapcsolataink. — Vagyis volt mire alapozniuk... — Pontosan. A megyebeli kistermelőktől felvásároljuk az alapanyagot, és még aznap továbbítjuk a konzervgyárakba. Kapcsolatban állunk az ország szinte valamennyi konzervgyárával. Tavaly szállítottunk külfödre is, de az idén nem olyan a minőség, hogy azzal érdemes lenne kockáztatnunk. Talán csak az étkezési alma számíthat biztos exportra. — Mi mindent vásárolnak fel? — Eddig egrest, meggyet, uborkát és szilvát vásároltunk, illetve vásárolunk fel még mindig. A későbbiekben pedig a paradicsom, a karfiol és a télialma lesz a sláger. — Említette, hogy azonnal továbbszállítják a nyers zöldséget és gyümölcsöt. Miért? — Kénytelenek vagyunk, ugyanis nincs hűtőtárolónk. Bár most megpályáztuk a pénzt az FM-től egy száz vagonos tárolóra, de ha nem kapjuk meg a támogatást, önerőből kell összehoznunk a körülbelül hatvanmillió forintot, ami eltart majd egy jó ideig. Viszont munkát tudunk majd biztosítani 50-60 embernek, s ez nagyon fontos, amikor ilyen nagyarányú a munka- nélküliség. Ugyancsak munkahelyteremtő célzata is van annak a nagyarányú beruházásunknak, melynek keretében szeretnénk a városban és környékén meghonosítani az intenzív, támrendszeres uborkatermesztést. Már egy kis területen fekvő silócsoportban működik a rendszer, jövőre azonban egy öthektáros területen építjük ki. — Miért jó ez a rendszer, és hogyan orvosolhatná a munkanélküliség problémáját? —Csengerben közel harminc százalékos a munkanélküliségi ráta. Sokan próbálkoznak zöldség- és gyümölcstermesztéssel szert tenni egy kis kiegészítő jövedelemre. Ezzel a módszerrel sokkal intenzívebb és jobb minőségű termés érhető el, mert nincs kitéve az időjárás viszontagságainak, állandó az öntözés és a tápanyag biztosítása. Ráadásul ugyanakkora területen jóval nagyobbb termést eredményez, mint a hagyományos módszer. — Milyen érdeklődésre számítanak? — Már elég sokan jelezték, hogy szeretnének vele megpróbálkozni őszszel. Egy 200 öles területen már bőven megéri foglalkozni vele. — Lehet, hogy ebben az évben megéri, mert tényleg jó a termés. De ha jövőre veszteséges lesz, akkor azok, akik éppen csak belekezdtek, abba fogják hagyni, s ezt látván nem hiszem, hogy a többieknek lesz mer szűk belevágni... — Valóban nem lehet garantálni, hogy jövőre vagy azután jó termés lesz, de szerintem egy vállalkozásban nem az első év után kell levonni a konzekvenciákat. Csak két-három, vagy annál is több év eltelte után lehet kijelenteni, hogy veszteséges, avagy gazdaságos az addigi tevékenység. Azt szokták mondani, kockáztatni tudni kell!... Mary
