Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-23 / 130. szám
MEGYÉNK ÉLETÉBŐL UJ KELET ___________ = __ 1 994. augusztus 24., szerda Növény, állat egyaránt szenvedett Az eltűnt halastó Továbbra is az aszály volt a sokakat érintő legfontosabb téma, amikor Ófe- hértón találkoztunk Görög Ferenccel. Zöld nadrág, zöld ing, fácántollas vadászkalap jelezte, hogy viselője ideje nagy részét nem irodában, hanem a szabad ég alatt járva tölti. — Ha olyan embert keresnek, aki ismeri a határt, akkor nálam különbet keresve sem találnának—mondta büszkén. Olyat kerestünk. Kanyargós, homokkal borított utakon haladunk Ofe- hértó határában. Vadászgú- nyás kísérőnk mutatja az utat, és közben kommentálja a látottakat. — Az itteni téesz utódszövetkezete már nem sok földdel rendelkezik. A megmaradt dolgozók csak a fizetésüket veszik fel gondosan. Vannak itt 150-200 holdas nagygazdák gépekkel, mindennel felszerelve. Nekem 20 holdam van. gépeim nincsenek. Javarészt kukoricát és burgonyát termelek. Az aszálykár a lakosságnak legalább nyolcvan százalékát érinti. Nézzék például ezt a napraforgótáblát! Megnézzük. A kép tényleg magáért beszél. Jó darabokon a napraforgó épphogy csak kibújt a földből. Rövid, alig félméteres, sárgára égett szár tetején szomorúan lógatja öklömnyi fejét a tikkadó növény. Ahol egy kicsit nagyobb — olyan embermagasságú — teljesen ellepi a sűrűn burjánzó dudva: Annak bezzeg nem árt a szárazság! — A kukorica túlnyomó része még silónak is gyenge, mert azonkívül, hogy cső egyáltalán nincs rajta, a szára is satnya. Valamelyes eredmény csak ott mutatkozik, ahol a gazda nem sajnálta a trágyát. Megszórta jól szervestrágyával és pétisóval. Ám egynél több cső ezeken sincs. Az is milyen! Satnya! Nem kötött a szem. Messze benn járunk a földeken. Erdős rész közeledik. Néha nagyokat huppanunk, de kísérőnk egy révkalauz magabiztosságával mutatja a helyes utat. — Most itt jobbra kerülje ki a sorompót! Itt van az erdő széle, favillára támaszkodó faoszlop a sorompó. Egy huppanás, egy döccenés, és túl is jutottunk. — Mondja, milyen autóval szokott erre járni? — kérdezem gyanakodva. —Többnyire Aro-val, de van, hogy kismotorral. Gondolatban bocsánatot kérek szegény Ladámtól. — Ez már itt a baktai erdő — folytatja nyugodt, megfontolt beszédstílusban Feri bácsi. — A növénykultúrát láthatták, hogy milyen. Egyedül a dohány ígér elfogadható termést, de azt locsolják is rendesen! A búzatermés sem volt valami fényes, a rozs úgyszintén. A triticálé nem volt rossz — bírja a homokos talajt. Ám nem csak a növények sínylik meg a szárazságot. Az állatok szintén szenvednek. Hozzám közelebb is állnak a vadak, hiszen hivatásos vadász vagyok, a terület fővadásza. Mindennap járom az erdőt, és sajnos gyakran találkozom elhullott állatokkal. Legkevésbé az apróvadak bírják víz nélkül. A fácánállomány költési időszaka még kedvező is volt, mert csapadékosnak mutatkozott az év, de mégis másképp alakult — beindult az aszály. Pusztul az állomány. Egy sarjúfácán napi vízszükséglete két deciliterben van meghatározva. Most ennek csak a töredékét tudja magához venni. Mindössze a hajnali harmatból „kortyolhatnak”. Munkaköri fela^ datomból adódóan több vadászai őzkilövést végeztettem, és azt tapasztaltam, hogy az őzek tüdejére le van tapadva a tüdőlebeny. Több fiatal őzgidát találtam elpusztulva, csontig lesoványodva. A nyulakkal ugyanez a helyzet. Na, ezen a helyen — mutat ki az ablakon — egy nagy halastó voh néhány évvel ezelőtt. Megtermett benne a tízkilós ponty is. Most látnak egy csepp vizet is? Szó mi szó, tényleg nem láttunk. Csak azt lehet látni,hogy ez tényleg egy meder lehetett, viszonylag dús a fű, nő a sás és a nád. De száraz a talaj, hiszen mi is az egykori mederben haladunk, a kitaposott úton, az Aro és a Simson nyomában. — Álljunk csak meg! Mutatok valamit. Kiszállunk, és Feri bácsi elvezet minket a meder legmélyebb pontjáig. — Ha egy pár évvel ezelőtt álltunk volna ezen a helyen, akkor nem kaptunk volna levegőt, ugyanis akkor több mint négy méter magas volt a vízoszlop. Ebben a gödörben tűnt el az utolsó csepp víz. A múlt héten hozattam bele két lajtoskocsival, hogy dagonyázzanak a vadak. Örültek is neki szegények, amint azt a sűrű lábnyomok mutatják, de egy hét alatt eltűnt a víz! Néhány fényképfelvétel után indulunk tovább, és még mindig a mederben találkozunk egy birkanyájjal. Valaha kövér potykák és fürge dévérek csipegették itt a vízi növényeket, most birkák rágják egykedvű nyugalommal az éles füvet. Feri bácsi egy kissé érezhető ellenszenvvel beszél róluk. — Az állattenyésztés hanyatlik a faluban, de birkából egyre több van. Megesznek ezek mindent. Útjukban összetapossák a földet, gazdáik ráhajtják őket az utolsó talpalatnyi füves részre is. Nézzük a tájat. Kopár fű, satnya kukorica, kezdetleges napraforgó. A fasorban kiégett aljnövényzet — hová bújik a vad? — Nem tudja, miként lehet az aszálykár-támogatásra igényt beadni? — kérdezi Feri bácsi. Sajnos, nem tudom, de ahogy a tájat nézem, igénylőben biztos nem lesz hiány. Vékony kövesút és felbukkanó házak jelzik, hogy visszaértünk a faluba. Kalauzunk iránt táplált szimpátia egy pillanatra szétfoszlani látszik, amikor megkérdezi: — Na most, hogy ennyi időt magukkal töltöttem, ezért milyen honoráriumot kaphatok? — Zavartan nézünk egymásra, de felnevet, és barátságosan mondja: — Ha jól sejtem, akkor a fiúk épp elkészültek az ebéddel. Jókor jöttek. Vaddisznópörkölt lesz. Tényleg jókor jöttünk. Nagyon finom volt! Vasas László Élmények maketten Azok a felnőttek és gyerekek, akik augusztus 20-án megyén belül keresték a kikapcsolódást, megtalálták Sóstón, a szabadidő parkban. Volt önvédelmi bemutató, koncertezett a Dongó együttes, fellépett a Mandala Dalszínház, de értékes ajándékokat is nyerhettek a legügyesebbek. Sok érdeklődőt vonzott Csősz Sándor bácsi asztala, és nem véletlenül. Közel 3 éve igyekszik megszerettetni a gyerekekkel a papírmakett-készítést. Hetvenhét éves kora ellenére fáradhatatlanul dolgozik, járja a megyét, az országot, s bízik abban, hogy '96-ban mégis megrendezik az expót, mert szeretne eljutni, s makettjeit bemutatni. — Sándor bácsi! Hány éve tetszik foglalkozni makettkészítéssel? — „Hivatalosan” három éve, hobbiból már nagyon régen csinálom. A történet kezdete gyerekkoromra nyúlik vissza. Nagyapám bádogosmester volt, szabadidejében barkácsolt, perselyeket készített. Mindig ott voltam mellette, figyeltem, amikor nagyobb lettem, segítettem neki. Aztán a gyerekeim iskolás éveiből valahogy ez kimaradt, de az unokáimmal sokat foglalkoztam. Ma már ők is felnőttek, de barátaiknak gyakran visznek makettet ajándékba. — Hogyan készül egy-egy alkotás? — Kedvenc témáim a műemlékek. Utazásaim során sok élményt gyűjtök, elsősorban olyan helyet keresek fel, ahol ilyen jellegű épülettel találkozom. Itthon aztán néhány napig tart a tervelőkészítés, majd a tervezés-kivitelezés következik. Ha több helyre kapok egyszerre meghívást, gyorsabban dolgozom. :— Melyik korosztálynak ajánlja a makettkészítés elsajátítását? — Elsősorban a 3-5. osztályosoknak, mert kitartásra, türelemre, munka- és rendszeretetre nevel. Javítja a kézügyességet, fokozza az önbizalmat, az alkotás örömét. Nem mellékes az sem, hogy megismerik őseink kultúráját is... —Melyek a legkedvesebb alkotásai? —- Elsősorban a megyebeli műemlékek, a túristvándi vízimalom, a sóstói víztorony. Legközelebb a tiszadobi kastélyt szeretném elkészíteni. — Lesz-e utódja, Sándor bácsi? — Jó lenne még néhány évig folytatni, de csak a nyolcvan felé közeledem, munkabírásom nem a régi. Két éve a nyíregyházi EVISZ-ben volt bemutatóm. Nem gondoltam, hogy a kamaszok között lesz érdeklődő. Polonkai Attila ma sokat segít nekem, most például a rajzolásban. Ő folytathatná, de ősztől a Műegyetem hallgatója lesz. Remélem, hobbiszinten azért mégis folytatni fogja. Hajdú Gabriella Karácsonyra mindenki megtanul olvasni Egyre több szülő találja ki, hogy megtanítja iskolába kerülő gyermekét olvasni, hadd legyen okosabb a többieknél. Mások viszont kifejezetten elzárják előlük a betűket, nehogy unatkozzanak az órákon. Mindenkinek megvan a maga igaza, de talán hasznosabb, ha elolvassák egy szakértő véleményét. Bálint Pálné, a Bem József Általános Iskola igazgatóhelyettesnője: — Amióta olyan gazdag a módszertani kínálat, hogy minden osztályban mást használnak, főleg értelmetlen az előreta- nítás. A gyereket összezavarja, nem tudja, kire hallgasson. Előfordulhat, hogy rossz betűkapcsolási technikát sajátított el otthon, amit aztán képtelenség kiverni a fejéből. Ez pedig a felsőbb évfolyamokon már helyesírási hibának számít. Emellett a másik ok, hogy bár az elején valóban jelent kis sikerélményt, ez azonban előbb-utóbb átcsap érdektelenségbe, a kis nebuló unatkozni fog. Semmit nem veszít, aki nem tanulta meg otthon, karácsonyra mindenki olvasni fog. — Ezek szerint azt javasolja, hogy a szülök egyáltalán ne mutassanak a gyerekeknek ilyenfajta titkokat. — Nem. én csupán a folyékony olvasás előretanítását ellenzem. Ne fogják vissza a vágyát, ha érdeklődik. Néhány betű nagyobb testvértől, plakátokról nem árt. — Mi a helyzet a számok világával? — Egészen más. Az már kiskorban érdekli a gyerekeket, az oviban is kapnak egyfajta alapot, erre nyugodtan rádolgozhat a szülő. Itt eleinte inkább manipulativ dolgokkal—kirakás, pálcika, rajz,...—foglalkoznak, olyan színes a skála, hogy nem fogják megunni. Zavarokat sem okozhat, mert az össze- adást-kivonást ugyanúgy kell megértetni, legfeljebb alma helyett pálcikákkal. Az előnyt pedig később is kamatoztatni tudják, a tanító itt is differenciál, haladó és kevésbé gyorsan haladó csoportokat alkot. — Egyre többet hallani dyslexiás (olvasás-) és dysográfiás (írás-) zavarokról. — A statisztika valóban ezt mutatja, de nem kell megijedni, első osztály után már ezek a gyerekek is kaphatnak könyvet ajándékba. Ez egyéni terápiával oldható meg, ki kell találni, hogy kire éppen melyik módszer illik. — A gyakorlati ,.előmunkálatokról" már mindent tudunk. Lelkiekben van-e valami teendő? — Óriási a szakadék az óvoda és iskola között, fel kell rá készíteni a gyerekeket. A szülők mindenképpen beszéljenek róla, keltsék fel az érdeklődést és semmiféleképpen ne riogassanak vele. Hiszen az iskola, a tanulás szép dolog, és mi, pedagógusok igyekszünk az első lépést az úgymond nagybetűs Életbe igazán kellemessé tenni. Koroknai Edit Utam erre hozott. Előbb nem vetettem rá figyelmet. Úgy hírlett, hogy itt már nem laknak, már megszűnt a telep. Amikor megláttam őket, gondolkodás nélkül megálltam. Kijöttek mind az emberek. Mind cigányok. Olyanok, mint a házuk, mint a néhány putriból álló cigánytelep. Mezítlábasok, rongyosak, nyílt tekintetűek, koszosak, szépek és öregek. Mondták sirámukat, egymás szavába vágva. A képen látható házban kilencen laknak. Kicsiny gyermekek, serdülők, ketten terhesek és öregek. Ők nem tudják, hogy kormány- váltás volt. hogy lehetett volna expó. hogy mi is az az expó. Csak azt tudják, hogy ők nem tudnak semmit. Sőt, ők csak a semmi árnyékai. Meg azt is tudják, hogy a telepről a faluba költöztek László Zoliék. Nekik is ígérték, de nem tudják letenni a saját pénzt, meg csak drágább házat találnak. Attól félnek, hogy ebben a faluban már nem is találnak megfelelőt. Nem tudják, hogy tapasszák-e a putrit, mert a szél átfújja, s a tető is beázna ha esne. Vagy mégis beköltöznek a tél beálltáig? Ok csak reménykednek, hogy Encsencsen, benn a faluban nekik is szól majd a harangszó. (■j) Ez is Magyarország Szociális térkép Együttműködési megállapodás keretében a nyíregyházi tanárképző főiskola Művelődéstudományi és Felnőttképzési Tanszéke vállalta, hogy elkészíti Tiszavasvári szociális térképét. A felmérés augusztus 21-e és szeptember 3-a között lesz. A családokat nem név szerint, hanem véletlenszerűen választják majd ki, és keresik fel a hallgatók. Ilyrnódon a családok mintegy 20 százalékához kopogtatnak majd be. Az önkormányzat kéri a lakosságot, hogy segítsék a felmérők munkáját, mert csak így kaphatnak pontos képet a város szociális helyzetéről.
