Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-19 / 127. szám
UJ KELET 1994. augusztus 19., péntek 3 Hömpölyög az emberfolyam a nyíregyházi KGST-piacon. Garmadával állnak a különféle árucikkek. Előttük hever a külföldi rendszámú autók motorháztetőjén a szomszédos országok iparának valamennyi produktuma. Rajtuk keresztül képet kaphatunk arról az országról és lakóiról, ahonnan érkeztek. A kép nem túl kecsegtető. A portékák nagy része gyenge minőségű, hanyag kidolgozású, vagy egyszerűen csak ízléstelen. Vannak azonban figyelemre méltó áruk is, amelyeket érdemes megvásárolni, még ha a hajdani „nagy testvér” valamelyik gyáróriásban készült is. Hogy miként jutnak át országunk határán ezek az áruk? Csak találgatni lehet. A sok „volbszocialista” termék között egyszer csak a legújabb német gyártmányú barkácsgépek dobozai hívják fel a figyelmemet. Igen! Valódi Black and Decker fúrók, csiszolók, fűrészgépek, a boltinál jóval alacsonyabb áron. Az asztalka mellett egy szolid, ötven év körüli hölgy üldögél.-—Mennyibe kerül ez a fúró? — mutatok rá az egyik csodamasinára. — Tizenkétezer forint. — És honnan tetszik beszerezni? — kérdezem a lehető legártatlanabb képpel. A hölgy szemmel láthatólag összerezzen. Két kezével zavartan dörzsölgeti szorosan összezárt térdeit. Vontatottan válaszol, és kissé kérdő hangsúllyal, hogy: „minek kérdez ilyen hülyeséget ez pacák”. — Hát főleg Ausztriából. —Hazai kereskedőktől nem vásárolnak? — Deee... Hogyne...Előfordul. — Garanciát tetszik adni a géphez? — Hááát, az a megegyezéstől függ — mondja nem túl nagy meggyőződéssel. — Hogyhogy? — Hát, ha nem kér jótállást, akkor ezer forinttal olcsóbb. Tessék fiatalember! — fordul el tőlem gyorsan egy potenciális vevő láttán. Én sem merek tovább kérdezősködni. A parkolóból kifelé menet egy sötétbőrű fiatalember hajol be az ablakon: *. — Nem vesz benzint? — Hány oktános? — Kilencvennyolcas. Hatvan forint litere. — És mennyi idő alatt teszi tönkre a motort? Gyorsan gázt adok. — sLá — nagyhalak megússzák Ez az áru legálisan érkezett Az olcsó gyanús Fotó: Pénzes Kórházba került egy család, miután elfogyasztotta vacsoráját. Hogy rosszul lettek, annak nem a krimibó'l átvett gombarecept volt az oka, hanem a piacon vett ólommal dúsított paprika. Szerencsére túlélték a paprika bosszúját, de jó pár „pályatársukkal” együtt intő például szolgálnak a nagytöbbség szeme előtt. Nemcsak égbe szöknek már az árak, hanem azt is jól meg kell fontolnunk, hogy kitől és mit vásárolunk. A Fekete Szakáll — pardon, kereskedő — szelleme és kardja ott lebeg a fejünk felett. Vajon követhető-e a tisztességtelen pénzhajhászat, s van-e megoldás a szegény, egyszerű fogyasztó védelmére? Kollégáimmal egy csöppke remény érdekében kutattuk az illetékeseket. — Nem tudunk beleszólni a feketekereskedelembe, s mégcsak foglalkozni sincs jogunk vele — keserít el Iván László, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megyei kirendeltségének felügyelője. — A mi dolgunk ugyanis a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, úgynevezett tisztességes árusítókkal való kapcsolat- tartás és ellenőrzés. Persze előfordul, hogy egy-egy ilyen számonkérés alkalmával belebotlunk egy-egy illegális üzletbe, de ez esetben csak feljelentést tudunk tenni. Ezt követi a tárgyalások procedúrája, melyek során majdhogynem nekünk kell védekezni, hogy miért jelentettük fel az illetőt. Nem túl hatásos ez a fajta védekezés. ... A vásárlót tehát senki sem védi, magára vessen, ha túl olcsón próbál hozzájutni szükségleteihez. A KGST piacot gyanúsítják sokan, hiszen ott aztán tényleg nem lehet utánajárni, ki honnan hozta portékáját. — Azt a harminc mázsa paprikát hiába keressük a piacon, mert ott legfeljebb csak kis tételben árusítanak, s sokszor maga az eladó sem tudja, mi van a csomagban. Az igazi feketekereskedelem kamionszámban mérhető, s azok a hibásak, akik ezeket az áruszállítókat beengedik az országba — mondja Hámoriné Rudolf Irén, a Piaci Iroda vezetője. — Nagy mennyiségű műszaki cikket és ruhaneműt itt is eladnak, s pár román meg orosz kis árucserét végez. Mindez azonban semmi ahhoz képest, ami a hajókon, teherautókban és még ki tudja hogyan kerül be az országba. Az a feketekereskedelem! Nagy cégek legyártanak valamit és azt úgy veszik, mintha nem is gyártották volna le, vagyis számla és mindenféle igazolás nélkül adják tovább. Ha jön a vállalkozó, neki szegezik a kérdést, hogy áru kell, vagy számla? Mert ha nincs számla, akkor van áru, de ha számlát kér, akkor üres kézzel kell távoznia. Ez így megy ősidők óta. — Szóval önök sem tudják nyomon követni a dolgokat, s nem is várható változás? — Nincs is semmiféle jogosítványunk, hogy számon kérjük akárkitől, honnak hozta a portékáját. Nem is tudjuk bevizsgálni. A turpisság csak akkor derül ki, mikor a háztartási tüzelőolajként behozott olajat kisavazva, kihipózva és nem is tudom milyen eljárással, de benzinként tovább adja, s a vevő beletölti a milliós kocsijába és az tönkermegy. Pedig nem is a piacon vette az üzemanyagot, hanem kúton. Az olajmaffiást is elkapták, de már szabadlábon van, kijött a börtönből, s valószínű, hogy meg fogja tudni magát védeni. A fű alatti adás-vétel egyébként egyfajta gazdasági törvényszerűségként is felfogható, hiszen az ÁFA emelésével nyilván előnyösebb a kereskedőnek kikerülnie a plusz fizetnivalókat. A kormány ennek kiszűrésére tett már kísérletet az adóellenőrzés szigorításának tervével, ez azonban nem valósult meg. Nem rossz ötlet, hogy az adóhivatalnál is megszűntethetnék a személyi titkosságot és akinek túl sok a tartozása, azt a nyilvánosság is megismerhetné. Talán a jövőben legalább elszabadulni nem hagyják ezt a fajta kereskedést... Herczku Tünde Egy jó rejtekhely a csempész árunak Fotó: Pénzes többség a platón hallotta hogy, lehet munkát vállalni Hajnali razzia ujfehértón MAGYAR gyeseknek .itt kezdődik az ígéret földje Határozott fellépésű nyíregyházi ndőrök rajzanak ki az eligazításról, övszí- kon gumibot, pisztoly, gázspray. A hajna- órákban több rendőrautóval megyünk a igyes főútvonalon. Kinn még enyhe a vegő. Minden jel arra utal, ezen a pénte- napon Újfehértó lesz a megye egyik leg- rróbb pontja. Beérett az uborka, paprika, iradicsom, s megkezdődhet a betakarítás, tulajdonosoknak bőven megéri —kevés nzért — a Romániában még inkább szolgáltatott embereket foglalkoztatni, ízben elhagyjuk a városra utaló táblát, s őzetes bejelentések alapján az első tenérés helyszínére érkezünk. A magas családi házba kicsit rülményesen, de végül is sikerül bejut- A nyomasztó csendet a rendőrök határolt, de udvarias szava töri meg. A szobaa- mögüli aprócska fényben néhány em- r alakja körvonalazódik. A még álmaikból ébredezők lassan felfogják: csogamolni- uk kell. Innen ugyanis a rendőrőrsre visz az útjuk. A szobában tartózkodó, zömében 25- 30 év közötti fiatalok összesen kilencen vannak. Szobájuk komfortfokozata nem mondhatni, hogy minden igényt kielégítene. Bent csatakos szivacsok, egy rozoga szekrény. Úgy látszik, itt a szemeteszsák a padló. Az eljárás gyors és zökkenőmentes. A begyűjtés folytatódhat. Egy kopott házhoz érkezünk. A kapu nyitva, könnyen bejutunk. Többszöri kopogtatás után egy félmeztelen férfi nyit ajtót. A zsaruk láttán nem jár örömtáncot. A villany felkapcsolásával az asszonyka kísérletezik, ami _gy tűnik, kissé nehezen megy. A kapcsolót nézve a kísérlet életveszélyes is lehet. Az elénk táruló látvány az előzőnél, ha lehet, még felemelőbb. A másik szobában előkerül az elemlámpa, segítségével az ágy alatt egy középkorú román állampolgárra lelünk. O valamit félreérthetett, mert csomagolás közben ő a társai által már berakott ruhákat inkább kifelé rán- cigálja. Az egyik rendőr nincs humoros kedvében, s így előkerül a bilincs. A hatás nem marad el. Pillanatokon belül a kocsihoz érünk. A négy autó közül kettő ismét megtelik. Megjelenik az első tejeskocsí, mi meg folytatjuk utunkat. A következő-helyszín egy lerobbant kis viskó, ahol hamar ajtót nyit egy 40 év körüli férfi. Mint kiderül, egyedül őrzi a házat. Mivel villany itt nincs, rendőri zseblámpa van segítségére, míg felöltözik s összecsomagol. Ezt hamar letudtuk, így következhet a rafczia utolsó helyszíne. Hatalmas kert közepén a házat nem is látni. Igén magas a kerítés is. Úgy tűnik, nem lesz könnyű bejutni. A látszat azonban csal. A kapuajtó ugyanis nyitva van. A lakás tágas, egy mikrobusz áll előtte. Érkezésünknek szemlátomást itt nem igazán örülnek. Sok jó ember kis helyen is elfér— mondja a közmondás —, s valóban: két szivacson vagy heten nyomorognak. A tisztaságra itt sem sokat adnak. A másik szobában a bútorzatot különböző olajos szerszámgépek jelentik. Míg én a környezetet térképezem, a busz két rendőrautó között indulásra készen áll. Következik a rendőrőrsön egybegyűltek kihallgatása. Külsejüket nézve inkább elesett emberekről, mintsem bűnözőkről van szó. A levegőben érezni a bennük lévő feszültséget. A legtöbben — állításuk szerint Kíváncsi voltam, hogy erre az egyfajta modem kori rabszolgatartásos soványka koncra miért van ilyen sok jelentkező. Először azzal a negyven év körüli férfivel beszélgettem, akit egyedül találtunk a lakásban. — Otthon 17 évig voltam kőműves, majd egy évig bányában dolgoztam, amit nem bírtam. Ezután mezőgazdasági munkákat végeztem. Nálunk nagyon rossz a helyzet. Drágaság van, s kevés a munka. A pénzemből egyik napról a másikra éltem. A tej, A hazatoloncolás pillanata Fotók: Pénzes — piacon csatangolva hallották, hogy munkát lehet vállalni. Uborkát, paradicsomot, paprikát szedtek, hogy otthon élő gyerekeiknek végre tisztességes ételt adhassanak. Az elgondolás nemes szándék, csak a módja egy kicsit bibis, mert törvénybe ütközik. A rendőrök higgadtan, türelmesen hallgatják végig a néha tolmács segítségre szoruló vallomásokat. Érdekes, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva mindenki épp aznap szeretett volna hazamenni. Persze, a menetjegyet még senki sem váltotta meg. kenyér mellett nem jutott se cigire, se egy kis pálinkára. Itt van egy barátom, aki korábban járt nálunk. Most én vigyázok a házra, meg ellátom a ház körüli munkákat, ő meg ad nekem kaját, s jut arra is, amire korábban nem. Ismerek itt egy lányt, akivel jó a viszonyom, le akarok telepedni. Ártatlan szemekkel egy középkorú családos férfi ül mellettem. — Egy hete vagyok itt, s először vállaltam munkát ebben az országban. Napi 15- 16 órán keresztül — reggel öttől este kilencig — szedtem paradicsomot és uborkát. Kicsit fárasztó volt, de óránként 60 forintot fizettek. Ebből a pénzből akartam a feleségemnek és két lányomnak ruhát vinni haza. Otthon egy erdőben dolgozom, fát vágok. Harmincezer lejt kapok érte, S egy liter tej 450 lejbe kerül. A feleségem segélyen van, mert felszámolták az üveggyárat. O 22 ezer lejt hoz így haza. Ez a pénz nagyon szűkös. Nem tudtam, hogy itt nem szabad munkát vállalni, de ha lehet, akkor szeretnék visszajönni, és engedéllyel dolgozni. — Nincs munka, kevés a pénz, sok a munkanélküli — elemzi a helyzetet egy fiatal srác. — Romániában szakács voltam. Itt a piacon ruhákat adtam-vettem. Jól ment az üzlet, így folyamatosan visszajöttem, bár korábban bevonták a tartózkodási engedélyem. Rajtam kívül vannak mások, akik lopnak, csalnak. Én nem érzem magam hibásnak, csak pechesnek. Most majd Szerbiába megyek, talán ott több szerencsém lesz. Mindezeknek az akcióknak visszatartó hatásuk van. A fő cél, hogy ne tömegesen áramoljanak hozzánk a külföldi munkások, ugyanis akkor lépni sem tudnánk tőlük. Végeredmény: 39 fő került a kapitányságra. Közülük négy személy ellen büntető eljárás folyik jogellenes Magyar- országon tartózkodás miatt. A határhoz 33 embert szállítottak vissza. Felét mert fekete munkát vállalt, a másik felének pedig nem volt megfelelő anyagi fedezete az itt tartózkodáshoz. Természetesen a felelősség a szállás- és munkaadókat is terheli. Az ő ügyüket az APEH és a Munkaügyi Központ vizsgálja. Az ellenőrzésnek vége. Hazafelé már élénk a forgalom. Az ördögi kör azonban ezzel nem ért véget, hisz nemsokára kezdődik az almaszüret. Tóth Katalin
