Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-17 / 125. szám
Kényszerpályán a lankönykiadó Csenger térségében a Romániába vezető úton a Szamos-híd egyik oldala útépítés miatt le van zárva. A forgalmat jelzőlámpák szabályozzák Fotó: Zefi Magyar társadalom nagyon beteg A FOGKEFE KURIÓZUM Munkanélküliség más szemmel A közelmúltban Kanadában volt tanulmányúton a Munkaügyi Minisztérium szervezésében Gönczi András, a megyei munkaügyi központ osztály- vezetője, Marik Sándorné, a megyei munkaügyi tanács képviselője, és Várkonyi István, a nyíregyházi átképzőközpont igazgatója. Várkonyi Istvánt a kéthetes út szakmai tapasztalatairól kérdeztem... — Először jártam Amerikában — kezdi a beszélgetést. A napokban tértünk haza. Egyelőre az időeltolódás okozza a legnagyobb problémát, nehéz megszokni a kilenc órás eltérést. Az élmények feldolgozása hetekig tart. — Milyen szakmai programon vettek részt? — Fő feladatunk a mobil átképzési rendszer tanulmányozása volt, de bepillanthattunk az oktatási rendszerbe is. Ami nagyon meglepett: Kanadában ismeretlen fogalom a munkanélküliség. Erre vonatkozó kérdéseinket nem értették. Atlantában két olyan előadáson vettünk részt, amelyet kizárólag részünkre szerveztek. Megtudtuk, mit tesznek annak érdekében, hogy a munkaadók minél több munkást alkalmazzanak. — Ott milyen eredménnyel működik a mobil átképzési rendszer? — Az emberek érdekeltek abban, hogy minél több szakmát sajátítsanak el, mert minél több ismeretet szerez valaki, annál kelendőbb a munkaerőpiacon. Rendkívül népszerűek a számítógépes tanfolyamok. A mobil rendszer lényege: nem gond, ha mondjuk Ottawától 50 kilométerre lévő településen számítógéphez értő szakemberekre van szükség. Nem kell bejárni Ottawába az elméleti és gyakorlati órákra, helyben biztosítják a feltételeket. Mikrobuszokat és autóbuszokat alakítanak át tanműhellyé, láttunk például autóbuszban „varrodát”. — A kinti oktatási rendszer miben különbözik a hazaitól? — Univerzálisabb, komplexebb képzésre törekszik. A colidge-okban például többféle oktatás folyik. Foglalkoznak szakképzéssel, átképzéssel, felnőttoktatással, de az itt töltött évek néhány szakon beszámítanak az egyetemi évekbe. — Milyenek az ottani fizetések? — Az anyagiakról nem szívesen beszélnek, ezt nem illik megkérdezni. Annyit sikerült megtudnunk, hogy az átlagfizetés évi hatvanezer dollár. Hogy ez mire elég? Ennek illusztálására egy példa: 18 éves korukban elköltöznek otthonról, anyagilag megpróbálnak függetlenné válni. Ha továbbtanulnak a költségeiket maguk fedezik, az egyetem mellett rendszeresen dolgoznak. Ebből a pénzből nem okoz gondot egy összkomfortos kétszobás lakás bérlése. Kétévi munkabérből kisebb lakás vásárolható. — Hasznosítják-e a tapasztaltakat? — A legnagyobb munkanélküliség megyénkben van. Hamarosan 8 átképzőközpont működik, az országban egyedül a nyíregyházi mobilrendszerű. Január elsejétől indítjuk. Másfél millió dollárt kaptunk a fejlesztésre, az anyagiak biztosítottak. Más kérdés, mire lesz igény! Itt van például a gázprogram. melynek eredményes megvalósításához sok új szakemberre lesz szükség. Nagy az érdeklődés a PLC számítógépes rendszer iránt. A beindítás nem megy simán, több gond is felmerült. Rossz a közlekedés, az embereket nehéz kimozdítani lakhelyükről, helyükbe kell vinni az oktatáshoz szükséges eszközöket. Tiszaszentmártonban a legnépszerűbb a kosárfonó tanfolyam. A bejárást azonban nem vállalják. Nekünk viszont érdekünk, hogy minél hamarabb sajátítsák el ezt a'szakmát, ezért megteremtjük a helyi oktatás feltételeit, berendezett tanműhelyt alakítunk ki. De hamarosan Erdélybe és Ukrajnába megyek felmérni a keleti piacot is. Hajdú Gabriella Mi vagyunk a legolcsóbbak A legutóbbi HVG tudósítása szerint a Nemzeti Tankönykiadó Vállalat az idén 205 milliós adózott nyereséget tudhat magáénak, a tankönyvárak mégis emelkedtek. Miért? — Az áremelés nincsen összefüggésben a nyereséggel, ugyanis már tavaly novemberben megszülettek a mostani könyvárak — magyarázza dr. Ábrahám István igazgató. — Hogy a nyereséget mégis mire használjuk fel? Azt tudni kell, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat egy részvénytársaság, aminek természetesen van egy tulajdonosa. Ez a tulajdonos nem más, mint a magyar állam, így a bevétel is az „övé”. A több mint kétszáz milliós bevétel egy része tehát az állam kasszájába folyt be, a többiből pedig a vállalat elhelyezését próbáljuk megoldani, ugyanis jelenleg „albérletben” vagyunk. — Önnek mi a véleménye arról, hogy a tankönyvek csaknem megfizethetetlenek? — Tudom, hogy a mostani gazdasági helyzet mellett nehéz a gyerekek tanulását finanszírozni, de hadd mondjak valamit: szignifikáns adatok vannak arra, hogy a világon a tankönyvekre a fizetések éves bruttó értékének az egy-másfél százalékát fizetik ki. Akárhogy is számolunk, mai könyvárak még így is sokkal olcsóbbak, mint a nemzetközi átlag. Tudom, hogy ez nem vígasztal senkit, de mi is igyekszünk csökkenteni a terheket. Az országban mintegy hatvan kiadó működik, és még mindig mi vagyunk a legolcsóbbak. Átlagban egy tankönyv nálunk 173 Ft, és egy évfolyam könyvcsomaga 2500 Ft körül mozog. Persze vannak olyan elsősök az országban, akiknek a tanévkezdés 4-5000 forintba kerül. Ez viszont már nem a mi hibánk, hiszen minden iskola maga dönti el, hogy milyen könyvekből tanít. Ha pedig történetesen ezek nem a mi kiadónktól érkeztek... Persze a mi kiadásaink is magasak, ugyanis a kivitelezés és a terjesztés szintén drága. Ilyen költségek mellett nem is olyan nagy a nyereségünk. Még valamit a könyvárakkal kapcsolatban: az állam 880 Ft-ot szán egy főre tanszersegély gyanánt. Tavasszal ebből már fejenként 670 Ft-ot kiküldtek az iskolába, a többit pedig szeptembertől postázzák. Tisztában vagyok vele, hogy nem mondtam szívet melengető dolgokat, de higgyék el, mi is azon vagyunk, hogy megkönnyítsük a gyerekek és szülők dolgát, még ha ez nem is látszik. ___________________Dajka Viktória UJ KELET IN V MEGYÉNK ÉLETÉBŐL ii — 1994. augusztus 17., szerda Nehéz elviselnünk ezt a nagy meleget nekünk, egészséges embereknek is, hát még a betegeknek! Ebben a szörnyű hőségben is telítve vannak a megyei kórház belgyógyászatának ágyai. —Hány beteg jut egy orvosra ilyenkor, a nyári időszakban? - kérdeztük Lukács Lászlóné osztályvezető főnővért. — Az osztályvezető főorvossal együtt 15 orvos áll a betegek rendelkezésére, de öten sajnos csak félállásúak. Ez azt jelenti, hogy fél állásuk van a kórházban és fél a Rolike művese állomáson, ezért két hónapot itt, kettőt pedig ott töltenek. Átlag 12-14 beteg jut egy orvosra, ami nyári viszonylatban a szabadságolások miatt több. — Hány ágy áll a betegek rendelkezésére? — 84 ágyas osztályunkon mindig teltházzal dolgoznak, időnként pótágyakat is kell beraknunk. Az idén nagyobb a betegforgalmunk, mint az elmúlt években, de ez nem a nagy meleg miatt van, hanem egyszerűen beteg a társadalom. Nagyon beteg. — Hány ápolónő nyújt segítséget a betegek gyógyulásában? — Húsz álláshelyből tizenhat van betöltve, ők tizenkét órás műszakban dolgoznak, reggel 7-től este 7-ig. Itt is több beteg jut egy nővérre nyáron a szabadságolások miatt. Nappal három szakképzett és egy segédápolónő, míg éjszaka két nővér van szolgálatban. Az intenzív részlegen 15 nővér dolgozik, hozzájuk tartozik 10 intenzív és 10 szubinten- zív ágy. Itt 3-3 nővér van szolgálatban éjszaka és nappal. Az osztályon az orvosok és a nővérek mellett nagy segítséget nyújt két műtőssegéd és hét takarítónő. Az osztályon a nővérek többnyire középkorúak, kevés a fiatal. Tamás Lajos- né 1975 óta dolgozik az egészségügyben. — Igen, lassan 20 éve, de csak hat éve vagyok a belgyógyászaton — mondja —. Sok helyen próbálkoztam érettségi után. Lett volna más lehetőség is, de én ezt szeretem. Nagykállóban végeztem a Korányiban, majd munka mellett végeztem el az általános ápolónői iskolát. —Hogyan viszonyul az éjszakai műszakhoz? — Három gyermek mellett ez nem könnyű, de nagyon sok segítséget nyújt ilyenkor a férjem. — A betegek közül mennyi jut önre? — A nyári szabadságok és a 4 üres állás miatt most naponta kb. 20-22 beteggel foglalkozom. —Hogy fiezetik ezt meg? — 88-ban, amikor az osztályra kerültem. 5400 forint volt a fizetésem, majd ez fokozatosan emelkedett, és a közalkalmazotti törvény bevezetése előtt 14.200 forintot kaptam bruttóban. Ma tizenhétezret viszek haza, sajnos,észre sem veszem, mert mindennek az ára megemelkedett. — Gondolom, várják a négy új nővért, ez az önök válláról is sok terhet venne le. — Igen, nagyon várjuk őket. Azt tapasztalom, hogy sokan szívesebben vannak munkanélküli segélyen, semhogy vállalják a több műszakot, az alacsony fizetést. Úgy tudom, sokan jelentkeznek, de a kevés pénz hallatán meghátrálnak. Fodor Matild nővér már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, pihenhetne, de mégsem tud elszakadni a kórháztól, a betegektől. — Mióta dolgozik az osztályon? — 36 éve ápolom a betegeket, kezdettől fogva a belgyógyászaton. Amíg szellemileg és fizikailag bírom, addig a betegek közt a helyem. Itt érzem jól magam. A nyolcórás munkaidő nem elég. gyakran este 6-ig itt vagyok. — Milyenek a betegek? Türelmesek? Nyűgösek?-* —Ha egy kicsit nyafogósabbak, akkor arra gondolok, milyen lenne, ha az én anyám és az én apám feküdne itt. Sokan „visszajárnak”. Néha úgy tűnik, jobban érzik magukat itt, mint otthon. Már-már jobban ismernek bennünket, mint a családtagjaikat. — És az új betegek? — Ok nagyon különbözőek. Egyesek még soha nem láttak hőmérőt, és nem tudják, mi az a vizelet. A fogkefe kimondottan kuriózum. Évente egyszer, esetleg kétszer találkozunk „fogkefés beteggel” , s ezt rögtön meg is jegyezzük. A kultúrálatlan emberek itt sem sokat adnak a higiéniára. Nem kell ahhoz gazdagnak lenni, hogy az elemi tisztálkodásokat el tudják végezni. Egyesek még azon is csodálkoznak, hogy a kórházban fürödni is lehet. Néhányan olyan tájékozatlanok, hogy a háziorvost sem ismerik. — Akkor sem változnak meg, amikor itt megszokják a jólétet? — A betegek otthon is gondozásra szorulnak, de akkor már nem foglalkoznak velük. Éppen ezért hamarosan visszakerülnek hozzánk, pedig otthon is meg lehetne oldani a problémáikat. Itt újra megkapják a megfelelő gyógyszereket, újra rendbejönnek, hazakerülnek, és hamarosan újra itt kötnek ki. Szeretetet kapnak tőlünk, ezért szeretnek is itt lenni. —Látogatja valaki ezeket a betegeket? — Igen, nagyon sok látogató érkezik hozzájuk, gyakran a fél falu is itt van, de sajnos nem a beteggel foglalkoznak, hanem egymással beszélgetnek. Ők az „illemlátogatók”. Elemózsiával megrakott táskákkal jönnek, pedig tudják, hogy a beteg diétára szorul. A belgyógyászat intenzív osztályán főleg infarktusos és ritmuszavaros betegek fekszenek. — Mennyire telített a 20 ágy? — kérdeztem Fedor Sándorné nővért. — Majdnem mindig tele vagyunk. Megoszlanak a betegek köztünk és a Sóstói úti kórház között. A súlyos életveszélyesek kerülnek ide, mert itt azonnal, szakszerűen el tudják látni őket. A visszajáró betegek közül Kati néni már ötödször fekszik az osztályon, ritmuszavara csak itt hozható rendbe. — Elégedett-e Kati néni a kórházi ellátással? — Igen, tökéletesem meg vagyok elégedve. Nagyon jól főznek, finomak az ételek, jó a koszt. Az ápolónők nagyon udvariasak, szolgálatkészek és kedvesek, nemcsak velem, hanem a többi beteggel is. Mindent megtesznek a gyógyulás érdekében. Minya Balázs bácsi is több, mint egy hete fekszik a belgyógyászaton. — Mi a véleménye az ellátásról? — Elégedett vagyok mindennel. A kezelőorvosok és az ápolónők mindent megtesznek értünk. Nagyon kedvesek és rendesek, megetetik a betegeket, akik nem tudnak maguktól enni. A takarítók lelki- ismeretesen végzik a munkájukat, nagyon nagy a tisztaság, naponta 3-szor 4-szer is felmosnak. Mindennap tiszta ágyneműt kapunk, aki nem tud mosdani, azt megmosdatják. Ha bármi rosszat mondanánk a kórházról, hazudnánk. F. Zsuzsa
