Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-30 / 110. szám
UJ KELET MAGAZIN 1994. július 30., szombat 7 Hamis Ka ttariacló A Szigeti Ferenc kezében lévő kis ventilátor — amelyet mindig magánál tart - szinte jelképe lehetne annak az erőteljes küzdelemnek, amelyet a kazettahamisítók ellen folytat a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége. A MAHASZ főtitkárával, aki a VI. országos tokaji Rock Gyermekei tábor szakmai vezetője is, a felnövő rockgenerációról, és a magyar kazetták hamisítóiról beszélgettünk.- Annak idején a Karthágó együttessel sokat jártunk errefelé koncertezni, s az egyik állomásunk mindig Bodrogkeresz- túr volt, ahol Májer József basznom vezette a kultúrházat. Hét évvel ezelőtt teljesen véletlenül találkoztunk össze Budapesten, és egy sör mellett beszélgetve elhatároztuk, hogy csinálunk valamit. Ő Tokajban volt kultúrház-igazgató, szétnéztünk ott, és egy rocktáborra gondoltunk. A helyi középiskolának remek termei voltak, ahol jól lehet próbálni.- Mintha egy kicsit háttérbe szorult volna akkor a rockzene...- Nem, én ezt nem érzem így. Ez mindig hullámzott. Tény, hogy a diszkó is népszerű. Kétségtelen, hogy vannak „völgyek” is, s ha ezt nézzük, akkor ilyen volt a múlt hétvégi nyíregyházi koncert is, ahol döbbenetesen kevesen voltak. A fiatalok még a jónevű bandákra sem jöttek el. Én ehhez képest pozitívnak ítélem azt, hogy itt, Tokajban évről-évre, esténként 1200-1500 ember jön el a környék négyöt megyéjéből, Budapestről és főleg a Nyírségből. Nincsen a műfajnak iskolája, ez a tábor pedig sokat segít.- Régen másképpen volt?- Óriási problémákat látok! Manapság, ha valaki elkezd gitározni, és tud 3-4 akkordot, akkor csinál egy zenekart, és írnak 4-5 borzalmas számot. Az én időmben — bár én nem tartozom a Zorán , Illés és Omega nevével fémjelzett „nagy generációba”. pár évvel fiatalabbként az ő számaikat tanultam meg én is — szóval abban az időben ők is és mi is az angol számokat koppintottuk, mivel nem volt még saját repertoárunk. Én emlékszem arra, hogy napokon keresztül ültem a magnóm előtt, és úgy tanultam meg egy-egy Beatles-, Rolling Stones- és Deep Purple-számot. Hang- ról-hangra „szedtem le” gitáros példaképem, Eric Clapton figuráit is, és ha nem úgy szólt, mint kellett volna, mert máshol fogtam le a hangot, akkor visszapörgetve a magnót addig vacakoltam vele, míg jól nem ment. Utána összeállt a zenekar, és addig próbáltunk, amíg ugyanúgy nem szóltunk, mint az adott zenekar. Most hiányoznak azok az évek, amikor a zenekarok nyugati társaik másolásából tanultak. Ezt a koppintást nem kell rossz értelemben felfogni, hiszen ez ugyanolyan szakma, mint az autószerelés vagy az asztalosság, hiszen az autószerelő is abból tanul, hogy nézi, mit és hogyan csinál a mester. Hogyan rak össze egy Moszkvicsot vagy egy Mercedest, és később megpróbálja ő is. A mi szakmánkban is meg kell figyelni, hogy ki hogyan hangszerel, épít, és ha az ember mindent látott és mindent tud, akkor azt el lehet felejteni, és ekkor kell a saját számokat megírni. A mai rockgeneráció sok esetben még azt sem tudja, hogyan épít egy zenekar: pedig van egy wampt (bevezetés), egy bridge (változat) es van egy verze (refrén) is. de azt sem tudják, hogy mit kell közöttük csinálni és hogy hogyan kell a refrénnek felépülnie. Ezen felül a legfontosabb az, hogy kell egy dal, egy olyan dal, amit el lehet fütyülni az utcán, vagy akár a WC-n ülve is. Ha ez megvan, akkor azt meg lehet hangszerelni popra, reggiere, vagy rockzenére is. Nézd meg a Beatlest, amelyet ezerszer újradolgoztak, és a dal mindig dal maradt. A mai zenészek sokszor azt hiszik, hogy van egy jó basszus, egy jó dob, és ezek után írnak hozzá valamit. így születnek a „nóták”, s ez nagy baj.- Tegyük fel, hogy minden jóI megy. A herobbanáshoz pénz kell. ami egy kazettából tenne ugyan, de ugyanakkor vagy előbb - a piacon vannak a kalózkazetták is. Annál inkább hozzád intézett kérdés ez, mivel te vagy a MAHASZ, azaz a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének a főtitkára is.- Minden költséget a kiadók vállalnak, hiszen ők fizetik a szerzői jogdíjat és a reklámot is, de a kalózok kiveszik a zsebükből a hasznot, a negyedáron kínált kazettáikkal. Meg kell mondanom, hogy az elmúlt két évben a MAHASZ sokat tett ellenük, még a parlamentben is lobbiztunk ebben az ügyben. Van már törvény is, amely 3-5 év börtönnel bünteti a hamisítást. Ennek hatására a magyar kazettahamisítás 70 százalékkal lecsökkent, de a piacon maradtak a külföldi, elsősorban román és lengyel hamisítók, s ők adják el a magyar előadók másolt kazettáit is.- Ellenük lett kitalálva az az első MA- HASZ-os zárjegy, amelyet hamar hamisítani kezdtek.- Az első zárjegyet 3 hónap elteltével már hamisították, s akkor altunk át a hologramos, zsiráfos, címkére. Zsiráfos hamisítványra eddig még nem bukkantunk.- Egy szakértő azt nyilatkozta, hogy a hologramos címkét már nem lehet hamisítani. Szerintem megtévesztően hasonlót lehet produkálni, tehát a nyilatkozó akár tévedhetett is.- Nyilván tévedett, hiszen százszázalékos védelem nincsen. Mindent meg lehet csinálni, ez csupán idő kérdése. Hologramot hamisítani nehéz, így drága is, ám biztos, hogy előbb-utóbb hamisítványokkal is találkozni majd. Nem is ez a baj! A piacon vannak olyan árusok, akikhez odamegy a vevő és azt kérdi: - Van-e Sing-Sing kazettája? - Hogyne! - válaszol az árus, - hatszázötvenért. - Hűha, jó-jó, de ez egy kicsit drága! - Hát nézze, - vakarja meg a fejét az árus -, tudok esetleg 200-ért is, de nincsen címke rajta. - Hm... na jól van, adja ide akkor azt. - mondja végül a vevő. A probléma tehát az, ami a pult alatt van. Igaz, hogy rosszul szól, és még a magnót is tönkreteheti. Ez kell, mert ez az olcsóbb. A szűkös pénztárcák ellen pedig még a MAHASZ sem veheti fel a harcot. Kép és szöveg: Varga Attila Egy ősi város: Tunisz anziksz 4 Az ősi Karthágó-csúcs közelében található Sidi Bou Said, egy tipikus tunéziai falu, kanyargós utcákkal, fehér falu, kék ajtós és ablakos házakkal. Reggelente újabb, a hegytetőn lévő szállodánk ablakából csodálatos kilátás nyílik a tengerre. Virágzó kaktuszligetre és a tengerre nézve jól esik a nyújtózkodás. Tunisztól La Marsáig, a szomszédos kikötőig villamosított vasútvonalon jár a TGM. Sidi Bou Said- ból Tunisz külvárosi nyaralóhelyei felé haladunk. A vonat megáll Karthágóban, Salammbóban és az elnök lakhelyénél is. Átvágunk a tuniszi-tavon. majd az egymillió lakosú főváros főutcájánál, a végállomáson szállunk ki. Az Avenue Habib Bourguiba sugárúton indulunk a medina felé. Ebben a városban található az Arab Liga székhelye is. A középkori városrész szűk utcáin haladva előbb-utóbb egy labirintusban érezzük magunkat. Annyi a mecset, hogy már az sem szolgálhat támpontul. A fedett utcákban eldugott, idegenek által nem látogatott házakat látunk. Minden mesterségnek van egy utcája. Szegényes üzletek csalogatnak, majd egy gazdagabb negyedbe érkezve selyemárusok, ötvösök és bőrdíszművesek, valamint parfümárusok invitálnak üzletükbe. Türelmesek és kedvesek. Egy úr jó kilátást ígér. Tehát feljuthatunk egy háztetőre! Lelkesen követjük, ám egy idő után annyit kacskaringózunk, hogy gyanút fogunk. Később egy kisfiú ígéri ugyanazt. Neki elhisszük, mert egy szőnyegbolt függönyét húzza félre. Emeletről emeletre haladunk. Egy kicsiny lépcső mellett Mitterand francia elnök fényképét látjuk. A képen a boltbelső is látható. Ebben a boltban vagyunk. A kisfiú mutatja is az egyik urat a fényképen. Ő a bolt tulajdonosa. A háztetőre érve jobban kihúzzuk magunkat. Fényképezke- dünk. A háttérben száradó alsóneműkkel megpakolt, ligetes lapostetőket látni. Később, egy rejtett kávéházban ülve az ingem zsebéhez kaptam: — Elhagytam a diktafonomat! - kiáltottam fel. — Most, hol keressem, ebben a nagy labirintusban? Eszembe jutott, hogy a szőnyegbolt tetején vettem ki a zsebemből. — De a boltot hol keressem? - kérdeztem magamtól. Szerencsére a zsebemben volt a boltvezető névjegye, így az árusok segítségével hamar odataláltam. Odaérve, a kisfiút nem láttam sehol sem. Ez rossz jel! - morfondíroztam. Kapkodva szedtem a lépcsőket és a magnó... a magnó ott volt. Mire leérek, előkerül a kíváncsi tekintetű fiúcska is. Mosolyog. Csodálkozik, hogy elvesztettem, de örül, hogy megvan. Ez volt Afrika. Egy szelet belőle, egy csepp álom. Az útleírás pedig nem volt más, mint egy homályos emlék egy nagy élményből. Az írott sorok pedig mindebből alig képesek valamit visszaadni... Kép és szöveg: Varga Attila Kegyeleti szolgáltatás Amikor valamely közeli hozzátartozónkat elveszítjük, szomorú napokat élünk át A végtisztesség úgy kívánja, hogy a temetés az elhunyt emlékének adózva zökkenőmentesen és méltósággal zajlódjon le Ibrányban ez év július 14-től kegyeleti szolgáltatás néven indult be egy vállalkozást melynek ügyintézőjét, Márkus Miklóst kérdeztük. —Milyen szolgáltatásokkal várják a lakosságot? — Temetkezési kellékek árusításával Ezek közé tartozik a szemlédéi párna, lepedő és gyászzsebkendő Továbbá koporsót különböző méretű és anyagú változatokban Ezen kívül halottszállítást is végzünk. A Gamesz tulajdonában lévő autóval bárhonnan elhozzuk az elhunytat a temetőbe; s el is temetjük. Azokat az adminisztratív feladatokat, melyek a szállításhoz és a temetéshez kapcsolódnak, ugyancsak megcsináljuk. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy komplett ügyintézést végzünk. Ránk hárul a koporsó sírba kerüléséig minden teher Úgy érzem, színvonalasan látjuk el a teendőket A tisztánlátás érdekében el kell mondani, hogy én főállású alkalmazottja vagyok a Gamesznek, mint temetőgondnok Az én feladatköröm a sírhelyek eladása, a temető rendben tartása és a ravatalozó üzemeltetése A vállalkozás a feleségemé, aki a már említett kegytárgyak árusításával foglalkozik s jómagam másodállásban végzem a többi munkát — Mennyibe kerül egy temetés? — Az, hogy a halott a koporsóba kerüljön, legkevesebb 16 ezer forint Ehhez jön még az elföldelés és a pap beszéde Azt lehet mondani, legolcsóbban 20 ezer forint Nagyban befolyásolja a kiadásokat a koporsó ára, mely 9 ezer forinttól 110 ezerig is terjedhet — Ibrányban milyen gyakoriak a temetések? — Ebben az esztendőben 45 volt évente körülbelül száz embertől veszünk búcsút Tóth Mihály Kló kaméleont árulnak a gyerekek Sidi Bou Saidban
