Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)

1994-07-29 / 109. szám

8 1994. július 29., péntek APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan keres-kínál Otthon Ingatlanügynökség. Lakását, házát, telkét hirdesse, keresse nálunk! Cím: Nyíregyháza, Hősök tere 9. fsz. 5. (Régi irodaház) Tel.: (42) 315-856. 1,5 szobás lakásomat eladnám, vagy kis kertesre cserélném. Érd.: 18 óra után, Nyh., Vasvári P. u. 52. IV/13. Somogyi. (07180) Jármű Opel Corsa 1.2 i, valamint 450-es Moto­rola áron alul eladó. Érd.: Tel.: (06-30) 432-358. (07181) Pannónia motorból készült kerti traktor ekével, pótkocsival eladó. Érd. Tímár, Hunyadi u. 23. (07182) Diesel Robur tgk. 5 éves kifogástalan állapotban, érvényes műszakival eladó. Érd.: Tisztaberek, Fő u. 5. (07190) VW Golf II.-es, 1300 cm3, 89-es, 5 ajtós, 38 000 km-rel eladó. (Merkuros) Érd.: hétköznap 8—17 óráig, tel.: (42) 381-193, Nyírbátor, Sóhordó u. 69. (07191) Megkímélt bordó Lada 1300-as, 25 000 km-rel eladó. Érd.: Nyírmada, Ady u. 3/a. (07192) Állás Otthon végezhető munka. Válaszboríté­kért tájékoztatom. Cím: Volosinovszki Mihályné, 4440 Tiszavasvári, Kálvin u. 13. (07184) Vas- és fémesztergálási munkát, valamint bérmunkát vállalok. Ajánlatot: Nyírbátor, Kert u. 3. sz. alá kérek. (07183) Egyéb Eladó egy jó állapotú lakkozott szekrény­sor, 2 db újszerű gyermekheverő, íróasztal, dohányzóasztal, összesen 50 000 Ft-ért. Érd.: Nyh., Arany J. u. 12. III/8. 17 óra után. Gyüre Károly. (07185) Eladó egy régi típusú nagyon szép lako­zott fa szekrénysor. Érd.: tel.: 311-119, az esti órákban. (07186) Jó állapotban lévő kiságy olcsón eladó. Érd. lehet egész nap a 447-000 telefonon. (07189) Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JOLÁN Ibrány, Samueli u. 18. sz. alatti lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 29-én 17 órakor az ibrányi temető ravatalozójából református egyház szertartása szerint történik. Gyászoló család R RING R j Autókereskedés, j Nyíregyháza, Mező a 9. 1ST Nyitva: N mindennap 9 órától TeL: (42) 343-558 Tamásbokor — söröző' gémeskúttal (Harascsák Annamária felvétele) A grafológus válaszol! Ha kiváncsi önmagára, írjon kézzel egy rövid levelet címünkre. Grafológusunk válaszol Önnek a lapban! Új Kelet Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. UJ KELET r ELKESETT IDŐGÉPBEN „A táci ház gazdasági épületéből készült a műterem. Édesapám is festett, ám a debreceni Református Kollégiumba járva Csenki Imre tanár úr a kórusmuzsikára oktatta őt, s ez a vonal erősebben jelentkezett nála, így lett belőle karnagy, a táci kórus vezetője. A mai napig ebben a műteremben szeretek leginkább festeni, abban, amelyet a szüleim építettek nekem két szűkös pedagógusi Fizetségből, két tanuló gyer­mek mellett.”— így vall az indulásról és a keleti országrészhez való kötődéséről Fe­hér László, a jelenkori magyar festészet egyik legmarkánsabb és legkiemelkedőbb egyénisége. A legszorosabb valósághűség jegyében kezdett festeni, majd a választott stílus addig ismert lehetőségeit túllépve, létrehozta a lírai fotórealizmust. Újabb korszakaira már nincsen definíció. — A Képzőművészeti Főiskola a het­venes évek elején még zárt üvegketrec volt. Még a szülők sem mehettek a portán túlra. Mindenben politikai színezetet lát­tak. A mondatoknak különleges hatása is lehetett, az ember a kapun kívül találhatta magát. Akttanulmányon és csendéletfes­tésen kívül mást nemigen lehetett csinál­ni, ám létezett egy belső, gondolati vonal is. Hetvenháromtól más légkör kezdett kialakulni. A főiskola utolsó éveiben meg­mutatkozó fotórealista jelleg később ko­moly festői programmá vált. A diploma után festettem meg a „Részletek a brigád­naplóból” és az .Aluljáró I.” című festmé­nyeimet, amelyek meghatározták a pályá­mat, komoly botrányt kavartak. Szürkén és széttöredezve ábrázoltam az aluljáró lépcsőjén mozgó embereket, nagymérvű nemtetszést váltottam ki. — A valóság ábrázolása politikai mon­danivalókat „sejtetett”. Hogyan fogadták a hetvenes évek második felében készült képeit az emberek? — Mindegyik újszerű volt. A méretük is szokatlanul nagy volt, 240 x 180-as. Megdöbbentek rajtuk az emberek, mert a valóság olyan azonosításával, egy olyan szociológiai szemponttal találkoztak, amely könyörtelenül és radikálisan tükröz­te azt az életet, ami itt volt. A. képeimben próbáltam azt az abszolút jelentéktelen pil­lanatot ábrázolni, amelyben benne van az egész életünk. A legjelentéktelenebb pil­lanatokban van benne az életünk, s az 1979-ben festett .Életkép” című festmé­nyemben is ezt, egy ilyen pillanatot ábrá­zolok. Horgolt csipketerítő az asztalon, bonbonos doboz a vitrinben, az otthonkás tekintetet pedig még el is homályosítja a képzelt vaku. Annyira magyar szituáció! Az egyik főiskolai bírálóm akkor meg is jegyezte: „Ez olyan, mintha egy tanyára beállítanánk Chevrolettel”. — Természetesen a képeiből senki sem vásárol. Nehéz lehetett megélnie. — Ebből a műfajból idehaza semmit sem tudtam eladni. Ereztem, hogy nem akármilyen képek, de mégis ott sorakoz­tak a műteremben és soha, senkinek nem kellettek. Akkoriban hosszú éveken át a dobolásból éltem, az orgonaművész öcsémmel presszókban, bárokban, kocs­mákban és lakodalmakban hakniztam. mert valamiből meg kellett élnem. Zenél­tem, de nem félvállról. Tanultam, s az OSZK-nál szereztem egy D-kategóriás diplomát is. Később a budapesti Raik László utcában laktam, egy VI. emeleti mosókonyhában, amelyről még a portás sem tudta, hogy hol van. Azok a látogatók, akik feltaláltak hozzám, mindig megdöb­bentek, hogy onnan egy ember jön elő. A zsidó tárgyú képeim nagy része ott készült, abban a 21 négyzetméteres mosókony­hából kialakított padlásszobában. Aki ott megtalált, az biztosan akart valamit. Két­ségtelen. megkerestek a kollégák, a mű­vészettörténészek és a galeristák is, úgy­hogy jó pár üveg táci pálinka elfogyott. Még inkább éreztem, hogy a képeim jó képek s biztosan eljön majd az idejük, amikor felfedezik őket. Akkor már meg­született az első gyerek, s miközben a gye­rek a „képeken játszott ’, mondtam is a fe­leségemnek: „A gyerek tulajdonképpen milliókon gokartozik”. Mire ő azt vála­szolta: „Szeretném én azt látni!” — Aztán valóban, minden beigazoló­dott, s nem is akárhogyan! — Azt lehet mondani, hogy pillanatok alatt történt meg a csoda. A külföldi galé­riák és múzeumok érdeklődni kezdtek a képeim iránt. Steier professzor 1984-ben meghívott egy osztrák művésztelepre, majd 11 termes önálló kiállításra a grazi Neue Galerie-be. A kiállítás a 80-as évek művészetét ölelte fel az Anschluss ötve­nedik évfordulóján, azt hiszem nem vé­letlenül. A megnyitón óriási tömeg volt és hihetetlen csend. Akkor éreztem, hogy valami történt. Aztán egy bécsi kiállítá­son már a világ legjelentősebb művészei között szerepelhettem, s akkor már vásá­rolt tőlem képeket a Bécsi Modem Múze­um, osztrák és svájci galériák is. Minden beindult. Komoly sikereket elérve bejár­tam egész Európát. — Érdekes a képeit megvizsgálni az alkalmazott színek szerint is, hiszen min­den korszakára más és más szín jellemző. A színek önmagukban is jelentéssel bír­nak. A lét és a semmi kérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mini a belső igazságba vetett hit létezése. Később metafizikai di­menziók felé fordul, majd a szimbólumte­Vm remtés, kiemelés és elhagyás lehetőségeit keresi. Közben a színek mindig a közeget, a kép hangnemét határozzák meg. — Fekete-fehér. Az egész létezésünk egy különös, összetett, állandó mozgás, de ugyanakkor az igazság valahol állandó. A létezés viszont egy megfoghatatlan mértékben felgyorsult mozgás. És ha egy színkorongot meg­forgatunk, akkor az semleges szürkét ad. Valahol ennek a különös dinamikának akartam én hangsúlyt adni, amikor a fekete­fehér fotó színeivel festettem. Később el­kezdtem színezni, de úgy, mint az ötvenes évek fotóit, amiben benne van a kor han­gulata, azaz minden. Kritika egy bemozdult világról. Ez pedig nem elég nekünk, s ez egy különös létezési formát eredményez. Később ezeket követ­ték a színesebb életké­peim, amelyek még keményebben mutat­ták meg a dolgokat. Később megint váltot­tam, visszatértem a fekete-fehérhez, a di­aszpórához, az ösz- szetört maceszekhez. Mindennap ott van a kávé mellett, de olyan asszociációkhoz is le­hetőséget ad..., itt van a kezemben hatezer év történelme is, mert ezekbe a maceszekbe belesűrűsödött mind­az, ami magát a vallást és a kultúrát is jelenti. Asszociációk, mert le­hetnek csontok és héber betűs írásjelek is. Ez egy különös, köztes időszakom volt, amely után robbanásszerűen váltom a színeket. Mindenkori alapvető impulzus a szabadság, s ez már örökké foglalkoztat, mert amelyben éltünk 40 éven keresztül... Szóval a szabadságot nem éltük meg, csak bontogattuk és vártunk. — A nyolcvanas évek végén elérkezett ahhoz a korszakához, amelyet már nem le­het sorolni sehová sem. Besorolhatatlanul egyedi, talán majd Ön nevet ad neki!? — Én sem tudom megnevezni. Mások próbálják ezt „személyes magánmitológiai értelmezéssel”, „saját történelmi látásmód­dal”... én nem is tudom, miket alkalmaznak rá a művészettörténészek. A lényege az, hogy ez az ezredvég művészete, amely már nem az izmosok művészete, hanem a sajá­tos, egyéni utaknak az elindulása. Ez a korszakom 1988-ban kezdődött, egy különös nap után. Festettem egy képet, kicsit olyan szürreális jellegűt. Olyan furcsa érzésem volt. Éreztem, hogy ez már nem az. ami ed­dig volt, de nem is az amit akarok. Furcsa hangulatba kerülve előkaptam a sarokból egy girbe-gurba faroslemezt, s két-három óra alatt megfestettem a „Balkont” Amikor leültem elé, éreztem, hogy valami egészen más történt velem, mint amire számítottam. Egy olyan dolgot festettem, ami már kezd tetszeni, mert megközelíti azt. ami valahol titkos elképzelésem volt. — Sárga-fekete színekkel festett képek, átlátszó konturalakokkal. — Sárga és fekete. A fény és a sötétség különös viszonya és szimbolikája. Átrajzolt figurák: az időkorong, a szempillantásnyi idő, amikor átjár bennünket a fény, a táj és a levegő. Minden! Valahol jelen vagyunk, de mégsem vagyunk jelen. Számomra, az egész létezésünk egy misztikus jelhagyás. Az idő, a létezés kérdése. A térben való létezésünk, az időben való létezésünk. Mindazok a lelki dimenziók, amelyek egy különös, más síkon is mozoghatnak, nem úgy, ahogyan azt mi elképzeljük. — Fekete-sárga képeivel 1990-ben a Velencei biennálén egyedül képviselte Ma­gyarországot. Ha az addigi hímevét európai mérvűek tekintjük, akkor a biennálén ara­tott hatalmas sikerével már átlépte az „európai” mércét is. — A hivatalos megnyitó előtt már ti­zenkét televíziós társaságnak adtam inter­jút. Tény, hogy az USA-ban és Japánban is komoly méltatást kaptam. Akkor, ott már a világ neves galériái és nagy gyűjtemé­nyei is vásároltak tőlem. — Ha már beszültünk a Rajk László ut­cai mosókonyhás létről, akkor azt ellen­súlyozván azt is meg kell kérdeznem, hogy ma mennyire értékelhető egy Fehér Lász­ló festette kép? — Ha az aukciókat nézzük, legutóbb a Kempinskyben volt a Sotheby-nek egy aukciója, ahol, egy már nem az én tulaj­donomban lévő sárga-fehér korszakomból származó kisebb méretű képet félmillió forintért vásárolt meg egy amerikai üzlet­ember. — A sárga-fekete korszak közbeeső Fehér László a jelenkori magyar festészet egyik legmarkán­sabb és legkiemelkedőbb egyénisége. A hetvenes években festett képeit „nem értették”, s nem is tudott megélni belőlük, ám 1984-től kezdődően minden megváltozott állomásaiként újabb színeket villantott fel festményein. Újabb színértelmezések? — Első állomásként rózsaszínű, majd könnyebb mondanivalójú ezüst képeket festettem. Ezt tágítva, jött a monochrom korszak szürke-fekete képanyag, majd visszatértem a sárga-fékete képekhez. — Színek váltakozása, majd visszaté­rés. Mindez 1989—90—91-ben történt. Lehet, hogy rossz a meglátásom, de vala­mi tétova vibrálást érzek. Mi volt a szín­váltások oka. talán a felgyorsult folyama­tok? — Igen, valóban! Hiszen olyan volt az 1989-es év, mintha egy időgépben ültem volna. Két év alatt annyi minden történt és úgy zajlott le. mintha az egész világ felgyorsult volna, az időgéppel pedig pil­lanatok alatt léptünk át évtizedeket, új korszakot nyitva. Negyven éven át el sem hittük volna. Az egymásra halmozódó je­lentéktelen pillanatokban pedig mindig ott van az ember. Az a hétköznapi ember, akt a tócsák neonfényében látja meg önmagát, az az ember, aki az erdő sűrűjében érzi a szellőnek azt a leheletét és azt a fuvallatát, ami végigsimítja a bőrét. Érzi, hogy sza­bad! Ebbe a hitvallásba minden belefér. A zuhanó fény, ami megsokszorozza a végtelent, az eldobott csokoládépapír, a metrólejáratnál agyontaposott csikkek hal­maza, ólmozott levegő, amely naponta mérgezi a tüdőnket, ám ugyanígy belefér ebben a Szabadság-hegy tetején lévő különös, jobb levegőt árasztó szép város­kép is. Minden belefér, ami az ember éle­tet alkotja, ami meghatározza a létezésün­ket. Mindennek az alfája és ómegája az a fajta hit, ami úgy érzem számomra Istentől ered, akinek köszönhetem a létezésemet s azt, hogy ezt az egész világot ami bennem volt, kibonthattam. Most a fényproblémát festem. Mert, ha a fény betör az életünkbe, éltethet és pusztíthat is. A fény szabadság is, s mindazt átértelmezve, vajon mennyire tudunk ezzel élni. s mennyire tudjuk tole­rálni a más nézeteket? Viszonulás egy új, szabad szférában. Különös időszak volt az elmúlt három év. mert itt, ezen a ponton totálisan el lehet csúszni, de ugyanakkor tovább is lehet élni. A fény viszonya a ké­peken ezt a problémát járja körül, mert szabadság nélkül képtelenség létezni. Ezek a gondolatok, ez a világ jó pár képet rejt magába»., ■ * ' 4 * " ' Varga Attila j

Next

/
Thumbnails
Contents