Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-23 / 78. szám
6 1994. június 23., csütörtök PROGRAMOK UJ KELET mosoly nélkül PROGRAMAJÁNLAT Nyíregyházi moziműsor Húsz év Zürich — Húsz esztendő mosoly nélkül? — A The Wall Street Journal jellemezte így a labdarúgó-vb nyitánya alkalmából azt az embert, akinek a FIFA elnökeként a legnagyobb befolyása van a futball világában. Mint ismeretes, a 78 esztendős brazil Joao Havelange-ot közvetlenül a vb előtt újabb hat évre megválasztották erre a posztra, mert a nemzetközi sportvilágban úgy vélik, hogy tevékenysége hatalmasan megemelte a sportág presztízsét. Hogy ebben mi az igazság, s mi a túlzás, azt csak a szakemberek tudhatják, tény az, hogy az idős sportdiktátor hatalma és tekintélye töretlennek látszik, különösen most, amikor az amerikaiak csatlakoztak a futballrajongók nemzetközi táborához és a sportág fizető közönségéhez. A mostani vb, mint Minszk — „Merényletet kíséreltek meg csütörtökön éjszaka a legfiatalabb fehérorosz elnökjelölt ellen.” —■ jelentették Minszkből a hírügynökségek, de a szenzáció mindössze egy napig tartott. Vasárnapra kiderült, hogy Alekszandr Lukasenko szovhozigazgatót, aki a hat elnökjelölt egyike, senki sem bántotta. Minden jel arra mutat, hogy Lukasenko álmerényletet hajtott végre — önmaga ellen. Ha többet nem is, annyit elért ezzel, hogy a világtérképen még ma is alig szereplő Fehéroroszország a csütörtöki választások előtt végre szerepelhetett egy keveset a nemzetközi sajtóban. Jelenleg Washington — Az Egyesült Államokban újabb választási kampány kezdődött: novemberben szenátorokat, illetve képviselőket választanak, s egy ötvenéves, még mindig jóképű és katonás tartású szenátorjelölt máris az érdeklődés középpontjába manőverezte magát. A tengerészgyalogság ezredese volt, Reagan elnök érdekében ártatlan szemekkel hazudozott a Kongresszusnak, mégsem tartják esélytelennek őt. A különös figura, akiről szó van, Olivér North, az amerikai jobboldal körében egyszerűen csak Ollie, aki még a június 4-én esedékes jelölés előtt (ekkor állít hivatalos szenátorjelölteket a Republikánus Párt Virginiában) milliókat gyűjtött össze KOS (III. 21—-IV. 20.) Rosszkedvűen ébred, és előérzetei most sem csalják meg: hivatásában újabb megpróbáltatások várhatnak Önre. BIKA (IV. 21—V. 20.) Változtatnia kell, ha újabb ajánlatot kap, alaposan nézzen körül, mielőtt döntés születne. Alig tudja felfogni jelentőségét, ami történik. IKREK (V. 21—VI. 21.) A bizonytalanságra utaló jelek sokasodnak. Ilyenkor minden azon múlik, hogyan tudja összeszedni akaraterejét, mellyel befolyásolhatja az eseményeket. RAK (VI. 22—VII. 22.) Ha nagy dolgok nem történnek, hajoljon közelebb a kicsikhez. Az okos szemlélődésből nagy baj eleddig még nem származott. ismeretes 300 millió dollárral dagasztja meg a FIFA amúgy sem üres kasszáját, s a pénzügyi sikernek kétségkívül oroszlán- része van a mindig mosolytalan Havelange karrierjében. Maga az ősz futballvezér saját fontosságának tökéletes tudatában cselekszik és nyilatkozik. „Amikor 1974-ben megjöttem, a futball még semmi nem volt... Ma gazdasági erő birtokában vagyunk” — mondta zürichi főhadiszállásán egy amerikai újságírónak a napokban. Bírálói viszont, akik ha nincsenek is többségben, de állandóan szaporodnak, éppen azzal vádolják az arrogáns brazilt, hogy mind a sportban, mind a magánéletben túlságosan anyagias szempontok vezérlik. Erre utaltak azok a közelmúltbeli sajtójelentések is, amelyek szerint Havelange illegális bevételekhez jutott egy engedély nélküli brazil az 56 esztendős és konzervatív politikus hírében álló Mecseszlav Grib nyugalmazott rendőrtábornok vezeti ezt a méltatlanul mellőzött országot, melynek persze ugyanaz a fő politikai problémája, ami Oroszország más szomszédainak: mennyire tudja függetleníteni magát Moszkvától, illetve a még közelebb lévő új hatalmi központtól — Kijevtől. A választások tétje pedig azért óriási, mert ha a jelenlegi vezetésen múlik, akkor nem nagyon... Vjacseszlav Kebics miniszterelnök lényegében a szovjet típusú gazdaság visszaállítása, az orosz—ukrán—belorusz pénzügyi és gazdasági unió mellett van, melyről tavaly kampányára. Ollie rajongás tárgya a konzervatív amerikaiak körében, mert hazudott ugyan, de hazugságaival annak idején ő mentette meg Reagan elnököt attól, hogy felelnie kelljen az úgynevezett Iran- gate-ügyben elkövetett csalásokért. Népszerűségének másik titka az, hogy fáradhatatlanul járja az országot. Egyetlen év alatt 800 előadást tartott Amerika-szerte, s veri az antiliberális tamtamot, dicsőíti a családot, a hagyományhűséget, a vallási kötelmeket, s mindenek előtt — önmagát. Bibliai idézetekből sosem fogy ki, s noha nemcsak kongresszusi hazugságai vallanak finoman szólva komplikált jellemre, hanem az a tény is, hogy Ollienak fiatal korában is voltak összeütközései a törvénnyel, s ezek miatt ült is egy kicsit, a kisvárosi Amerika mégiscsak benne látja OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Szerelmes szavak és puha csókok. Ez kell ma Önnek. Andalgás a fák alatt, kéz a kézben a nagy „Ő”-vel. Csodálatos nap. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Az Önre bízott feladatokat tökéletesen oldotta meg, a csábításokat meg sem hallotta. Pedig nem ártana néha lazítania. Vegye ezt fontolója. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Buzog Önben a munkakedv. De azért szabadságra, ugye, Ön is el akar menni? Végtelen energiával végzi feladatát, segít ahol tud. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) Néha valóságos csodákra képes. Mindenkit elbűvöl egy pillanat alatt, s ez a legszürkébb hétköznapot is rózsaszínné varázsolja. lottójátékból. Ez a vád egyébként nem nyert bizonyítást, s az alkatilag még mindig robusztus, volt vízipólós Havelange, aki fizetést nem kap ugyan, de FIFA-el- nökként utazási és egyéb költségeire évi 730 ezer dollárt használ fel kétségkívül ereje teljében vezényli át a világ futball- sportját a „nagy pénz — nagy foci” korszakba. „Számomra a FIFA olyan, mintha egy nagy iparág élén állnék” — mondja Havelange. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ez az iparág nemcsak a FIFA-ra termel, hanem a tagországokra is. Különösen, ha eljutnak a világbajnokság döntőjéig. A legutóbbi, római vb-n résztvevő csapatok mindegyike közel félmillió dollárt vihetett haza a bevételből. júliusban már megállapodást is aláírtak Moszkvában. A „rubelövezetről” kötött szeptemberi megállapodással egyetemben a közös gazdasági térséghez való csatlakozás biztosítani látszik, hogy Fehéroroszország egyelőre az marad, ami sok évtizeden át volt: Belorusszia. Kebics persze, most indul az elnökjelöltségért, míg az elkötelezett reformerek közül legfeljebb ViktorGoncsarjátszhat szerepet a csütörtöki szavazáson. Annak valószínűsége azonban, hogy Fehéroroszország elnyeri helyét a világtérképen, egyelőre csekély. Ha csak „rá nem lőnek” az elnökjelöltek egyikére. utolsó reményét egy konzervatív erkölcsiség visszamentésére. A szenátusba való bevonulás Ollie szerint Isten akarata, nem az övé. Ha rajta múlna, mondja, inkább maradt volna főtisztnek a haditengerészetnél. Ahhoz persze, hogy Isten akarata beteljesedjék, Ollienak meg kell kapnia a jelölést pártjától és meg kell nyernie a novemberi választásokat a demokrata párti Robb szenátorraj szemben. Robb egyelőre vezet á népszerűségi versenyben, de egyáltalán nem biztos, hogy bírja majd pénzzel. Ollie a támogatások begyűjtésének nagymestere, 6 milliót gyűjtött még mielőtt a kampány igazán beindult volna, s tavalyi előadásaival is legalább másfél millió dollárt keresett. NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Már megint egy utazás jár a fejében, amire egyelőre nincs pénze. Érdeklődjön, tudakozódjon, talán eljuthat álmai országába. BAK (XII. 23—1.20.) Jó gyógymódot találtak bajára. A figyelmeztetés beigazolódott, Ön sincs vasból. Legyen kellőképp körültekintő és óvatos. VÍZÖNTŐ (I. 21—11.19.) Ma megint csak kamaszos hangulatban van, és elhiszi, hogy a világ megváltható. Keresse meg azt az embert, aki elnézi ezt Önnek. HALAK (II. 20—III. 20.) Vigyázat, újabb szerelem a láthatáron. Az újabb kaland nemcsak szépségeket, de egy régi csalódás megismétlődését is magában rejtheti. Krúdy mozi 23-án és 24-én Elbaltázott nászéjszaka (Hús vér szereplőkkel) Béke mozi 23-án és 24-én Csekkben a tenger Montázs (Art) mozi Az előadások minden nap 18 és 20 órától kezdődnek. 23-án és 24-én Sonka, sonka Kabalás autósmozi 23- án Haláli fegyver 24- én Pelikán ügyirat Városi Művelődési Központ 23- án 17.00 FotóklUb 18.00 AD and D klub a fantasztikus szerepjátszó játékok kedvelőinek 14.00—18.00-ig Nyugdíjas klub 14.00 Klasszikus balett tanfolyam 18.00 a SANT MAT közösség összejövetele 24- én 16.00 Koch Sándor ásványgyűjtő kör 18.00 és 19.00 Aerobic VMK Fotógaléria Síró Lajos, Nagy Tamás és Soltész István fotókiállítása, melyet július 4-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Kossuth 4.30-8.10 Reggeli Krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvény- könyv. 8.40-10.59 Napközben 11.00 Hírek. 11.05 Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből. 11.25 A Szabó család 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió 13.00 Hírek. 13.05 Gyermekszemmel. 13.15 Zenetükörben. 13.30 Tanúim lesztek. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Barokk Róbert 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Opera napló. 17.00 Hírek. 17.05 Ezredforduló. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeállította: Panek Zoltán. 20.00 Hírek. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Névjegy. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek. URH: 6.30—8.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55—9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. Petőfi 4.32 Hajnali kalendárium. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportregei. 8.00 Hírek. 8.10 Dallamkoktél. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Produkciós portré. 12.00 Válogatás magyarnóta lemezekről. 13.00 Hírpercek. 13.10 A Zsebrádiószínház bemutatója. A tó. 13.23 Kvízpróba. 14.00 A népeket összefűző szép szalag. 15.00 Hírek. 15.03 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírek. 17.05 Gor- diusz. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.10 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.30 Táncházban. 20.00 Szórakoztató biblia. 20.30 Két mérkőzés között a labdarúgó VB-n. 21.00 Hírpercek. 21.10 Daráló 21.40 80 perc alatt a Föld körül. 23.00 Hírek. Bartók 6.00—8.59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.04 Rádiószínház. Halál és tangó. 1—2. rész. 11.15 Rimsz- kij-Korszakov: Mozart és Salieri. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 14.00 Hírek. 14.20 A weydoni asszonyvásár. (2.) 15.15 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 így láttam Kodályt. 17.00 Giulietta Msina. 17.30 Túl az Óperencián. 18.00 Hírek. 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.05 Magyar képek. 19.45 Schleswig-Holstein-i Zenei Fesztivál 1993. 21.50 Weelkes: Erzsébet szvit. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Katedra. 22.50 Napjaink zenéje. Ifjúsági centrum 23-án 17.00—19.00-ig Edda klub Jósavárosi Művelődési Ház 7.45—16.30 óra között tervezett programok: videóvetítés, erdei kirándulás, strandolás, társasjátékok, manuális foglalkozások (gyöngyfűzés, bábkészítés stb...), múzeumlátogatás, játékos vetélkedők „főzd meg az ebéded”,... részvételi díj: 300.— Ft/fő/nap. A programok augusztus 19-ig látogathatók. Városi Galéria Művészeti Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti tagozata végzős növendékeinek kiállítása, június 26-ig. 18. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása, augusztus 31-ig. Bujtosi Szabadidő Csarnok SZABADIDŐS PROGRAMOK AEROBIC hétfőn és pénteken: 16.00—17.00 és 18.00 órától kedd, szerda, csütörtök: 17.00 és 18.00 órától vasárnap: 17.00 órától KONDICIONÁLÓ TEREM hétfő—péntek: 9.00—21.00 szombat: 9.00—19.00 vasárnap: 15.00—19.00 TV 1 6.05 Falutévé - KERT-ÉSZ, ipartippel. 6.25 Határtól határig. 6.35 Üzlet. 6.45 Híradó. 7.00—9.00 Nap-kelte. 9.00— 12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv- filmsorozat, 250/149.10.30 Regina révbe ér. Német tévéfilmsorozat, X/10. rész: Repülj kismadaram (ism:) 11.30 Játék. 12.00 Hírek.12.10 Bobobók. Spanyol rajzfilmsorozat. 13.02 Egy lyukas dollár. Olasz film (ism.) 15.10 Falutévé - KERTÉSZ, ipartippel, (ism.) 15.30 Kirakat. 16.00 Híradó. 16.12 Kirakat folyt. 16.25 Labdarúgó VB. Összefoglaló. 16.53 Öreg- berény. Történetek vidékről, VI/2. rész: A kárpótlás (ism.) 17.28 Folyt. köv. Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat, 135/ 89. 17.57 Zodiákus. Jankovics Marcell műsora. XII/1 ■ rész. 18.30-18.55 Kapcsolj be! 18.30 Kuckó. 18.45 Zenelánc. 19.00 Fogadjunk! 19.25 Gyereksarok. 20.00 Híradó. 20.45 Szomszédok. Telefegény 187. fejezet. 21.20 Sztáro(c)k. Bryan Adams. 21.50 Panoráma. 22.50 Balaton Fesztivál 94. 00.45 BBC-Híradó. 01.05 Képújság. TV 2 15.05 Zöldpötty. 15.20 Bevezetés a művészetekbe, 31/27.15.45 Rönkszedők. Kanadai filmsorozat. XX/20. rész: Ravasz trükkök. 16.10 Gyerekeknek. 16.35 Hullámok hátán. Szörf oktatófilm-sorozat, III/ 1. 16.50 Civil kurázsi különkiadás. 17.10 Tessék hívni! 17.25 Családi csámborgó. 18.00—18.45 Nagylátószög. Benne: 18.00 Körzeti híradó. 18.13 Magyarország ma. 18.50 Paradicsom szálló. Német tévéfilmsorozat, XIII/10. rész: A paradicsom- madár. 19.45 Balaton Fesztivál 94. 20.38 Mini klip-mix. 20.55 Mindent vagy semmit! 21.30 Híradó. 21.55 Labdarúgó VB. Olaszország-Norvégia mérkőzés. 23.55 Üzlet-éjfél körül. Duna TV 14.00 Hírek 14.05 Tizenkét hónap az erdőn 14.30 ÁVRT sajtótájékoztató 15.30 Business az biznisz 16.00 Híradó 16.25 A nagy mozgulok 16.50 Az észak-amerikai homár 17.15 Világló éjszaka 18.00 Híradó 18.10 Isten hozta, őrnagy úr! 19.50 Örkény István: Meddig él egy fa 20.00 Váltó 21.00 Híradó 21.20 Egyperces novellák - Örkény István műsora 22.00 Lélegzetvisszafojtva (ism.) 22.50 Költők társaságában HBO 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei: Taz-má- nia. Amerikai rajzfilm 17.30 Abszolút kezdők. Angol zenés film 19.20 Felnőtté válni. Amerikai film 21.10 Volt egyszer egy becstelen ember. Amerikai western 23.10 Másnap reggel. Amerikai film Ollie a szenátusba megy j —n HOROSZKÓP LA* ^ —p« __£ %L « ¥ 9* A & fa ^BJrápió- és tvMŰSOROK