Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-11 / 42. szám

MEGYÉNK ÉLETÉBŐL ÚJ KELET 1994. május 11., szerda Egyben vagy külön is eladó Kié a Túré A régi szokás napjainkban sem válto­zott. Esténként megyénk településein a tehéntartó gazdák biciklin viszik a frissen fejt tejet a tejcsarnokba. A felvásárlást azonban már magánvállalkozók végzik, velük áll szerződéses kapcsolatban a Sza- bolcstej Rt. Ez utóbbi privatizációja még a mai napig nem ért véget. A tulajdonosi jogokat gyakorló Állami Vagyonügynök­ség már korábban pályázatot hirdetett a cég vagyonának 51 százalékára, melyre szakmai befektetők adhatták be aján­lataikat. Márföldi István, a Szabolcstej vezér- igazgatója elmondta, hogy nem tudják, hány pályázat érkezett az ÁVÜ-höz. Az biztos, hogy a dolgozók — konzorciumot alkotva — beadták ajánlatukat. Ezen kívül hivatalosan három jelentkező kereste meg a céget, akik a megvásárolt tenderen és in­formációs memuorandumon felül szemé­lyesen is tájékozódtak a részvénytársaság helyzetéről. lesz Rudi? Mint ismeretes, a Szabolcstejnek két üzeme van, a nyíregyházi és a mátészal­kai. Ez utóbbiban készül a piros pöttyös Túró Rudi. A cég vezetői korábban amel­lett tették le voksukat, hogy az üzemeket egyben kell tartani. Ennek ellenére előfor­dulhat olyan pályázat, amely csak az egyik egységre vonatkozik. A beadott ajánlatokat az ÁVÜ harminc nap alatt bí­rálja el, s ezután még kiderülhet, hogy egyik pályázó sem nyert. A részvénycsomag 26 százalékára a ter­melők közösen vagy egyenként is beadhat­nak ajánlatot. Részükről is megfordult érdeklődő a vállalatnál, de hogy aztán pá- lyáztak-e, arról nincs információja a vezér- igazgatónak. A vagyon fennmaradt részéről az Álla­mi Vagyonügynökség nem nyilatkozott, előfordulhat, hogy ezt a kedvezményes részvényvásárlási program keretében fog­ják értékesíteni. F. Sz. Zs. Májusi cső aranyat ár Virág van — lesz gyümölcs! Akármerre nézünk, teljes tavaszi pom­pájukban díszlenek a gyümölcsösök, az út menti fák, a parkok bokrai. Ám mielőtt dalra fakadnánk eszünkbe jut, hogy nya­kunkon a fagyosszentek. Sipos Bertalan- nét, a megyei földművelésügyi hivatal tanácsosát, kertészeti felügyelőjét kérdez­tük a kilátásokról. — Május elején még korai lenne jóslá­sokba bocsátkozni, annyi azonban máris biztos, hogy idén rövidre sikeredett a virágzás időszaka, a hideg, szeles időjárás nem kedvezett a beporzásnak. Ráadásul számolni kell még egy természetes hullás­sal is. Ezzel együtt számíthatunk a tavalyi­hoz hasonló termésre. Meghatározó a növényvédelem mennyisége és minősége is. Sajnos a falugazdászok jelzéseiből kiderült, sokaknak gondot okoz a drága szerek beszerzése, s ez döntő hatású az ültetvények állapotára. — Alma? —Tapasztalható az elöregedés, az elha­nyagoltság. Ennek ellenére még minden lehet. Megyénkben az almán kívül számot­tevő még a szilva és a meggy, kevesebb a kajszi és a dió. Igaz, ez utóbbiból szép számmal vannak új telepítések, de ezek termőre fordulásával még jónéhány évig várni kell. — Van-e számottevő változás tavalyhoz képest? — Inkább a szántóföldi zöldségek ese­tében látszik újdonság. Uborkából, papri­kából és paradicsomból ugyanis a koráb­bihoz képest nagyobb szerződéses ajánla­tok jelentek meg, valószínű, hogy a fel­dolgozóknak biztos piaca van. Ennek ser­kentő hatása lehet a termelésre; óvatosan merem mondani: e.z jó jel. (fa) Bozsó Katalin felvétele Engedélyt le cap tea le, pénzt nem Több gyereknél van remény Tavaly kapta meg az engedélyt - pénzt hozzá nem - az önkormányzattól a nyíregyházi 12. sz. bölcsőde (a Volán mellett) speciális csoport indítására. Az eddigi eredményekről, gondokról Babicz Pálné vezető beszél.- Ebbe a csoportba kilenc testi és I értelmi fogyatékos gyerek jár. A szülők f nagy örömmel fogadták a - megyében | az első ilyen - lehetőséget, hogy gyere- j kükkel betegségüknek megfelelően : foglalkoznak. Ami más a többiekhez S képest, hogy hatéves korukig járhatnak f ide.- Hogyan választották ki hozzájuk a | gondozónőket?- Teljesen önkéntes alapon vállalták. | Hárman gondozzák a csoport gyerekeit, í Ha meggondolják, visszakerülhetnek | bármely csoportba, de erre még nem került sor. Munkájukat gyógytornász és gyógypedagógus segíti, hetente két alka­lommal, sőt ütemtervet készítenek, hogy milyen testi és szellemi feladatokat gyakoroljanak a köztes időszakban. Mi­vel e célra külön támogatást nem kapunk, tiszteletdíjuk és az általuk javasolt eszkö­zök megvásárlása intézményünk költ­ségvetését terheli, pedig a két szakember főállásban történő foglalkoztatása szak­mailag indokolt lenne.- Hogyan fogadták a szülők?- Első elképzelésünk vegyes csoport létrehozása volt, de a szülők - érdekes, ■ hogy éppen az úgynevezett kvalifikál- ■ tabbak - mereven elzárkóztak. Pedig m ezek a gyerekek nem fertőző betegek, így külön csoportban, külön szobában foglalkozunk velük. Maguk a csoport- B szobák nem sokban különböznek a töb- B bitől, legfeljebb annyiban, hogy kiegé- «E szítették a mozgáskoordinációt és az f| egyensúlyérzéket fejlesztő eszközökkel, jjj A gondos foglalkozás eredménye re- ^ ményt ad több gyereknél is a normál' óvodába, vagy iskolába kerüléshez. Kovácsvölgyi Zoltán B Palaticz Lajos nagykállói nyugdíjas az árokparton gyűjti a takarmányt lovacskájának A főnököm a beosztottam... Kiszolgálni a botárát Kínos lehet, ha valaki a saját főnökének lesz a főnöke. Ez a szituáció alakult ki Nyíregyházán, a városi művelődési központban. A volt igazgató, Kenye­res Imre mandátuma a múlt év végén lejárt. Az állásra pályázatot írtak ki, de a városi közgyűlésnek nem sikerült dűlőre jutnia az utódlás kérdésében. Jelenleg Bradács Mária irányítja az in­tézményt, aki maga is pályázott az igaz­gatói székre. Tőle érdeklődtünk a pillanat­nyi helyzetről. — Április 1-jétől május 31-ig bíztak meg engem a vezetéssel. Az utóbbi időben igazgatóhelyettes voltam, most is így szignálom az iratokat. De az önkormányz­at feljogosított valamennyi vezetői jog gyakorlására. Egyébként 1977 óta állok alkalmazásban a művelődési központban illetve jogelődjénél. — Úgy hírlik. Kenyeres Imre nem vált meg az intézménytől. — így igaz. Kenyeres Imre maradt, a régi munkakörében dolgozik. A fotós, filmes, videós terület szakelőadója. — Hogyan tudnak együttműködni? — Úgy gondolom, sikerült korrekt szakmai kapcsolatot kialakítanunk egy­mással. — Az ön megbízása május 31-ig szól. Milyen folytatás várható? — Új pályázatot írt ki a városi önkor­mányzat, melynek határideje március 28-án lejárt. Egyedül én nyújtottam be pá­lyázatot a felhívásra. A humán bizottság április 20-án tárgyalta az ügyet, engem is meghívtak meghallgatásra. Május 16-án közgyűlés lesz Nyíregyházán, amelyen remélhetőleg határoznak ebben a kérdés­ben is. A döntés egyértelműen a közgyűlés kezében van. — Egy hosszú ,,interregnum" óhatat­lanul árthat az intézménynek. Milyen hát­rányokat okozott a bizonytalanság? — A legnagyobb baj, hogy kevés a nép­művelő. Velem együtt heten vagyunk, holott 10-11 szakemberre lenne szükség. A létszámcsökkenés a közelmúlt átszerve­zéseinek eredménye, bár az utóbbi két évben a fluktuáció is nagyobb volt a kívánatosnál. Túl sok feladat hárul a dol­gozókra. így nem csoda, hogy hiányos­ságok mutatkoznak a szervezésben. Job­ban ki kellene szolgálnunk azokat, akik megfordulnak nálunk, hogy máskor is szívesen jöjjenek. — Azt beszélik, hogy lassan kitehetik a megtelt táblát, mert az épület kétharmadát már bérbe adták. — Magam is hallottam ezt és nagyon megdöbbentem. Tény, hogy a fölösleges irodákat előadó-, oktatótermekké alakítot­tuk át, majd kiadtuk — például mun­kanélküliek átképzésére. Azt gondolom, senki nem vitatja, hogy a közművelődés nem rentábilis. Műsoros rendezvényeink ráfizetésesek, ezt a hiányt fedezzük a bér­leti díjakból. Tavaly 8 millió 200 ezer forint intézményi bevételt kellett produ­kálnunk, mi ezt 10 millió fölött teljesí­tettük, de ebből csak 3 és fél millió volt a rendezvények bevétele. A többit a terem­bérletek hozták. — Mennyire a városé a városi művelő­dési központ? — Még csak megbecsülni sem lehet, hogy évente mennyien fordulnak meg nálunk, hiszen nem csak belépődíjas ren­dezvényeink vannak. Talán mond valam­it, hogy egy híján 70 művelődő közösséget tartunk fenn. A nagy többséget persze csak a produktumok érdeklik. Nos, havonta 10- 15 nagyobb rendezvényre várjuk a közön­séget. Ami nagy gond, hogy ezek híre saj­nos nem jut el minden érdeklődőhöz. Szükség lenne egy felkészült menedzserre, aki amellett, hogy képes felmérni az igé­nyeket, a megfelelő propagandáról is gon­doskodik. Én ezt tartom a következő időszak egyik legfontosabb tennivaló­jának. Házi Zsuzsa Angol és német nyelvleckék Szegeden A József Attila Tudományegyetem, és Tanárképző Főiskola tanárainak felügyeletével angol és német nyelvtanfolyam indul július 10. és 20-a között A nyelvi tábor diákjait egyetemi kollégiumokban helyezik el ahol 14600 forintért a szálláson és oktatáson kívül háromszori étkezést is kap az ifjúság A tanuláson túl bőven lesznek szabadidős programok is Lehet majd sétahajózni a Tiszán, lovagolni Opusztaszeren és játékos sportvetélkedőkön részt venni Jelentkezni a Szabadidő GMK.nál SHU f~,ímii^• 6790 Tolzorólzrolztóp "ton ^

Next

/
Thumbnails
Contents