Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-11 / 42. szám

PROGRAMOK fii 1994. május 11.. szerda ÚJ KELET Afrikai harc a vízért A RUANDA! HATÁRTÓL TÍZ MÉRFÖLDRE VAN EZ A KIS TÓ, AMI EGYETLEN ALKALMATLANNÁ VÁLIK EMBERI FOGYASZTÁSRA ÉS FÉLŐ, HOGY A FRISS VÍZ FORRÁSA 250 EZER EMBERNEK, AKIK A POLGÁRHÁBORÚ TAVACSKA KISZÁRAD EGY HÓNAPON BELÜL. ELŐL MENEKÜLTEK. AMENNYIBEN SEGÍTSÉG NEM ÉRKEZIK, A VÍZ (AP-FOTÓ) Dohányháború Újabb precedens értékű per várható az amerikai „dohányháborúbari'. Egy New Jerseyben élő házaspár ugyanis a dohányzó szomszédok ellen nyújtott be keresetet, mondván, átáramló ciga­rettafüstjük zavarja a nyugalmat, s árt egészségüknek William Pentonyés fe­lesége; Valerie, akik a New Jersey ál­lambeli Doverben élnek arra panasz­kodnak hogy a füst beveszi magát a bútorokba, a ruhákba, sőt a hajba is. Az első laboratóriumi vizsgálatok nem nagy meglepetésre; ezt a hatást már ki is mutat­ták Ezért a felperesek most arra számí­tanak hogy a bíróság kötelezi a naphosz- szat otthon lévő, s szinte folyamatosan pöfékelő szomszéd Conrad- házaspárt kizárólag nappal és csakis ventilátor közelében gyújtsanak rá lakásukban. Amióta tudományosan bebizonyosodott, hogy a passzív dohányzás ért az egész­ségnek, az Egyesült Államokban rengeteg intézkedés született ezeknek az ártalmak korlátozására A nyilvános helyeken, az állami hivatalokban, a hadseregnél a dohányzást megtiltották s ezeken a helyeken az illem durva megsértésének esetleg komoly fegyel­mi vétségnek minősül a cigarettázás. Atlantic Press Kevesebb kötelező felszerelés Horgász- és sportcsónakok Saját hatáskörében engedélyezte a horgász- és sportcsónakok hajózási sza­bályzatban előírt kötelező felszere­lésének csökkentését a Közlekedési Főfelügyelet Hajózási Felügyelete Az intézkedés, mint arról a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szó­vivője az MTI-t kedden tájékoztatta, a Balatoni Szövetséggel egyetértésben történt. Mostantól a horgászcsóna­kokban nem kötelező csáklyát és mentő­gyűrűt tartani a sportcsónakok esetében pedig csak evező, továbbá — éjszakai hajózásnál — a fehér jelzőlámpa hasz­nálata a kötelező. A KHVM felhívja az összes érdekelt figyelmét arra, hogy a vonatkozó hatósági körlevél valamennyi megyei közlekedési felügyeleten, illetve a Balatoni és Dunai Vízrendészeti Rendőrkapitányságon megtalálható. (MTI) Kos (III. 21-IV. 20.) Ön a tavasz szülötte, és szereti is ezt a szép évszakot. Az elkövetkező hét során talán kedvét szegi egy vita, amelyben lényegében akaratán kívül bonyolódik. Bika (IV. 21-V. 20.) Kezdje el végre a jó ideje halogatott terve megvalósítását. A sok töprengés meg fogja hozni eredményét, sikerre számíthat. Ikrek (V.21-VI. 21.) A következő hét első napjaiban alaposan gondolja át teendőit, állítsa rangsorba, s kezd­je a legsürgetőbbel. Ne tétovázzon, mert a halogatás megbosszulja magát! Rák (VI. 22-VII. 22.) Egy kérése meghallgatásra talál, kellemes napjai következnek. Az utóbbi időben túlsá­gosan óvatos volt, nem kellett volna ennyit Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Kedves régi ismerős bukkan fel, s felhív­ja a figyelmét valamire, ami eddig rejtve ma­radt Ön előtt. Több apró bosszúság leselkedik Önre az elkövetkező héten, valószínűleg sokat fog idegeskedni. _ Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Érzelmi élete kisebb válságba jutott. Sza­kítson rá időt, hogy áttekintse érzéseit, s ne feledje: Önben is van hiba, nemcsak a part­nere vétkes! Mérleg (IX. 24-X. 23.) Bonyolult ügybe kerül, nem is nagyon érti, mire megy ki a játék. Munkahelyén ellen­érzéseket tapasztal, de ennek ne tulajdonít­son nagy jelentőséget. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Anyagi téren komoly bosszúságra számít­hat az elkövetkező napokban! Nem rendíti meg ugyan helyzetét, de meglehetősen sok idejébe és energiájába kerül, amíg rendezi. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Az Önhöz legközelebb álló személy kínos helyzetet teremt, de szerencsére csak múló bosszúságról van szó. Egészségi állapota a közeli jövőben aggodalomra adhat okot. Bak (XII. 22-1. 20.) Nyugodtabb, mint volt, de nem múlt el teljesen a közelmúltban történt eset hatása. Lassan lecsillapodik kedélye, rendeződik helyzete minden téren. Vízöntő (I. 21-11. 19.) Kellemes időszak előtt áll, tervei úgy valósulnak meg, ahogyan azt elképzelte, sze­rettei közül valaki igen nagy örömet szerez Önnek. Halak (II. 20-III. 20.) Kissé konok volt a napokban amikor egy fogas kérdés megoldásához rugalmasságára is szüksége lett volna. Ne kösse annyira az okot a lzamlin-7 morf 07 nőm \íf>7Pt inra Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 11 -én Beverly Hill-Dili (am. film) Előadás kezdete: 16,18 és 20 óra! 12-én Robotzsaru 3. (am. film) Előadás kezdete: 16 és 18 óra! 12-én Wayne világa 2. (am. vígj.) Előadás kezdete: 20 óra! Béke mozi 11 -én Beethoven 2. Előadás kezdete: 16 óra! 12-én Beverly Hill-Dili Előadás kezdete: 16 és 18 óra! I l-én Sok hűhó semmiért Előadás kezdete: 18 és 20 óra! 12-én Robotzsaru 3. (am. film) Előadás kezdete: 20 óra! Montázs (Art) mozi Az előadások minden nap 18 és 20 órától kezdődnek. I l-én Állomás 12-én Tehenek Kölyökvár 11- én 16.00 — sakk szakkör Városi Művelődési Központ 1 l-én 18.00 — Dianetika klub 12- én 18.00 A Budapest Táncművészeti Főiskola Balettintézet végzős növendékeinek műsora. Vidéki Művelődési Ház Mátészalka 12-én 19.00 — „Szavak, szerelmes szavak” a Vidám Színpad vendégjátéka. Főszerepben: Bodrogi Gyula és Vojt Ági. Tiszalök 11- én 8.00-16.00 Cipő vásár és bálás ruha vásár. 12- én 8.00-15.00 Elektronikai, ruha és cipő vásár. 16.00 termékbemutató. Tiszavasvári 12-én 9.00 bútor bemutató. Ifjúsági Centrum 1 l-én 20.00 AURÓRA. Belépődíj: 200 Ft. Városi Galéria Május 6. — május 12. Szász János fes­tőművész tárlata Május 10. —június 8-ig Óriás Hologram kiállítás (Varga Miklós holográfus magán- gyűjteményéből) Sóstói Múzeumfalu ELŐZETES!!! Május 15-én 10.00 Nyírségi lovas tenyész- szemle (a Sóstói Lovasklub rendezvénye) Május 18-án Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye céhes emlékei (műhelysor); A Sóstói Múzeumfalu építéstörténete (anarcsi lakó­ház) Móricz Zsigmond Színház 11- én 15.30 Sári bíró 19.00 Pisti a vérzivatarban Krúdy kamara 12- én 14.00 Mumus 19.00 Koldusopera Bujtosi Szabadidő Csarnok 11-én 17.30 Kölcsey-Kazincbarcika női NB Il-es bajnoki kézilabda mékőzés SZABADIDŐS PROGRAMOK AEROBIC hétfőn és pénteken: 16.00-17.00 és 18.00 órától kedd, szerda, csütörtök: 17.00 és 18.00 órától vasárnap: 17.00 órától KONDICIONÁLÓ TEREM hétfő — péntek: 9.00-21.00 szombat: 9.00— 19.00 vasárnap: 15.00— 19.00 A Chanthal Divatstúdió a csarnokban tartja manöken tanfolyamait. Érdeklődni lehet a 312-622-es telefonon. jSJpÁDIÓ- ÉSTV­jlfBgpf MŰSOROK Kossuth 4.30-8.10 Reggeli Krónika. Benne: Félóránként hírek, óránként: Krónika. Sport. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napköz­ben (élő) 11.00 Hírek. 11.05 Óvodások műsora. 11.35 Urak, úrfiak. 14. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? (élő) 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek. 13.15 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsér­jétek az Urat! 14.00 Hírek. 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 A Határok nélkül naplója. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Kapcsoljuk a stúdiót (élő) 17.00 Hírek. 17.05 Hírvidék (élő) 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeállította: Szántó Piroska. 20.00 Hírek. 20.05 Nép­zenei emlékeim. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Tér-idő. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek. URH: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű mű­sor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. Petőfi 4.32 Hajnali kalendárium. Benne: Fél­óránként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.00 Hírek. 8.10 Szórakoz­tatózene. 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták. 13.00 Hírpercek. 13.10 Derűre is derű. 13.38 A Petőfi vála­szol. 14.00 Délutáni hangulatban. 17.00 Hírek. 17.05 Délutáni csúcs. 18.00 Gör­deszka. 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. 19.10 Lemezbemutató. 20.00 Magatartás- formák. 21.00 Hírpercek. 21.10 Auf De­utsch gesagt. 21.25 Science in the News. 21.40 Dzsesszmelódiák. 22.10 Gramofon- kávéház. 23.00 Hírek. Bartók 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Az éjszaka vége. 2. rész. 11.05 Marton Éva operafelvételeiből. 11.40 Népdalkórusok, hangszerkettősök. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny dél­időben. 13.16 Zenekari muzsika. 14.00 Hírek. 14.05 En francais. 14.20 A Musza Dag negyven napja. 3. rész. 15.15 Kama­razene. 16.00 Hírek. 16.05 Magyar zene­szerzők műveiből. 17.00 Metronóm. 18.00 HírpL ÍR 04 A maovar zene évszázadai. 19.34 Raymond Touyere Purcell-műveket csembalózik. 19.45 Visz- szapillantó. 20.00 Hírek. 20.05 Kapcsoljuk a Budavári Mátyás templomot. A Buda­pesti Vonósok Vivaldi hangversenye. Kb. 21.30 Operaáriák. 22.00 Hírek. 22.05 Zenekari muzsika. 23.00 Dinnyebefőtt. Karácsony Benő novellája. TV 1 6.03 Falutévé - munkaügyi tippel, géptip­pel, növénydoktorral. 6.25 Határtól határig. 6.35 Üzlet. 6.45 Híradó. 7.00-9.00 Nap-kelte. 9.00-12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv-filmsorozat, 250/119. 10.30 Csengetett, Mylord? Angol tévé­filmsorozat. VII/4.: Találkozás a munká­sokkal (ism.) 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.07 Sorstársak. 12.22 Segítség. 12.45 Menedzsment. XIII/10. 12.58 A Magyar Televízió Archívumából. Vivát, Be- nyovszky! Tévéfilmsorozat, X1II/9. rész: A vésztörvényszék (1975, ism.) 13.49 Ki­hívás. Ausztrál tévéfilmsorozat, VI/4. 14.38 Adj esélyt! 15.08 Gazdagodj oko­san! IV/4.15.40 Falutévé - munkaügyi tip­pel, géptippel, növénydoktorral (ism.) 16.00 Híradó. 16.12 Kamasztükör. 16.32 Házipénztár. 16.45 Folyt. köv. Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat, 135/64. 17.15 Picasso-k kalandjai. 17.30 Kalendárium 1994. 18.00-18.30 Kapcsolj be! 18.00 Zöld béka. 18.25 Képhiba. 18.28 Énekelt vers. 18.35 Zsákbamacska. 19.00 Keresztény életkérdések. 19.07 Gyereksa­rok. 19.30 Híradó. 20.15 Bérzsaru. Ameri­kai film. 21.51 Mini klip-mix. 22.05 Ma­gyarok. 22.50 Salvador Dali titkos gyűj­teménye. Német dokumentumfilm. 24.00 BBC-Híradó. 00.20 Képújság. TV 2 15.45 Csízió. 15.50 Gyerekeknek. 16.40 Kapcsolj! 17.00 Korforduló. 17.30 Guban­cok - avagy csintalan nyelvcsíntan. 17.50 Privatizációs történetek. 18.00-18.45 Nagylátószög. Benne: 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Körzeti magazinok. 18.45 Medicina. 19.00 Kisfilmek a nagyvilág­ból: - Tengeri kalandozás. Angol filmso­rozat. Kalifornia. - Klasszikus formater­vezés. Angol filmsorozat. A bogárhátú VW. 20.00 A jognak asztalánál. 20.25 Tanúságtévők. 21.00 Híradó. 21.29 Min­dent vagy semmit! 22.05 Gondolkodó. 22.35 Iráni affér. Amerikai-francia-angol tévéfilm. II/2. 00.05 Üzlet - éjfél körül. n/k i n UÜÜtf Á x ír»D ÜBÜ I

Next

/
Thumbnails
Contents