Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-30 / 35. szám

új ifjúság 4 Í rásunk első részének hitelesítése céljából fölkerestünk néhány Petržalka! fiatált. Elsősorban ar­ra voltunk kíváncsiak, hogyan élnek a lakótelepen, milyennek látják közvetlen környezetüket s vajon gondolnak-e a jövőre. Gy. I.-nek, akinél legelőbb informá­lódtam, meglepően átfogó képe van a helyi viszonyokról. Amikor megtudta, hogy lakóhelye iránt érdeklődöm, meg sem várta a kérdéseket, ömlött belőle a szó: — Hogyha a llgetfalul lakótelepre In­dulsz, tömegközelkedésl kultúránk hiá­nyát tapasztalod legelőször. A menet­rendet hiába nézed, mert az csak az utasok megnyugtatására létezik. Várva várt buszod vagy már elment, vagy késni fog, vagy egyszerűen kimarad a járat, csak egy biztos: hogy a megadott időpontban nem indul; így az ember órákat veszíthet naponta. A legkelle­metlenebb 'ez a hajnali vagy a késő es­ti órákban, amikor ritkábbak a Jára­tok, s ha eleve nem készülsz bizonyos Időeltolódásra, lemaradhatsz egy vo­natról vagy nem jutsz aznap a laká­sodra. Csúcsidőben pedig a buszok em­bertelenül zsúfoltak, s az utasok egy­mást szidják, nem a közlekedési vál­lalatot. — Csoda, hogy a hidak is bírják a megterhelést. Ügy tudom, 150 ezren él­nek a lakótelepen, s most a közeli 0- roszvárra (Rusovce) még 20 ezer em­bert akarnak telepíteni, ami azt Is je­lenti, hogy a régi faluközpontnak ott ‘ is lőttek — elfoglalja helyét a panelte­lep. Sűrített, architektonika! szempont­ból megkérdőjelezhető építkezés folyik körülöttünk. Még a helybelieknek is nehéz a tájékozódás. Az emberek még­is azonnal beköltöznek az átadott laká­sokba, örülnek, hogy hozzájutnak egy­általán. Nagyrészt fiatal házasok, akik munka után jönnek, s általában ahhoz a vállalathoz "Szegődnek, amelyik la­kást tud biztosítani. — Eléggé elzárt hely ez, nincs ho­vá menni kikapcsolódni. A lakótelep nem nyújt Ismerkedési lehetőséget. A kevés fürdőhely, ami van, csak tóvá rögtönzött kavlcsgödör. A Duna egyik holtága, a Horvát-ág szennyvízcsatorna lett. A gyorsvasút építése miatt kivág­ták itt a fákat. Azt hallottam, a 20 ezer kivágott fa helyett 40 ezret ígértek, de csak 1500-at ültettek eddig. A volt Li­getfalu helyén nincs relaxációs lehető­ség, nincs zöldövezet, nincs a gyere­keknek játszóterük, műszakokban jár­nak óvodába, mert az óvoda is kevés. Az egész lakótelepnek — embertelen méretei ellenére — egyetlen bevásárló­Amorális építkezés II. Kafka és a labirintus központja sincs. Akik faluról vagy kis­városból Ideköltöznek, nem érzik ma­gukénak sem a városrészt, sem a vá­rost. A nagyvárosi életvitel példája nincs előttük, tehát gyérmekeik, az Itt felnövekvő első generáció sem kaphat ilyen példát. A lakótelep egyes részein a vandalizmus állandó jelenléte tapasz­talható. — A közelben működő Matador ne­vű gumigyár állítólag karclogén anya­gokkal szennyez. Errefelé nyugati szél- járás van; a szél a lakótelepen végig­fújja a bűzt. Biztos, hogy a légszeny- nyezés igen súlyos, mert egyes blokkok lakói emiatt anyagi kedvezményben ré­szesülnek. A szennyező anyagokat, mondhatni, „tapintatosan“ adagolják az éltető légtérbe, általában éjszaka. Kép­zeld el, hogy éjjel'fölébredsz arra, hogy büdös van. Az ablak rövid időn belül mindig megszürkol. s ha becsukod is, úgy érzed, mintha nyitva lenne. — A negatív környezett hatások o- kozta ideiglenesség-érzés nyomasztóan hat a lakókra. A város vezetőinek és az építőknek ideje volna elgondolkoz­niuk azon, hogy a ketrecekbe zsúfolt százezrek életfeltételeit hogyan tehet­nék elfogadhatőbbá. Vettem a bátorságot, s az elhangzottak után feltolakodtam a 43-as autóbuszra, hogy megközelít­sem M-ék lakását a- petržalkai F. ut­ca 5-ben. Mivel a buszra csak 13 per­cig kellett várni, és az út maga csak 24 percig tartott, alig több, mint fél óra múlva (ami a fővárosi viszonyokat Ismerve nem rossz idő] leszállhattam a célállomásnál, bizonyos C. utcában. Hogy a telefonon megbeszélt esti nyolc óra helyett mégis csak kilenckor szó­lalt meg a csengő M-ék lakásában, an­nak története a következő: A C. utcai buszmegállótól elindulva a telefonbeszélgetéskor megadott irány­ba, bizonyosság céljából megszóllítot- tam egy középkorú házaspárt. Egybe­hangzóan azt válaszolták, az F. utca nem erre van, hanem egypár megálló­val, — sajnos, nem tudják megmonda­ni, mennyivel — visszafelé. E válasz bizonytalanságot keltett bennem. A megfejthetetlen logikai elrendezésű la­kótelepi részen barangolva négy. a környéken lakó személytől kaptam u­gyanazt a választ: nem tud az F. utcá­ról, tehát nem is tudja megmondani, merre van. Közben alkonyodott, s a merev tömbóriások között sejtelmesen képlékennyé vált az árnyak elnyelte tér. Gyorsulva közelgett az óra, amikor az erre vetődő idegen időérzéke vég­képp megszűnik, a vidék beépített hold­béli tájjá változik, és különös lények vonulnak el az idegen előtt, akiknek beszédjét és mozdulatait egyre kevés­bé érti már. , Szerencsére a következő kérdezett irányt tudott mutatni, ami mégis föl- cslllantott egy kevéske reményt. Lám­pafénynél tollaslabdázó lányok, kerék- párüldözőst játszó srácok és esti bár­ból szállingózó felnőttek között sikla- dozva megleltem az F. utca páros ol­dalát — ahol 'elmagyaráztál?, Tiogy a páratlan 5-ös szám egy másik épület­sor egyik bejáratát jelzi, a következő­képpen: létezik egy gyakorlatilag név­telen út (hiszen utcanévtáblát nem ta­láltam itt), s ennek két oldalán háztöm­bök, egymásnak háttal, vagyis a bejá­ratuk nem az út felőli, hanem a túl­só oldalon van. A bejáratok fölött tün­tették föl az utcanevet és a számot. A leírásból következik: két. egymással párhuzamos F. utcát találhatunk, az e- gyiket a páros, a másikat a páratlan bejárati számokkal jelölték, köztük egy névtelen úttal. Meglelve végre az 5-ös bejáratot, és följutva a megfelelő emeletre megdöb­bentem: egyik ajtón sem látható a ke­resett M. név. Nem tűnhettek el, hi­szen ma beszéltünk telefonon! A föld­szinten kiderül, két lépcsőház tartozik a bejárathoz, s természetesen én a „má­sikat“ választottam. M. és K. egyórás késés után is ked­vesen fogadnak. Előzetesként bejárjuk a lakást, megnézhetem K. dolgozószo­báját. Megjegyzésemre, hogy képeit kafkainak találom, csak azt kérdezi: — Még csodálkozol? M. és K. hat éve házasok, van egy kétéves kislányuk. Mindketten képző­művészek. A gyermeknevelés szempont­jából szerencse, hogy nincs kötött mun­kaidejük, egyikük mindig otthon lehet a kicsivel. Hat éve. amióta ebben a la­kásban ^Inek, nem sikerült elérniük, hogy egy kis műtermet berendezzenek maguknak az alagsorban, miközben az ügyesek maszekműhelyeikből gazdagod­nak ugyanott. (Nekik talán épp ezért nem sikerült.) A lakással nem elége­dettek különösebben: mindketten a munkájukra összpontosítanak inkább, nem a körülményekre. Ennek ellenére nem akarnak hosszabb ideig itt élni. Jó lenne valamelyik közeli falucskában lakóházhoz jutni, a gyermek érdeke le ezt kívánja. A falakkal, a fantáziátla­nul alkotott épületekkel behatárolt tér ugyanis beszűkíti az ember gondolko­dását és lelkivilágát, nem engedi ki­bontakozni egyéniségét. K. rögtön egy példával szolgál: — Ha kimegyünk valahova zöldet lát­ni, a kislány minden fára rámutat, és azt mondja, tato, mert falun élő nagy­apja jut eszébe róla. M. azonnal rádupláz: — Egyszer végigmentem a kicsivel a lakótelep egy részén, és ő minden út* baeső óvodáról azt hitte, hogy az az, amelyik a blokkunk előtt van, mind­egyik ugyanilyen blokkr» pedig azt mondta: mama. Ügy tűnik, a lakók érdekelt nem kép­viseli Itt senki, fórum nincs, ahova for­duljanak. Egyetlen lehetőség marad csak: összefogni, és egyetértésben, kö­zös ráfordítással megteremteni egy, emberibb környezetet. Az időközben be­toppant I. szomszéd tud is ilyen eset­ről. Az egyik bérház lakói kitűnő ház­mesterük vezetésével nemcsak környe­zetük megszépítésén munkálkodnak, hanem a kikapcsolódást is egymás meg­ismerését szolgáló túrákat is szervez­nek. Am Itt az ellenpélda, hűteni pa­rázsló lelkesedésünket: egy hasonló szándékú lakóközösség saját pénzén, saját munkával, háza előtt parkot lé­tesített — füvet vetett, fát ültetett. Ez­után figyelmeztették őket, hogy a fü­ves parknak tíz centivel magasabbnak kell lennie a peremétől, különben a fű­nyírógép nem dolgozhat a parkban. Megértették, földet hozattak, megemel­ték a park szintjét. Fűnyírógép azon­ban nem jött, kézi kaszák kaszálgattak a cseperedő facsemeték közt, mígnem egy napon ... megjelent a buldózer, és eltúrta az egész fölösleges cicomaságot. Az ok kézenfekvő: erre szállítják majd a teherautók az építőanyagot az új é- pítkezéshez. Arii teherautónak azóta sincs se híre, se hamva. A többszörö­sen átvert lakók pedig nem fognak többé parkosítani — ha fűt-fát meg­ígérnek nekik, akkor sem. I (írásunk következő részében az ille­tékesek véleményét közöljük.) PATUS JÁNOS Üjra suli-buli Hát igen. Ismét eltelt a vakáció. Üj­ra megnyílnak az Iskolák kapui, s reg­gelente újra „hadjárat“ indul a sulik felé, ki öntelt magabiztossággal, ki kis­hitű félelemmel vonul majd. Legjobban talán a kiselsősök Izgulnak, félnek az Iskolától. El tüdőm képzelni, hogy mi­lyen sok kérdéssel „ostromolják“ szü­leiket, esetleg Idősebb testvérüket. „Számlálják“ a napokat, hogy mennyit kell még aludni, míg át nem lépik az Iskola küszöbét. Emlékszem, mielőtt én lettem elsős kisdiák, már hónapokkal előtte próbáltam „cipelni“ a táskát. Hol az enyémet, de leginkább a nővéreimét, mivel az teli volt könyvvel. Sokszor „meginogtam“ a súlyclpeléstől, de gyor­san hozzászoktam. Naponta elővettem a táskát, s a benne lévő kellékeket. Pró­báltam masnit kötni a füzettartómra, nem nagy sikerrel. Ha jól emlékszem, második osztályba jártam, amikor „vég­re“ meg tudtam kötni a csatot olyan stabilra, hogy nem hullott szét minde­nem. Érdekes, hogy az iskolai év ele­jén, úgy tűnik fel, ez a legszilárdabb élményem! Biztosan nem lehet általá­nosítani, mások másként lehetnek ez­zel. Mégis megkérdem: kedves oktatás­ügy, az új tanévben (töl) képes leszel emberke számba venni tanulóidat s más élményeket is adni? Izzadságsza­gú munka helyett szórakozás lesz-e végre a tanulás, mely alapfeltétele a mélyreható tudás ihegszerzésének?! Jónás Kornélia Szálkák, fricskák, cikornyák Fánk — Neem? Hát micsoda? — Siska. — Siska? — Az. >— De hát ez fánk! — Ez nem. A fánk az laposabb. Ez siska. >— Jaj? Hát köszönöm. — Akkor kettőt? ■— Nem, köszönöm. Ez túl magas... Persze, ha fánk lenne ... —- Ez nálunk siska. — Nálurik...? Hol? s.-- Itt, nálunk. — Ja itt! Otthon micsoda? r— Micsoda otthon? fc- Hát otthon. — Otthon pampuska. Nagyszerű! Két pampuskát le­gyen szíves, tányéron. — Tessék. Három korona. — Három ..., tessék. Köszönöm. da? Köszönöm ... És riiaguknáí mlcso­Kettő fánkot kérek. Ez nem fánk. Otthon? Pampuska. De ez a kettő itt most fánk — míg meg nem eszem! Sutap A pénznek nincs szaga Eddig én 1Š így tudtam. Ez adta a bátorságot, hogy lányomnak válaszle­vélben pénzt küldjék, annál Is inkább, mert a pénzesutalvány feladásának ki- sorakozása a dunaszerdahelyl (Dunaj­ská Streda) postán kissé hosszadalmas folyamat. Éltem a jgyanúval. ezért ajánlott le­vélbe, gondosan a levélpapír közé he­lyeztem el a zsebpénznek számító 120 koronát, ami azonban mégserii abba a zsebbe jutott, ahová én szántam. Út­közben ugyanis valaki megérezte a pénz szagát, s gyorsan ki is használta a ve­rejték nélküli jövedelemhez vaß hoz­zájutás lehetőségét. Felnyitotta a bo­rítékot, kivette a pénzt, talán még a levelemet Is elolvasta. A borítékot ész­revétlenül visszaragasztani már nem tudta, ezért nem átallotta 3 centiméter széles barna papírragasztóval dokumen­tálni tettét. így a levéltitok megsértése nyilvánvaló. Ezzel a panasszal és a bo­rítékkal együtt kerestem meg postánk Igazgatóját, Szalay Jánost, aki megígér­te, hogy ha egy mód van rá, végére járnak a dolognak. Számomra akkor is talány, mikor változott meg a közmon­dás igaza, s lett a péznek szaga?! Re­mélem nem a posta alkalmazottal kap­nak erre vonatkozó speciális kiképzést. Molnár Jolán Lembergi anzix Szovjetunióbell utazásom alkalmával több élmény részese Is lehettem. Az egyik kora reggeli éjszakánkat kiadós reggelinek is nevezhető ebéd követ­te, amelyet csoportunk egy hangulatos pincehelyiségben fogyasztott el. Néhá- nyan úgy véltük a terítékről hiányzik valami: egy igazi orosz (vagy ukrán] italkülönlegesség: Elhatároztuk, hogy, bármilyen nehezen Is megy, de megszó­lítjuk a pincért. Asztaltársunk minden nyelvtudását és bátorságát összeszed­te, majd tökéletes határozottsággal ér­deklődött a kapható italok felől. A vá­laszból csupán annyit vettünk ki, hogy valami barzaka. összenéztünk, bóllntot* tunk és két üveggel azonnal rendel­tünk is ebből az áftalunk ismeretlen, de jóhangzású italból. Az elkövetkezen­dő néhány percben képzeletünk eltelt a BARZAKA aromájával, nagyokat kor­tyolgattunk e minden bizonnyal külön­leges párlatból. A biztonság kedvéért megismételtük a rendelést: Dva BAR­ZAKA. A pincér csak állt, láthatóan za­varban volt, és megismételte: barzaka. Készséges tolmácsnőnk sietett a se­gítségünkre és nagy nevetés kíséreté­ben közölte, a barzaka annyi: a bár zárva van! Icki Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents