Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-30 / 35. szám
1989. AUGUSZTUS 30. > •',5 í- ^ # Hangnnk Enrópában 2. oldal Megtalálják-8 a felelőst? # Halpusztulás a Latorcában 3. oldal I Kafka és a labirintus # Hogyan érzik magukat az ú] lakótelepek tiatal]at 4. oldal Klubról klubra # Sikeres táborozás a Duna partján S. oldal Arról, ami volt és ami lesz # A Thálla Színpad az Onállósniás elótt S. oldal Forog a lemez # Csepregi Sva nagylemezéról 8. oldal Nem puszta divatóemutató 9 TrenGfn, a dlsat városa <— de mikor lesz a kínálat is divatos? lO. oldal A ml emberünk Győrben 9 Négyszemközt Pecze Károllyal, immár a Győri ETO edzőjével 12. oldal .fr '# ^ -j,, V.--'. , . 4' W . .A.'-4*-ti" 4;:. ■ 'V* ^ '.f i-55-/i!ü.v>íí-i/>5; í >,wžíäí-5í>i«ií'5il Ä'í: ■A„/ pácsfi a nyártól, kezdődhet ai iskolaév Varga Zsolt felvétele E zt firtattam gyermekeimmel néhány nappal az ú] tanév megkezdése előtt, mert olvasásra, tanulásra, néhány tudnivaló átismétlésére ösztönözték egymást. Nem tudom, a három közül melyiknek nem fűlött hozzá a foga, de Tünde lányom a mindig lebilincselő apához-bújással kereste Igazát: „Pedig tanulni kell, mert a tudás hatalom, ugye, apuci?!“ így kezdődött tehát a beszélgetés a harmadikba készülő lányaim, a másodikba induló fiam és Jómagam között, amely beszélgetés szülte végül is ezt a cikket, amellyel a kezdődő tanévet is üdvözli lapunk. Egyetértettem huncutul hozzám simuló lányommal, hogy igenis a tudás hatalom, s az egyetlen örök érték, ráadásul a művelődésnek egy életre szóló folyamatnak kell lennie, de a kisördög belém bűjt, s érdeklődni kezdtem, vajon ml az, hogy a tudás hatalom? A válasz megdöbbentett, eszerint egy mondat a faliújságról. Ezután persze tovább érdeklődtem, s megtudtam néhány okosságot gyermekeimtől: például azt, hogy „a tudást senki sem veheti el tőlünk“, ,.tanulj, hogy boldogulj“, „tanulni, tanulni, tanulni“, „a tudásvágy a legszebb vágy“ és hasonlók. Kérdéseim kezdetben csak a miértekre korlátozódtak, de minthogy általában mindegyikre újabb „okosság“ volt a válasz, kicsit más irányba tereltem a beszélgetést, hogy nagy-nagy kerülőt bejárva visszatérjünk a témára, s emberközelből mondhassuk végig ugyanazt. Emberközelből, ami ezúttal azt jelenti. Mi az, hogy hatalom? hogy a nyiladozó emberke értelmi képességeihez mérten olyan kérdéseket vitassunk meg, amelyeknek a végén ők fogalmazzák meg a már megértett vagy felismert „szentenciákat“ a világ dgýes- -bajos dolgairól, ezúttal e világ megismerhetőségéről a műveltségen, művelődésen keresztül. Csak hát szerencsés véletlen, hogy minderre akadt időm, de eszembe Jutott: mennyi mindent nem bes;' f.'tünk meg a tankönyvek anyagából, amelyek hasonló Jelmondatokba, egy,mondatos hangzatosságokba sűrítették az igazságot: hány szülőnek nem adatik meg olykor még az sem, hogy egy-egy kérdést saját szavaival megfogalmazzon gyermekének a tankönyv alapján. S el- szörnyűlködve döbbentem rá — igaz, nem először, de mert saját csemetéimen tapasztaltam a valóságot, ezúttal önsanyargató elszomorodással fogalmaztam meg saját felismerésemet —. hogy gyermekeinket a tudás alapjainak a szintjén is csupán Jelszavakra oktatjuk. S fújják'is az igazságokat, mondják felületes bölcsességeinket, miközben még a szavak értelmét sem fogják föl, amit pedig nagy műgonddal kérünk tőlük szómon — elszavalva. Ügy, hogy eszünkbe sem Jut megtudni, értlk-e áz emberiség eddigi felfedezéseinek lényegét. S minthogy nem értik, oly távol taszítjuk őket azok mélységeitől, hogy tán sosem jut eszükbe kutatni utánuk. Elfojtjuk bennük a .„legszebb vágyat“, megfoghatatlan absztrakcióvá varázsoljuk a „hatalmat“, elérhetetlenül kusza utakat szabunk ahhoz, hogy ,.boldogul- Janak“, maga a, „tanulni“ felszólítás pedig kínos cselekvéssé JaJdul, amikor is azt kell csinálni, hogy új szavakat, eddig ismeretlen sorrendben egymás mellé biggyesztve úgy megtanulni, mint egykor Weörös Sándor csodálatos rig- musalt-ritmusalt, amelyeket pedig oly gyönyörűség volt hiba nélkül felmondani. Velünk, a hatvanas-hetvenes évek 'diákjaival tán másként volt? — vetem fel magamban a reményt keresgélve az ÚJ tanévet köszöntő írásomat szenvedve. S belém sajdul kétmondatnyl beskatulyázása egy-egy versnek, amelyről tán perceket tudtam volna áradozni a gyönyörűségtől eltelve, de nem azért kellett azt elolvasni, hogy nekem tessék, hanem hogy a .,skatulya-mon- datokra“ mutassak példát. így szavaltuk hát ml is — nem a verset, hanem azt, VALAKI szerint mit akart a KÖLTÖ mondani NEKEM. S így szavaltunk mást is, függetlenül érzéseinktől, érzelmeinktől, akaratunktól, miközben észre sem vettük, hogy csak szavalunk ... De már rájöttünk, új gondolkodás- módra van szükség, hogy demokrácia legyen, s demokráciára, hogy társadalmi és gazdasági átalakításunk megvalósulhasson, hogy létünk új lendületet kapjon, mert megfeneklett kocsink, s a kátyúból a régi módszerekkel nem tudunk kikecmeregni. S amely Jó volt hallani az új gondolkodásmódról- olyan rossz most tapasztalni, mennyire nehéz a váltás, hogy miközben sablonok és direktívák ellen emelünk szót, csak direktív sablonokat tudunk kínálni legtöbbször. Hiszen hozzászoktunk a szavaláshoz .... Nem, nem vagyok pesszimista. Hogy is lehetnék egy ifjúsági lap szerkesztőjeként, aki többször is kinyilatkozta már: teret a fiataloknak, akik nem gondolkoznak sablonokban, szellemük mentes a direktívák nyomorától, s e fiatalok a Jövőben, nem pedig a múltban gondolkodnak, a holnapról ábrándoznak, nem a tegnaphoz viszonyítanak. Elő a labdát, hadd lássák, hadd rúgjanak már belel Egyébként is: mögöttünk a CSKP KB 13. ülése, amely mélyreható elemzéssel nyitott ÚJ távlatokat az oktatásügy előtt. Megfogalmazódtak már a lehetőségek, amelyek alapján megújulhat az iskola, hogy ÚJ módon gondolkodó (vagy egyszerűen csak újra gondolkodó) emberkéket adjon a társadalomnak; hogy az ÚJ évszázad és -ezred első ével tehermentesítsék a mi kínjainktól unokáink nemzedékét. Üdvözlöm hát az új tanévet, s kívánom tanulónak, pedagógusnak, hogy Játékos legyen. Üdvözlöm az új iskolát, amely „hatalmassá“ teszi gyermekeinket, s felkelti bennük a legszebb „vágyat“, megtanulni keresni az igazságot. NESZMÉRI SÁNDOR wm
