Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-23 / 34. szám

V ajon elvárhatö-e fiataljainktól, hogy közösségben gondolkodja­nak, hogy érezzék a felelőssé­get tetteikért és a közösen elhatáro­zott cél Iránt? Avagy talán nekik vannak elvárásaik? Tudnak-e élni a számukra megteremtett feltételekkel? Szék a gondolatok foglalkoztattak a más rendezvényekről már Jó] ismert gombaszögl völgyben, míg az érkező­ket vártuk. Estére aztán össze Is se­reglett hetven érdeklődő, hogy a kö­vetkező két napban száznyolcvan fö­lé dagadjon a létszám. Immár 15. alkalommal szálltak nye­regbe a Csemadok művelődési klub­jainak tagjai, főleg a fiatalabbak, hogy bejárják az ország egy darab­káját (most Gömört], Ismerkedjenek a tájjal, történelmével, műemlékeivel, jellegzetességeivel, az emberekkel, valamint a jelen gondjaival, eredmé­nyeivel. Ez, a Sarló egykori céljait szem előtt tartva Induló rendezvény az évek folyamán annyira felduzzadt (népszerűsége miatt), hogy szinte már lehetetlennek tűnik tartalmi veszteség nélkül lebonyolítani. Igaz, hogy szinte csak önerőből, néhány ember szervező munkája révén való­sul meg. Az idén a szepsiek (Molda­va nad Bodvou), rozsnyólak (Rožňa­va) és a kuntapolcaiak (Kunová Tep­lica) vállalták ezeket a gondokat. Végül aztán sok múlt az időjárás ás a résztvevők szeszélyén is. Így né­hányszor módosult az egy év óta sok­szor átgondolt műsor és útiterv, de nem maradt ki semmi, ami Gömör- ben lényeges. A krónikás, aki már az első túrákon Is jelen volt, legfel­jebb a tábortüzek régi hangulatát em­legeti nosztalgiával, amikor keveseb­ben bár, de nyltottabban és odafigye- löbben vitatkozhattunk gondjainkról, pótolva ezzel a hiányzó közösségi fó­rumokat. Igaz viszont, hogy az első fúrák még a hiányzó művelődési tá­borokat is Igyekeztek pótolni, de idén ezekből Is bőven válogathattak a nya­rukat hasznosan eltölteni kívánók, így lett a honismereti kerékpártúrá­ból egy kerekező társasutazás. A gyü­lekező helyszíne és az első tábortűz Is a Sarlóra való emlékezés jegyében került a tervbe. Jó bevezetőnek bizo­nyult Gordon László és Thököly Gá­bor diaképes természetrajzi, Illetve, történelmi előadása mindjárt az ele­jén. Ekkor hallgattuk meg az első kárpátaljai kerékpártúrán résztvevők útlbeszámolóját, melyet irodalmi sze­melvényekkel fűszereztek. Nem titok, a mintát a mi túráink adták számuk­ra. Gombaszögről indulva jutottunk el a domical barlanghoz, és a fenn- sfkl falvakba — Szlllcére (Silica) Borzovára és Kecsőbe (KeCov). Cso­dálatos táj, jégbarlang, fennsíkl tó, ritka növényvilág és ősi mfiemlék- -templomok maradnak meg emlékeze­tünkben. Sokan a meredek dombok­kal nehezített mezei utakra Is vlsz- szagondolnak majd (lázálmaikban), így legalább érzik, milyen viszontag­ságok közepette élte Itt a nép nehéz évszázadait. A fejfás temetők még őr­zik a hagyományokat, de az utóbbi évtizedek (mint a faluképet is) egy­re Jobban uniformizálták. Műkő és szögletes vonalak. A túrázók inkább egy-egy régi parasztporta mellett áll­tak meg nézelődni, mert azokból sejt­hető a nem Is olyan régi jelleg. Gom­baszögön tábort bontva átlépünk a Sajó csodálatos völgyén és a eset­nek patak mentén észak felé vesszük f utunkat. A szemerkélő eső néhány t embert ugyan elriaszt attól, hogy Kuntapolca fölött egy páratlan tábor­helyen sátrat verjen, de aki tudja, ml ennek a rendezvénynek a lénye­ge és nem tévedésből jött közénk, az hamar fedelet varázsol maga fölé. Mellétére (Mellata) Is Igyekeznünk kell, mert Kövesd! Károly költő bará­tunk várakozik ránk. ö mutatja be faluját. Ismertet meg gyermekkori emlékeivel, mutogatja az ízes magyar nevekkel megáldott dűlőket, elvezet a Murány partján düledező malom­hoz, és együtt látogatjuk meg Ora- vecz bácsit, a fazekasmestert, akitől szinte mindenki vesz valami ereklyét. Persze túráról lévén szó, egyszerűbb lenne mindjárt a törött cserepeket elvinni, hisz mint a szólás tartja: „Még a mellétéi korsó is eltörik.“ Estére kividül az ég, s a tábortűz mellett Szőke józsef Idézi fel azt, a- mikor a sarlósola szintén Kuntapol- cán jártak és filmet vetítettek, ami akkor csodának számított. Az emlé­kezés a Csemadok negyven esztende­jére is kitér, van hozzá érdeklődő közönség. Másnap Csetnek (Stítnik) HEGYEN, VÖLGYÖN- KÉT KERÉKEN Jegyzetek a 15. Honismereti Kerékpártúráról az első megálló, ahol Madarász Vik­tor a festő és Vandrák András filo­zófus tanár is született, evangélikus temploma pedig a gótika szemléle­tes példája. A vízivár maradványai­val még csoportkép Is készülhet, az­tán Irány Rozsnyó. Ambrus Ferenc a kísérőnk. Történelmi és irodalmi vo­natkozások, a régi és új építészet ta­lálkozásának néha ellentétes megje­lenése, s míg Móricz fiának sírja előtt tisztelgünk, a fák mögül fel­hangzik a bányászinduló. Társukat kísérték utolsó útjára a táj gazdagsá­gát évszázadok óta gyarapító bányá­szok. Kossuth Lajos szobrához a mú­zeum udvarára kell mennünk. Itt várja évtizedek óta, hogy újra meg­becsült helyére kerülhessen. Rozsnyó után Berzéte (Brzotin) az utolsó meg­álló. Petőfi nyomában járunk már fél napja, tőle idézgetünk idevágó feje­zeteket, de nem feledkezünk meg Er­délyi Jánosról sem, aki az éppen ja­vítás alatt álló kastélyban nevelődött a Máriássy csatádnál, innen és e csa­lád támogatásával indulhatott hosszú európai útjára, hogy tapasztalatokkal gazdagon sürgősen nekilásson a ma­gyar népdalkincs összegyűjtésének. Jó hangulat kerekedik a tábortűznél, főleg, hogy Ferenc Gyuri fejszéje széles mosollyal csattog a gerendán. Reggelre kopjafa lett belőle. Emlék­oszlop — ajándékunk a helybéliek­nek — a szíves vendéglátásért. Még egy Jó adag sztrapacskát Is kaptunk, igazi gömörl ételt. Sokan persze mély álomban várják a szerdai ébresztőt, mért száz kilométeres út áll előttünk a Murány völgyében. A völgy bejá­ratánál, Horkén (Gém. Hőrka) a ve­lünk túrázó (igaz csak autóval] Du- sza István fogadja a társaságot, hogy felnevelő faluját bemutassa. Iszunk egy nagyot a falu egyik kútjából, meg­telnek a kulacsok Is, Lesz rá szükség, míg a Murányi Vénusz fellegvárába eljutunk. „Aki Gömörbe vetődik, na­gyot vétkezik maga ellen, ha ezt meglátogatni elmulasztja..." — Pe­tőfit Immár mi is igazolni tudjuk ál­lításában. Fentről a látvány minden fáradságot feledtet. Bár a török közel háromszáz éve felégette, a falak máig állják az időjárás rohamait. Nem szabad viszont megfeledkeznünk arról, hogy természetvédelmi övezet­ben Járunk, nehogy a sok csábító szí­nű virág miatt kiürüljön a pénztár­cánk. Alkonyodik. mire táborba száll a csapat, de jut még Idő arra, hogy a Kuncz László operaénekes vezette túraszínpad próbáljon az esti pre­mier előtt. A faluból is feljönnek az érdeklődök, hogy velünk szórakozza­nak. Csütörtök reggel az emlékosz­lop felavatásával, énekszóval Intünk búcsút e legszebb táborhelynek. Két oldalt magas hegyekre tűz a nap, ami jó előjel. Pelsőcön (PleSlvec) a ki- iencszáz éves alapokon nyugvó temp­lom megragadó belső díszítését, a vakolat alól előbukkanó eredeti fres­kókat és a Bebek család lovagtermét nézzük meg. Itt Is elhangzik egy tá­jékoztató a lényeges helytörténeti adatokkal. Van, aki jegyzetel, ám a fényképezőgépek Is sűrűn kattognak. Évek múltán könnyebb lesz visszaem­lékezni a rengeteg látnivalóra. A pe­dagógusok már tervezik, hogy diák­jaikat Is elhozzák erre a vidékre, ak­kor majd tudni fogják, mit érdemes megnézni. A Sajó mentén haladunk lefelé. A környező hegyek lassan dombokká szelídülnek, a folyó meg a papírgyár után habos szennycsatornává válto­zik. Sajógömörön (Gemer) Veres Já­nos költő fogadja a felmálházott ka­ravánt. Mátyás király kapával a ke­zében néz az egykori várdomb felé, ahol hajdanán dologra fogta a dor- bézoló urakat. Már nemcsak az igaz­ságos királyhoz, hanem szobrához Is kapcsolódik egy legenda, miszerint úgy menekült meg a ledöntéstől, hogy a kapa miatt munkásszobornak vél­ték. Veres János szülővárosát, Tor­naiját (Šafárikovo) is bemutatja, este pedig Batta György Idézi fel a vá­roshoz fűződő emlékeit. Az útiterv szerint még két másik táborhely várt volna ránk, de végül rugalmasan döntve innen jártuk be az utolsó ré­szeket. A Vály völgyében B. Kovács István néprajzos-régész volt a kalau­zunk. Sokak számára ezek a falvak nyújtották a legmaradandóbb élményt. Tisztelettel emlékeztünk Bodon An­talra és Abrahámra, akik jövedelmük­ből e völgy falvaiban ingyenes okta­tást, jobb ellátást teremtettek a re­formkorban. A felsövályl erdőtemp- lom pedig a környező házakkal együtt száz évvel ezelőtti állapotával fi­gyelmeztet a megmenthető -kulturális értékekre, és dicséri azok fáradozá­sát, akik ezek feltárásán és megtar­tásán munkálkodnak. Gál Lajos geoló­gus a Lyukaskőig csalta a vállalko- zóbbakat, Dezskó várához, és csak ott ismertette a Gömör földtani tör­ténetét. A szombati indulást hátrál­tató adminisztratív akadályok, a gyü­lekező viharfelhők, és persze a heti szabadság vége jócskán leapasztotta a létszámot, így annál gyorsabban és hangulatosabban telt el a Balog völ­gyének megismerése. Zsip (2fp), Ne- mesradnót (Radnovee), Pósa Lajos szülőhelye, az 'apró falvak Iványl, Cakó, Zádor, majd Rimaszombat (Ri­mavská Sobota) után Hanván (Ghá­nává) tiszteleghetünk Tompa Mihály sírja előtt, ^ég az eső sem szegte kedvét az utolsó napig kitartóknak. Irodalmi szemelvények, népdalok tet­ték hangulatossá a búcsút. A kerekek négyszáz kilométerrel maguk mögött az ország minden Irányába indultak haza. A krónikás pedig összegezi az el­múlt tíz napot, és az utóbbi tizenöt évet. Melyek azok az értékek, ame­lyek miatt érdemes folytatni a ke­rékpártúrákat, és hogyan érhető el, hogy ne a túlzsúfoltság és az elöre­gedés, hanem a közösségi élet és a megújulás legyen jellemzője? AzWSú ötvennyolcán voltak harminc éven fe­lüllek, főleg, akik évek óta járják velünk az országot, és itt volt már az újabb nemzedék, gyermekeik, hi­szen harminchatan 14 éven aluliak kerekeztek, vagy szorongtak a kis­ülésen. A létszámot mindenképp csök­kenteni kell, mert a tömegesség le­hetetlenné teszi a megfelelő tempójú haladást (az Idén is sok látnivaló ma­radt el), gyengíti a felelősségérzetet és megoldhatatlanná teszi az ellátást. Egy-egy helyen órák vesznek kárba, míg egymásra várakozunk, míg min­denki hozzájut az üdítőjéhez, ebéd­jéhez. További gond, hogy viszony­lag kevesen Jöttek a művelődési klu­bokból; főleg a középiskolásokat ét egyetemistákat hiányoltuk. A jövőben csakis olyanokat várunk a honisme­reti kerékpártúrákra, akik aktívan dolgoznak klubjainkban és vállalni képesek művelődési célkitűzéseink megvalósítását. Ellenkező esetben ez a mozgalom önmagát számolja feL Ezek a gondok talán már sejtetik, hogy az idei honismereti túra sem volt problémamentes. Egy önszerve­ződő, önerőre támaszkodó túra kellő anyagi és műszaki háttér nélkül bi­zony csak egy kisebb létszámú és ho­mogénebb összetételű, tudatosan fel­készült csoportot képes tartalmi vesz­teség nélkül mozgósítani. Csak ezek után lehetnek egymással szemben igé­nyesebb elvárásaink, hogy aztán Olyan körülmények alakuljanak ki, ame­lyekben az újoncok Is könnyen ma­gukra találhatnak. Ez nem Jelenti, hogy a klubmozgalomból szeretnénk kizárni az érdeklődőket, hiszen a művelődési táborok Is nyitottak, de a kerékpártúrák, mint az idei is meg­mutatta, felkészültebb embereket tud­nak csak mozgatni. Ez persze nem csupán a fizikai állóképeségre vo­natkozik) Az idei túra végén, épp e gondok tisztázása miatt, nem született dön­tés a Jövő évi színhelyről, mert aki (akik) vállalja az előkészítését, an­nak választania kell. Molnár Lásild A szerző felvétele G oertz és Emtg röviddel beköltözésük után munkához látott. Megjelentek a közeli Manstonban, ahol katonai re­pülőtér volt. Amíg Goertz vázlatokat raj­zolt a repülőtérről, Emlg megismerkedett Kenneth Lewis-szal, egy fiatal katonával. Minden simán ment volna. Motorkerékpá­ron látogatták a vidéket, főleg ott fordul­tak meg, ahol katonai objektumok voltak. Jellemző az akkori Időszakra, hogy senki­nek sem tűnt fel a két különös „turista“. Legalábbis a kémelhárításnak nem. Mert voltak olyanok, akik gyanút fogtak. Ken­neth Lewisnak szöget ütött a fejébe, hogy „engedékeny“ újdonsült barátnője még a szerelem perceiben is nagyon élénken ér­deklődik kimondottan katonai dolgok Iránt. Jelentést tett erről parancsnokának. A je­lentés az elhárításhoz került, és ettől fog­va figyelték a két külföldi mozgását. Erre azonban Goertz Is rájött. Marianna Emlg pánikba esett, követelni kezdte, menjenek vissza Németországba. Goertz, hogy elke­rüljön minden további bonyodalmat, eleget tett a hölgy kívánságának. Annak ellené­re, hogy figyelték őket, minden nehézség nélkül hajóra szánhattak, és magukkal vit­ték a több mint egyhónapos tevékenysé­gük Jegyzeteit. Az angolok ebben az idő­ben még nem tulajdonítottak nagy jelentő­séget a kémszolgálatnak. Távozásuk után Johnson kisasszony Is gyanút fogott és Je­lentést tett a rendőrségen. Ennek hatására az MI—5. vagyis az angol kémelhárítás ház­kutatást tartott Goertz szobájában. Az ott talált dokiimentumok alapján minden két­séget kizáróan megállapították, hogy Goertz és Emlg az Abwehr ügynökei. Közben A kémfőnök játszmái (Fejezetek az Abwehr történetéből) Goertz Németországban „leadta“ Emlg kis­asszonyt és a jegyzeteket, learatta a sike­res munkáért kijáró dicséretet, majd nyu­godt szívvel Visszatért Angliába. Amint an­gol területre lépett, letartóztatták. Egy bí­róság később négy és fél évi börtönre ítél­te. Canarls személyesen is nagyra értékelte Goertz és Emlg tevékenységét, és a lebu­kást jelentős veszteségnek könyvelte el. Neki az volt a véleménye, hogy leleplezé­süket nem ügyetlen és dilettáns kémkedé­sük okozta, hanem hogy az angol kémel­hárítás beépült az Abwehrbe. Szükséges­nek találta tehát egy elhárító vonal kiépí­tését. Nézete az volt, hogy az angol ügy­nökök ellen Németországban harcolni ne­héz és kevés sikerrel Jár. A harcot ott kell elindítani, ahonnan irányítják az ügynökö­ket, Vagyis az angol hírszerző szolgálatnál, az S. I. S.-nél (Secret Intelligence Servi­ce). Ezzel a feladattal Canarls Richard Protzet bízta meg. Protze, akit az Abwehr- ben csak Richárd bácsi néven szólították, addig egy kis Osztály vezetője volt, ame­lyet Hauskapellenek (házi zenekar) nevez­tek. Feladata az Abwehr dolgozóinak meg­figyelése volt. Protze most, Canarls paran­csára egy kémelhárítási osztályt alapított Geheime Verbindungen (titkos kapcsolatok) néven. Az osztály létezéséről az Abwehr­ben is csak néhány benfentes tudott. Protze Adolf Feldmann századost, az egykori mű­építészt — abban az Időben már hivatalos kémszolgálatost — bízta meg kíséreljen meg beépülni az S. I. S.-be. Az angol kémszolgálatot Hugh Sinclair tengernagy irányította. Pontosabban irányí­totta volna, mert Inkább amolyan tiszte­letbeli vezetőnek tekintette magát. A tény­leges irányítást a két helyettes végezte: Vi­vian és Dansey ezredesek. Ismeretes, hogy a két helyettes kibékíthetetlen ellenség volt és sző szerint utálta egymást. Ennek az lett az eredménye, hogy fokozatosan mindket­ten szinte önálló, egymástól független és elkonspirált kémhálózatot hozott létre. Míg Dansey szervezetét a „Z“ fedöjellel illet­ték, addig Vtvlan Nagy-Brltannla követsé­geit használta ki szervezete számára. A követségeken megalakították az ún. útle­vél-ellenőrzési osztályokat, melyek valójá­ban az S. I. S. rezidenciái voltak. A Né­metország elleni tevékenység főhadiszállá­sát egymástól függetlenül mindkét ág Hol­landiában, Hágában állította fel. Dansey csa­patának élén az angol hadsereg nyugalma­zott századosa, Best állt. Best már az első világháború óta Hollandiában élt, és egy jóimenő import-export cég társtulajdonosa volt — látszólag. A Vlvlan-féie vonal rezi­denciájának vezetője Dalton őrnagy, hivata­losan az angol nagykövetség útlsvél-tllen- őrző osztályának vezetője volt. Dalton etl* leskörű ügynöki-munkatársi hálózatot épí­tett ki Hágában. Neki dolgozott többek kö­zött Vrinten holland vizsgálóbíró és John Hooper holland kereskedő. Dalton helyette­se egy bizonyos John volt, így nevezték _6t, ára sokan Augustus de Fremery, vagy Hend­ricks kapitány néven ismerték. A reziden­cia két rádió adó-vevő készülékkel is ren­delkezett, így állandó kapcsolatot tudott tartani Londonnal. Dalton szoros kapcso­latban állt a holland hírszerzéssel is, sőt ennek vezetőjét, Orschoot ezredest, Dalton a „945 számú ügynök“ néven tarFotta nyil­ván. Jól dolgozó ügynökhálózatot épített ki magának Németországban is a szervezet. Az Apwehr ugyan észrevette, hogy valami történik, ám semmit sem tudott meg róla. Kik irányítják, honnan? 1936 nyarán azonban az események moz­gásba lendültek. Magdeburgban letartóztat­tak egy Gustav Hoffmann nevű embert, a- mlkor a repülőteret fényképezte. A kihall­gatás során bevallotta, hogy kém, és azt Is elmondta, hogy valamilyen hollandus szervezte be. Nem sokkal ezután letartóz­tattak egy Richard Lange nevű mérnököt, aki szintén azt vallotta, hogy egy hágai holland férfi szervezte be. Az Abwehr ei- hárítól előtt megnyílt egy kis rés. Szeptember 6-án felbolydult a hágai an­gol nagykövetség. Lakásán halva találták az útlevél-ellenőrző osztály vezetőjét, Dal- tont. Még nagyobb lett érré a hírre az iz­galom az S. I. S. londoni központjában. (Folytat jukT > Rács Mária

Next

/
Thumbnails
Contents