Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-16 / 33. szám
T áborozások Időszaka a nyár. Táboroznak a csillagászok, a honismereti körök, a képzőművészek, a közép- és főiskolások, mindenki, aki valamit akar, aki felelősséget érez nemzetiségünk léte iránt, és az ember egy kicsit sajnálja, hogy a dereka nem bírja már a sátor kemény talaját, a tábor viszontagságain vagy családi és egyéb kötöttségek nem engedik, hogy hetekre kivonuljon a természetbe. Ha a testünk nem bírja is, a lelkünk még igen, legalábbis annyira, hogy körülnézzünk itt vagy ott. így például Csicsón (Clčov), ahol Nagy — Az égbolton mindig történik valami — mondja Ervin, és a gyerekek már hozzák is a hófehér papírt, igazgatják a távcsövet, és mutatják a napfoltokat, amelyek apró kis pontok csak a papírlapon. — Nem piszkos a távcsövetek? — éicelödöm a fiúkkal. — Galileinek is ezt mondták a papok — mondja valamelyikük. Aztán megérkezik Bödök Zslgmond, a kiváló amatőr csillagász, akinek méréseit, összesített, különös fényképeit szívesen közük a csillagászati szaklapok, Itthon és külföldön egyaránt, s aki korábban érdekes olvasmajd még augusztusban újra találkozom, kijövünk ismét Csicsóra ... — Azt mondod, ide Csicsóra? De hiszen úgy tudom, hogy korábban Ögyallára (Hurbanovo) jártatok. — Igen, jártunk, csakhogy az már a múlté. Amióta lebontották meggondolatlanul a Konkoly-Tege-csIllag- vizsgálót, meg „rendezték“ a parkot is, nem nagyon érdemes Űgyallán felütni a tábort. Sajnos!... Bödök Zslgmond közben már tűkön ül. Hajnalig kinn voltak a szabad ég alatt, most dél van, még sok mindent el kellene Intéznie, meg talán szundítania Is kellene egy kicsit, hogy Sátortábor a kastély udvarán Gézát keresem a , szövetkezet Irodájában. Ahogy bekanyarodunk az épület mögé, épp csak a hátát mutatja, mert a kastélyudvarba készül, ahol a csillagászok verték tel sátraikat. — Nincs sok időm — mondja, de aztán lekászálódik a kerékpárról, és örömmel üdvözöl, illetve invitál a kastélyba. — Most két csapat táborozik Itt — folytatja. — A csillagászok mellett itt vannak az olvasómozgalom résztvevői. Ha ők befejezik, jönnek a képzőművészek, majd megint a csillagászok és a természetvédők. összesen öt tábor veri fel a nyár folyamán itt a sátrát. Jöttek voľ na a beatzenészek is, de tőlük valahogy idegenkedem. Nem szeretném, ha valamit szétvernének, ha teli lenne a környék borosüvegekkel, s aztán megélégelnék a cslcsólak ezt a nagy forgalmat, és azt mondanák; vége ... Különben gyertek utánam, mert én munkában vagyok, elintézem, amit kell, és Jövök vissza ... Tényleg rendes vezetőim vannak. Tudják, hogy ez nem tartozik a munkakörömbe, de támogatnak, mert ők is látják, hogy amit szervezünk, nem rossz. A tábor közepén egy csapat gyerek üldögél. Felnőtt nem nagyon van közöttük, épp csak Szlanlcska Ervin biofizikus, amatőr csillagász, aki egyike Bödök Zslgmond neveltjeinek, aki maga is a Dunaszerdahelyi járás alapiskoláinak egyik csillagászati körében kezdte, majd elvégezte a Ko- menský Egyetemet. Szakmájától függetlenül továbbra is kitart a csillagászat mellett és segít Zslgmondnak, hiszen benne is eaek a körök és táborozások keltették fel nemcsak ' a csillagok, az égbolt, hanem a tudomány iránt is az érdeklődést. Az, hogy csillagászok között vagyok, abból is tudatosítom, hogy a 'táborozók nagy többsége most, fényes nappal alszik, meg aztán a kastélyudvar sarkában áll egy távcső. Igaz, Ilyenkor nappal, nem sokat lehet látni és megfigyelni... Szóval, akkor ne is próbálkozzak? — kérdem Szlanlcska Ervintől és az ébren lévő gyerekektől. mányos könyvet Irt a csillagok népi elnevezéseiről. Kocsival jön, és már szaladna is, mint mindig, hiszen sok a dolga, de aztán mégiscsak leülünk az egyik helyiségben, és szóra bírom barátunkat. — Miért csináljátok ezt, miért táboroztok? — Azért, mert kell, mert ha nem csinálnánk, holnap nem lenne kivel dolgozni. Ezekből a gyerekekből lesznek a holnap amatőr, de lehet, hivatásos csillagászai is ... Egyébként ez már rég nemcsak a csillagászok találkozója. Láthatod, itt a számítógép, amott épp nyelvi vetélkedőt rendezünk. Arra törekszünk, hogy elfoglaljuk a gyerekeket, és módot adjunk nekik kiélni hajlamaikat, hogy kitűnjék tehetségük. Nekem jelenleg harminchárom amatőr csillagászati szakköröm van a járás alalskoláiban, elképzelheted, hányán jelentkeztek, szerettek volna részt venni ebben a táborban. Sajnos, nagyon soknak azt kellett mondanom, hogy majd jövőre, majd ha jobb lesz a bizonyítványod. — De hiszen itt még többen is elfértek volna! A fele udvar még üres... — Az igaz, de nem erről van szó. Még ha saját költségükön vesznek is részt a gyerekek, negyvenhatan jöttünk össze, és ez egy kicsit sok. Úgy harminc lenne az optimális létszám. Elvégre ml nem azért jövünk ki, hogy csak kinn legyünk, hanem hogy lássunk és tanuljunk Is valamit az égbolt megismerése közepette, márpeez csak úgy lehetséges, ha foglalkozunk is a gyerekekkel, ha ellenőrizzük 'a megfigyeléseiket, ha' megtanítjuk őket számolni, kezelni a számítógépet. Erre egymagám nem lennék képes, szerencsémre nem ma kezdtem, megvannak a segítőtársaim, akik maguk is kijártak a táborokba, s tudják, mit jelent ez a gyerekeknek. Ilyen segítőtárs Török Ferenc, Szlanlcska Ervin, Lukács Ferenc, Polák Szilárd, Csépi Zsuzsanna. Az egyik a nyelvi vetélkedőket vezeti, a másik kihozta a számítógépét, és úgy dolgozik a gyerekekkel. Velük este ismét frissen és kipihenten áll- hasson a gyerekek elé. Elbúcsúzunk hát egymástól, de én még téblábolok a táborban, és ismét Szlanicska Ervinnel beszélgetünk a tanulmányairól, élményeiről. — Mit jelenthet ez a gyerekeknek? — kérdem tőle. — Kinek ezt, kinek azt. Én minden esetre, amikor először belenéztem a távcsőbe, elszédültem a látványtól. A helyiségben, ahol folytatjuk a beszélgetést, néhányan, akik az éjszakai kirándulást, tájékozódási versenyt még nem pihenték ki, mélyen alszanak, de aztán a beszélgetésre lassan felébrednek, s egyikük-mási- kuk bekapcsolódik a társalgásba. Végül megjön Lukács Ferenc is, a számítógépes szakember. Somorján (Sa- morín), ahol érettségizett, már korábban kézhez kapták a gépeket, így nem volt nagyobb gondja velük. A ruháját látva viszont egy szokatlan kérdés tolakodik a nyelvemre. — Nem szerettél volna te űrhajós lenni? kérdem tőle. — De! — válaszol határozottan a világ legtermészetesebb mödján. — Csak hát nem vagyok pilóta, nem vagyok katona, meg aztán, én valójában nem olyan űrhajós szeretnék lenni, aki helyett mindent a gépek végeznek, hanem aki maga irányíthatja, vezetheti az űrhajóját... Ilyenek ezek a fiatal amatőr csillagászok, akik közül sokan a csillagok, az égbolt szépségéért jöttek ki. Másokat a matematika vagy éppenséggel a számítógép hozott ide. A gyerekek között voltak olyanok, akik szabadidejükben verset írtak, szobrot faragtak, mások rajzoltak, de a nyelvi vetélkedőkön sem vallottak szégyent. Csépi Zsuzsanna tanúsága szerint. Bevallom, jó érzés töltött el mindezt látni. Látni, hogy csehszlovákiai magyar fiataljaink értelmesek, érdeklődők, fogékonyak a tudományok iránt. Jó érzés ezt látni, hiszen ez létünk alapja. Németh István Mikro-inform Még tart a vakáció, tehát hagyjuk az agyat fárasztó és zsihbasz- tó témákat, és foglalkozzunk inkább olyanokkal' amelyekre még akkor is érdemes felfigyelni, ha éppen bágyasztó a napozás. Egyébként is érdekes az elektronika és a számítástechnika alkalmazásának témája még ilyen ve- tUletben is, amit a most következő hírek és tudósítások is igazolnak. Az üres konzervdobozok gyűjtésére és azonnali préselésére a svájci Shell-cég automatákat alkalmaz. Az autotnata a dobozokat minőségük (alumínium vagy pléh) szerint osztályozza, utána tizenkétszer kisebb méretűre préseli. Az adagolónak pedig „megengedi“, hogy részt vegyen a cég számkomblnációs sorsolásán. Ha szerencsés az adagoló, akkor a neki járó konzerves üdítőitalokon kívül akár 2000 svájci frankot Is nyerhet, amit természetesen, készpénzben, nyomban kifizet az automata. Zenélő zoknit is forgalmaznak már az USA-ban, nemcsak zenélő képeslapot. Az ára 15 dollár. Elég egy gyenge érintés, és elkezdi játszani az ismert „Happy Birthday“ melódiáját. Nálunk még nem forgalmaznak sem zenélő képeslapot, sem ilyen zoknit, pedig milyen érdekes lenne, ahogy a reggeli csúcsforgalomban az autóbuszon egy bokán rúgás után valakinek megszólalna a zoknija. Elgépiesedéssel fenyeget a sok számítógépes munka, állítja két NSZK-beli pszichológus. A müncheni Fritz Boehle és Brigitte Mil- kau megállapították, hogy a számítógép megváltoztatja az emberi gondolkodást. Szerintük a számítógépes ember az összes képességét elveszti, kivéve azokat, ameiyeket a mindennapos életben is felhasznál a számítógépén. Ezáltal az ilyen ember csak formálisan gondolkodik, a számítógépes algoritmusok szerint cselekszik. Lehet most sokan megijednek, és azonnal félreteszik a számítógépüket (talán örökre), pedig ezt azért nem kell tenniük. A pszichológusok azt tanácsolják, inkább kapcsolódjanak ki egy kicsit, vagy egy ideig foglalkozzanak mással. Ha valaki ugyanis a munkahelyén számítógépen dolgozik, és a munkaidő lejártával rohan haza, mert neki még otthon is van egy kis munkája a számítógéppel, akkor valóban el- gépiesedik. A jövő gyára vagyis a CÍM ez volt az elnevezése annak a számítástechnikai részlegnek, amelyik a hannoveri ipari nagyvásáron az automatikusan működő, ro- botosított munkahelyeket mutatta be. Maketteken bár, de kétszáz programozó — köztük, sajnos, nem volt egyetlen csehszlovák sem — mutatta be, hogy milyennek képzeli el a számítógépekkel irányított, robotokkal felszerelt gyárat. írni tudó telefon, ezt az elnevezést is viselhetné a brnól MÉTA' vállalat ama készüléke, amelyet a süketnémáknak szerkesztettek. Ez egy kódolókészülék, amely, a nálunk legelterjedtebb számítógépekre — a Sinclairre és a Didaktik Gammára — és a telefonkagylóra csatlakoztatva kapcsolatot tud teremteni két ilyen készülékkel rendelkező ember között. A hívó tárcsázza a számot, majd a képernyőn grafikusan ábrázolva megjelenik vagy a foglaltat vagy, a kicsengést jelző jel. Ilyen bejelentkezés után a két ember már kommunikálhat egymással. A szöveget a számítógép billentyűzetén kell „beadni“, amelyet a készí\- lék aztán hanggá kódol. Ezt a kódolt hangot a partner készükké lefordítja (dekódolja), és megjeleníti a képernyőn. E készülék' sorozatgyártását már az id'én elkezdik, az ára 29 000 korona lesz. Hajdú Endre 1935. Január 1-Je, reggel nyolc óra volt. Puha pelyhekben hullott a hó, fehér szőnyegként borítva a két éve a nácibirodalom fővárosa — Berlin — utcáit. AZ utcák még puszták voltak, Berlin lakosainak nagy része a szilveszteréjszakája fáradalmait pihente még. A Tlrpitz Ufer 72/76-os számú háztömb előtt egy haditengerész-egyenruhát viselő tiszt állt meg. Az épülettömbben volt az Abwehr, a német haderő hírszerző és kémelhárltó szolgálatának központja. A tengerésztiszt belépett az épületbe. A portán szolgálatos őrmester majdnem leesett a székéről. Mit akarhat Itt ez a tiszt újév reggelén? — Kerítse elő az ügyeletes tisztet! — rendelkezett a tengerész. Eltartott néhány percig, amíg előkerült az ügyeletes főhadnagy, aki szemmel láthatóan még egy kicsit „szllveszteres“ volt. — Wilhelm Canarls kapitány vagyok — mondta a tengerész, amire a főhadnagy me" rev vigyázzba vágta magát, és a borgőz egyből elszállt a fejéből. Tudta, attól a naptól Canarls az Abwehr új főnöke, néhány nappal karácsony előtt nevezték ki, január elsejei hatállyal. Azt azonban még álmodni sem merte volna, hogy az új főnök sző szerint veszi az időpontot, és Beállít újév reggelén. — Legyen szíves, lépjen kapcsolatba PatzIg kapitánnyal. Kéretem őt a hivatal átadására. Tíz óra körül járt'az idő, amikor előkerült Patzig kapitány, az Abwehr addigi főnöke. Canarls türelmesen várt eddig az ideig. Néhány őrá múlva PatzIg mint a tengerészet sortisztje, Canaris pedig a világ egyik legnagyobb kémszervezetének teljhatalmú parancsnokaként hagyta el az épületet. Tulajdonképpen Canaris akár születésnapi ajándéknak is tekinthette ezt a kinevezést. Ugyanis január elsején született — 1887-ben. Negyvennyolc évesen foglalta el ezt a nagy. hatalmat biztosító beosztást. Vajon ki is volt Wilhelm Canaris? A Ruhr vidék egyik nagyvállaiata igazgatójának fiaként született Tengerészeti iskolát végzett. Az első világháború Idején már A kémfőnök játszmái (Fejezetek az Abwehr történetéből) aktív tisztként szolgáit a flottánál. Volt ügynök, kém, rab és hajómunkás. Már fiatalkorában megszokta, hogy aprólékos adatokat gyűjtsön elöljáróiról, munkatársairól. Ismerősei „kukucskáló“ névvel illették. Spanyolországban kémként halálra ítélték. A kivégzés előtti éjszakán papot kért a siralomházba. Reggel a cellában mezítelenül és megfojtva találták a papot. Canaris éjjel a tiszteletes reverendájában távozott. Az első világháború után ellenforradalmárként benne volt a keze Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht meggyilkolásában. Regényeket lehetne írni életének az Abwehr előtti szakaszáról. Mutatóba hadd elevenítsünk fel egy epizódot. A kiéli tengerésztiszti klubban pókercsata dúlt. A kártyaasztal körül egy csomó ember állt, de már csak ketten játszottak, a többieknek már elfogyott a pénze. Az asztalon bankóhalom, több mint hatezer márka. Egy jobban kereső tisztviselő néhány évi fizetése. Wilhelm Canaris, mert ő volt az egyik kártyázó, még szívesen játszott volna, mert nézete szerint nagyon jó lap volt a kezében, de már neki sem volt pénze. A partner felajánlotta, hogy nyugta fejében kölcsönöz neki ötezer márkát. Canaris ráállt, de ezt a pénzt is elvesztette. A tiszti klubnak szigorú szabályai voltak, a kártyaadósságot huszonnégy órán be- lül egyenlltenl kellett. Ha nem sikerül csak két lehetősége maradt az adós tisztnek; lemondani rangjáról és kilép a tengerészet kötelékeiből, ami egyenlő volt az erkölcsi halállal, a másik lehetőség a szolgálati revolver volt, egy golyóval. Ez is halált jelentett, de ez már az Igazit. Canaris egész éjszaka töprengett, mit válasszon, a lemondást vagy a revolvert, mert a pénzt nem tudta felhajtani. Reggelre azonban megtalálta a megoldást. Egy hordárral meghívólevelet küldött a hitelező tisztnek. Az rövidesen meg is jelent Canarls lakásán, abban a boldog hitben, hogy kap ötezer márkát. — Miért kellett így sietnie, kedves Canaris? — kérdezte a hitelező. — Maga téved, egy pfennlnget sem kap tőlem, hanem aláír egy nyilatkozatot, hogy rendeztem az adósságomat. — Maga megőrült! — Pofa be! Mit képzel maga, hímringyó? Azt gondolja, hogy egy ilyen hímszajha miatt lemondok a rangomról vagy az életemről?! Értjük már egymást? — Én megölöm magát! — Csak nem gondolja, hogy félek egy ilyen alaktól? Minden lépéséről tudok. Azt is tudom, hogy az admlralltásnál kinek az ágyasa, maga kis féreg... Ha nem engedelmeskedik, holnap reggel valamennyi újságban megjelenik a szennyes története. Képzelje ezt a címet; „Fiatal tengerésztiszt' mezítelen tánca az admlralltásnál.“ Vagy például így „Az öreg tengernagyok kedvence“. írjon egy elismervényt az ötezer márkáról. A tengerésztiszt megírta az elismervényt. Két nap múlva az egyik csatornából húzták ki a holttestét. Halántéka át volt lőve. Jellemrajznak talán ennyi is elég. 1935. január 1-jén tehát bevonult ez a kalandor a Tirpitz Ufer 72/76-os számú épületbe, még nem sejtve, milyen dicstelenül fejezi majd be nyomorult életét; Hitler parancsára a flössenburgi koncentrációs táborban zongorahúrt hurkolnak a nyakára, és henteskampóra akasztják. Egyelőre azonban még csak kezdi kémfőnöki pályafutását. 1935. augusztus 29-én egy jól öltözött úr száll ki Angliában a harwlchl kikötőben, az éppen befutó hajóról. Hanyag mozdulattal teszi útlevelét az angol immígráclős hivatal tisztviselője elé. Nem titok, hogy e szépen hangzó névvel illetett állami hivatalban ténykedők az angol hadsereg, az MI5 hírszerző szervezetének a tisztjei; Feladatuk pedig megállapítani, hogy az idegen állampolgár, aki az országba lép, nem szerepel-e a kémelhárftás „feketelistáján“. A jól öltözött úrnak nincsenek aggodalmai. A Hermann Goertz név az útlevélen valódi, úgyszintén valódi minden adat, amelyet bemond a tisztviselő kérdéseire. Minden igaz, csak éppen az érkezés célja körül van némi probléma, mert itt már nem minden egyezik. — Ügyvéd vagyok Hamburgból (ez még igaz), és azért jöttem Angliába, mert ä nemzetközi jogra specializálódtam, és szeretném tanulmányozni az angol törvényeket, a cambrldge-1 egyetemen. Meg még egy okom van a látogatásra. Könyvet írok egy régi Hanza-kereskedelml családról, a- melynek egyik része Németországban, a másik fele pedig itt, Angliában élt. Egy év szabadságot vettem ki, hogy befejezhessem a könyvet. A nyomaték kedvéért meglobogtatja a félkész mű kéziratát. A tisztviselő miután megbizonyosodik, hogy Goertz úr nem szerepel a listáján, lepecsételi az útlevelet, és illedelmesen vlsz- szaadja tulajdonosának. Szabad az út, pedig ami annak célját illeti, nem mondott Igazat Goertz úr. Az igazat csak ö és Canarls tudja. Szeptember 14-én Goertz úr lakást bérel Johnson kisasszonynál, Mlldenhall városkában, a kenti grófságban. Johnson kisasszony villáját „Havelock“-nak hívják. Goertz úr nem egyedül érkezik, hanem egy bájos ifjú hölgy társaságában, aki Marianna Emlg névre hallgat, és Goertz úr gépíró- és titkárnőjeként mutatkozik be. Mildenhall szép, csendes vidéken fekszik. A nyugalmat még az sem zavarja, hogy a környéken a RAF-nak (angol léglhaderöj néhány repülőtere és intézménye található. (Folytatjuk) Feld.; Rácz Mária
