Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-09 / 32. szám

; BMiMMilliCMIWMi Új itjiiság 8 Az üzenet: ÉBRESZTŐ! Vtkidál Gyula és Homonyik Sándor közös nagylemeze ÉBRESZTŐ felkiál­tással robbantotta a giccses könnyű­zenei életet és annak „szövegirodal­mát“ (tisztelet ezúttal is a kivéteiek- nek). Legfőbb ida|e! E két ember zenei találkozása csúcstalálknzás. Hogy mégsem közös interjút készitettam vélik (bár Ho­monyik Sándor jobb szerette volna], az azért van, mert mindkét énekes­nek külön egyénisége van, amely vé­gül is megkívánta a kttlönbeszélge- tést. VIKIDÄL GYULA A „Van e Vlkidál-tltok?“ című cik­kében Ömolnár Miklós a következő­ket írja röla; „jön egy fiú a külvá­rosból, sót az agglomerációs falvak egyikéből. Sugárzik róla minden, a- mlnek csak sugároznia kell: tehet­ség, erő és „oly szent akarat“. Ha rockszfnpad, hát rockszfnpad!“ ... A karriertörténetek szabályai­nak látszik majd az első átütő ma­gyar rockopera, az István, a király, egyik főszerepe Is. S látszólag megy minden, akár a karikacsapás. Vlkldál-szólóalbum ké­szül, s az István, a királlyal VlkiJal előtt még a Nemzet! Színház mflyész- bejárója Is föltárul. Kritikusok kara hajt tisztelettel fe­jet. — A Vígszínház öltözőjében be­szélgetünk. Két óra múlva a Rock Színház előadásaként Jean Vealfan szerepét játszod A nyomorultakban. Te, a kétforintos dalok énekese, a lázadó Koppány. Ezek után mit je­lent neked Jean Vealjan szerepe? — Nem lehet külön erről a sze­repről beszélni. Hogy Idáig eljutot­tam, meg kell említenem az eddigi szerepléseket Is. Amikor 1981-ben az István, a királyban sikerült Koppány szerepét úgy megformálnom, ahogy a szerzők, a rendező és én elképzel­tem, jött egy 1984-es szegedi elő­adás. Amikor a Nemzeti Színházban kezdtük ugyanezt a rockoperát, meg- éreztem a színház ízét. De nem vol­tam tisztában a képességeimmel. Tet­szett a színház, de emellett zenekar­ral Is dolgoztam. Mégis a színház vonzott jobban, szerettem volna ma­gamnak bebizonyítani, hogy nem csu­pán rám szabott szerepet tudok el­játszani, mint amilyen a Koppány Is volt. Akkor jött a Rock Színház a- jánlata, hogy a jézus Krisztus Szu­persztárban játsszam el Júdás vagy Pilátus szerepét. Nem véletlenül vá­lasztottam Pilátust, az ő figurája Iz­gatott a legjobban, talán mért rend­hagyó szerepet kínált. Ez lett a bi­zonyíték számomra, hogy alkalmas vagyok a színházra. Majd következett 1987, amikor eldőlt, hogy a Rock Színház megkapja A nyomorultak látszási jogát. A színház vezetősége úgy döntött, hogy én leszek Jean Vealjan. Ez a szerep eddigi szerep­léseim összessége lehet. De hozzáte­szem: nem szeretnék itt megállni. — Milyennek látod Jean Vealjant, az embert? — 0 az a fajta ember, aki még soha senkitől nem kapott szeretetet. Amikor kSzabadul. ugyanez vár rá. F.gy megbályegzcit embeinek nli s helye a íá'-sada'ombim, így lehető­sége sincs megjavulni. Aztán talál- kczlk egy ühíOííO .o-jú kislánnyal. Az egyetlenegy ember, aki megsze­reti őt, így a „durva ember“ viszont­szerethet. Ez óriási dolog az élet­ben' Ezért olyan érzéseket Is fel­színre hozott bennem, amelyeket ed­dig nem éreztem. — Például? — Például az örök ragaszkodó sze- refetet. A rockosdl időszakom alatt ellenállónak számítottam, nyakas ma­gyarnak, aki mindig külön és más­képp gondolkodik, mint ahogy „elő van írva“. Büszke vagyok rá, hogy így gon­dolkodom, még ha emiatt nem ke- vülhettem a tévébe, meg mindenfé­le hátrányokat szenvedtem. E szerep által maradandó lett az. amit eddig csináltam. Ezeket az érzéseket talál­tam meg Jean Vealjannál is. — Az, hogy kislánjod van, köze­lebb hozott a szerephez? — Igen, ez Is számít. Minden olyan embernél, aki becsületesen akarja végezni bármilyen művészettel kap­csolatos tevékenységét, sokat számít, ' '°v milyen a családi háttere. Ná­lam ez nagyon fontos. Mindig van hová megtérni, mert otthon vár a gyerek, a feleség. És nagyon jó őket szeretni. — A színház miatt bizonyára meg­változott az életformád, hiszen nin­csenek idegtépő turnék, koncertek. — Igen. A zenekaros időkben Imp- rovizatív életet éltem. Soha nem volt meghatározva például, hogy a vidé­ki turnéról mikor érkezik haza az ember. Nem volt olyan, hogy mlkur reggelizünk, ebédelünk, meg semmi ilyesmi. Teljesen esedékesen alakult minden. — És most? — Nem vagyok semmilyen színház tagja, a Rock Színházban meghívott vendégművészként szerepelek. Azért döntöttem így, mert ha az ember egy színház tagja lesz, akkor az anyaszinház rendelkezik az Idejével. Én úgy láttam, hogy a kötelező szín­házi időbeosztások tiszteletben tar­tása helyett értelmesebb dolgot Is le­het művelni. Például nagylemezt ké­szíteni. — Utoljára 198S-ben Jelent meg nagylemezed. Ennek ml az oka? — Egyszerűen nem volt rá Időm. — Csak az időhihány volt az oka, vagy kedvedet sregte az akkori el­marasztaló kritika? — Én a rockzene mellett hallga­tok másfajta zenét Is, és nem is ke­veset. Próbáltam minden műfajból azt a lemezre vinni, ami nekem tet­szik. Azok, akik kritizáltak engem, nem léptek az évek során semmiféle tekintetben előre. Maradtak a be­vált, megcsontospdott formáknál. Én nem vagyok Ilyen. — Lázadó maradtál? — Szeretem elmondani a vélemé­nyemet. Szerintem már régesrég nem szabadott volna lázadónak nevezni azt, aki elmondja a véleményét. De uem a kritikák miatt nem csinál­tam nagylemezt. Nem akartam. — Miért? — Magyarországon túlsúlyba ke­"t egy egészségtelen Irányzat, a­melyet én kiszolgáló zenének neve­zek. Ez a zene elsősorban üzleti Jel­legű, s nálam elvesztette a hitelét, de nemcsak nálam! Több név kiszállt a buliból. Azok a zenészek hallgat­tak el, akik becsületesen akartak ze­nélni, értékeset alkotni. A tömeg­igényt kiszolgáló lakodalmas rockkal pedig Presszerék, Szörényíék igényes zenéje a piacon nem lesz verseny- képes. Ez borzasztó. A zug- és al­ternatív kiadók tömkelegével jelen­tetik meg a l-f-2, a Bettii duó és a többiek kazettáit, lemezeit. Ez vala­mi rettenetes! A könnyűzenei leme­zek 70 százalékára az Igénytelenség a jellemző. Én nem égetem le ma­gam. A MHV felajánlotta, hogy fi­nanszíroznak egy nagylemezt Jó, de hát kiadnak belőle 19 ezer példányt, mert nem mernek többet és nesze, ott van Vikidál Gyula megbukottan. Hiszen ilyen példányszám egyenlő a bukással. Kell ez nekem? — Ezek után nem értem, miért vál­lalkoztál arra, hogy Homonyik Sán­dorral készíts közös nagylemezt — Homonyik Sanyi megkérdezte, énekelnék-e vele egy duettet. Gon­doltam, nagy baj nem lehet belőle, hiszen a színházban úgyis együtt „ku­korékolunk“, és mert jó cimborák vagyunk, csináljuk meg. Úgysem volt még Ilyen! Felvettük az első szá­mot, és jó volt. A Nívó lemezcég fel­ajánlotta, hogy folytassuk nagyleme­zig. Elmondtam nekik Is, amit az imént, erre azt mondták, nem erő­szakolják a dolgot, ha megcsináljuk, jó, ha nem, nem. Ez a fajta hozzá­állás tetszett. Aztán olyan feltételek alakultak ki, hogy Igent mondtam. Ebbe belejátszott az Is, hogy a ze­nét Menyhárt János írta, akivel egye­zik a zenei ízlésünk. Miklós Tibor szövegel után pedig azt mondtam, azonnal vágjunk bele. így lett a nagylemez. Most már azt mondom, "agyon időszerű, hogy megcsináltuk. És tényleg ÉBRESZTŐ! BALAZS ZSUZSA Fotó: Fapp Dezső FILM Miért érdekes nyolcvankilenc­ben egy háborúból hazatérő ka­tona meg egy volt artista barát­sága? Talán azért, mert mindket­ten különös fickók, olyanok, akik egyébként is találkoztak volna. Tulajdonképpen egy hátlzsáknyi ékszer köti őket össze, melyből a katona újrakezdheti földig lerom­bolt falujában, az artista meg porondra léphet. A történet azon­ban furcsa fordulatokat vesz, a vége felé éppen a kincs okozza vesztüket. Már-már megbékélünk a gondolattal, hogy barátságuk történetét követhetjük majd nyo­mon, ekkor újabb szereplő toppan be, a háború alatt megtébolyodott lány. Némaságával, majd testével meghódítja mindkét férfit. A né­ma lánynak csakhamar kislánya születik. Most jöhetne a családi idill, de nem jön. A hazatérő fér­fiak egy napon üres lakásba nyitnak... A pincében halva talál­ják a kislány édesanyját, és vá­lasztaniuk kell... így kezdődik az Ülök az ágon című szlovák film. Közben — Ju­ra] Jakubisko rendező tálalásá­ban — végignézhetjük a háború utáni Idők gyakran komikus je­leneteit. A jellemábrázolás jól si­került, néha felszabadultan neve­tünk az éhség, a kényszer, a tör­ténelmi idő produkálta helyzete­ken. A gyakori túlkapások miatt azonban gyanúnk támadhat, hogy mégsem így volt. Az Ezeréves méh vagy a Hűtlenség szlovák módra rendezője ismét saját kul­csával nyitogatja a történelem aj­taját. Az ág jő lehetőség néhány szimbolikus jelentésű történés el­játszására. Ide menekül üldözői elől Pepe, az artista, ide húzódik bánatában a szomorú lány, de az ágra ül a védtelen, elárvult kis­lány is. A rendező remek színé­szekre bízta a szerepeket. Bólék Polívkának elhisszük, hogy ez az artista mindenütt feltalálja ma­gát, Ondrej Pavelka a hazatérő katona szerepében egyszerre szo­morú és tettrekész. Kettősük telje­sítménye élményszámba megy. A további főbb szerepekben Marké­ta Hrubešová, Deana Horváthová és Stefan Kvletlk szereznek em­lékezetes perceket. Laco Kraus operatőr képei néha összeszűkül­nek, majd kitágulnak, különös lüktetést kölcsönözve a látottak­nak. Miért érdekes nyolcvankilenc­ben ez a háborús környezetbe ül­tetett, a szerelemről, a tisztaság­ról, a boldogságról szóló törté­net? Mert szokatlanul többet vál­lal, mint a hasonló műfajú filmek általában. Azt példázza, hogy a romlott erkölcsök idején sem vesznek ki a tiszta emberi érzel­mek. Merészen úgy fogalmazhat­nánk, hogy ma is szükségünk le­het egy-egy ágra, amelyre felme­nekülhetünk a gondok elől, ahol a rohanásban megpihenhetünk. Jő alkalom lehet ez a szlovák film, hogy a mindennapok erdejében megtaláljuk, olykor történelmi ágainkat. BÄRÄNY JÄNOS r I SIíÄGEH'^íl I ^ á ||V.^ 1 HSim 3 2 HAZAI LISTA 1. Richard Müller: Stastie je krásna vec 2. Tublatanka: Žeravé znamenie osudu 3. Miroslav Žbirka: Prvá 4. Žentour: Promllujem celou noc 5. Pavel Horňák: Terč lásky B. Elán: Van Goghove ucho 7. Michal David: Úraz 8. Kobra: Príchuť nepálskeho čaju 9. Banket: Aj ty! 10. Team: Lietam v tom tiež MAGYARORSZÄGI LISTA 1. Zoltán Erika: Szeretem öt 2. Első Emelet: Boldog névnapot * 3. Homonyik Sándor: Álmodj, király­lány 4. Vincze Lilla: Öngyilkos szerelem 3. Bikini: Ha volna még időm 6. Pokolgép: Itt és most 7. Exotic: Nézz rám, tizedes 8. Anita: Maradj még 9. Neoton: Medvetánc 10. Napóleon BLD: Európa visszavár VILÄGLISTA í. Bobby McFerryn: Don’t worry bé happy 2. Madonna: Like a Prayer 3. Bee Gees: One 4. Michael Jackson: Leave me alone 5. Bon Jovi: I’ll be theare for you 6. Kylie Minogue: Hand on your heart *1. Phil Collins: Two Hearts 8. Mllli Vanllll: Girl you... 9. Pet Shop Boys: Domino Dance 10. The Pixies: Here comes your man zsAkbamacska Zoltán Erika-trikót nyert: Protič Zsuzsa bratislaval olvasónk. Egy-egy Pop-expressz Magazint (9 poszterrel) küldünk Záležák Henrietta érsekújvári (Nové Zámky), Abrahám László nagy­megyeri (Calovo), Besse Márta besel (Besa), Sinka András Ipolysági (Šahy) és Varga Csilla lédeci (Ledlce) szava- zatbekUIdőnek. A díjakat Zoltán Erika és Molnár Erik ajánlotta fel. Olvasóink figyelmébe: ajándékokat ne kérjenek tőlünk, mert a Zsákba­macskában kisorsolt tárgyakat kizáró­lag csak a szavazatbekUldők kaphatják. POPCSEREBERE Várady Marika (980 21 Rokytník Č. d. 39): Adok Tina Turner, Michael Jackson, Kovács Katt, Bon Jovi, Samantha Fox, Modern Talking, Modern Hungária, Depeche Mode, Black, Osslan, Pokol­gép-képeket. Kérek Zoltán Erika, Bros, C. C. Catch, Sandra, Neoton, Milli Va- nilll. Madonna-képeket. Szajkó Edit (049 12 Gemerská Hôrka, Coltovo C. d. 28): Adok Madonna, Sandra, Sabrina, Bros, Boy .George, Michael Jackson, George Michael, Milll Vanllli, Nena, Prince, Tanlta Tikaram, Dolly Roll, A-HA, Zoltán Erika, Első Emelet, Sa­mantha Fox, Rick Astley, Iveta Bartošo- vá, Karel Gott-képeket és posztereket. Kérek Rick Astley, Bros, Dávid Bowie, Duran Duran, Depeche Mode, Europe, Bikini, Metalllca-képeket és -posztereket' Balog Éva (979 01 Rimavská Sobota, Tomašikova 9): Adok Dolly Roll, Neoton, Step-képe- ket. Kérek Zoltán Erika-képeket. Ronto Angely (076 31 Streda nad Bodrogom, Hlavná 54): Felajánlom az Első Emelet „A film forog tovább“ és a „Csak azért is sze­relem“, az R-GO „Szeretlek is meg nem is“ nagylemezét. Keresem a Modern Talking 1., 4. és 5. nagylemezét. Balyo Ildikó (980 21 Bátka, Vieska nad blhom 7): Megvan nagyon sok együttes és éne­kes címe és adok kazettaborítókat. Ké­rek C. C. Catch, Tom Cruise-képeket és -posztereket. AZ OLVASO KÉRDEZ Többeknek: Nagyon sajnáljuk, ha hiába várjátok a Popcserebere hirdeté­seiteket. Minden bizonnyal elfelejtetté­tek feltűntetni a címeteket. Az Ilyen le­veleket kénytelen vagyunk a kosárba dobni. Több olyan levelet is kapünk, amelyeket egyszerűen lehetetlen elol­vasni, olyan csúnyán írtátok, és ezért jutnak hasonló sorsra. Balogh Máriának Losoncra '(Luče­nec): A Ralnbirds együttes közelmúlt­ban megjelent nagylemezének a címe: Call me easy, say ľ m strong, love me my Way, it ain ’t wrong. Ez a lemez­eim valószínűleg bekerül majd a Re­kordok könyvébe (mellesleg az egyik dalszöveg részlete), mint ahogy a ze­nekar neve is a .sikerlistákra. A Rain- birds minden bizonnyal ezzel a lemez­zel idén az NSZK egyik sztárzenekara lesz. Keresztes Imrének Kassára (Košice): Berlinben június közepén rendezte meg az NDK ifjúsági szövetsége a FDJ fesz­tivál 6. évfolyamát. Fellépett a Uriah Heep, a Ten Years' After és a Golden Earring együttes, de több más neves előadó és zenekar váltotta egymást. Többeknek, akik címeket kértek: KFT, 1581 Budapest, 146. Pf. 66; V Mo- to-Rock, 13464 Budapest, Pf. 26; ^ De­peche Mode, Intercord Tonges, mbH., Postfach 750270 7000 Stuttgart BRD. Továbbra is várjuk leveleiteket, cí­münk: Dj Ifjúság, Martanovičova 23, 819 27 Bratislava. PAPP SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents