Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-09 / 32. szám

áiMi5 A klubban már megnyílt a programozók nyári iskolája Meddig tart még a ráérősdi? [ Klubról klubra Az utolsókból lesznek az elsók ... Ha nem Is mindig Igaz ez az állítás, mégis megszoktuk, hogy amit a ké­sőbb nehezebben Indulva, da nagyobb körültekintéssel, gonddal, az Illeté­kesek hathatósabb segítségével vé­geznek, gyorsan fel lehet zárkózni az „átlaghoz“. Persze, vannak ága­zatok, ahol a lépéshátrányt már nem vagy csak áldozatok árán tudjuk be­hozni A tudományos-műszaki klubok va­jon hová sorolandók? A jelenlegi sablonos tevékenységet és átlagszín­vonalat látva mondhatnék: aki ké­sőbb kezdi, fel tud zárkózni a kö­zépmezőnyhöz. Ügy látszik azonban. Itt Is vannak kivételek. A rozsnyól (Rofflava) já­rási tudományos-műszaki klub a ke­rületben az utolsók között alakult tavaly decemberben, sok kérdés meg­válaszolatlan, sok probléma megol­datlan, mintha csak az első lépések­re készülnének. De nézzük csak sor­jában. Mivel az aránylag drága ha­zai gyártmányú számítógépek, tévé- készülékek, nyomdaberendezések, magnók klhasználatjanul porosodtak a raktárakban, és mert a nemzeti bi­zottságok kötelezettséget vállaltak és támogatásukról biztosították a kor­mányt és a SZISZ legfelsőbb szer­veit a „Fiatalságnak a tudományos- ^műszakl haladásba való bekapcsoló­dása programja* teljesítésében az Idő előrehaladtával „gvorsan“ meg­oldották a helyiséggondokat. Ez a megoldás persze csak amolyan át­meneti volt. jobb híján a vnb taná­csának üléstermét és a képviselők szobáját engedték át a klubnak, mondván, hamarosan nagyobb, cél­szerűbb, minden szempontból megfe­lelő helyet találnak a klub otthoná­ul. Telt-múlt az Idő, és fokozatosan valóban megkezdődött a klulitevé- kenység. Munkához látott a BASIC- -tanfolyamot vezető gárda, az Atarl- -klub Is megtette az első lépéseket. Stefan Zatrach négyórás mellékállás­ban volt a klub vezetője, ami persze nem volt elegendő az érdemleges munkához, a szervezet tevékenysé­géhez. Három hónap után távozott, áprilistól egyedül maradt a klub alkalmazottja, Éva Simslková. — Sokszor tanácstalanul álloR a problémákkal szemben, hiába vm nak bedolgozók, akik egyébként ki váló szakemberek, ha nincs, aki szer­vezzen és Irányítson, fin nem vagvok sem vezető, sem szakember, amit tu dok és amit győzök, elvégzem Most például a programozók nyári iskolá­ját elég jól sikerült megszervezni, de a ZENIT-versenyek már nem való­sultak meg úgy, ahogy azt tervez­tem. Ogy tudom, a hasonló klubok máshol este nyolcig tartanak nyitva nyáron, nekem viszont legkésőbb hat­kor otthon kell lennem, hiszen kis­gyermekem van. Most, hogy már több hónapja nincs klubvezető, még job­ban el vagyok keseredve. Mindenütt a sürgős változásokért kilincselek, s egyelőre eredménytelenül. Persze, nemcsak Éva ügye, hogy a klub, amely küldetésénél fogva nem­csak a számítástechnikát hivatott fel­karolni, mikor jut a helyes kerékvá­gásba. Az illetékesek pedig? — A vnb nem engedi meg, hogy hivatalos cégtábla kerüljön a falra, így a mai napig Is csak az ablakban dísze;eg a tábla. A szeptemberre ígért helyiség hői már semmi sem lesz, mert még most Is idegenek ott a házigazdák. A SZISZ szervei, úgy látszik, láérős- dlt játszanak. Már rég keresnek klubvezetőt, de nem találnak, a 12 PMD 85—2-es számítógépből hét nem üzemel, s a programozőlskolát Is köl­csönkért gépekkel kellett elindítani, és mindez nem ösztökélt senkit sem a gyors tettekre, a kerületi Illetékes szerv pedig mintha a félévi tervek és értékelések kikérésével letudná összes kötelezettségeit! Utólag bevallom, annak Idején örül­tem a hírnek, hogy Rozsnyón is megalakult a klub, s a minap azzal a szándékkal Indultam Ide, hogv a programozók nyári Iskolájának szép kezdeményezéséről írjak. De látva a helyzetet, megismerkedve a gond.ok és problémák hátterével, csak blrá- lóan szólhattam. polgári LASZLO (A szerző felvétele) AIR LINE - AVAGY közgazdasAgtan jAtszva Az ATARI amerikai számítógép- gyártó cég a kezdetekkor, amikor még a Warner Bros céghpz tarto­zott, főleg a játékgyártás terén vált ismertté. Amikor aztán 1983- ban Jack Tramiel megunta a Commodore céget, és átvette az ATARI-t, kifejlesztette az elsó Iga­zán nagy hasznot hozó számító­gépet, az ATARI 65 XL-t. A cég ezzel áttért a számítógépgyártás­ra. Ennek ellenére a játékgyártás sem hanyatlott. Egyesek a számí­tógépes Játékokon főleg a destruk­tív Jellegű lövöldözéses Játékokat értik, ahol az a cél, hogy minél több ellenséget, ufót vagy egye­bet találjak el. Akadnak azért szebb Játékok is, mint például a különböző típusú repülőgép-szi­mulátorok, kommunikációs prog­ramok — és az egyetlen közgaz­dasági Játékprogram, az Air line. ATARI 800 típusú számítógé­pemhez nekem is megvan ez a program és a legelső benyomá­som az volt, hogy ez is egy egy­szerűbb repülőgép-szimulátor, de később, {sajnos, használati tájé­koztatót nem kaptam hozzál rá­jöttem Igazi mivoltára. A prog­ram a hazai turboverzióban két részből áll. Az első rész bejátszá­sa után megjelenik egy szép ábra, amely egy Boeing 747-es típusú repülőgépet ábrázol. A START gomb lenyomása után a gép be­hívja a második részt, s megkér­dezi, hogy szeretnék-e új Játékot Játszani vagy sem. Ha nem. akkor kiírja, hogy tegyem be a kazettát a magnóba, és nyomjam meg a START gombot. Ezt persze csak akkor érdemes használni, ha már előtte Játszottunk a programmal, valahol abbahagytuk és az adato­kat rögzítettük kazettára. Ellen­kező esetben a gép hibát Jelez, és a Játék név nélkül fog futni. Ha viszont igennel válaszoltunk (a I gombot kell lenyomni), akkor ké­ri, hogy az első Játékos írja be a nevét és azt, hogv melyik joy­stickkel fog játszani. Minden adat után le kell ütni a RETURN gom­bot, mert a gép ezzel veszi tudo­másul az adatokat. Ha a második Játékos adatai után még egyszer leütjük a RETURN-t, akkor a gép megkérdi, hogy ezek az adatok korrektek-e, jók-e. Ha nem ütjük le, akkor még két játékos adatai Írhatók be. Ha a kérdésre nem­mel ÍN gomb) válaszolunk, akkor törli az adatokat, és újra lehet írni őket. Ellenkező esetben Jelzi, melyik Játékos következik a Já­tékban, mi a neve, mi a légitársa­ság neve, melyik Joystickkel ve­zérelheti, mennyi pénze, szaldója van (az új játéknál mindig 2 000 000) és mennyi a kölcsöne. A tűzgomb lenyomásával Indul a Játék. Figyelem! Minden egyes Játé­kosnak csak két perc áll a ren­delkezésére. A joystickkel a kis repülőgépünket, a térképen ráirá­nyítjuk az egyik városra {mond­juk Moszkvára), majd a tűzgomb lenyomása után kiírja az útvonal adatait. Alatta pedig megjelenik az Anfllegen Zurück felirat, ame­lyen a joystickkel választhatunk, hogy megfelel-e a járat {Anflle­gen) vagy sem {Zurück). Megvá­lasztjuk a repülőgép típusát, majd kijelöljük az Indítás rtapjait. Ez­után megkérdi, hogy ez így meg­felel-e nekünk, ha igen, akkor a feliratok eltűntek, és a gép meg­jegyzi az útvonalat. Ha nem, ak­kor választhatunk újat. A kijelö­lés után elég egy kicsit elmozdí­tani a repülőgépünket, és a tűz­gombot lenyomni. így Juthatunk vissza a fő menübe, majd átté­rünk a másik részbe, ahol a sze­mélyzeti adatokat kell megadni {Personalplanung). Itt az ENDE felirat választásával térhetünk vissza. Ezután a szolgáltatások következnek. A következő rész a repülőjegy árának meghatározása. Ennél érdemes sokat időzni, mert az ár növelésével nagyon csök­kenhet a járat Iránti érdeklődés, a csökkentéssel pedig kevesebb lesz a bevétel. Viszont az Arbetts- marktnál érdemes időzni, mert ezzel lehet növelni, illetve csök­kenteni az alkalmazottak számát. Ha kevés az alkalmazott, akkor nem lehet egy Járatot sem indíta­ni, mert munkaerőhiány van. A Flugzeugverkaunál a meglévő re­pülőgépeink közül adhatunk el néhányat, viszont ügyelni kell az eladási és vételár közötti különb­ségre, mert ha egy repülőgép pél­dául 67 millióba került, akkor nem adhatjuk el ennél magasabb vagy hasonló árán Az előbb említett esetiben a gép csak 32 millióért árusítható. Ha eset­leg a másik Játékos szeretné meg­venni, akkor az A gomb lenyo­másával érheti el, különben egy idáig meg nem nevezett légitársa­ság veszi meg. A Flugzeugein- kaufnál csak akkor érvényesülhe­tünk, ha már van elég kölcsö- nünk, vagy elég pénzünk. Külön­ben ÚJ repülőgépeket lehet ennél a résznél vásárolni. A következő rész a Fracht­kosten, ahol a csomagok szállítá­si költségeit kell megadni. Ez esetben Is ajánlatos a nem túl magas szállítási költség, mert az érdeklődés nagyon csökkenhet. Viszont rendkívül fontos a War­tung rész, mert Itt kell megadni, hogy a repülőgépeink mely napon esnek át műszaki ellenőrzésen {szerelés, felújítás). A következő választási lehetőség a Bilanz, amelyben megtudhatjuk, milyen az évi kimutatásunk, mérlegünk. Ha valaki később Is szeretne Ját­szani ezekkel az adatokkal, akkor válassza a Speichern funkciót, amelynél a gép kiírja és megkér­di, hogy szeretném-e kazettára rögzíteni az adatokat (Ja) vagy sem (Nein). Ha igen, akkor meg­kérdi, hogy a magnót beállítot­tuk-e. Már csak a tűzgomb lenyo­mására vár a számítógép. Végül az utolsó választási lehetőség a Weiter, azaz a játék átadása a másik Játékosnak. Végül, mikor már az összes já­tékos Játszott, a gép kiírja, hogy következik az értékelés (Auswer­tung läuft...). Ezután pedig egy táblázatba foglalva Jelzi, hogy egy-egy járatra hányán vettek Jegyet, mennyi csomagot adtak fel, mennyi volt a bevétel és a ki­adás. Lehet, hogy egyeseknek ez i program egy kicsit hosszúnak, ne­héznek és unalmasnak tűnik. Meghagyom, talán igazuk Is van, de kiválóan elsajátíthatók vele a közgazdasági tudnivalók és fogá­sok. Ha valakinek ez nem elég, maradjon meg a lövöldözős Játé­koknál ... Jó szórakozásti Hajdú Endre A beszélgetés Dmitri) Szergejevics Ll- hacsov akadémikus és Nyikola] Szam- velian frú között zajlott. Az APN- anyag befejező részét kivonatolva közöl­jük. — Hadd tereljem beszélgetésünket a spl- ritízmusra. Nem azért, mintha olyan sok spiritiszta lenne, vagv talán befolyásolnák a többség gondolkodásmódját, egyáltalán nem, csak meglep, hogy ilyen „titokzatos“ illúziók még ma is léteznek társadalmunk­ban. — ön szerint a špiritizmus Illúzió? — Mindenesetre kilépés a szokványból... — Mindig megütköztem azon, ahogy az életet a „földöntúli területen* vagy a csil­lagokon {gondoljon csak a sok mendemon­dára a repülő csészealjakról) miért ábrá­zolják olyan banális formában. Tegyünk egy kis kísérletet. Tegyük fel, valamilyen szellem képes a tányérokat emelgetni, és nagyon fontos Információkkal szolgálni vagy tanácsot adni... De akkor hogyan le­het az, hogy a mai napig nem jegveztek fel egyetlen fontos Információt, egvetlen tanácsot sem vagy valami más különlege­set. Hát nincs azon a másvilágon egv okos, tehetséges szellem sem? Hiszen, mint tud­juk, „erről a világról“ már elég sok okos és tehetséges ember költözött oda, a má­sik világra. Hová lett tudásuk? De azt sem értem, hogv reális személyek mellett miért Idézik például Eugen Onyegln vagy Tatyja- na Larlnova szellemét Is. És állítólag meg Is jelentek. Például Alekszandra Fjodoro- vna cárnő előszeretettel beszélgetett Taty- jana Larlnovával. De arról nem hallottam, hogy bármit Is megtudott volna tőle.,. Le­het, a tányérok meg Is mozdultak... Meg­engedem. hogy a tányérok megmozdulása nem primitív bűvészmutatvány, hanem a snirltiszták idegrendszerének különleges ál- lanota Azt azonban nem hiszem, hogv ezek a hangok a túlvilágról jönnének Ezt már maguk, a kérdésekre adott válaszok Is bl- zonyltják. Gondolatok a jövőről VI. — De mivel magyarázható az emberek vágya az illúziók és önámitás iránt? Nem a gyengeség jele az illúziótáplálás? Miért maradnak meg, ha tudjuk, hogy csak rövid időre képesek feledtetni a valóságot, és a boldogság alapja úgyis csak a valóság le­het? — Erre nehéz válaszolni, mert sokfajta Illúzió létezik. Vannak olyan illúziók, va­lóságban gyökerező, de vannak elvont, a józan ész határain kívül eső illúziók Is. Ilyen többek között az Illúzió a „túlvilág­ról“. De például a valóságban gyökereztek Pompidou Illúziói, amikor azt hitte, hogy az emberek örülni fognak, ha átépíti Párizst. Ha szupermodern várossá alakítja át. Nos, nyilván tévedett. Lebontottak egyedülálló műemlékeket, és ez Párizsnak Inkább kárá­ra lett, mint hasznára. Nem illúzió az sem, hogy kötelesek vagyunk megvédeni kultu­rális emlékeinket, megőrizni történelmün­ket. Ezek nemcsak a ml kincseink, így In­ternacionalista kötelességünk védeni kin­cseinket, de más nemzetek kincseiért is szólni kell. Csak a magasan fejlett kultúra képes elvhűen és szigorúan új öntudatot ébreszteni bennünk, dogmatlzmustól men­tes öntudatot, amelynek alapja az ember tisztelete, és amely felismeri, mi hasznos az ember számára és mitől kell védeni... Ezt mentorok, prédikátorok és próféták nélkül kell megteremteni. — És diktátorok nélkül. Egyetlen, ami majd mérvadó lesz, az a kollektív véle­mény. Ha szükséges, vitában kristályosod­jék ki ez a vélemény. — Igen, a nyilvános tájékozottság, a- melyről már beszéltünk, fontos, mondanám megváltó mozzanat. Lehetővé teszi az egyé­niség teljes kibontakozását, azt, hogy a legnagyobb mértékben váljék hasznossá a társadalom számára. A ki nem használt vagy jelentéktelenségekre elpocsékolt te­hetség a legnagyobb veszteség a társada­lom számira. A nyilvános tájékoztatás ga­rantálja a társadalom számára az őnei'en- őrzést és az állandó tökéletesedést. Né'kü- le az új öntudat sem állandósulhat. — És ha az Ízlések nem egyformák, vi­tatkozni kelt? — Természetesen, ha az ember meg van győződve az Igazáról. De a vita legyen kor­rekt, vegye figyelembe, igyekezzék megér­teni a többség véleményét. Ez az intelligen­cia jele. Hangsúlyozom: megérteni nem azonos az elfogadással. De kötelesség meg­érteni, ml a hasonló nézet alapja. — Szaretnék visszatérni egy dologhoz, a- melyről még beszélgetésünk elején esett szó: ez kronológiai pro vine ionalizmus. — Ez a jelenség Ilyen vagy olyan for­mában szinte minden korban létezett. — Igen, de mielőtt létrejöttek a tömeg- tájékoztató eszközök, nem volt olyan óriá­si méretű, mint ma. Ma világjelenségnek számit. A televízió, a rádió és a sajtó je­lentősen befolyásolja a gondolkodást. Az ember szinte sohasem maradhat egyedül gondolataival, mint például amikor köny­vet olvasott. — Miért beszél múlt Időben? A könyvet soha senki nem veszi el tőlünk. Az em­berek szellemi életében a könyvnek sajá­tos szerepe van. Semmi sem képes ezt he­lyettesíteni. — Egyetértek, de kitartok állításom mel­lett; a tömegtájékoztató eszközök lehetővé teszik, hogy a legkisebb megerőltetés nél­kül „tájékozottak* lagyBnk. As amber ri­bízza magát valakinek a megítélésére. Ete­ket a megítéléseket teszi magáévá. Foko­zatosan megszűnik tehát az önálló gondol­kodás, uniformizálódnak az tzlésak. Amo­lyan kollektiv értékítélet áll be. Csak a di­vatos újdonságokat figyelik, azt, amit va­laki jónak, dicséretesnek jelölt meg. Igaz, Lermontov, Stendhal, Bulgakov, de Bach és Shakespeare is évekig várt az elismerésre, de azért mindig akadt valaki, aki értékel­ni tudta ezeknek a nagy embereknek a te­hetségét. Példán! Stendhalt az első időben csak Goethe és Balzac támogatottal De tá­mogatta! — Ónálló értékelés, önálló gondolkodás. Aki valami újjal jön azt nem érti meg azon­nal mindenki. Rendszerint el kell telnie egy bizonyos Időnek ahhoz, hogy általáno­san elismerjék őt. Ha minden újat azonnal megértenének... — Akkor nem Is lenne új,., — Lehet, és ez nem is paradoxon, hanem Igazság, bár ismerünk kivételeket is. Bí­zom benne, hogv egyre több önállóan gon­dolkodó ember lesz. Ezek valóban kultu­rált emberek lesznek. Nem az informáltak- ra gondolok. Sok dolog késztet minket most, az évszázad végén arra, hogy kezdjünk új módon, önállóan és felelősségteljesen gon­dolkodni. És akkor fokozatosan megszűnik a kronológiai provlnclonallzmus Is. Ez el­kerülhetetlen. — Nehéz megmondeni, mivel kell kezde­ni formálni a személyiséget. Előbb nyilván meg kell tanítani az embert, hogy felelőssé­get érezzen mindenért, ami körülötte törté­nik. Ha nem tanulunk meg felelősséget vál­lalni kis dolgokért, később, ha szükség lesz rá. a fontos dolgokat Is felelőtlenül végez­zük majd. Mart nyilvánvaló, hogy az ön­tudat teszi az embert. Szükség van az új gondolkodásmódra. Nos, az új gondolkodá­si mód, bizonyos fokig klalakftja az áj em­bert. Feldolgozta; —hr—

Next

/
Thumbnails
Contents