Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-05 / 27. szám
m-l N[KONK DESIGN ? II. Beszélgetéseimet, kutatásaimat az emlegetett kanna gyártójánál, a Tatrasklo vállalatban folytatom. Jozef Lesay mérnöknél, az innovációs és ipari formatervezés osztályának vezetőjénél érdeklődöm a problémák iránt. — Sok helyütt ragaszkodnak a régihez, nem szívesen újítanak, váltanak terméket — kezdem tapasztalataim sorolásával. — Az üvegiparban is nagyon sok a régi elavult termék, ráadásul szinte minden uniformizált, ami nemcsak a választék szűkössége miatt rossz, hanem azért is, mert jó néhány termék ésszerűtlen, használhatatlan. Érdekeltek egyáltalán a vállalatok abban, hogy újat, mást gyártsanak? — Érdekeltek Is meg nem Is — válaszol őszintén. — Érdekeltek vagyunk, mert maguk a vásárlók igénylik az újat, a mást, a jobbat, az emberek nyomást gyakorolnak ránk. Itt vannak például nálunk a sorozatban gyártott poharak, kelyhek. A vásárló nemegyszer keresi azt, ami a szomszédjának van, de ugyanakkor keres olyasmit is, ami másnak nincs. Szóval, ha már ezt vagy azt a szokványosat megvette, szeretne valami mást, egyedit. Igen ám, de mi egy gyárban csak tíz vagy tizenegy fajta termék gyártására vagyunk képesek. Ráadásul ezekre van külföldi megrendelőnk is, Kanadából például. Egy-egy fajta kelyhet tíz-tizenegy napig kell gyártanunk ahhoz, hogy gazdaságosak legyünk. Az átállás ugyanis legkevesebb egy napot vesz igénybe. Ha túl sok átállási napunk lenne, akkor nem lennénk, gazdaságosak ... — És a kézi, fújott, egyedi fajták? — Ezekből természetesen, mivel manuálisan készülnek, nem tudunk olyan nagy szériákat gyártani, legföljebb ezerkétszáz gyártására vagyunk képesek, de már az is megterhelő. Ugyanakkor az ilyen termékből rendszerint ezret külföldre szállítunk, általában száz darab tönkremegy, eltörik vagy ferde, esetleg kilyukad a csiszolásnál. Ebből következik, hogy a legyártott ezerkétszáz darabból végül is jó, ha száz marad a hazai piacra. Pontosabban: oda nem marad semmi, mert mi tagadás, az a száz úgy kézen-közön elmegy. Nem ingyen, egyáltalán nem ingyen, az emberek szívesen megfizetik az árat, csak hozzájussanak. — De itt talán más probléma is van. Évről évre járom a kiállításokat, és látom, hogy a fiatalok rendkívül ötletesek. Ön pedig, mint tudom, együttműködik a főiskolával, tehát ön is biztosan látja ezeket az ötleteket. Miért nem találkozunk mi, vásárlók ezekkel az eszközökkel, termékekkel az üzletekben? — Részben az imént említett gazdasági mutatók miatt, de van, ami a megszokás, vagy a meglévő, befutott megrendelések miatt van így. De az is előfordul, sőt, elég gyakori, hogy a régi tervezők tartják és védik a pozícióikat ... — Hogy végül már egészen ésszerűtlen állapotok uralkodjanak?! Itt vannak például a közforgalomban lévő üvegeink, amelyek talán már százéves formák. Több ország külön ügyel arra, hogy az újfajta italok egyéni formájú üvegekben jelenjenek meg a piacon. De az üvegeik nemcsak tetszetősebbek, könnyebbek Is a mieinknél. Miért nem töltünk például üdítőitalokat literes palackokba, hiszen a családok szívesebben megvennék, nem kellene négy-öt darabot cipelni?! — Több ilyen dologról lehetne még beszélni, de maradjunk — Több Ilyen dologról lehetne még beszélni, de maradjunk a témánál, s hadd soroljam azokat a rendeleteket, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják munkánkat. Vegyük például azt a rendeletet, amely kimondja, hogy a nőknek az üzletekben nem szabad tizenöt kilogrammnál többet emelniük. Ez a rendelet szociális szempontból rendben van, nagyon humánus, de a mostani technikai színvonal mellett teljesen megköti a kezünket. Aztán van egy másik dolog is. Az üvegek elosztását egy minisztériumi bizottság intft?;i. Ennek a bizottságnak van egy határozata, amely kimondja, hogy egy cégnek nem lehet több, csak egy atipikus üvege. A többi italt a hagyományos, megszokott palackokban kell forgalmaznia. Eny- nyi talán elég is magyarázatként, már csak a „szokásos“ gondot említem, hogy nekünk sincs elég pénzünk a beruházásokra. — Ezeket a dolgokat egyszerűen nem értem. A Tatrasklo nem kis vállalat, ilyen monumentális termelőegységnek már kellene, hogy elég pénze legyen a beruházásokra, a termékszerkezetváltásokra, újításokra. — Ez mind igaz, s látja, még sincs pénzünk, illetve van, 'de felesleges dolgokra kell költenünk és túl sokat. Maradjunk az ön által említett kannánál. Az előállításához hatmillió devlzako- ronára volt szükségünk, ez csupán azért, mert sem a gépet, sem pedig a formát nem tudtuk Idehaza előállítani. — De miért? — Azért, mert nem volt, aki ezt nekünk Idehaza megcsinálta volna. Meg aztán nincs is hozzá meg a kellő minőségű anyag. A korábbi kannához a műanyag tartozékokat különböző cseh és szlovák cégek gyártották. Igen ám, de nem jól, és aztán kényelmesebb is nekik gépkocsi- lökhárítókat meg mindenféle vajdlingokat gyártani, mint ezt az igényes, hófehér, a használat alatt deformálódó palástot. — Manapság sokat beszélünk az átépítésről. Az önök vállalatát egyelőre nem érinti, az új törvény, mégis megkérdem: Ön szerint mit hoz az átépítés, javulhat a helyzet? — Egyelőre elég bizonytalan a helyzetünk, részben azért, mert még mindig nem tudjuk, hogy valójában hogyan is érintenek majd bennünket a változások, részben pedig azért, mert nem tudjuk, hogyan lesz a fejlesztéssel. Mi eddig átvettünk egy-egy gazdaságtalan vállalatot, talpraállítottuk, invesztáltunk bele, s most, hogy vissza kellene hoznia a befektetést, kiválik, önállósul, nem segít azoknak, akik esetleg ő miatta a fejlesztés terén háttérbe szorultak. Elég nagy a fejlesztő bázisunk, de mi lesz ezzel a részleggel, hogyan tudja a rész szolgálni az egészet? Szóval, még sok a tisztázatlan kérdés. Kötnek bennünket az ésszerű és ésszerűtlen előírások, hat a megszokás, a félelem meg az anyagi érdekeltség hiánya is. Az emberek akarnak valamit, vannak is új ötletek, elképzelések, jönnek a fiatalok is, de egyelőre a bizonytalanság érzése a legerősebb. Valószínűleg az a baj, hogy most, az átmeneti időszakban tiszfázat- lanul hatnak -a régi és az új törvények, rendeletek, ugyanakkor a megszokás és a kényelem a régit erősíti fel, ezért” mozdul minden oly lassan. Talán ha a fiatalok több lehetőséget kapnának, vagy legalább a vezetőgárda kicserélődne, felgyorsulhatnának a dolgok. Kell-e nekünk design? A kérdésre a SZlSZ-en keresem majd tovább a választ, nemcsak „az ifjúság jelenti a jövőt“ elvalapján, hanem azért is, mert a formatervezést nálunk szinte egyedül a SZISZ támogatja, s tág teret biztosít kibontakozásához. Németh István M olgáltatunk, vállalkozunk. Jók ^ ^ ezek a kifejezések egyáltalán? ^" MegoldáS-e az ú] forma? Ha engedélyezzük, miért van vele bajunk? Foglalkoztat a kérdés, hiszen az utcánkban Is feltűnt már két kis tábla. Putz Béla autószerelő délután négytől este nyolcig fogadja hivatalosan azokat, akiknek valámi problémájuk van a kocsijukkal. Egy másik Putz, az unokatestvére autóbádogosként váltotta ki az iparengedélyt. A másik i^tcában Everling mérnök pneuszervizt nyitott. Az előbbi kettőnek még nem vettem igénybe a szolgálatait, de látom, sokat változtattak a magatartásukon, életfelfogásukon. Sokat gondolkodtam, tétováztam igénybe vegyem-e Everling mérnök szolgáltatásait, nem lesz-e neki kellemetlen, hiszen régi jó barátok vágyunk. Volt idő, hogy ugyanabban az Iskolapadban ültünk. Végül mégiskahelyemen történik. Mindenki csak a maga ügyeivel van elfoglalva. Az elején megpróbáltam újítani, de senkinek sem kellettek gondolataim. A vezetők csak egymással törődnek, az emberek Isznak, és ez engem sohasem érdekelt. Nem könnyű ez a munka, de azért nem szakadok meg benne. — Látom, van elég munkád, nem kell hirdetéseket feladni. — Nem blzonyl Nem tudom, hogy honnan, kitől tudták meg az emberek, de Jöttek már olyanok Is, akiknek a komáromi (Komárno) benzinkútnál tanácsolták, hogy próbálkozzanak meg nálam. Ha valakinek este történik valami, az már természetes, hogy hozzám jön. — Talán még éjjel is zavarnak? —- Éjjel éppenséggel még nem ébresztettek fel, de késő este azért jöttek már. Volt már több külföldi autós is nálam. Az egyik egy szovjet Szolgáltatás vagy vállalkozás? csak rászántam magamat. Főleg azért, mert az állami, illetve szövetkezeti szervizekben mindig morcosak, haragosak az emberek, pedig sohasem felejtettem el valami kis csúszópénzt adni nekik. Ráadásul még olykor vártam is, hogy ugyanahhoz a szerelőhöz kerüljek. Sajnos, csak én akartam az „ismeretséget“, ő meg kvaterkázott, fogadta a külön vendégeit, húzta az időt, ahelyett, hogy arra törekedett volna, minél hamarabb kiszolgálja az embereket. Everling mérnök viszont kiegyensúlyozott, beszédes és előzékeny. Mindenkivel megbeszéli, mire van szükséges, mennyit kell várni, esetleg mikorra jöjjön vissza. Kitől tanulta? Édesapjától vagy az édesanyjától? Lehet, mindkettőtől, hiszen édesapja cipész volt, mindig dolgozott otthon is, s így az édesanyjának is közre kellett működnie az „üzletben“. — Nem túl nehéz? — kérdem, amikor észreveszem, hogy nem a legmodernebb, hanem az állami és szövetkezeti szervizekben kiselejtezett szerelő „gépekkel“ dolgozik. — Nem, dehogy! A múltkor itt volt az egyik autóversenyző, járt már több szervizben, de az ő speciális gumijait sehol sem tudták feltenni... Én is csak az ő segítségével tudtam elvégezni a munkát, de végül sikerült. Látni kellett volna, mennyire örült. A gyerekeknek plakátokat, reklámtárgyakat ajándékozott. — Miért csinálod? — Nem érdekel az, ami a munállamolgár volt. Valahol Szénénél kilyukadt a második gumija is. Éjnek Idején valahogy bekecmsrgett a városba, taxit fogadott, az kivitte, majd kölcsönözte neki pótkerekét, így reggelre eljutott hozzám. Megragasztottuk a bizony elég silány állapotban lévő belsőket, meg adtam neki egy Volgára és egy Mércedesre való abroncsot. Igaz, nem voltak újak, de az övéihez képest nagyon jók. Prágáig és vissza még hosszú volt az útja. — Mennyit számoltál neki föl? — Mennyit számoltam volna, örültem, hogy segíteni tudtam. Két barátját jött meglátogatni, akik annak Idején a gázvezeték építésén dolgoztak. Azt mondta, okvetlen meghív magához. De hát, lehet, el sem tudnék menni. — Látom, nflndenkihez kedves vagy. — Kedves, bár nem mindig érdemes. Megesett, hogy elemeitek már egy-egy új belsőt, ellopták a karórámat. Most már egy kicsit jobban ügyelek a dolgaimra. Átrendeztem és még át is fogom rendezni a műhelyt, mert nem kell, hogy a holmijaim között turkáljanak. Mindent nem lehet otthagyni az emberek előtt... Szolgáltatás vagy vállalkozás? Támogatni vagy átmeneti állapotban megtűrni csupán? Talán az idő megválaszolja a kérdéseket. Egyelőre azonban sokan fordulnak bizalommal a magánszolgáltatókhoz .., N. L Életöröm nyolctól éjiéiig VERÖFÉNYES DÉLUTÁN volt, amikor hősünk elhagyva a város zaját, végigbiciklizett a kis falu főutcáján. A meleg zöldben százszorszépek virítottak. A főút menti erdőben vigyázzba vágták magukat a fák. Errefelé alig érintette emberkéz a természetet. A hagyományőrző vidék hagyományőrző nénikéi összesúgtak mögötte: az új legény ugyan melyik kislány ablaka elé tart? Ám ő a kultúr- ház felé tartott. Nagyot néznének a nénikék, ha tudnák, hogy szándéka nem lányszíveket csábítani, hanem a vldeódiszkóba vezeti. Tán azt sem tudják errefelé, miféle szerzet az a videó — gondolta hősünk, de tévedett. A faluban a tisztelendő úrnak van készüléke, meg aztán nézik a magyar tévét, ott mindennap vetítenek klipeket. Nem ez a mai lesz az első ilyen mulatság. Pergett itt már egy-két videódiszkó, a széles környékről csodájára jártak, mert a legelső volt a járásban ... A KULTÜRHÁZBAN még alig lézengtek. Hősünk gyanút fogva az órájára nézett. Hat óra van, nyugtázta. A kézzel írott szórólap, a- hogyan általában bálokat szoktak hirdetni, fél hétre ígérte a kezdést, de még se közönség, se lemezlovas. A kulturális intézmény mosolygó, szemSzálkák, fricskák, cikornyák üveges igazgatója megnyugtatta, régen volt diszkó, vígan ropják majd a legények, még vígabban forognak a lányok. Honnan került elő az igazgató? Ez volt hősünk első meglepetése. Máshol, egy másik falusi diszkóban két srác áll az ajtóban. Ök a szervezők, egy lány árusítja a jegyeket, meg van két pótrendőr, mert a rendre is vigyázni kell. Ott az intézmény vezetőjének se híre, se hamva. Itt meg az igazgató hellyel kínálta, üdítőt hozatott és tájékoztatta a kultúra iránti helyi Igényről. Mindjárt hazamegy a diri, próbálta eloszlatni zavarát hősünk, de az intézmény „atyja“ egész este ott maradt, később még öt-hat felnőtt érkezett ... IFIHÜLGYEK ÉS KISGAVALLÉROK gyülekeztek az üvegezett ajtó előtt. Márványfarmeres legénykék beszélgettek a bőrkabátos, miniszoknyás kishöl- gyekkel. Végre kinyílt az ajtó, s hősünk az arcokat nézte. Eljött a depes- fiú, a rocker szépen megfésülködött, és megjelent Faluszépe is. Már az ajtóban akadtak hódolói, minden ujjacská- jára éppen egy. Remek buli ígérkezett. A videós késett. Messziről érkezik. hosszú az utazás. A társaság addig, unalmát elűzendő, televíziót nézett a nagyterem sarkában. Háromnegyed óra múlva kísérői körében bevonult a lemezlovas. Nagy sebességgel készült a színpad. Azután nyolc órakor, végre, elkezdődött... PARABOLAANTENNA segítségével felvett műsoros kazetták kerültek a „dobozba“. Hősünket ekkor érte a második meglepetés: mindenki futott táncolni, valami különös örömtől fűtve. Ügy nevezte meg magában, hogy életöröm. Azonnal hangulatot teremtettek, ahogy bolondoztak a színes fényben. Abban a másik falusi diszkóban jó fél óráig senki sem táncol, amikor azután a bátrabbak táncba mennek, kinevetik őket. Itt meg Izzadt a diszkós háta, régen volt ilyen jó hangulatú helyen. A szünetben azt is elmondta, hogy „civilben“ kulturális szakelőadó, és munkaköre lehetővé teszi, hogy állandóan hallgathassa a Danubius rádió műsorát. Innen a sok sláger, a videók meg nem is távoli tévéadók popmagazinjaiból valók, e- gyik barátja veszi fel őket műholdasadás vételére alkalmas antennával. BOR VAGY KÖLA, gondolta hősünk, és tántorogva a gondolattól, hogy mennyibe kerülhet egy parabolaantenna, a jól ellátott büfé felé vette az irányt. Még jobban megtántorította a harmadik meglepetés; bor nem volt, sört, pálinkát nem árultak. Máshol, abban a falusi diszkóban még a borfajták közül is válogatni lehetett, hűtött sört árultak, a pálinkát meg decire mérték. így volt ez jó pár helyen, ahol eddig megfordult. Itt nincs verekedés a diszkók után, húzta ki magát az igazgató, igaz, sokaknak nem tetszik az alkoholstop, de a döntés végleges. SZEMERKÉLŐ ESŰBEN ült fel hősünk ismét a kerékpárjára. Még egyszer visszanézett a modern é- pületre. A Járásban párját ritkítja az ilyen „csendes“ diszkó, pedig Ilyen kell. Életöröm, zene, együttlét — talán mindörökké fiatalon. Megbeszélni gondjainkat, megállni a rohanásban és örülni egymásnak. Ez a cél, nem az, hogy unottan üljünk az asztalnál, berúgjunk vagy verekedjünk. A főút menti vigyázzban álló fák csuromvizesek voltak a szakadó esőtől. Hősünk egyre gyorsabban taposta a pedált. A szélső házak ablakai már sötétek voltak. Az életöröm nyolctól éjfélig tartott. Holnap ismét kezdődnek a hétköznapok. .. Bárány János
