Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-20 / 51. szám
úiit|íisäg2 Kommentárunk Karácsony előtt Valöszínflleg nemcsak a karácsonyi számot készítő újságíróknak Jutott eszébe december első napjaiban, az átalános kormányválság (és általános politikai zűrzavar} kellős közepén, hogy vajon milyen lesz a karácsonyi piaci ellátás ilyen körülmények között. Különösen Ladislav Adamec lemondása után vált olyanná a helyzet, hogy sokan kezdtek bizonytalankodni, sőt vidéken, számtalan helyen az alapvető élelmiszeripari termékekből elindult egy fel- vásárlási hullám. Napokig zúgott a forradalom, viharosan gyorsak voltak az események, csak éppen állt minden egy helyben, a minisztériumok megbénultak, a kormányok összeültek és szétmentek látszathatározatokat hozva. Valószínűleg nemcsak az újságírók gyűjtöttek ilyen tapasztalatokat, s nemcsak nekik Jutott eszükbe, hogy a piaci ellátás a még úgy-ahogy működő kormányzat alatt Is akadozott, további romlást pedig nem szabad előidézni, ennélfogva szintén forradalmi gyorsasággal született konszenzus, s megalakult a „nemzeti megegyezés kormánya“. Ezt követően Szlovákiában Is „helyreállt a rend“, s bár lapzártánkkor még nem hirdettek kormányt, karácsonyra minden bizonnyal a közmegegyezés adta bizalommal, hittel és a lélek békességével készülhetünk. Talán addigra még köztársasági elnökünk Is lesz, s talán ránk köszönt ennélfogva a tolerancia Is, amely után annyian és annyira sóhajtoztunk éveken át, de a forradalom sem tudta igazán elhozni — a látványos deklarációk ellenére sem. (Igaz, a forradalomnak erre mindössze három hete volti) Bizakodjunk, mondom hát, már csak azért Is, mert sokkal többet Jelenleg még nem nagyon tehetünk. A demokrácia nem köny- nyű dolog, sokan figyelmeztetnek és figyelmeztettek rá külföldiek és hazai tapasztalt, sokat megjárt politikusok. Higgyünk nekik, meg higgyünk abban Is, hogy képesek vagyunk azért létrehozni és működtetni a demokráciát, hiszen nem vagyunk alacso- nyabbrendfl nép másoknál. Bizonyitsuk be önmaguknak Is, hogy alapjában véve minden ember demokratikus gondolkodású, a lelke legmélyén a megbékélés óhaját és az emberi szeretet utáni vágyat hordozza. Ha ezt sikerül bebizonyítanunk, akkor megvalósulhat rövid időn belül a demokrácia. De csakis így. Vagyis úgy, hogy az agyonhangoztatott tolerancia az emberek vérévé válik, azon emberek vérévé Is, akik ma politikai harcot vívnak egymással, leginkább a kizárólagosság elve alapján. Csakis úgy valósítható meg a demokrácia, ha a kölcsönösség, az egyenrangúság és egyenlőség elvének érvényesítése Jellemzi a pártharcokat. Más közeg ugyanis csak feldúlt lelkű embereket teremt, az egymás közti kapcsolatból is kiveszik a tolerancia, s akik egy hónappal ezelőtt még barátok voltak, nem fognak tudni kezet fogni egymással. Sem emberként, sem szakemberként, sem politikusként. Bízzunk, bizakodjunk! Karácsonyra készülünk, mely még-.az elmúlt évtizedek deformációi és visszásságai közepette is a megbékélés és a szeretet ünnepe volt, a meghittség és a megbocsátások napjaivá tudtuk varázsolni ezt az ünnepet. A demokrácia küszöbén,. a tolerancia és az erőszak- mentesség deklarálásának idején, a politikai és társadalmi közmegegyezések után nem szabadna éppen most keserű karácsonyt ülni. neszmEri sAndor A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja SZERKESZTŐSÉG: Martanoviéova 25, 819 27 Bratislava Főszerkesztő: CSIKMAK IMRE Helyettes főszerkesztő; NESZMERI SAnDOR Telefon: főszerkesztő — 213744. 2104543, helyettes főszerkesztő — 213623. 2104541, titkárság — 2104542, 2104544. gazdasági és kolturális rovat — 2104346, szervezeti élet és sport — 2104545, műszaki részleg — 2104340. Kiadja a Smena Kiadóvállalat. 812 84 Bratislava, Pražská 11. Nyomja a Západoslovenské tlačiarne, 812 62 Bratislava. Odborárske nám. 3. Előfizetési díj: egy évre 52 Kčs, fél évre 26 Kčs. Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. A lap külföldre a PNS Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 61 Bratislava, Gottwal- dovo nám. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 498 02. Az ész és az érzelem győzelme Az ember a Jövőt nem tudja igazáböl megtervezni, így az újságíró sem. Érzi a valóságot, látja, figyeli az eseményeket, de az első pillanatban még azl sem tudja, hogyan Is fogjon hozzá az anyag összegyűjtéséhez. így voltam ežzel most, amikor a világot ámulatba ejtette Csehszlovákia népének az akarata, „csendes, vértelen, nyájas, szilaj szeretettel átitatott forradalma. Végül Pozsonyban (Bratislava) a Jirásek utca egyik épülete, az egykori Academia Istropolita- na, a mai Művészeti Főiskola elé mentem. A természetvédők vezetői, akik néhány más szervezettel, többek között a Független Magyar Kezdeményezés képviselőivel létrehozták a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű polgári kezdeményezés koordinációs bizottságát, most itt dolgoznak, innen irányítják az eseményeket. — BudaJJal szeretnék beszélni, próbáltam végül is „kinyitni magamnak az ajtót“. — Csak nem gondolod, hogy van rá ideje?! — De talán mégis. Talán nem is kell, hogy beszélgessünk, elég, ha ott lehetek, ahol a többiek, látom, hogyan beszél, hallom, mit mond, milyen a véleménye, hogyan reagál az eseményekre ... — Megpróbálhatod, de nem biztatlak — mondja az egyik borostás képű fiú — Különben, ha portrét akarsz, ott a tegnapi Smena. olvasd el, annál többet te sem tudsz majd megállapítani... — Igen, olvastam, hogyne olvastam volna, éppen csak azt nem hiszem el, hogy ez a férfi egyszerű munkás lenne. Nem fejezte be a főiskolát. De miért? Talán mert nem hagyták. Szerintem ő nein munkás, beszéde, mozduiatai rendkívül tudatosak, okos, határozott embernek találom. Azt mondanám, hogy ember ő, aki a lapát mellett is megállta a helyét... Remélem, vigyáztok rá ... — Nem, nem vigyázunk rá, de azért mlnj denütt vele vagyunk. Egymásnak adjuk .., A kapun belül Szigeti Lászlóval, a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjével találkozom, ö is benne van a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári kezdeményezés kilenctagú koordinációs bizottságában. A Független Magyar Kezdeményezést képviseli a bizottságban. — Ml van? — teszem föl a majdhogyj nem megválaszolhatatlan kérdést. — Együtt vagyunk mindenben, ami az egész kérdéskört illeti. Kilenc napja egyhuzamban itt vagyok. Mindenben kikérik a véleményünket. Ilyen még a mi történelmünkben nem volt. Odafigyelnek, mindenki tudatosítja, hogy most kockán forog minden. Senki sem követheti a szűk nemzeti, vagy nerazeti.ségl érdekeit. Az összefogás most a legfontosabb ... — Mire Jutottatok a kormánnyal? — Hrivnák, a kormányfő azt mondta, hogy mi vagyunk pozícióban, hét nem elég ez? ' / Szigeti László végül két fiatal szakem- ©mbert, egy Jogászt és egy közgazdászt hoz magával .az épületbe. Míg a vezetőség Prá- gábaln tárgyal, itt az esti tévévitát hivatottak előkészíteni. Az iskola második emeleti úgynevezett projekclós termében gyűltek össze a szakemberek és a koordinációs bizottság tagjai. A bizottság tagjainak zöme. akárcsak Szigeti László, fiatal, élete teljében lévő férfi. Egyedül Ľubomír Fel- dek Idősebb valamivel közülük. Igaz, ő is csak talán az éveivel, szellemiekben, hozzáállásban semmiben sem különbözik tőlük. Lenin szerint a sajtó nagy-nagy szervező. Hányszor, de hányszor mondták ezt az elmúlt években, szinte már verték a tejünkbe, és közben azt gondolták, hogy engedelmességre, alaktalan, arctalan tömeggé alakít, Juk, vagy legalábbis megpróbáljuk alakítani a népet. Ezek a férfiúk most nem beszélnek a sajtó szervező szerepéről, hanem ténylegesen is szervezik a lömeget, az ellenállást, mozgósítják a közvéleményt. — Hogyan lesz továb? Szabad választásokat követeltek, követelünk, nem kellene gyorsan párttá alakulni, és akár már most megkezdeni a választási harcot? — kérdem Szigeti Lászlótól és másoktól is. Az előbbi így válaszol a kérdésemre: — Nem, egyáltalán nem akarunk párttá válni, hanem független, de elkötelezett szervezetté, amely arra hivatott, hogy irányt szabjon az eseményeknek, befolyásolja azokat a dolgokat, amelyek aztán befolyásolhatják életünket. Nem akarunk kormányozni, de azért nem mindegy, hogy ki kormányozza a népet... Másnap újra az Academia Istropolitana épületébe siettem. Islnét a szokásos megbeszélés a teendőkről az esti mítlngekröl, vitákról. Most is elég sokan vannak. Itt van ismét Ľubomír Feldek, a kiváló költő, író, aki az egyik legjelentősebb nyilatkozat, a Sorkommunisták Nyilatkozatának a megfogalmazója és aláírója. Vele együtt még sokan Jelen vannak, de sajnos hiányzik az én támaszom. Szigeti László, s ez meglehetősen furcsa helyzetbe sodor. A jelenlevők már emlékeznek az arcomra, alakomra, mégis Idegen vagyok a számukra. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy szinte észrevétlen fogyatkozik a nép, végül alig marad valaki. Szóval így, besúgó lennék? ... — teszem, tehetem fel magamnak a kérdést. — Megfigyelő, akinek ott a magnó a zsebében, az apró videokamerája a gomb- lýukában? Most az egyszer nem is bánnám, elvégre is csodálatos dokumentumok, kincset érő hiteles anyag birtokosa, létrehozója lehetnék. De sajnos — és ez tényleg nagy kár — ilyenek nincsenek a birtokomban, így csak azt tanúsíthatom, hogy mennyire megnyomorítottak bennünket a körülmények, hogyha még ezekben a gyönyörű pillanatokban sem hihetünk egymásnak, nem lehetünk igazán független és szabad emberek. Tudom, nem ők tehetnek arról, hogy a félelem és gyanakvás még miii- digbennünk él. Mit van hát mit tennem, eloldalgok magam is, de ugyanakkor örülök is az élménynek, hiszen ha nincs- bátorságom, és nem akarok bejönni, Jtt lenni, nyugodtan kívül maradhattam volna. Most már kezdenek kibontakozni az arcélek. Fedor Gálé: egy határozott, megfontolt, majdhogynem szakember szerteágazó egyéniségének az arcéle bontakozik ki a sze- ím.em előtt. A másik, akinek egészen szokatlan és különös a Jelenléte és helyzete, az Ľubomír Feldek. Ö végig, mint egy mozdíthatatlan szikla van Jelen a tanácskozásokon. Nem igyekszik mindent az Idősebb jogán eldönteni, szólni is csak ritkán szól, s az is csak akkor, ha már nagyon muszáj. De itt van. Jelen van, hogy biztasson, erőt, öntudatot adjon ezeknek a fiatal férfiaknak. Itt vagyok — mondja Jelenlétével —, hogy senki se vonhassa kétségbe a szándékokat. Az említett „incidens" kapcsán kihúzódtam a legbensőbb körből, és a második emeleti körfolyosó egyik átjárótermében téblábolok. Mások is itt várnak, így itt már az én személyem sem okoz feltűnést. Már csak azért sem, mert itt forgat a Panoráma Sugár Andrással az élén, s mert velem együtt rengeteg ember Jön-megy. Van, aki vidékről hozta a gyár, az iskola, egy brigád, közösség, község vagy szövetkezet nyilatkozatát. Mások eligazítást kérnek. Ott kinn most már minden forr, forrong, az embereknek úmutatásra, eligazításra lenne szükségük. Velem együtt természetesen mindenki Ján Budajt várja. Aztán megjön. Megáll az ajtóban, nekltámaszkodik az ajtófélfának, és így állva próbál egy pillanatra megpihenni. Az arca sima és tiszta, de a fáradtság szinte lerí róla. Persze, csak egy pillanatig, amíg mindenki fel nem ocsúdik, s nem indul meg azonnal a „munka“, nem kezdődik el a kérdések áradata. Szinte nem hiszek a szememnek. Nem éppen a legfiatalabb, azt írják róla, hogy már tizenhárom éve nős, de mintha az évek meg sem érintették volna, inkább kamasznak tűnik az ember szemében. És, kérem, ez a fiatal irányítja most az eseményeket. Mindenki csodálkozik, hogy a fiatalok, a diákok. milyen érettek és milyen bátrak, Jel- lemesek. ‘Bát ettől a pillanattól már nincs mit csodálkozni, ö is Ilyen. A hátán hátizsák. Nyilván ez az egész hivatala, és Joggal, hiszen az Igazsághoz elsősorban tisztességre van szükség, azt pedig az ember nem a hivatalában tartja. — Itt nekünk egészen különleges a helyzetünk — mondja később a Panorámának —, a genius loci, a hely szelleme arra kötelez bennünket, hogy a szeretet és megértés vezérelje a cselekedeteinket. Közben feltűnik Milan Kňažko Is, az á színész, akinek volt bátorsága visszaadni az érdemes művész kitüntetést, s aki szinte faszcinálta a délutáni találkozókon a tömegeket. Minden szava, minden mondata éppúgy vág, mint Ján BudaJ mondatai. A Panoráma bevonul egy pillanatra a projekcióé terembe, a koordinációs bizottság ülésére. Én is velük tartok. — Fiúk, mindenki azt kérdi, ml legyen tovább, mit csináljanak a Nyilvánosság az Erőszak Ellen sejtjei, csoportjai — mondja a bizottság egyik tagja. — Most Jöttem meg Prágából — válaszol Vladimír Ondruš —, itt vannak a dokumentumok a szervezési és egyéb elképzelésekről. Már fordítjuk őket, valami már most estére meglesz, valamit csak holnap reggel tudunk elkészíteni, utána rögtön sokszorosítjuk, és visszük a nép közé. Fontos, hogy ez gyorsan kikerüljön az emberekhez, mert ha nem, elakadnak a dolgok. Mi nem vagyunk annyian és talán nem Is vagyunk annyira felkészülve, mint a prágai barátaink, a Polgári Fórum képviselői, ezért Is egyeztünk meg, hogy kicseréljük és átadjuk egymásnak a tapasztalatainkat. Ami eddig volt, az Jó, de tovább kell lépnünk. — Igen, tovább kell lépnünk — veszi át a szót Ján BudaJ, és pontos matematikai kifejezéseket használ, hogy meghatározza az irányt, a teendőket. A Panoráma és vele együtt most már én Is el kell, hogy hagyjam a koordinációs bizottság ülését, de most már nem is bánom. Az utcán, a tévé előtt ugyanis látom, hogy a dolgok Jó irányban haladnak, itt belül pedig azt tapasztaltam. hogy nem kell félnem, ők, Ján BudaJJal, Milan Kňažkóval, Szigeti Lászlóval az élen nemcsak megértették az idő szavát, hanem maguk Is Idomulnak, változnak. Tudatosítják, hogy az ész és az érzelem győzelméhez nem elég csak a tisztaság, az erkölcsösség, de arra is szükség van, hogy érett férfiakként ne csak politizáljanak, hanem éljenek is a politikai eszköztárral, ha kell szabályos vagy szabálytalan párttá, csoporttá váljanak, ne hogy végül úgy járjanak, mint annak idején Petőfi Sándor, és a „dörzsöltek“ könnyedén kiszórják őket a közéletből. NÉMETH ISTVÁN Ami a kelet-európai változásokat Illeti, az NDK-bell lavina előtt még a legmerészebb hírmagyarázók sem Jósolták az események ilyen mértékű felgyorsulását. Lengyelország és Magyarország a gazdasági csőd rémétől fenyegettetve is csak aránylag lassan haladt előre azon az úton, amelyen Németország keleti, vasfüggönyön inneni oldala, néhány hónappal ezelőtt, olyan iramban indult el, hogy azóta már beérte — néhány vonatkozásban pedig már túl is szárnyalta — a két vezető kelet-európai reformállamot. De a politikai változások társadalmi bázisát, az elégedetlenség búvópatakjait fürkésző szakértő a nyugatnémet hírközlő szervek tevékenységében, a Berlini Fal abszurditásában, a két német állam közötti látens szellemi közeledés és a szembetűnő szociális különbség irritáló hatásában még mindig találhatott némi magyarázatot a szédületes iramban zajló eseményekre. De ki hitte volna egy hónappal ezelőtt, hogy az, ami az NDK-ban hónapok alatt valósult meg, Csehszlovákiában hetek alatt elérhető? Sőt, talán még valamivel több Is! Bizony senki... Igaz, hogy a prágai fiatalság már elég régóta mozgolódott, egyre gyakoribbá váltak a tüntetések, de — talán a rendőri önkény kiváltotta félelem miatt — a vidék továbbra is hallgatott. Sokan azt Is hitték talán, hogy a csehszlovákiai demokratikus követeléseknek nincs Igazi tömegbázisa. Gazdasági csőd egyelőre nem fenyegetett, s az életszínvonal ugyan lassacskán sülylyedt, de kelet-európai viszonylatban még mindig az egyik legmagasabb maradt. Azonkívül a prágai tavasz óta még csak huszonegy év telt el, s a kényszerkonszolidáció káderei még hatalmuk zenitjén látszottak állanl. A környező változások hatását sokan alábecsülték, és persze nem vehették számításba a november 17-ei eseményeket, amelyek gyalázatos brutalitásukkal a legszélesebb néptömegek szolidaritását váitották ki. November 17-e az 1989-es csehszlovák forradalom közvetlen kiváltója, a forradalom szikrája volt. Ezen a napon betelt a pohár. És — mint az azóta kiderült — már azelőtt sem volt teljesen üres. Réges-rég színültig volt már, túlcsordult, de a belőle kizubogó keserűség mindig letargiába fulladt. Azt gondoltuk, hogy a hatalom, amely rendíthetetlennek látszott, további véres ellentámadásokra vetemedik. De a hatalom gyenge volt, kevés volt, mert az egész nép fölháborodása, szabadságvágya, lelkiismerete állt vele szemben. És gyenge volt azért is, mert soha sem volt igazi tömegbázisa, csak haszonélvezői voltak, eszmei támogatói nem, vagy csak alig. Karrieristák, valamiféle kétes létbiztonságot keresők, korrumpált haszonlesők voltak a tagjai, Illetve néhányan azok közül, akik az egyetlen párt, az alternatíva nélküli hatalmi struktúra berkeiben voltak kénytelenek képviselni kisebb régiók, csoportok érdekelt. A „betyárszövetség“ gyakorlatilag már az első vészjósló Jelre szétesett. A több mint másfél millió párttagból csak az maradt elvhű az elveit cinikusan kijátszó párthoz, akinek más lehetősége nem volt, akit a „veszedelem“ oly magas pozícióban talált, hogy a népakarat irányába észrevétlenül elsompolyogni már nem tudott. Aki tehette, azóta már régen forradalmár, de legalábbis reformer. Bárhogy van is: ilyen szép karácsonyi ajándékot ez az ország nem is remélt. Pedig magának köszönhette: szándéka tisztaságának és az ország történetében szinte példátian egységének. A totaiitárius hatalom ereje meggyöngült, az önkény agonizál, de még nem következett be az áhított exodus. Tökéletes munkát kell végeznünk. Néhány nap még, és véget ér az 1989-es év... A lakosság zöme — közöttük Jómagam Is — most néz először valóban „új év“ elébe. Ugorjunk hát gyorsan egy évtizedet, hagyjuk magunk mögött a múltat, de ne feledjük el, ml van mögöttünk. Az elmúlt időszakból is láthatjuk; nagy szükségünk van a tanulságokra. Ez a negyven év évszázadokra elegendő tanulságot szolgáltat. Tanuljunk hát belőle, hogy még sokszor megélhessünk Ilyen BOLDOG ÜNNEPEKET! HIZSNYAI ZOLTÁN
