Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-22 / 47. szám
uj 'ifjúság 91 Izraeli költők Jehúda Amíhőj: Eső a fronton Dlki emlékére Eső esik barátaim arcára, élő barátaim arcára esik, akik pokróccal takarják be fejüket — és halott barátaimra Is esik, akik már többé nem takaródznak. Csőri Sándor fordítása Siómé Tóni; A tenyér pillanata Ahogy tenyerembe fogtam arcomat bőröm áthevUlt és én sötétet láttam két kezem megtapadt mint akit hússal hímeznek s hirtelen imbolygó mozgásba kezdtem mint fák a szélben előre-hátra s mind mélyebbre láttam a kéz-sötétben és apám arcát véltem a tenyerem közt ahogy a kéz mintegy Imára kulcsolódva imbolygóit reszketegen. Gergely Agnes fordítása Aser Reich: Üti fohász Sárogh István: PIHENŐK Nem vagy Itt velünk, káosz uralkodik Engedd hát, hogy elbírjam a sötétséget és átjussak, átjussak végre ezen a hosszú éjszakán, mely bévül üres, kívül csiga-meztelen még erdő sincs előtem, mely visszatartana Nyisd meg számomra fénylő égboltodat a világosságot és kísérőmül küldj angyalokat körém Adj békét, de ne ott fenn a magasságban, az angyal hiába ember-arcú, szenvedéseinket nem értené sosem Adj békét földi útjainkon, s ha már nekivágtunk átjutva a létezés sötét labirintjain hazaérjünk, hazaérjünk és emberként éljünk. Turczi István fordítása Abá Kovner: Baldachin a sivatagban Szétszéled lassan a násznép. Ml pedig magasztos szavakat szórunk a szélbe, a szerelem méregltta baldachinját. A bódult dobverő már forró homokot perget. Egyre keményebb a föld. Lépked a vőlegény a lét felé. Elnehezülve lépked a lét határán. Lépked a vőlegény az álom taván. Pohár. Könny-kaláris koránból, amit egy sárga cet okádott ki a fényes partra. Ö, magasztos királyi hitves, öröktől örökké, tengerek végezetéig a nem múló magány hitvese. Csordás Gábor fordítása Nyikolaj Vaszíijev Alekszandr Govorov: A táborszentagy-míívelet III. Rudolf szemmel látható tisztelettel fordult a százados felé. Amikor az ekclöről volt szó,'látni lehetett mindenből, hogy Belickll a parancsnok. A százados megkérte Alekszejt, hogy ebéd után vizsgáljon még két kiterjedt rét- séget. Mindkettő az út mentén volt vagy három kilométernyire a helységtől. Azt kellett megállapítania, melyik egyenletesebb és szilárdabb felületű. Február vége felé Járt, a délutáni nap már eléggé melegített. A hó olvadni kezdett, sötétedett a színe, és jeges kéreg képződött rajta. Három órán át Járta AlekszeJ a terepet. Meggyőződött róla, hogy esetleges ejtőernyős bevetésre nagyszerűen megfelel. Esteledett már, amire visszatért a településre. Először Is Usztytnov őrnagyhoz vet-- te az Irányt. Usztylnov meghallgatta az újságot a vendégekről, aztán viszonzásul tájékoztatta Szamszonovot. >— Amíg vizsgáltad a terepet, BellckiJ elindult Zavarüklnoba. Nyilván tudni akarja, ml is a helyzet a helyőrséggel, a biztonsággal. — Az őrnagy pisztolyt vett elő zsebéből, apró Walter-tlpust, és odanyújtotta Alekszejnek. — Legyen mindig kezed ügyében! Ezekre 'a vendégekre vigyázni kell. Minden léptükön nyomon követjük őket... — Melletted a szomszéd házban lakik a segédtisztem, Jegoricsev százados. Ha valami történne, menekülj hozzá. Világos? Várják az ejtőernyősöket A csekisták számára nehéz szolgálatok sora kezdődött. Usztylnov szinte lízpercen- ként felcsengette Sztálingrádot, hogy a tábornok idejében értesüljön mindenről. Most Sellnger újabb lépésére vártak. Arra az esetre, hogyha az Abwehr ejtőernyősök bevetése mellett dönt, készültségbe helyeztek gyalogos és páncélos egységeket, amelyek a sztálingrádi csata után maradtak ott. Usztylnov munkatársai egy pillanatra sem vették le a szemüket arról a házról, amelyben Bellcklj csoportja lakott. Ugyanakkor a lehető legkevésbé korlátozhatták mozgási szabadságukat. Fontos volt Selingert meggyőzni arról, hogy minden az ő tervei szerint halad. Mindennek így kellett lennie addig, amíg nem ér földet az ejtőernyős-különítmény. Akkor aztán csattan a fogó. Szamszonov helyzete volt a legrosszabb. Nemegyszer érezte BellckiJ vasszorltását. A százados hosszan faggatta Sztupkot, Savel- Jicstől, Anna Mefogyjevnátől kérdezősködött, s volt Ideje kémkedni Zavarkünóban Is. Megszimatolt valamit? Megfigyelései megegyeznek azzal, amit Szamszonov Jelentett? A hadnagy számára világos volt, hogy elegendő egy óvatlan lépés — golyó repül a tarkójába. Egész éjjeleken át nem aludt. Feszülten hallgatózott, figyelt a sötétben. Egy ízben reccsenni hallotta a falépcsőt. Felugrott, szorosan fogta kezében a pisztolyt. Sztup- kónak vele kellett volna aludnia a padláson — és nem volt a helyénl Hova ment? Belickijhez? AlekszeJ az ablakhoz bújt, s igyekezett szétnézni a sötétben. Ojból reccsent a lépcső, Sztupko botorkált haza. AlekszeJ gyorsan bebújt az ágyba. Félni kezdett a rádiósától. Sztupkónak semmi dolga sem volt. Sellnger megtiltotta, hogy a leadóját használja, és BellckiJ csoportjához osztotta be tartaléknak. Reggel újra kiment AlekszeJ Bellckljjel és Rudolffal a rétre. A százados azért hívta magával, hogy — állítólag — tisztázzanak még néhány részletet. De Szamszonov tudta miért volt rá szükség — kellett valaki, aki aknajelzővel eltereli a figyelmet. Amikor megérkeztek, BellckiJ elküldte Alekszejt a völgy mentén, hogy megállapítsa a rét hosszanti határát. A hadnagy útközben visszanézett, s látta, hogy Rudolf hosszú léptekkel mérte a terep hosszát. Helyenként megállt, és valamit bejegyzett a noteszébe. Talán leszállási pályát jelöl ki a repülőknek? Szamszonov hirtelen arra gondolt, hogy Rudolf nyilván mérnök, BellckiJ pedig hivatásos kém. Valamiféle fehérgárdista. Szamszonov egyedül tért haza, és félelem nélkül mindenről elbeszélgetett Usztylnov- val. Kiderült, hogy Viktor Andrejevlcs mindent látott — persze, messzelátóval. — A vendégeink repülőgépek számára készítenek leszálló helyet — mondta az őrnagy. — Ogy látom, hadnagy, hogy a dolog végéhez közeledik. Erről Szemjonov mindjárt másnap meg-- győződhetett. BellckiJ és Rudolf újból kiment a rétre. Most magukkal vitték a híradóst Is. Alekszejt otthon hagyták. BellckiJ nyomain fehér terepöltözékbe bújva elindult a rétre Usztylnov is csekls- táival. Vagy fél órával később repülőmotorok zúgását hallották meg. Usztylnov őrnagy szeméhez emelte a messzelátót. — RádiósI Közvetítse! Körzetünk légiterében három fasiszta repülőgép tartózkodik. Riadóztassák a géppisztolyos századoti Közben a repülőgépek kerültek egyet, s úgy látszott, leszállnl készülnek. De aztán újra felemelkedtek s elhúztak nyugat felé. Ez csak próba volt, gondolta Usztylnov, és parancsot adott a szigorított megfigyelésre Eközben Szamszonov alaposan megpl hent. Délután parancsért ment Belickijhez A százados Rudolffal az asztal mellett ko nyakozott, s úgy tűnt, mindketten Jóked vűek. — ö, hadnagy — szólította BellckiJ —, Iszik egyet velünk? Szamszonov parancsokat, utasításokat kért, — Ugyan, miféle parancsok, utasítások! Megvárnak reggelig! — legyintett kezével a százados. Rosálás-kísérlet És mégis találkoztak még aznap este. Amint besötétedett, valaki erélyesen bekopogott az ajtón. Szamszonov sejtette, hogy történt valami, de azért felkelt és az ajtóhoz lépett. Jobb kezével a zsebében a Walter agyát szorította. A küszöbön BellckiJ állt. — Végeztünk, hadnagyi — közölte szárazon. — Hosszúsánc, visszatérünk a mieinkhez. A főnök visszahívott. — Miért? — értetlenkedett AlekszeJ. — Ez aztán kérdés — utasította el BellckiJ. — A magának szóló parancs: egy óra múlva Indulunk. Találkozás a falu végén! Dél körül az Ilovlja állomáson kell lennünk! Becsapta az ajtót és eltűnt. Szamszonov sejtette, hogy bonyodalmak keletkeztek, de nem tudhatta, milyenek. Sztupko rémülten kérdezgette, ml történt. ' — Távozunk — rázta le őt a hadnagy, — Belickijhez megyek, hogy megbeszél jOk a részleteket — mondta AlekszeJ, és távozott. Amint becsukódott mögötte az aj tó, a szomszéd ház felé vette az Irányt Azonnal elmondta Jegoricsev századosnak ml történt, az pedig hívta Usztylnovot. Per ceken belül ott termett az őrnagy lihegve —* A vendégek távoznak — közölte vele Szamszonov. — Hogyhogy távoznak? Hova? BellckiJ azt mondta, hogy vissza Zápo- rózsjeba. Ezt úgy nevezte meg, hogy hosz- szúsánc. A főnök állítólag visszahívott. — Arról van szó, slkerül-e nekik a sáncolás! Eszükbe hozzuk a sakkjáték szabályait. Elfoglalt mezőn keresztül rosálni nem lehet, nekik pedig nincs szabad mezőjük. Az őrnagy Jegoricsev százados felé fordult. — Sztupkőt azonnal vigyék! BellckiJ csoportját elfogni a falu végén! Te maradj, Aljosa, pihenj. — Usztylnov elgondolkodott: — Tehát már rájöttek ... Szamszonov kissé értetlenül nézett rá. — ... hogy Paulus egyáltalán nincs Ittl — Hogyhogy! Hát akkor hol lenne? — Már február kilencedikén elszállították Moszkva mellé, Krasznogorszkba. Ahogy látom, az Abwehr csak most tudta ezt meg. Azért fújta le Salinger az egészet. Csak most tudta meg Szamszonov azt, amit a szovjet kémelhárltás előtte Is eltitkolt. Anna Mefogyjevna valóban szakácsnő volt, és Paulusról igazat beszélt. Csakhogy mindez addig volt Igaz, amíg Paulust törzskarával együtt el nem vitték máshova. — És én erről semmit sem tudtam — sóhajtott keserűen Szamszonov. — Cseppet se bántson, Aljosa — nevetett az őrnagy. — így Jobb volt. Ha tudtad volna az Igazat, megeshetett valna, hogy valamivel magadra vonod Sztupko vagy BellckiJ figyelmét. Most már Itt maradsz. Se- lingerhez már nem eresztünk vissza. Hét ügynökét veszítette el, s előbb-utóbb rájönne, kinek köszönheti ezt. így végződött a „tábornagy-művelet“. Az Abwehrnek nem hozott dicsőséget. De már maga a Paulus megszöktetésére Irányuló kísérlet világosan beszél arról, milyen módszerekhez folyamodott a hitleri hírszerzés. Később, mint Ismeretes, 1943 szeptemberében Ily módon sikerült megszöktetni Mussolinit. Szamszonov a háború végéig Usztylnov mellett dolgozott. Egy ízben arra panaszkodott, hogy aligha sikerül neki rendeznie Sellngerrel a számláját. — Mit tudhatod? S valóbani Ezerkllencszáznegyvennégyben Szamszonov egy partlzánalakulathoz repült. Részt vett egy műveletben, amely során a partizánok megtámadtak egy német Opelt. A megsemmisített autó roncsaiban egy őrnagy holttestét Is megtalálták, Selingerét. És ez volt utolsó találkozásuk. — Vége Fordította; Petrik József
