Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-01 / 44. szám

ft %ft ^ t 1 EGY LEHETŐSÉG A szfoház egyik lényeges alkotó ténye­zője. sokoldalú feladatokat teljesítő kulcs­embere a rendező. Közös nevezőre hozza a színészek játékát, de az ő dolga egy­részt a színészi produkció végkicsengésé­nek művészi megszervezése, másrészt a dráma keretének helyes színpadi megoldá­sa (a munkatársak szakmai közreműködé­sével). Vannak azonban színházak, ahol a rendezői koncepció maradéktalan meg­valósítása személyi nehézségekbe ütközik. Amikor a társulatban vannak kezdő, ta­pasztalatlan színészek vagy szlnészjelnltek, akiknek nincs főiskolai szintű szakképzett­sége. Ilyenkor a rendezőre egy többlet­feladat hárul; a társulaton belüli stúdió­foglalkoztatás. A kassai (Košice) Thália Színpad (saj­nos) olyan jellegű társulat, ahol az emlí­tett helyzet hosszú idő óta létezik. Fiataljai önmagokra hagyatva nem mindig a helyes irányú önképzés útjára kényszerültek, és nem egy esetben fáradozásuk nem volt arányban az eredményekkel. Alig akadt közben valaki, aki segítő kezet nyújtott volna nekik, legkevésbé az egymást váltó vendégrendezők. De ilyen felelősségteljes munkát végeredményben nem is lehet el­várni a színház esténként változó rende­zőitől. csak az állandóan itt működőtől. Ilyen tisztséget azonban a Tháliőnál hosszú évekig nem töltött be senki. Végre ez a helyzet megoldódott, mert rendezőként a Tháliához szerződött Baker Platón. Róla. eddigi színházi működéséről, hitvallá.sáról beszélgettem vele. — Mindig Is a színházhoz való vonzódás volt éltető elemein 1975 ben lettem hiva­tásos színész a nyitral bábsz:nházb,m. 1977- ben első próbálkozásra felvettek a prágai Színművészeti Akadémia bábrendezól-dra- maturglai tagozatára. Ottani tanul.ntányal- mat 1981-ben fejeztem be. Még abban az évben a zsolnai bábszínház dramaturgja lettem. Szerződésem értelmében csak rövid ideig maradtam ennél a színháznál, viszont közben rendeztem Is Zsolnán (Žilina) egy darabot. 1982 nyarától „szabadúszó“ let­tem. Igyekeztem elhelyezkedni az öt szlo­vákiai bábszínház valamelyikében. Egyik­nek sem volt akkor állandó rendezője. — mégsem vettek fel. Így kerültem Bratl- slavába a Művelődési és Pihenőparkba mint dramaturg. 1985-től a Nyugat-szlováklal Kerületi Népművelési Központ dolgozója lettem. Ott először felelős szerkesztőként, később a magyar nyelvű műkedvelő mozga­lom szakelőadójaként tevékenykedtem két évig. Állandó kapcsolatban voltam már ré­gebben Is az amatőr magyar együttesekkel, Igyekeztem segíteni munkájukat. Az 1985/ 1988-os évadban a Matesznál rendeztem Batta György Fürjtojás című darabját. Bár annakidején kétséges, vitákra alkalmat adó sikere volt a bemutatónak (egyesek dicsér­ték, mások kevésbé), ma úgy érzem, ez a bemutatkozásom Inkább érdeke.sen újsze­rűt, mint félsikert jelentett. Az 1986/87-es szezonban a kassal Állami Bábszínházban rendeztem a prózai jellegű Csizmás Kan­dúrt, egy évvel később pedig az Enyhén szólva című bábdarabot — mindkettőt ked­vező visszajelzéssel. Talán ennek köszön­hetően lettem 1989. április elsejétől a Thá- 11a rendezője. E napokban állítom báb- színpadra Prutková Fantázia című zenés bábjátékát, amelyet az Állami Bábszínház fennállásának 30. évfordulója alkalmából tűztek műsorra. Jelenleg szerencsés hely­zetben vagyok, mert olyan jó darabok poty- tyannak az ölembe a Tháliánál, hogy ren­dezésüket nagy örömmel vállaltam. Ebben az Idényben háromszor kapok szót. E há­rom színpadi mű: Leonard G.ersche A pil­langók szabadok; Richard Nash Az eső­csináló és egy ősbemutató, Gál Sándor Családi krónika című leporellója [ó sze­reposztás esetén mindegyiktől közönség­sikert várok. Remélem, hogy nem csalódok a szereplők hozzáállásában sem. ■ Tudatában vagy a jelenlegi színész- állomány most beérő, illetve fejlődésre vá­ró egyéni képességeivel. Vállalod az ezzel kapcsolatos többletmunkát? — A fiatal, főleg kezdő színészekkel kü­lön akarok foglalkozni. A dramaturgiai terven kívül szeretnék velük megvalósítani egy-két stúdlóelöadást. E „műhelyben“ pó­tolhatnák mesterségbeli hiányosságaikat, mi­nél előbb kibontakoztathatnák tehetségüket. Persze, ez nem lenne kötelező, hanem ön­ként vállalt többletmunka árán érnék el. A bemutatott műsorokat a premier után nem tekintenénk befejezetteknek, hanem tovább dolgozónk rajtuk, s fokozatosan ja­vítanánk az egyéni teljesítményeket. A fia­talok profi lehetőséget kapnak Gát Sándor darabjában. Kis, de lényeges szerepek vár­nak rájuk. Itt szeretném megjegyezni, el­lenzem azt az elvet, hogy a rövid szövegű szerep az kis szerep, a sok szövegű pedig nagy szerep. A mai színháznál a szerep nagyságát az adja meg, hogy ml a mon­danivalója, és hogyan valósítják meg. ilyen értelemben egy apró lehetőséget, egy pici­ke epizódszerepet is lehet úgy megoldani, hogy a közönség számára emlékezetes ma­radjon. — A fiatal színészekkel különben már beszéltem erről a tervemről, hajlandók a többletmunkára. Remélem, a Thália ad majd lehetőséget, szabad kezet stúdlófoglalkoz- tatásukhoz. Vannak mesterségbeli Igényeim és elvárásaim az idősebb színészekkel szemben Is. Szeretném, ha teljesítményük a figura hiteles ábrázolása révén klisé- mentes alakítás lenne, a nézőt tökéletesen meggyőzve, s megcsillantva a színészi érté­kek megannyi regiszterét, elhagyva az ol­csó, alantas kifejezési eszközöket. ★ Amikor Baker Platon életújtának további állomása a kassal Thália Színpad lett, tu­datában volt nemcsak a színház, hanem a közönség elvárásainak Is, Beke Sándor, a Thália első állandó rendezője távozásáig számtalan felejthetetlen élményű előadás­sal ajándékozta meg a színház hű közön­ségét. A nézők tlyen hozzáállást, alkotó munkát és eredményeket várnak a most „színre lépett“ Baker Platóntól is, hogy a szlovákiai magyar Színjátszásnak legyen itt. keleten Is fejlődőképes, jó színháza. Erre a Thália Színpad közelgő önállósulá­sa, az eddigi feltételek javulása nyújthat majd eredményekkel kecsegtető lehetősé­get. Szőke István • • Ö rök titok kútforrása az alkotás. Gyakran azon töp­rengek, hogy az alkotó ember inkább csak médiu­ma az alkotásnak, s amit feltalál, vagy a művé­szetek közegében a felszínre hoz, talán az Idő folyo­sóján, a történelmi korok lassú váltásaiban fokozatosan jött létre. Az alkotó ember pedig — talán — csak egy élő, végső eredményt közvetítő közeg. Tehát amint megírnak egy remekművet, megfestenek egy képet, megkomponálnak egy szimfóniát vagy ope­rát, a szerző nyomban lényegtelenné válik. Pontosab­ban olyan emberré, mint amilyen korábban volt. S ha nem ő Irta volna meg az Átváltozás című novellát, nem ő festette volna meg a Magányos cédrus című ké­pet, nem ő komponálta volna meg a Sors szimfóniát, nyilván valaki más éppen az Idő tájt megtette volna helyette. Ugyanis az adott történelmi korban mindig van valamiféle eredetiséget provokáló erő. Az alkotás törvényszerűsége éppúgy alá van vetve az általános­ság törvényének, mint — mondjuk a pillanatnyi időjá­rás vagy a csecsemőhalandóság. A kor, ha alkotásigen­lő, nyilván megtalálja a maga zsenijét, és az már má­annylra, hogy számára az írás nem munka, uram bo- csá' önmegvalósítás volt. Irt, amikor Ideje volt. Irt, a- mikor unatkozott. Irt, amikor úgy gondolta, írnia kell. Tehát amatőr volt a szó legfontosabb értelmében. Csak­hogy így írtak a hajdani írók is, így festették képeiket a hajdani festők is, amíg nem vezették be a rosszul értelmezett profizmust. Ha volt „Ihletett“ állapot, ha volt kedve a szerzőnek, akkor alkotott. Senki sem kér­te tőle számon, hogy ír-e, vagy esetleg lóhajcsárként dolgozik. Blixen sem sietett első könyvének kiadásával. Negyvenkilenc évesen jelentette meg Hét fantasztikus történet című könyvét. A Volt egy farmom Afrikában című regénye 1937-ben látott napvilágot. Haláláig (77 éves korában halt meg) csupán hat könyvet írt, művei viszont annál figyelemreméltóbbak, A most napvilágot látott könyvére a Távol Afrikától című film Irányította az olvasók figyelmét. A szóra­koztató olvasmányokra vágyók közül sokan csalódtak a könyvben. Akik a filmet látták: a TÖRTÉNETBE sze­rettek. Abba a történetbe, amely ezüstfonalként átszövi a regény teljesen más jellegű szövetét. A fiira — akár VOLT EGY FARMOM AFRIKÄBAN sodlagos kérdés, hogy azt az embert Kis Jánosnak vagy Franz Kafkának nevezik-e. A magyar Alföldről nézi-e a művészetek szentélyét vagy az Etna csúcsáról, mint Dante vagy Petrarca. Ha van valami Igazságos az élet­ben és a történelemben, akkor az az általánosság tör­vényszerűsége. Az alkotás területén pedig még egy figyelemreméltó Igazság van, az, hogy az akademlstákon kívül műked­velők Is „versenyben“ vannak a halálukig. Eközben az utóbbiak a saját maguk alkotta szabá­lyok szerint tevékenykedhetnek, a saját logikájuk út­ján éppen azt tehetnek, amit akarnak, mert a végered­mény a fontos. így történhetett meg, hogy egy olasz származású gróf (TomasF dl Lampedusa) röviddel a halála előtt írt egy regényt (Párduc), amely nemcsak az olasz irodalomnak lett egyik jeles alkotása, hanem az egész világé. Sok-sok hasonló, magányos és „iskolá­zatlan“ alkotó van a művészetekben és tudományok­ban. Közéjük tartozott Franz Kafka, Csontváry Koszt­ka Tivadar, Rousseau, a vámos, Lee Harper, a regény­író stb., stb. De a tudományokban is vannak műkedve­lők akiket Így vagy úgy, de meglátogat a szerencse. Ennyit bevezetőnek. Ma egy műkedvelő prózaírőt mutatunk be, Karen Blixen 1885 ben született Dániában. Apja földbirtokos volt. Karén Blixen 1914-ben hagyta el hazáját. Huszon­kilenc esztendős koráig festészetet és magánúton sza­kácsművészetet tanult. 1931-lg nagy terjedelmű kávés­farmot vezetett Kenyában. Blixent lényegében egy kon­tinens tette íróvá. Afrika provokálta őt. Afrika, a vi­szontagságos éghajlatával. (Aszály tört ki, a termény elpusztult, és Blixen naponta prózát írt, a prózaírásba menekült.) Afrika provokálta őt a történelmi jelen idő változásaival és a múlt idő változatos világával. Karen Blixen ízig vérig műkedvelőnek számít, oly­tetszik, akár nem, ki kell jelentenem — minduntalan engedményeket tesz a közönség megnyeréséért. Ezért nem az író Blixent hozza emberközelbe, és nem egy kontinenst hoz látközelbe, hanem mézes madzagot kí­nál fel a gondolkodnl-elmélyülnl nem akaró, és ez el­len tiltakozó közönségnek! Blixen, az író viszont mű­vészként olyan, mint a betöretlen vad, fel sem ötllk benne, hogy a közönségére gondoljon. Megjegyzem te­kintélyes gazdagsággal rendelkezett, tehát amikor írt, anyagilag nem volt benne érdekelt. Öt tehát nem kel­lett meggyőzni, hogy munka közben önmagát, és csak­is ÖNMAGÁT adja. így a Volt egy farmom... írói teli­találat lehetett... A regény nem Bllxenről szól, hanem egy kontinensről, amelyről Kapušcinňskl azt mondja: az európaiaknak túlságosan is idegen Afrika. A ml kép­zelőerőnk nem jut el odáig... Blixen regényében vi­szont hihetetlen plasztikussággal Jelenik meg a fekete földrész. A tamtamok zenéje egyben a TÁJ zenéje is... A regény szövetében megbúvó ritmus viszont Blixen tu­datalattijának a munkája. A táj. A táj és az ember. A táj, az ember és a zene. No és az események, amelyek a valóság, az ábrándok és a tudat síkján a fergeteges afrikai zene változatosságával zajlanak. Csakhogy nem elég szemlélődni, látnunk is kell. Nem elég hallgatóz­nunk, HALLANUNK Is kell. Blixen önmagát — ameny- nyíre csak lehet — táyol tartja a regény eseményeitől. Könyve ezért Izgalmas. S ami a regényt felejthetetlen­né, sőt megismételhetetlenné teszi, az a bllxenl gon­dolatmenet, az elmélkedések, amelyek ugyancsak egy­szeriek, és töprengésre, átgondolásra vagy csodálkozás­ra adnak okot. Akik első olvasásra csalódtak Blixen ■ regényében, olvassák el újra, mert Hemingway Afriká­val kapcsolatos Írásai mellé Blixen kötetét is oda kell sorakoztatnunk... Vajkai Miklós Tiszai Nagy Menyhért: Parasztporta Az Értől az Óceánig Ez is elérkezett. Befejeztünk egy sorozatot, a Tlccé- ről szóló sorozatot, amely vagy húsz héten át elkísért bennünket. Sok ez, vagy kevés? — kérdezheti az olvasó, s vele együtt kérdezzük ml is. Nem sok, s minden bizonnyal még folytathatnánk Is, hiszen a Klrályhelmecen (Kráf. Chlmec] működő kép­zőművészeti klubnak a nyolc bemutatott tagján kívül van még vagy másfél tucat állandó tagja, s időről idő­re újabbak Is csatlakoznak hozzá. Néhányan közülük szintén megérdemelnék, hogy külön Is szót ejtsünk ró­luk. Így Bínó István vagy Nagyferenc Katalin munkál kívánkoztak volna még nyilvános méltatásra, de talán majd később, vagy más alkalommal. A befejezés természetesen nemcsak arra kötelez, hogy kitegyük utána az utolsó pontot. Először is fel kell ten­nünk önmagunknak Is a kérdést: szükség volt-e a so­rozatra. nem méreteztük-e túl, nem becsültük-e túl a klub és a bemutatott alkotók munkáját már akkor, a- míkor elindítottuk ezt a sorozatot. Ügy érezzük, érdemes volt belekezdeni. Érdekes, sa­játos egyéniségek munkájáról szólhattunk lapunk ha­sábjain. Ezt nemcsak mi látjuk így, hanem különböző magyarországi publikációk Is megerősítenek eme hitünk­ben. Ml idehaza ugyanis értékelhetünk, sőt túl is érté­kelhetünk valamit, hiszen mint általában minden ki­sebbségben lévő ember, kis nemzet, csoport, örülünk mindennek, ami a miénk, ami rólunk szól. A „határain­kon“, nemzetiségi körünkön kívül azonban csak az ér­vényesül, annak van hatása, azt olvassák el, fogadják be, vallják az emberek magukénak, ami nemcsak egy kisebbség belterjes létéről tudósít, hanem arról is, ami egyetemes, ami több. A Ticcének pedig van egy-két Ilyen tagja Is. Csótő László vagy Sárogh István munkált elfogadtuk és sze­retjük, de Magyarországon vagy a fiatal szlovák kép­zőművészek is jegyzik. Belekezdeni és végigvinni e sorozatot akkor is érde­mes és fontos lett volna, ha ez nincs így. A csehszlo­vákiai magyar Irodalmat sem csak azért művelik, hogy az egyetemes, netalántán a világirodalom tájain Is je­gyezzék, ez elsősorban önmegismerés Is, saját magunk létét, gondjait, a nemzetiség sorsát hivatott feltárni. Le­het, hogy Dobos Lászlónak, Duba Gyulának, Tőzsér Ár­pádnak és a többieknek nincs olyan elsöprő sikere, mint Sütő Andrásnak vagy Kányádl Sándornak Romá­niából, irodalmi életűnknek mégis megvan a maga fel­adata, küldetése, létjogosultsága. Ilyen létjogosultsága van a Ticcének is. ök olyan te­rületen teljesítenek sajátságos missziót, ahová repülők nem járnak, de a vonatok is nemegyszer késve érkez­nek meg, ahol távol a szellemi központoktól a kultúrá­nak, így a képzőművészeti kultúrának még hatványo- zottabb szerep jut. Itt ugyanis, ahol sem a szellemi, sem a gazdasági fejlődés nem kényezteti el az embe­reket, az ilyen látszólag jelentéktelen kezdeményezés­nek is nagy hatása lehet. Emellett fontos a nép-, nemzet- nemzetiségfenntartó szerepe is. A tudat ugyanis nemegyszer csodákra képes. Megtart, sőt olyan szellemi és anyagi gyarapodásnak Is az alapja, amelynek később akár az egész emberiség is hsznát láthatja. Természetesen a Tlcce nem Plcassókból, Vasarelyk- ből áll. A nagy felfedezésekhez, az emberiség nagy ér­tékeinek a megértéséhez az Infomációk és anyagi lehetőségek korlátlan megléte szükséges. A Tlcce tag­jainak ez nem áll rendelkezésükre, de szerencsére a magány olykor csodákra képes. A csendes, kitartó, sőt megtartó munka már eddig is meghozta gyümölcsét, s ha a Tlcce tagjai tudatosítják sajátságos helyzetüket, és megérzik a lehetőségeiket, képesek a jövőben még nagyobb eredmények elérésére. Ami talárt a legfontosabb; a Ticcének mindenekelőtt saját nevelő szerepét kell komolyan venni. A fiatal te­hetségek felfedezése, nevelése talán a legfontosabb fel­adata. Az Értől, mint ahogy ezt Ady megírta, s mint a- hogy ezt Ady élete és munkája is példázza, el lehet és olykor el is kell jutni az (Sceánlg. Ha tehát a Tlcce ezt a feladatát vállalja és következetesen teljesíti Is, akkor teszi talán a legtöbbet. Németh István J Vaskó József: Portré

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents