Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-25 / 43. szám

új ifjúság 4 „A perspektívát nem lehet leépíteni...“ HÍR ÉS VALOSAG Ar autóbusz hirtelen fordulattal lekanyarodik a csíkozott főútról, s fel­felé kapaszkodik a hosszan elnyúló dombhátra. Rendre fogynak a kacs­karingók, a tetőről már látni a völgyben terpeszkedő kisközséget, Debrő- döt (Debrad), vagy ahogy a helyi öregek mondják, Döbrédet. A falut az Árpád-korban (1255) már jtg)/zik mint a szomszédos jászói (Jasov) premontrei apátság tartozékát, s arról is hírt adnak az okos könyvek, hogy a török uralom ideje alatt Debrőd teljesen elnéptelenedett. A ké­sőbbiekben mészégetők tették híressé a falut, ahol e szakma utolsó öreg­je még él. S ha már a huszadik században, s annak is a második felében járunk, érdemes megemlíteni, hogy nem szükséges ahhoz sem török, sem tatár, hogy egy fain lélekszámában alaposan megfogyatkozzék. A múlt században Debrődön hatszáznál is jóval többen éltek, mára ez majdnem a felére csökkent, s a felsőbb szervek Is úgy tekintettek a falucskára, nincs perspektívája. Nem égettek többé meszet, tilos volt a házépítés, el­költözött az iskola. A helyiek azonban igazolják, ott, ahol emberek él­nek és akarnak, ott a perspektívát rendeletekkel nem lehet leépíteni. S lám, felújították a mészégetés hagyományát, az új telkeken új házak nyújtózkodnak, s szinte biztos, megint lesz Iskola. Mi van az iskolával ? — ügy hírlik a fővárosban, hogy Debrőd azon kevés falvaink egyike, ahol szeptembertől, eleget téve a szülők kérelmének, újra megnyílt az iskola — török be Papp Annához, a helyi nemzeti bizottság titkárához. A fejét csóválja, s hangjában egy kis csalódottsággal mondja. — Csak szerettük volna. Majd jövőre, akkor már biztosan megnyílik, meg a gye­rek Is több lesz. Most épp kivan a tizenöt. Átsurran az agyamon, vajon ml Is történhetett. Valaki felsőbb helyről netán közbelépett, vagy a helybeliek közül „érdekből“ fúrták meg a tan­évnyitót? — Miért nem nyílt meg az iskola? — Ha a helyi nemzeti bizottságon múlt volna, már folyik a tanítás, a- ml Debrődön utoljára a hetvenes é- vek derekán volt. De nem rajtunk múlt. Ml még 1987-ben kérvényeztük az Iskolát, akkor azt a választ kap­tuk, szó sem lehet róla, aztán később gató hírében áll, ezért félnek, hogy azt mondja, nem. Néha Ilyen szemé­lyes hozzáálláson Is sok múlik. Ml a hnb-n mindent megteszünk az újra­kezdésért, nem titkolom, nekem Is szívügyem az Iskola. Most társadalmi munkában és maszek kőművesekkel dolgozunk a régi épület felújításán, a hozzáépítéssel egyelőre várni kell. — Bízzunk benne, jövő ilyenkor már Debrődön is hangosak lesznek a tantermek. De mennyire volt egyér­telmű az, hogy anyanyelven folyjék az oktatás? Milyen volt a szülők ál­láspontja? — Felmerült a szülők részéről, mi­lyen nyelvű legyen az iskola. Én er­re reagáltam, hogy ezen nincs mit megvitatni, hiszen mindannyian ma­gyar nyelven beszélünk. De hát ná­lunk Is él még az a szemlélet, hogy a magyar Iskolát végzett diákok ke­vésbé érvényesülnek, meg, persze, egy kis múltbéli háttere is van az egésznek. Amikor megszűnt Debrődön az Iskola, a szülök nagy része, talán bosszúból, szlovákba íratta a gyere­két. Akadtak olyan hangok is, hogy ha már utaznia kell a gyereknek Szepsibe (Moldava n/Bodvou), akkor inkább szlovákba járjon. A szülőknek vagy hetven százaléka határozott így akkor, de fokozatosan kezdték belát­ni, helytelenül döntöttek, s ma már fordított az arány. Tudja, falun min­dig van egy Irányító, hangadó a kö­zösségen belül, s nagyon sok múlhat azon, kl ez, milyen ember. Jaj akkor, ha csak járatja a száját, s felszíne­sen, saját érdekéből félrevezeti a több­séget. Most szerencsére nem így tör­tént, s az iskolánk magyar tannyelvű lesz. A feliratok késnek — Folytassuk még egy kicsit ezen a vonalon. Alkotmányunk szavatolja >!^;j engedélyezték. De az, ami tlz-tlzenöt évvel ezelőtt Iskolaépületként meg­állta a helyét, ma már nem felel meg a követelményeknek, tehát az épületet fel kell újítani, ráadásul hozzá Is kell toldani. Csakhogy az meg terv és tervező nélkül nem megy. Mbst ott tartunk, nincs aki megtervezze, jó­váhagyott terv nélkül pedig nem le­het teljes ütemben dolgozni. Pattog a tűz a kellemesre fűtött Iroda Péter-kályhájában. Pappné Is egyre inkább belemelegedik, folyta­tódik a kérdeÄ-felŕle#. — A CSRP' KB lä. Ülésének határo­zatai értelmében a hivatalos szervek­nek, önök esetében elsősorban a já­rási nemzeti bizottságnak, támogatnia kell a debrődi kezdeményezést, ám úgy tűnik, ők ez ügyben Pató Pál-pár- fiak. — Nézze, a jnb dolgozóit Is meg p kell érteni. Azt mondják, kevés a ter­vező, sok a munka, meg nem Is na­gyon akarja senki vállalni a járási közegészségügyi szakember miatt, aki­nek jóvá kell hagynia a tervet. Az meg amolyan szakmai szőrszálhaso­Debrődi panoráma a kétnyelvűséget, s ami mindjárt szembeötlő az ide tévedőnek, hogy a majd „színmagyar" .faluban hiányoz­nak a kétnyelvű feliratok. Miért? — Egyedül az óvodán olvasható magyar nyelvű felirat. Ez talán a ml hibánk Is. Többet, erélyesebben kel­lett volna követelni. Ügy tűpik, ré­gebben nem mertek az emberek. Fel­sőbb kezdeményezésre Indult meg a kétnyelvű .feliratok bevezetése Ke- let-Szlováklában. Nálunk, annak elle­nére, hogy az utóbbi Időben sürget­jük; még mindig nem érkeztek meg az új táblák. Azzal érvel például a Jednota, hogy egyszeriben túl sok a megrendelés, s nem győzik kielégí­teni az igényeket. Ismerős érvelések, mintha már hal­lottam volna valahol. Kifogás, ame­lyet „eredményesen“ alkalmaznak hosszú hónapok óta a Töketerebesi (TreblSov) és a Kassa-vidékl (Koši- ce-vidlek) járásban. De még meddig? Vagy a kisközösségek és azok veze­tői nem erélyesek eléggé? — Milyen Debrődön az emberek öntudata? Milyen háttérre számíthat itt a falu vezetősége? — kérdezem Pappnét, akinek nem kell sokáig töp­rengenie a válaszon. — A közelmúltban lezajlott esemé­nyeknek köszönhetően, mintha erő­södni látszana az emberekben a ho­vatartozás tudata, nyíltabban, őszin­tébben mernek nyilatkozni. Ami pe­dig a falu dolgaihoz való viszonyukat Illeti, a következő az ábra: majdnem minden társadalmi szervezetben u- gyanazok a tagok. Húsz körül lehet azoknak a száma, akik mindenbe be­kapcsolódnak, tízen Időnként, s har­mincán csak kritizálnak. A legaktí­vabbak a középgeneráció soraiból ke­rülnek kl, a legtöbb gondunk pedig a fiatalokkal van. Hiányzik egy kö­zülük való, olyan, akinek tekintélye van előttük, aki Irányíthatná őket. Türelmetlenségük viszont érthető! A falu egyéb gondjai Papp Anna: „Szívügyem az iskola.“ Karsztvidéken terül el a falu, ahol számtalan Ivóvízforrás bugyog, s a föld alatti vízerek egy egységes rend­szert alkotnak. Ez indokolja, hogy a falu és határa másodfokú egészség- ügyi területnek legyen nyilvánítva. A döntés megszületett, már csak egy utolsó aláírás hiányzik. A falu sza­mára ez azt jelenti, hogy korlátozni kell az állattartást, szükséges egy modern csatornahálózat kiépítése, á- mely szennyvíztisztítóba torkollna. Ez még a jövő feladatai közé tartozik, de máris nyugtalanítja a falu lakóit. Már csak azért is, mert felmerült an­nak a lehetősége, hogy az Ivóvíz miatt Inkább kitelepítik a falut. De ezt az alternatívát az Illetékes szervek el­vetették. Lassan azonban megtörtén­nek a gyakorlati lépések a környe­zet védelmében. A falu szélén álló hatalmas sertéshizlaldát januártól juhakollá alakítják át, így számos debrődlt fosztanak meg munkalehe­tőségétől. Csak nehezen értik meg a helyiek, a jó ivóvíz manapság a hús­nál is fontosabb. Debrőd, akárcsak számtalan hason­ló falu, elöregedett. Háromszázhatvan lakosából százhetven nyugdíjaskorút tartanak nyilván. Az elmúlt évben tíz újszülöttre tizenhárom elhalálozás jutott. A harminc év alattiak száma nyolcvannégy. Sok fiatal elköltözött a közeli Szepsibe és “ Kassára, hiszen majd húsz éven keresztül építkezési tilalom volt Itt érvényben. De mára változott a tendencia, egyre többen jönnek vissza, házat építenek. Debrő- döt jó levegőjű, csendes falunak tart­ják a fiatalok, ahol élni jó. Vagy jó lesz. »Ojra! Amint a kiskö­zösség megkapja az öt megillető jog­kört a felelősség mellé. Mert, ugye, csak a kettő együtt hat. Vagy újra hatni fog... D. KOVÁCS JÖZSEF Bennünket képviselnek ÚJRA VÁLLALNÁM Hogyan műlcödik néplíépviseleti rend­szerünk? Ez az intézmény a demok­rácia egyik alappillére. Annak kellene lennie. De mindennapi tapasztalataink­ból tudjuk, hogy a képviselők válasz­tása gyakran formális (az egy jelölt megszavazása tulajdonképpen nem is választás), és sokszor a képviselők sem tesznek egyebet, mint rábólintanak a felsőbb szervek döntéseire. A gűtai (Kolárovo) Czlgle Jánosról a városházán elmondták, hogy ő nem visszahúzódó alkat, gyakran felszólal a gyűléseken, harcol az igazáért. An­nál inkább tanulságos a vele folytatott beszélgetés. Olyan képviselőket kerestem, akiket a SZISZ jelölt erre a tisztségre. Czlgle János is ilyen — mondták róla a váro­si nemzeti bizottságon, ö maga azon­ban nem állítja ezt Ilyen egyértelmű­en, mert arra a kérdésemre, hogy ho­gyan történt a kiválasztása és a jelö­lése, ezt mondja: — Az igazat megvallva, nem tudom biztosan, hogy a SZISZ jelOlt-e a kép­viselőségre. Engem ugyanis a gyár és a nemzeti bizottság javasolt. Kérdezték, hogy elvállalom-e a képviselőséget, s én végül elvállaltam. János 1981-ben fejezte be a szakmun­kásképzőt, azóta a Gűtai Gördülőcsap- ágygyárban dolgozik karbantartóként. — Mégis, hogyan esett rád a válasz­tás. Hisz ilyen alapon a gyár bárme­lyik munkásától megkérdezhették vol­na, nem akar-e képviselő lenni. — Ogy gondolom, sok függ attól, ho­gyan végzi az ember a munkáját. Sze­rintem a feletteseim elégedettek vol­tak velem, talán ezért gondoltak rám a jelöléskor. — Kik azok az emberek, akiket sze­mély szerint te képviselsz a nemzeti bizottságban? — En azt az utcát képviselem, ahol születtem és felnőttem. Igaz, hogy most már nem ott lakom, de jól ismerem az ottani emberek problémáit, a szüleim ott élnek, magam is gyakran járok oda. De mi tagadás, tudok olyan képvise­lőkről is, akik talán még soha nem jár­tak az általuk képviselt utcában. — Térjünk vissza még egy kicsit a kezdetekhez! 1986-ban választották kép­viselőnek, huszonhárom évesen. Gon­dolom, nem voltak különösebb ismere­teid a képviselői munkáról. Hogyan szerezted meg őket? — A megválasztásom után kaptam egy kézikönyvet, amely a képviselői munkához ad tanácsokat. Ezenkívül egy kurzuson is részt vettem, ahol elmond­ták, mi a dolga a képviselőnek. Ezek voltak az alapismeretek, amelyek az­után gyakorlati tapasztalatokkal bővül­tek. — Képviselőként hogyan veszel részt a város vezetésében, milyen szava van a tanácskozáson egy képviselőnek? Ho­gyan tudod érvényesíteni az általad képviselt polgárok érdekelt? Tudsz-e esetleg konkrét példát mondani arra, hogy mint képviselő valamit elintéztél? — Évente hatszor tart a városi nem­zeti bizottság plenáris ülést. Ezen meg­vitatjuk a város életének legfontosabb kérdéseit. En tagja vagyok az Ifjúsági és testnevelési bizottságnak, ez a bi­zottság is hatszor ül össze évente. A közelmúltban sikerült két játszóteret építenünk, egyet pedig felújítanunk. Ami a saját utcámat illeti, a gázt már tizenöt évvel ezelőtt bevezették, a vi­zet két éve. A polgároknak nagyobb problémái nincsenek, csak apróbb gondjaik. Például volt olyan, hogy nem szólt a hangszóró az utcában. Gyakran megállítanak azért is, hogy megkérdez­zék, ezzel-azzal a gondjukkal kihez forduljanak, s én tanácsot adok. Egyéb­ként félévente nyilvános pártgyűlést tartunk, tájékoztatjuk a lakosságot leg­fontosabb terveinkről, döntéseinkről. — Van-e előnye, hátránya a képvise­lői munkának? — A hátránya az, hogy az embernek elég sok szabadidejét elveszi a képvi­selőség. Az előnye? Talán az, hogy ne­kem, ha az ügyeimet a városházán el kell intéznem, nem kell megvárnom a félfogadási napokat. — A hároméves tapasztalataid alap­ján hogy érzed, ha a legközelebbi vá­lasztásokon a polgárok több Jelölt kö­zül választhatnának, akkor Is rád ad­nák a voksukat? És ha újraválasztaná­nak. elvállalnád-e újra a képviselősé­get? — Ojra elvállalnám, s az eddig vég­zett munkám alapján úgy érzem, talán meg is választanának. KLINKO ROBERT (A szerző felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents