Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-04 / 40. szám

újijős^gi

HOGY VANNAK SZÁMÍTÓGÉPEINK?...

Tíz évet foglalkoztam anyagbeszerzéssel, és tíz évet dolgoztam az egy- célú gépek konstrukcióján. Nemrégiben fejeztem be egy továbbképző tanfolyamot, mely az automatizált termelőgépek gyártására irányul. így lehetőségem volt találkozni egész Csehszlovákiából gépészeti szakemberekkel, ennek az ágazatnak a legjobbjaival. Mit tapasztaltam?

Folytonosan tudományos-műszaki haladásról, tudományos-műszaki forradalomról beszélünk, olyannyira, hogy ezek a szavak frázisként hatnak. Mégpedig azért, mert nem viszonyulunk elég felelősségtudattal a tudományosműszaki haladás fő feladatához. Ez a feladat pedig: állandóan újítani minden téren. Éppen ezért csak ennek kéne figyelmet szentelnünk, erre összpontosítani minden kezdeményezést és igyekezetei. Ma és a jövőben is érvényes, hogy csak a folytonos és aktív újító folyamat nyomán fejlődhet dinamikusan a társadalom. A társadalmi fejlődésnek ezt a sarkalatos alapelvét már a marxizmus-leninlzmus klasszikusai is felismerték. A fejlettebb országok ezt az alapelvet nemcsak ismerik, tudományos precizitással a gyakorlatban is kihasználják. Ennek eredményeképpen az előtermelésnek egy erős formájával rendelkeznek. Ebbén rejlik nagy versenyképességük és rugalmasságuk.

Ml nem alakítottunk ki kellő kapcsolatot a műszaki forradalomhoz. Eddig még csak nem is beszéltünk róla, de az Iparilag fejlett országokban már a gyakorlatban is érvényesül. Minden eszközt felhasználnak a kutatásra, az új gyártási eljárások, különleges tulajdonságú anyagok alkalmazására és fejlesztésére. A LASER és PASER eljárást például már több mint tíz éve alkalmazzák a megmunkálásoknál. Nálunk a lézersugár és vízi sugár még mindig újdonságnak számít, még mindig nem terjedt el.

Ezek csak példák a technológiai és tudományos-műszaki forradalom helytelen megközelítésére. Tudvalevő, hogy ezek negatív következmények azért is, mert nem tudjuk igazságosan értékelni a gyártók és tervezők munkáját.

A jó konstruktőrnek szakmailag több 'évig kell fejlődnie, miközben állandóan művelődik, tanul saját eredményeiből, és okul hibáiból, míg eljut odáig, hogy ki tudja kerülni a súlyos hibákat. Fejlődnie kell, s legalább megteremteni az alapfeltételeket. Ez nem egyszerű és rövid távú folyamat. Viszont gyakran kell a konstruktőrnek egyszerű szakelőadói munkát végeznie. Miért ne? Az alkotó, konstruktőri munka kevésbé van megbecsülve, mint az általános szakelőadóké, jóllehet azoknak távolról sincs olyan felelősségük, mint a konstruktőröknek.

Ki volt az értelmi szerzője annak a „zseniális“ ötletnek, hogy az üzemekben megszüntették a dolgozók adminisztratív besorolási osztályát, és minden dolgozót a technikai és gazdasági osztályba soroltak. Ilyen módszerrel sohasem tudunk Igazságosan jutalmazni. Miért ne tudhatnánk, hány konstruktőrünk alkot a rajzasztalnál? Miért kell az embereket beosztani önálló konstruktőrökként, ha egész életükben egyetlen vonalat sem húztak meg a rajzlapon, semmi közük a tervezéshez, és csak adminisztratív munkát végeznek? Meddig tűrjük az ilyen képtelenségeket? Meddig szándékozunk így csalni? Meddig bonyolítjuk életünket azzal, hogy nem vagyunk képesek a statisztikai adatokat, a felsőbb szervek és pártszervek elé rakni? És egyáltalán, mire támaszkodik a statisztika, ha a fától nem látjuk az erdőt?

Megdöbbentő, ha egy konstruktőr átmegy kevésbé igényes munkahelyre, ahol az • „Iratokat rendezi, osztályoz, az üzemi postát hordja“, és teszi ezt a nagyobb keresetért. Két példát hozok fel:

Többéves gyakorlattal rendelkező középiskolai végzettségű férfi elment inkább ablakot üvegezni, mert az anyagilag előnyösebb volt számára.

Hatéves gyakorlattal rendelkező diplomás a takarékpézntárban kezességet akart vállalni valaki kölcsönéért és ott tudta meg, hogy az ő bevételével nem lehet kezes. Fontolgatja, hogy munkahelyet változtat, gyermeket várnak ...

Megemlítek még egy összefüggést. Ha összehasonlításképpen az 1900-as éveket vesszük alapul, akkor a munkatermelékenység talán a százszorosára növekedett, köszönet a befektetésnek, az új gépeknek, az új nyersanyagnak és az új munkaeszközöknek. A konstruktőr termelőképessége sajnos az 1900-as évhez viszonyítva egyáltalán nem változott, hiszen maradt számára a ceruza, a papír és a rajzasztal. Azoknak, akik azt állítják, hogy hiszen vannak számítógépeink, csak azt válaszolom, minden konstruktőr kötelező felszereléséhez kéne tartoznia a számítógépnek, ugyanúgy, mint a rajzkészletnek. Kéne, hogy tartozzék, mert még mindenhol nincs ígyl Ľubomír Turský

Téves diagnózis, téves terápia

A nemzeti jövedelem csaknem 40 százalékát a külkereskedelem adja, s a fejlődést azt tanúsítja, hogy ez az arány tovább nő. A nemzetközi munka- megosztásban jelentős tartalékok vannak az effektivitás terén, más téren viszont lemaradás mutatkozik. A termelők lassan reagálnak a tudományosműszaki fejlődésre, a külföldi megrendelők követelményeire és a világpiac változó feltételeire. Ebben az összefüggésben sok szó van a termelőüzemek külkereskedelmi tevékenységéről. A termelés nem rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy átalakíthatnák a világviszonylati ismereteket a mi gazdaságunk feltételeihez igazítva. Ez főleg a tudományos-műszaki fejlődésre, a piaci helyzetről való gyors és haladéktalan információkra, pénzügyi információkra jellemző.

. E nézetek szerint a külkereskedelmi tevékenység átvállalásának a következménye a termelésre való gyors reagálás lesz a világban, valamint felgyorsított pozitív hatás a terriielésre.

Az említett nézetek könnyen kifor- gathatók. A termelőegységek dolgozói a tanulmányi utakon alapvetően nagyobb arányban vesznek részt, mint a külkereskedelmi dolgozók. Tehát nem az információáradat a legnagyobb gond. Ez azért van, mivel azok, akik az említett nézeteket vallják, nem respektálják a világpiac mindennapos. Igazolt valóságát: a jó minőségű üzleti tevékenység alapfeltétele a jó minőségű, konkurenclálló termék.

Nagyon nehéz pontosan meghatározni egyes tényezők hatását az effektiv kivitelre. Az Ismeretek viszont a munkatermelékenység 90, sőt 95 százalékos részesedését igazolják. A realizációs szubjekt tevékenysége befolyásolja az effektivitást, de csak minimális mértékben. Nem szabad tovább palástolni, hogy az utóbbi időben országunk nem versenyképes partnere a fejlett tőkés országoknak a munkatermelékenység dinamikus fejlesztésében, s hogy e téren néhány fejlődő ország is megelőzött, ezt bizonyítják a statisztikai adatok. A termelő folyamatok automatizá- clós szakaszában, melyben a fejlett országok vannak, nem gond jó minőségű termékeket előállítani, de gond eladni. Meg kell mondani, hogy még a köz- gazdasági propaganda sem igyekszik

megváltoztatni az embereit gondolkodását, hanem dicsőíti a „termelési sikereket“, melyek az elmúlt években mindennaposak voltak, ezzel alábecsüli a külkereskedelmi problémákat, főleg azok összetettségét a fejlődés egységében.

A hibás diagnózishoz logikusan hozzátartozik a hibás terápia is.

Ha effektívebbé akarjuk tenni a végső megoldást nem a formára kell figyelnünk, hanem az adott probléma tartalmára. Tény, ha a nemzetgazdaság egész tervrendszere figyelmen kívül hagyja a kiviteli és újítási lehetőségeket, ha nem teremt igényes környezetet, akkor nem ésszerű a külkereskedelemben keresni a gyatra eredmények okait, hanem a gyártást egységek és a külföldi kereskedelem kölcsönös viszonyának szervezési területén kell a hibát kutatni. A nemzetközi munkamegosztás hatékonyságának növelésénél nem elég a részleges szervezési intézkedés, hanem elsődleges a gazdasági eszközök gyors bevezetése, amelyekben az egységek dolgoznak. Az eszközök működésénél a szervezési formának mint logikus következménynek kell fellépnie.

jelenleg a nem szocialista országok piacára jellemző a mind nagyobb konkurenciaharc. Az üzletet a politikai éa stratégiai célok átalakítása érdekében használják ki. Az európai gazdasági egyesület talán csak 60 százalékban valósítja meg a szocialista országokkal szemben az egységes üzleti politikát.

Ebből következik, hogy az így kialakult üzleti politikának nem a külkereskedelmi -egységek automatizálásával kell szembeszegülnie, hanem inkább központilag, hogy a politikának meghatározott hivatásos szinten egyenrangú partnere legyen. Nehéz feltételezni, hogy képes-e ezt egy termeld üzem biztosítani, amely naponta termelési gondokkal küszködik.

A különböző tevékenységek gazdaságilag önellátó bebiztosítása és a tevékenységük univerzálissá tétele fejlődése szempontjából nem racionális, sőt korszerűtlen. Fordítva: a nagyfokú szakosítás „a reprodukciós ciklus szűkebb keretén belül“ a kitűzött cél effektiv eléréséhez vezet, mégpedig minimális költségvetéssel. JÚLIUS HERIBAN, az Omnía vezérigazgatója

1944. július 20-án von Staufenberg ezredes a német vezérkarban szerveződött összeesküvés tagjaként pokolgépet helyezett el Hitler főhadiszállásán. A hadi helyzet megbeszélése közben a pokolgép néhány méterre Hitlertől robbant. Staufenbergnek sikerült a robbanás előtt néhány perccel kijutnia a dolgozószobából, és látta, amint a barakk, ahol a megbeszélést tartották, a levegőbe repült. A zűrzavarban elérte a repülőteret, és Berlinbe repült. Ott jelentette: Hitler halott. Ezzel megkezdődött a náci párt vezetőinek letartóztatása. A hír azonban hamisnak bizonyult, Hitler ugyan megsebesült, de nem halt meg. Amikor ennek híre elterjedt, az összeesküvés kudarcba fulladt, és következett Hitler és klikkjének a, véres bosszúja.

Az csak természetes, hogy az időközben kegyvesztett Canaris is az ösz- szeesküvők közé tartozott. Igaz, a háttérből irányította az összeesküvést, maga személyesen nem vett benne részt, de mindenki előtt világos volt, hogy ő az értelmi szerzője.

A megtorlást a véres kezű Himmler irányította. Ellenakciója 24-én hajnalban kezdődött. Az SS és a Gestapo százával tartóztatta le a Hitler-ellenes összeesküvésben kompromittált katonatiszteket és politikusokat, mindenkit, akire a gyanú legkisebb árnyéka osstt*

Amikor az SS rájuk tört, néhány tiszt megkísérelte az ellenállást, de ez nem sokat segített. Az ellenállókat a helyszínen agyonlőtték, néhányat a nyílt utcán, de falhoz állították azokat is, akik azonnal megadták magukat. Az összeesküvés vezetőit kegyetlen kínzások után végezték ki. A puccs vezetői közül csupán egyetlen emberhez nem nyúlt senki — Canarishoz.

A kémfőnök játszmái

[(Fejezetek az Abwehr történetéből)

Himmler szándékosan Hagyta háborítatlanul barlangjában a legnagyobb vadat. A sikeres tisztogatási művelet után két nappal azonban magához kérette bizalmas munkatársát. Schellenberget:

— Az akció lényegében véget ért, az összeesküvő banda hurokra került, de a merénylet értelmi szerzője még mindig szabadlábon van. Tartóztassa la, és élve hozza elém Canarlst!

Miközben Schellenberg az admirálisért indult, Himmler legmegbízhatóbb ügynökeinek más feladatot adott. A Gestapónak egész serege kutatta Berlin különböző pontjain Canaris titkos feljegyzéseinek rejtekhelyét. Himmler jól tudta, akinek ezek az iratok a kezében vannak, az sakkban tarthatja az egész náci vezérkart.

E titkos Iratokról tudott természetesen Schellenberg Is. ö is el volt szánva, hogy mindenáron megszerzi ezeket a feljegyzéseket.

Cannaris udvariasan fogadta Schellenberget Dianna Strasse-1 villájában:

— Drága barátom, igazán remek fran^ cla konyakom van.

— Majd később egy pohárkával — válaszolta gúnyos mosollyal, kissé félretolva a tengernagyot. — Ha megengedi most más dolgom van.

—■ Parancsoljon, érezze otthon magát.

— Nagyon lekötelez... Már megbocsásson, de egy kicsit körül kell néznem. ön jól tudja, hogy a katona akkor is teljesíti kötelességét, ha nem is lelkesedik érte.

Ezután Schellenberg tüzetesen átvizsgálta Canaris dolgozószobáját. Türelmesen nyitogatta a fiókokat, végigtapogatta a falat, kereste a titkos rejtekhelyét. Canaris egy karosszékből figyelte ellenfelét. Tudta, közeleg az a pillanat, amikor ő kerekedhet felül. Persze tisztában volt azzal is, hogy azt az utolsó Játszmát el is veszítheti.

— őszintén sajnálom önt, admirális úr! Magunk közt bevallom, nem értettem egyet azzal, hogy kegyvesztett lett. Szerintem hiba volt elmozdítani önt az Abwehr éléről. Himmlernek nem az Abwehr ellen, hanem az Abwehrért kellett volna küzdenie. Ha ön nem az ellenfelünk, hanem partnerünk lenne, sokkal többre mennénk — mondta Schellhn- berg.

— Én mindig csodáltam a logikáját — felelte udvariasan Canaris. — Né higgye, hogy bókolok. Szerintem semmilyen harcban nem lehet logika nélkül boldogulni. Néhány társa éppen ezt nem érti meg. Azt hiszik, ha ellenfelük elbukott, ők győztek. Ez tévedés, mart gyakran ezzel tulajdonképpen a saját sírjukat ássák meg.

— Elnézést, de nem értem tökéletesen.

— Kérem, ne játssza mag a .naivatl Nagyon is Jól érti, mire gondolok. Beszéljünk őszintén. Két okos embernek szót kell értenie. Most például ön a győztes, és a játszmában én maradtam alul. Ostoba lenne azonban, ha nem venné észre, hogy az a jó kártya, amelyet én játszottam meg, és a látszat ellenére végül az a lap veszít, amelyet

Himmler tart a kezében. Nem játszom bújócskát önnel, azt mondom, amit érzek és gondolok: ha velem tart, szavamat adom, hogy biztosítom a jövőjét.

— Milyen jövőre gondol, admirális űr?

•— Egy új Németországra, amelyben nincs helyük a náciknak! Jól tudja, hogy tettem egyet-mást azért, hogy szavam legyen ennek az új Németországnak a megteremtésében. nIHi akarok a részletekről fecsegni, de azt hiszem, tisztában van a lényeggel, Schellenberg. Talán már eddig is túl sokat mondtam, ne várjon e pillanatban többet tőlem.

— Ne haragudjon, de én nem tudok olyan nyugodt lenni, mint ön, ha a Jövőre gondolok:

Canaris ellenfele gondolataiban olvasott.

— Ha jól láttam, keresett valamit az előbb. Gondolom, a titkos feljegyzéseim utón kutat. Nyilván valamelyik beosztottam fecsegett, és a hír eljutott Himmler fülébe is. Ha a főnöke kérdezne, letagadnám ezeket a dokumentumokat, önnek bevallom, a kérdéses papírok valóban léteznek, és ne aggódjék, jó helyen vannak. Ha szót értünk, idejében megkaphatja őket, kezeskedem érte. Gondolkozzék továbbra is logikusan! Nekem is érdekem, hogy megfelelő pillanatban előrukkoljunk aduinkkal. E játszmában majd ön segít nekem.

Schellenberg néhány pillanatig tétovázott, kinek az oldalára álljon. A pillanatnyilag bukott Canaris vagy a még hatalmon levő, de Ingadozó hatalmú Himmler mellett maradJon-e? Néhány pillanat alatt döntött:

— Admirális űr, meglátom majd, hogy mit tehetek önért. A legnagyobb sajnálatomra azonban le kell tartóztatnom.

(Befejezése következik| Feld.: Riet Mária