Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-06 / 36. szám

új ifjúság 4 Nem mese - valóság Ezekben a napokban egyre többet beszélnek rólunk, fiatalokról, több fi­gyelmet szentelve mindennek, amit csi­nálunk. Érdeklődéssel figyelik SZISZ- -szervezetünk munkáját, megkérdezik, minek tudunk örülni, s mi az, ami ag­gaszt. Egyszóval figyelnek ránk. S eb­ben nincs is semmi különös, hisz rész­ben azok neveltek ilyenné, amilyenek vagyunk, akik beszélnek rólunk, fi­gyelik munkánkat. Egykor ők voltak hordozói jó és rossz tulajdonságaink­nak. Milyen lesz viszont a véleményük rólunk, ha véletlenül az ,.elátkozott SZlSZ-alapszervezettel“ találkoznak? Hogy még nem hallottál róla? Nem hinném! Egész biztos a közvetlen kö­zeledben is van ilyen. Hogyan lehet felismerni? Figyelj csak! Kezdhetném, akár a mesét. Egyszér volt, hol nem volt... Nem is olyan ré­gen volt egy SZlSZ-szervezet, amelynek tevékenysége elég sok fiatalt vonzott. Élték a fiatalok mindennapi életét, de egyszer valahol tévútra léphettek, mert ma már mintha valaki évszázados átok­kal sújtotta volna őket: körül vannak véve teleírt papírok sokaságával, a taggyűlések véget nem érő, semmit­mondó beszámolóival, érdektelenséggel, nem teljesítve így a SZISZ valódi kül­detését. Mert szervezetük alszik a ró­zsaszín arcocskájú akták és az érdek­telenség tüskéi között, reménykedve, hátha nem veszik őt észre. Eleinte tán keresték is a fiatalok a kiutat, ebből a tétlenségből, de azt a néhány bátor kezdeményezőt is elkedvetlenítette az olyan taggyűlés, amelyen még a tag­ság fele sem volt jelen, vagy az elő­adások a semmiről, s az olyan akciók, amelyek már akkor is sikeresnek szá­mítottak, ha a rendezőség megjelent rajtuk. Egész biztos mindenkiben felötlik a kérdés: Miért nem segít nekik valaki? Mondjuk az iskola, a vállalat vagy an­nak a szervezetnek a vezetése, amely­ben foglalkoztatva vannak. Én is fel­tettem a kérdést, sőt még választ Is megpróbáltam rá keresni, de minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Az egész egy labdajátékhoz hasonlított, minden­kinél volt a piros gömb, de mégsem volt senkié. így hát kíváncsiságom csak újabb kérdéseket szült. Tán fél a ve­zetés a segítséggel járó gondoktól? Vagy tán elrejtőzik azon érvelés mö­gé: „A fiataloknak ma már nincs elég idejük, fölösleges számukra a SZISZ“? Bizony, néhány volt SZlSZ-tagnak is van ilyen véleménye. Ez az érv mutat­ná a kiutat? Néhány fiatalból egyszer vezető lesz. De ml történik akkor, ha addig nem ébred fel? Az „alvók“ köré lassan to­vább fog bővülni, s egy szép napon hangos horkolásra leszünk figyelme­sek. Mit lehet tenni? Várjanak a mesebe­li hercegre, aki majd feloldja az át­kot? Csakhogy nem élünk a mesében, s a mai világban hiányoznak is az ilyen „mesebeliek“. Itt csak te segít­hetsz! TE, a nagybetűs FIATAL, aki te­le vagy életkedvvel, új ötletekkel, al­kotókészséggel. Mi lenne, ha mint a mesebeli király legkisebb fia, elindul­nál vándorútra szerencsét próbálni, nem is kellene messzire menned, biz­tosan pár lépés után találkoznál egy ilyen „elátkozott szervezettel“. Egy kissé bátornak is kell lenned, mert biztosan találkozol majd olyan volt if­júsági mozgalmi tagokkal, akik szíve­sen emlékeznek vissza azokra az idők­re, amikor vasutat, hidakat építettek, viszont most, mikor szükség lenne ta­nácsaikra, át kellene adniuk tapaszta­lataikat, egyszerűen legyintenek: Fö­lösleges ez a SZISZ-szervezet! Lehet, hogy pont ez a kézlegyintés dönti az egyes alapszervezeteket elátkozott álom­ba? Persze nem ez az egyetlen ok, van belőle épp elég. Meddig fogja még az elátkozott SZISZ-alapszervezet aludni Csipkerózsika álmát? Remélem, nem akarnak várni a me­sebeli hercegre, hanem nekilátnak, hogy az egykori SZISZ-tag segítségével kivágják a passzivitás sűrű erdejét. Hiszen figyelnek ránk. figyelik a SZISZ munkáját, megkérdezik vélemé­nyünket, gondjainkat, örömeinket! Mí lesz, ha épp egy Ilyen elátkozott szer­vezettel találkoznak? Véleményük min­den fiatalt fog érinteni, és ugye, ezt te sem akarod?! BALOG BEATÁ AMORÄLIS építkezés m. Kerestetik a sátán 1989. június 27-én a CSSZSZK, a CSSZK és az SZSZK Nemzeti Frontjának központi bizottságai a környezetvédelemről és en­nek aktuális kérdéseiről tárgyaltak. „... Az említett témakör fokozatosan polgáraink és az egész társadalom ügyévé válik... Meg­oldása az átépítés és a demokratizálódás részét képezi.“ — olvashatjuk a Pravda másnap megjelent számában. A tanácskozáson, amelyen a párt és az állam legrangosabb személyiségei is jelen voltak, Karel Julié, a CSSZSZK kormányá­nak alelnöke mondott megnyitó beszédet. Átfogó bevezetőjében kitért a légkör, a vi­zek, a talaj, az állat- és növényvilág sú­lyosbodó helyzetére, az ésszerűtlen iparo­sítás és az emberi gondatlanság okozta ter­mészetrombolásra és környezetszennyezés­re. Az egyre rosszabbodó helyzet termé­szetesen a műemlékek létét és a lakosság egészségét is veszélyezteti. 1970-től 1985- ig az ún. civilizációs betegségek aránya a 18 éven felüli férfiaknál 30, a nőknél 48,3 százalékkal emelkedett. Ennek ellenére ál­lamunk az utóbbi években a nemzeti jöve­delemnek csak 1—2 százalékát fordította ökológiai beruházásokra, ellentétben a fej­lettebb országokkal, ahol ez az arány 4- töl 11 százalékig terjed. Az előadó utalt rá, hogy mindezeket a gondjainkat nem lehet elválasztani a gazdasági, a szociális és a politikai kérdésektől, s elsőrendű feladat­ként jelölte meg a környezetről való gon­doskodásnak és a természetes alapanyagok ésszerű felhasználásának jogi rendezését, valamint az ezzel kapcsolatos törvények megalkotását. Addig is támogatni kell a különböző társadalmi szervezeteknek és ezek vezetésével a legszélesebb tömegek­nek a politika megvalósításában és ellen­őrzésében, a társadalmi feladatok megol­dásában — š ide tartozik a környezetvéde­lem is — történő aktív együttműködését. Ezeket tudatosítva indultam tehát a Petr. žalkal Kerületi Városi Nemzeti Bizottságra, hogy az írásom előző részeiben fölmerült kérdésekre feleletet kapjak. Mivel Ján Pe- Č 0 mérnököt,. a nemzeti bizottság elnökét nem sikerült elérnem, Éva Ovádekovától, a titkárság vezetőjétől kértem fölvllágosl- tást. Tőle tudtam meg, hogy a kb. 15 éve épülő városrész gombamód szaporodó la­kásaiba eddig több mint 130 ezer ember költözött be, de mint különálló közigazga­tási egység csak 1986 óta szerepel, \ a város V. kerületeként. — S ez a két hatalmas (talán 15—20 emeletes) épület mind az V. kerület nem­zeti bizottságának székhelye most? — Dehogy, csak három emelet a miénk, összesen 110 alkalmazott dolgozik a nem­zeti bizottságon, ebből 8 a szűkebb értelem­ben vett funkcionárius. — Ügy tudom, a tervek szerint kétezer­re már 200 ezer lakója lesz a városrész­nek ... — Ez nem igaz, a következő néhány év­ben 40 ezer ember számára építenek laká­sokat Járfalu (Jarovce), Oroszvár (Rusov- ce), Dunacsúny (Cunovo) térségében. — Ott Is lerombolják a régi faluközpon­tokat? — Nem. A falvak megmaradnak. Az ígé­retek szerint ezen a részen a 'lagánház- épltést is támogatja majd a kormány. — Nem gondolja, hogy ez a nagyszabású építkezés nincs összhangban az infrastruk­túra kiterjesztésével a kerületben? Ez a lakótelep a negatív példák halmazát szol­gáltatja, sok esetben itt a legrosszabb a helyzet az országban. — igen, a legtöbbször a mi városkerü­letünket emlegetik, ha már a negatívumok­ról esik szó, pedig az az igazság, hogy a régi város körül épülő lakótelepeken nagyjából ugyanez a helyzet. Én is tudnék példákat mondani, amelyek meg azt bizo­nyítanák, hogy némelyik mutatóban másutt rosszabbul állnak, mint ml. Az sem igaz, hogy Prágában vagy másutt ésszerűbb a lakásépítés, láttam, ők is hasonló gondok­kal küzdenek. — De hát amikor fölismerik a hibákat, miért nem döntenek másként, miért nem fordítanak többet az ellátásra?! — Mert pénzt csak „barakkokra“ ka­punk, ellátásra nem. Ml nem dönthetünk, a kormány hozza a rendeletet, ott döntik el, mennyi lakást kell meghatározott időn belül átadnunk. Tudom, hogy rossz a köz­lekedés, nem kielégítő az üzlethálózat el­látása, minimálisak a kulturális lehetősé­gek. Az iskolai oktatás megszervezése is késik itt; 1990-ben például kilenc alapis­kola fog hiányozni, s a meglevőkben min­denütt harmincon felüli lesz az osztálylét­szám. S látja, mégis nagy a kereslet a petr- žalkai lakások iránt. — Elnézést, ön hol lakik? — Itt lakom a közelben. — Nem tervezi, hogy elköltözik a lakó­telepről? — Nem hiszem, hogy másutt mást talál­nék. Itt a munkahelyem, közelben van az üzlet, a bölcsőde. Pedig tudom, hogy lé­nyegesebb környezeti változást nem remél­hetek, az ellátásban sem várható számot­tevő javulás a közeljövőben. — A nemzeti bizottság elnöke is a lakó­telepen lakik? — Igen, ő is, pár éve költözött ide. Higy- gye el, valóban szívügyünknek tekintjük a helyzet javítását. A jogkörünk és a lehető­ségeink azonban korlátozottak. — Konkrétan mit tehet a nemzeti bizott­ság a helyzet javításáért? — Megbírságoljuk a szabálysértőket. El­sősorban az üzemekre gondolok, a közeli Matadorra vagy a túloldali Slovnaftra. A Povodie Dunaja vízvédelmi szervezettel is voltak nézeteltéréseink. Nem megoldás, ha egy folyószakasz kitisztítása után a sze­metet a parton hagyják száradni. Viszont ők is belső gondokkal küzdenek; pénz, munkaerőhiány. — Bírságokkal nemigen lehet megolda­ni egy lakótelep gondjait. A gyár, mond­juk, kifizeti a megállapított összeget, az­tán nyugodtan szennyez tovább... — Sokáig csak nem csinálhatják... Ezenkívül elnökünk a városi tanács ülé­sein kérvényeket, javaslatokat terjeszt elő, és azokat aztán vagy elfogadják, vagy nem. Már mondtam, a döntés nem a ml kezünk­ben van. — Nem lehetne átfogóbb segítséget ki­eszközölni egyes tömegszervezetek, tudó­sok, a közvélemény bevonásával? Tudok róla, hogy titkáruk két évvel ezelőtt meg­próbálta leállítani a hírközlő szervek ez irányú tevékenységét. — Erről én nem tudok. A VeCernfk na­pilapban azonban közöltünk néhány írást a lakóteleppel kapcsolatban, s olvasói vá­laszok Is érkeztek. Időnként telefonon is kapunk bejelentést szabálysértésekről. Leg­utóbb egy polgárunk azt jelezte, hogy a gyorsvasút építése miatt megint kivágtak öt fát. Mint kiderült, engedélyünk nélkül. Állítólag a fák rontották a látási viszonyo­kat. Sajnos, mégsem tehettünk semmit, mert a vasút menti terület a közlekedési válla- té, s ott azt csinál, amit akar. Hasonló­képpen vagyunk a Pozemné stavby építő­vállalattal is. Egy-egy épület elkészülte­kor maguk után hagyják a rendetlenséget, már az építkezésnél sem tartják magukat a tervekhez. — Hallottam lentről jövő csődbe jutott kezdeményezésekről. Az önfeláldozó lako­soknak azzal vették el kedvüket a környe­zetszépítéstől, hogy tönkretették munkájuk eredményét. Nem adhatna a nemzeti bi­zottság legalább garanciát az ilyen kezde­ményezések védelmére a jövőben? — Ilyen esetekről én is hallottam. Saj­nos, megint tehetetlenek vagyunk. Hiába létesítenek a lakók szép parkot önerőből a házuk körül, nem tudhatják, nem jön­nek-e később valamelyik vállalat munká­sai, hogy csatornát vagy kábeleket fektes­senek le, s emiatt tönkreteszik a parkot. — Beszélgetésünk elején azt mondta, nem is olyan rossz, illetve nem egyértel­műen itt a legrosszabb a helyzet a lakó­telepek közül. Amikor végigutaztam a la­kótelepen, elszomorító és igen különös je­lenségre kellett fölfigyelnem: a már par­kosított részeken kiszáradt fákat láthat­tam többfelé. Hogyha ezek a kis fák sem tudnak itt megélni, hogyan viselje el azt a környezetet a kisgyerek, az ember? — Valóban, mint látható, a kiültetett fa­csemeték egy része bizonyos idő múltán elszárad. Én mégis bízom abban, hogy egy­szer ez a gondunk is megszűnik. A ZARES ugyanis ígéretet tett, hogy 1991-ig rendezi a parkokat az egész városrész területén. Én nem mondhatom, hogy bízom, csak azt, hogy kíváncsi vagyok, ml lesz az ígé­retből. A dolgokat persze előbb-utóbb ren­dezni kell, ezek azonban, úgy tűnik, tú­lontúl össze vannak zavarva, s egy ilyen kis nyomozás túl kevés ahhoz, hogy lefü­leljük e dolgok összezavaróit. A sátán — köztünk van? Biztosi Amíg előkerül, kö­szönöm a segítséget. PATUS JÁNOS Szálkák, fricskák, cikornyák Zavartalanul Gyakran megfordulok a különféle hivataloknak otthont adó emeletes iro­daházban. Az egyik hivatal ajtajára rendszeres időközönként kifüggeszte­nek egy táblát, rajta ezzel a nyomdá­ban készült szöveggel: „Értekezlet, na zavarjanak“ (Persze, udvariasabb for­mában Is fogalmazhattak volna, pl. így: „kérjük, ne zavarjanak!“) No de az ember ne legyen túlzottan igényes, mert eme tulajdonsága miatt több bosszúság éri, mint öröm. A kifüggesztett tábla gyakori látvá­nya felemás gondolatokat ébresztett bennem. Nem Is olyan rossz ötlet ez a figyelmeztető felirat, amelynek lep­le alatt nemcsak értekezni lehet, ha­nem mondjuk név- és születésnapi ün­nepséget ülni, baráti italozást rendez­ni, és így tovább, és így tovább. Fél­reértés ne essék, én nem feltételezem, hogy a szóban forgó hivatalban netán Ilyen célokat Is szolgál a felirat, min­denesetre kissé megmozgatta a fantá­ziámat. Más. Orvosi rendelők ajtaján nem ritkaság az alábbi felirat: „Kérjük, ne kopogjanak!“ Kár, hogy nem írják oda zárójelben, hogy; a bennfentesekre, pél­dául az orvoskollégákra, nővérekre. Is­merősökre ez nem vonatkozik. Mert tényleg így van. ök kopog (tathat )nak, zörög (hét )nek az ajtón. Egyébként teljesen feleslegesnek tar­tom az effajta feliratot, mert ha az or­vosi rendelőben a várakozó betegek sorszámot kapnának, vagy az érkezés sorrendjében szólítanák be őket, akkor senki sem kopogtatna az ajtón. Csak a bennfentesek meg az ismerősök. Bodzsár Gyula Forint Két dobost és egy kólát kérek, r— Maga magyar? >— Igen. Én forintot vennék, nincs eladó forintja? — Nincs. Én két dobost meg egy kó­lát kérek. •— Hát maga nem magyar? Az vagyok. — Akkor mért nincs forintja? >—< Itt forinttal kell fizetni? •— Dehogyis, de én vennék forintot... Hát maga nem magyar? — Dehogyisnem, céak,.. s—■ Akkor mért nincs forintja? Mi­lyen magyar az, akinek nincs forint- ]a?,.. — Nem kérek se dobost, se kólát! És akkor van forintja? Sutap Diszkó árammentesen?! Szombat délután. Az idő derült, már csak időnként látni a villám rezgéseit. 'A rendezőség tagjai a videodlszkóval kapcsolatos teendőkkel lassan végez­nek. A várva várt „dlsjokey“, a vldeodisz- kó vezetője valamivel 18.00 óra után érkezik meg. Műsorához a felszerelést üggyel-bajjal bár, de sikerült összerak­nia a mulatni vágyók megérkezéséig. Másodszor van itt. Első alkalommal yl- deóvetítésre érkezett. Akkor igaz. a filmet csak fekete-fehérben sikerült megnéznie az izgatott, kezét ropogtató néhány fiatal emberkének, mivel a ri­deg útviszonyok miatt a színes tévé elromlott. Ez még a jobbik eset volt. Most a vldepdlszkó kezdetén bekövetkezett a nem várt áramszünet, amit a villám „barátságos jelzése“ adott le a kultúr- házhoz közel lévő áramátalakító beren­dezésnek (ez viszont csak a későbbiek­ben derült ki a falubeli villanyszere­lők révén). Természetesen a falu má­sik oldalán lévő transzformátor sértet­len maradt. Készséges barátaink néhá- nyan megpróbáltak kábelsorral áramot varázsolni, ami néhány percre sikerült is. Barátunk 21.00 óra után csomagol­ni kényszerült, tlszteletdljként 100 ko­ronát kapott, ami fedezte az autójával megtett út költségét. ' Ha véletlenül sor kerülne egy továb­bi meghívásra, vajon milyen akadályok állnak majd az ő és a rendezők útjá­ba? Matyi Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents