Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-06 / 36. szám

új ifjúság s] E^y láthatatlan palánk túloldalán Denisz tízéves 1. Az ember tudatos lény: a gondol­kodás és a tapasztalás párhuzamai­val az előítéletek hálójában létezik. Gyarló módon mindig önmagából, be­nyomásaiból — éspedig: elsietve — következtet. Erre mondjuk azt: FEL­SZÍNESEK, szokványgondolkodók va­gyunk. Elöljáróban ezt szerettem vol­na elmondani. Egy-egy embr magán- világa a valóság és a képzelet sík­ján teljesedik ki. És mintha a közös jelenünket egy láthatatlan palánk osztaná ketté; az egyik térfélen azok léteznének, akiknek a sors kegyeiből megadatott a figyelés, a pökhendi szemlélődés, a másik póluson pedig azok, akiket megnéznek, akiket „ki­néznek“, akiken átnéznek vagy aki­ket egyszerűen figyelembe sem vesz­nek. A könyöklés a leggyermetegebb emberi tulajdonságok közé tartozik. A kiszorítósdi, amióta ember él a föl­dön, mindig is létezett. Aki a „ked­vezményezettek“ táborában él, feleme­lő érzés számára önnön helyzete. Ar­ról nem is beszélve, hogy a kénye­lemben petyhüdt „kezdeményezett“ miért rajongana bárminő párbeszé­dért. A társadalom szegélyére vagy annak közelébe szorultak hangja pe­dig — általában — nem hallatszik túlzottan messzire. Sőt, ez a hang gyakran megbicsaklik, rövid Idő alatt kiég, megsemmisül. Ezeket a dolgokat még inkább ak­kor értettem meg, amikor a Somor- jal fSamorín) Gyermekotthonban egy 18 esztendős cigány fiút próbáltam szóra bírni Talán akkor éreztem azt, hogy kettőnket egy teljes világ vá­laszt el egymástól. 0 éppen bennem látta azt az egyént, aki ama látha­tatlan palánkon túli területről érke­zett, és majd visszamegyek a saját jelentéktelen világomba. Tehát miért kellene párbeszédet folytatnunk? Vi­selkedéséből ezt éreztem ki, előíté­lettel közelít felém. És én kínosan éreztem magamat. ^ 2. A somorjai gyermekotthonban ma huszonnégy gyermek él. Az épület esaládi háznak készült. A rossz nyel­vek arról karattyolnak, hogy a nem túl szerencsés építmény gazdája örült, amikor megszabadult tőle. Nos, ezt a családi házat alakították át hu­szonnégy magára maradt gyermek otthonává. A hajdani garázs lett a konyha. Étkezéskor minden négyzet- méternyi .terület foglalt. Sietek leje­gyezni, hogy az udvaron már épül az új étkezde és a konyha. Ehhez az épülethez majd raktárhelyiségek is tartoznak. Az udvar az építkezés miatt ren­dezetlennek látszik. A kerítés, a ka­pu most már nem érdemli meg, hogy újrafessék. A következő néhány hónapban — a tervek szerint — nagy változások lesznek itt. Az épületet kívülről be­festik. A kaput és a kerítést kicse­rélik. A következő év áprilisában pe­dig átadják az új étkezdét. Mindeze­ket Horváth Klárától, az intézet igaz­gatójától tudom. 3. A gyermekek közti korkülönbség meglehetősen nagy. A legkisebbek még óvodába járnak, a legidősebbek pedig már túl vannak a 18. életévü­kön. — Hárman már nagykorúak... — mondja Horváth Klára. — Mivel nin­csen lakásuk, még itt vannak. A gyermekotthon vezetője jobbnak lát­ta, ha nem ereszti őket a vakvilágba, bár ezt is megtehette volna. Sajnos, más otthonokban erre is van példa, hogy a korábban védelmezett gyer­meket a nagykorúság határán mun­kásszállásra küldik, ahol felügyelet hiányában kell boldogulnia. — így azután innen járnak a fiúk munkába... Jobban érzik itt magu­kat, mint a munkásszállásokon, ahol sok a gyökerét vesztett ember ... Ide visszahúzódhatnak. Időt nyerhetnek. Készülhetnek a magánéletükre. Mert ezek a gyerekek nem akar­ják a szüleik példáját követni, akik közt sok az alkoholista és kábítós. Ezek a gyermekek is — nyilván ösztönös önvédelemből — egymás barátságát keresik. Egymással barát­koznak és játszanak. A városi alap­iskolába járnak vagy már szakmun­kásképzőbe, de ott csupán „átmeneti“ barátságot kötnek. S ha leveleznek (mert vannak, akik gyakran írnak levelet], hasonló sorsú társaikat ke­resnek fel írásaikkal. Az ismerkedés­re nagyon jó lehetőséget kínál az évenkénti szlovákiai gyermekotthoni ifjúsági találkozó, amelyet idén Kas­sán (KoSlce) tartottak, és 1200 gyer­mek vehetett rajta részt. Ök, a sorstársak talán egyetlen szóból, gesztusból értik egymást. 4. Denisz Nagyfödémesről (Veiké OJa- ny) — a Galántal (Galanta) járásból — került testvérével, Klaudiával a gyermekotthonba. ö tízesztendős, Klaudia hat. Ha De- nlsszel beszélek, minduntalan moso­lyog, mintha így próbálná a zavarát leplezni. Amikor a fényképész né­hány felvételt készít róla, elkomoro- dik. Az apja fűtőmunkás volt, most bör­tönben van. Az anyja?l Ö éppen vá­lik az apjától. Denisz azt állítja, hogy mindunta­lan lakásgondjaik voltak, így aztán két évvel ezelőtt a Galántal Gyermek- otthonba kerültek, és Idén február­ban hozták őket Somorjára. Hányatott sorsa ellenére a tanulmá­nyi előmenetele meglepően jó. Év vé­gén egyetlen hármasa és két kette­se volt, a többi tantárgyból jelest kapott. Szeptemberben az alapiskola ötödik évfolyamába kerül. A hetedikes Stefant negyedéven­ként látogatja meg az anyja. Jó ta­nuló. Sokat olvas. Meséket, elbeszé­léseket, regényeket. Rendszeresen el­jár a városi könyvtárba, pedig itt, a gyermekotthonban is van könyv­tár. Bár iskolai eredményei jók, kő­művesnek szeretne tanulni. Akárcsak társai, ô sem barátkozik a városi tanulókkal. A tanító nénit azonban, akivel még az első évfo­lyamban ismerkedett meg, gyakran meglátogatja. Azt mondja, szívesen él itt, de a- mikor az anyja látogatási ideje le­telik, zllálttá-nyugtalanná válik. Édesanyjának gyakran ír levelet, de ezek a levelek általában felbon­tatlanul visszaérkeznek. 6. Ivett arca is elkomorodik, amikor fényképezzük, ö szeptembertől var­rónőnek tanul majd. Négy esztende­je él gyermekotthonban. Fiútestvérét az édesanyja nemrég hazavltte. Az anya, ha a lánya meglátogatta őt, Ivett intézetben kapott ruháit elvet­te, és a kislány kopott gúnyákban, széttaposott, sarkatlan cipőben érke­zett vissza a gyermekotthonba. Ridegen, kimérten válaszol kérdé­seimre. Amikor vele és néhány tár­sával beszélgetek, nem szünök meg arra gondolni, hogy vajon a gyer­mekotthonainkban miért nincsenek fizetett pszichológusok, akik egy-egy gyermekkel annyit foglalkozhatná­nak, amennyit szükséges. Hiszen Ivett is, akárcsak társai, szinte elvo­natkoztatva, elnagyoltan látja a vi­lág dolgait. A nevelők ugyan beszél- getneif velük, a gyerekejt meg is fo­gadják tanácsaikat is, de ez. nem lát­szik elégségesnek. Amikor arról fag­gatom Ivettet, hogyan képzeli az éle­tét, röviden azt válaszolja, két gyer­meket és rendes férjet szeretne. — Nem könnyű ezeknek a gyer­mekeknek ... — hallom Horváth Klá­rától, aki tizenhárom esztendeje ve­zeti ezt a gyermkotthont. — A csa­ládban, rendezett körülményejj közt a gyermeknek csupán a két szülő mentalitását-viselkedését kell meg­szoknia, de itt mlndmegannyi alkal­mazottat, a műszakokban változó ne­velőket. Ezeknek a gyermekeknek naponta többször is „váltaniuk“ kell... Attól függően, hogy melyik nevelő- nő van szolgálatban... 7. Róbert a Prievldzal Bányászati Szakközépiskolában gépésznek tanul. Apja régen meghalt. Az édesanyja Újvárban (Nové Zámky) él. A fiú há­romesztendősen került gyermekott­honba. Róbert bizonytalankodó alkat. Másoktól tudom, hogy sokat tépelő- dött azon, ne hagyja-e ott a szakis­kolát, és inkább munkába áll. Ne­hezen nyílig meg az emberek előtt, és érezni, hogy nem könnyen fejezi ki magát, vágyait, elképzléselt. A jö­vőjéről, mint mondja, semmiféle el­képzelése sincs. Egy derűs arc a háttérből 8. — Hallatlanul szerények ezek a gyerekek... — mondja Horváth Klá­ra. — A családi fészekben felnövő gyermekek karácsonyi ajándékként kerékpárt, magnetofont és egyéb drá. gaságokat gapnak. A mieink megelé- \ gednek jelentéktelen összegbe kerü- lő holmikkal, például labdával, toll­tartóval, emlékkönyvvel... 9. Anka most tizenhét éves. Talán ô az, aki már túltette magát életének első traumáján. Neki valamivel több szerencséje van, hiszen bátyja jó pél­dával jár előtte, ö is itt, ebben a gyermekotthonban nőtt fel, és most segédnevelősködik, és a bratlslavai SLÁVIA ÚK-ban atletlzál. Peternek konkrét tervei vannak. Nemsokára katonaköteles lesz, és már néhány ezer koronát megtakarított, hogy ön­állósulni tudjon... Anka a MEOPTA nemzeti vállalat szakiskolájában tanul. Róbert 10. Horváth Klárától tudom, hogy a ti­zenegy éven aluli gyermekek havon­ta tizenöt korona zsebpénzt kapnak. A tizenegy-tlzennégy év közöttiek ha­vi harminc koronát, az Idősebbek pe­dig nyolcvanat kapnak. A gyermekek közt többen takarékoskodnak. A gyermekotthont a Dunaszerdahe- lyi (Dunajská Streda) Járási Nemze­ti Bizottság iskolaügyi osztálya se­gíti. Az anyagi támogatással tökéle­tesen elégedettek. — Van arról adatuk, hogy évente egy-egy gyermek ruházata mennyibe kerül? — kérdezem Horváth Klárát. — Ez gyermekenként változó, mert az egyik jobban megvlgyázza a ru­háit, a másiit pedig hanyagabb és gyorsabban tönkreteszi... Meg aztán olykor kénytelenek vagyunk drágább holmikat is vásárolni, mert nincs ol­csóbb. — A pályaválasztás hogyan törté­nik? — A gyermekek maguk határozzák el, hogy mit szeretnének tanulni, és ml ebben csak segíthetjük őket. — És a kisebbek? — A nyolcévesnél fiatalabbakért a nevelőnő megy az Iskolába, és ha­zakíséri őket. 11. A Dunaszerdahelyl járásban ma százhúsz gyermek él hasonló körül­mények között. Bár a gyermekotthon J nem „hermetikusan bezárt doboz“, az itt felnövekvő gyermekek érzelmileg szegényebbek, és látókörük szűkö­sebb. Szerény körülmények közt nő­nek fel. Szórakozásuk: a folyosóból átalakított szüköcske helyiségben té­vét nézhetnek, zenét hallgathatnak, a szobákban meg olvasgathatnak. (Égy- -egy szobában általában öten lak­nak.) És a nagyobbak — olykor-oly­kor — diszkóba mennek. VAJKAI MIKLÓS Tejed! Pál felvételei H ooper, természetesen, nem ingyen kí­vánta kiadni a németeknek az an­golok egyik legértékesebb és legsi­keresebb (mármint az angol titkosszolgá­lat szempontjából) ügynökét, akit az an­gol dossziékban „doktor K.“ néven jegyez­tek. A németek tízezer guldent ajánlottak fel Hoopernek. A fele az ügynök nevének elárulásakor volt esedékes, a másik fele akkor, amikor az ügynököt letartóztatják. Az ötezer gulden átvételekor Hooper el­mondta: „Doktor K.“ igazi neve Otto Krü­ger. Bad Godesbergben lakik, Németország­ban, és az angol titkosszolgálattal való ta­lálkozásaira Hollandiába jön. Otto Krügert az angolok már 1919-ben be­szervezték. A volt tengerésztiszt, amikor az elvesztett háború után kénytelen volt ki­válni a haditengerészetből, mivel azt le­szerelték, egy hajótervező irodát alapított Klelben. Amikor Hitler hatalomra Jutása u- tán megkezdődött Németország úji^afegyver- zése, Krüger irodája kizárólag az' újonnan alakuló német haditengerészet számára dol­gozott. Krüger, a cég vezetőjeként is tulaj­donosaként, természetesen Ismert minden tervet, amelyet az irodájában készítettek. Vezetői minőségben szükségszerűen kap­csolatba került más tervezők és gyártók titkos terveivel is. Amikor Protze megtudta a nevet, szinte beleszédült Krüger személyes Ismerőse volt. Valamikor együtt szolgáltak a hadi­tengerészetnél, de mint súlyos titkok isme­rőjét, Protze szemmel tartotta Krügert az elmúlt években is. Ismeretei szerint Krü­ger ügyes, tehetséges és szerlőz vállalkozó volt, akire a gyanúnak még csak az ár­nyéka sem esett. A harmincas években Krü. gert a német vállalkozók szövetségének egyik Igazgatójává választották, és egy egyetem a műszaki tudományok díszdokto­A kémfőnök játszmái (Fejezetek az Abwehr történetéből) rává avatta. Ez az ember angol ügynök lenne? ... Az angolok, persze, szintén tud­ták, mit ér nekik Krüger, ezért kapcsola­tukat a legszigorúbban őrizték. Krüger né­hány találmányt legálisan eladott angol és holland cégeknek, ami lehetővé tette, hogy szükség szerint utazhasson Hollandiába min-' den gyanú nélkül, és az elárult titkokért kapott pénzösszegeket is ezeken a cégeken keresztül utalták Krüger bankszámlájára, természetesen szintén legálisan. Az információ után a német elhárítás Krügerre vetette magát. Lakásába, irodájá­ba titkos leballgatókészülékeket szereltek, lehallgatták telefonbeszélgetéseit, ellenőriz­ték levelezését, figyelték minden léjjését, de semmi gyanúsat nem tudtak megállapí­tani. A mérnök normális, állásához illő élet­módot vezetett. Nem ivott, nem kártyázott, nem voltak szeretői. Bankszámláján nem voltak nehezen igazolható tételek. Krüger június végén meglátogatta az ú- jonnan alakuló haditengerészet egyik fel­legvárát, a Blohm und Voss hajógyárat Hamburgban, majd néhány nap múlva el­utazott szokásos hollandiai szolgálati útjá­ra. A német elhárításnak akkor mér volt néhány beszervezett portása és pincére az amszterdami Amstel és a haagl Indes szál­lodában. Krüger ez alkalommal az Indes szállodát választotta. Beköltözött szobájába, és né­hány napig ki sem lépett a szállodából. Az egyik pincér jelentette, hogy Krüger szo­bájában géppel írt papírok hevernek a föl­dön. Krüger tehát a titkokat feltehetően a fejében hozta át a határon, elkerülve az esetleges vámvizsgálattal járó lebukást. A jelentést azután a szállodában írja meg. A harmadik napon Krüger egy idősebb házas­párral vacsorázott egy előkelő étteremben. Fél tízkor gépkocsival távozott, és Scheve- ningenbe vlette magát. Ott éjfélig tartózko­dott egy villában. Közben a németek em­berei átkutatták Krüger szobáját, de sem­milyen kompromittáló anyagot nem talál­tak. Az idős házaspárról kitudódott, hogy Krüger egyik üzleti partnere, és vacsora közben az őket figyelő ügynök nem észlelt semmi különlegeset. Maradt a villa, ahová Krüger távozott. A szemmel láthatóan jómódú tulajdonosa e villának bizonyos Augustus de Fremery nevű belga egyén volt, ennyit sikerült meg­állapítaniuk a németeknek. De hogy ezt a nevet viselő ember kicsoda, arra nem si­került fényt deríteni. Nem tudtak semmi­lyen szálat találni, amely Fremeryt az an­gol vagy bármilyen más kémszervezethez kötötte volna. Már azt hitték, hogy a Hoo­pernek kiutalt ötezer gulden az ablakon kidobott pénz, míg végre Giskesnek eszébe jutott van Koutrik. — Mond neked valamit ez a név, hogy August de Fremery? — kérdezte az ügy­nöktől. — Természetesen — válaszolta gondolko­dás nélkül van Koutrik —, ez John, azaz Hedricks kapitány az angoloktól, ö az út­leveleket vizsgáló osztály vezetőjének he­lyettese. A titok szinte drámai egyszerűséggel ol­dódott meg. Július 7-én Hamburgban Otto Krügert le­tartóztatták. Másnap Amszterdamban Hoo­per megkapta jutalma, a tízezer gulden má­sodik felét. Krüger mindent bevallott, és vallomása kapcsán még néhány angol ügy­nök bukott le. Szeptember 4-én, egy nappal azután, hogy az angolok Lengyelország megtámadására hadüzenettel válaszoltak Hitlernek, Krüger a cellában (állítólag) ön­gyilkos lett. A háború kezdetére sikerült tehát Canarlsnak szétvernie az angolok tit­kosszolgálatának ügynökhálózatát. Canaris játszmái persze nemcsak az ide­gen hatalmak ügynökeivel és kémelhárítól- val folynak. Ugorjunk csak egy kicsit visz- sza az időben! 1937. november 5-én Hitler szűk körű bi­zalmas megbeszélést hív össze. Jelen van a hadügyminiszter, a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő főparancsnoka; valamint a külügyminiszter. Hitler bejelen­tésének lényege: Németország jövője a Le­bensraum, az „élettér“ megszervezésében rejlik. Ezt erőszak nélkül nem lehet elér­ni. Az első lépés a Lebensraum megoldása útján Ausztria bekebelezése, majd Csehszlo­vákia lerohanása. Egész Csehszlovákiáé, nem pedig csak a németek is lakta Szudé- taföldé. Tehát háború. Csak természetes, hogy Canaris azonnal értesül az értekezlet tartalmáról. Canaris azonban nem akar há­borút, legalábbis most nem. Tudja, a né­met hadsereg még nincs úgy felkészülve, hogy meg is nyerhesse ezt a háborút. És kezdődik a Canarls-játszma, most a legfel­sőbb parancsnok, Hitler ellen. (Folytatjuk) Feld.: RÄCZ MÁRIA

Next

/
Thumbnails
Contents