Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-30 / 35. szám

[új ifjúság 6 Arról, ami volt és ami lesz A ssfnház a szép illfiziók és az optikai csalódások világa, Goethe szerint „ein ku­rioses Institut“. Mondhatjuk tehát, hogy „paradox intézmény“. Ellentmondásos jel­legét fokozza a kttzönség jelenléte, amelyre az elűbbi megállapítás szintén vonatkozik, hiszen aktív tényezője minden előadásnak. A sikerek és bukások történetében ugyan­is számtalanszor előfordult, hogy lehet „gyenge“ estéje, amikor ridegen utasítja vissza a hemutatott darabot (ha remekmű is), amelyet viszont egy későbbi publikum lelkesen elfogad. Jogosan mondják a szín­ház szakavatott ismerői „.. a tetszés nem lehet biztosítéka a sikernek, de a siker sem mindig döntő bizonyítéka a tetszésnek“.« A közönség magatartása tehát lényegében elő­re meghatározható. Ehhez igazodik a szín­házak műsorterve, amely eleve a jó dara­bokra épül, mert azok tudják vonzani a közönséget és biztosítani a sikert (a kasz- szasikert). A körültekintőbb színházi veze­tők viszont azt is tudják, hogy a színhá­zi siker nemcsak művészi alapon bontako­zik ki, hanem a társadalmi tényezők, a di- vat(osság) és az időszerűség is elősegíthe­ti létrejöttét. Hiszen a közönség nemcsak a színházat szerető és élvező „hatalom“, ha­nem figyelő, gondolkodó és mérlegelő té­nyező is. űsszehasonlltja elvárásait a ta­pasztaltakkal, megpróbál találgatni vagy belelátni az egyes bemutatók után feltűnt kérdőjelek mögé, szeretné megismerni a knllsszatitkokat, egy-egy váratlan jelenség (pL műsorváltozás) okát. Sajnos, tömegtá­jékoztató eszközeink „jóvoltából“ sok „hát­térprobléma“ számára ismeretlen marad. A kiváltó okok ismerete nélkül joggal Ítél vagy magyaráz félre tényeket és helyzete­ket •— a maga módján legtöbbször a társa­dalmi tényezőkbe és az időszerűség kérdé­seibe bonyolódva. Befejeződött az 1988/89-es színházi évad, s nemsokára ránk köszönt a következő. Az előbbi okok miatt kerestem fel a kassai (KoSice) Thália Színpad művészeti vezető­jét, GyOre Lajost, avassa be az Oj Ifjúság olvasóit mindabba, ami összefüggött az el­múlt szezon műsortervének a teljesítésével, illetve árnlja el, hogyan készül fel a szín­ház az új évadra. — Három éve vagyok a Thália művészeti vezetője. Ezt az időt értékelve azt kell mondjam, hogy az 1988/89-es évadunk volt a legnehezebb. Annyi minden összejött, hogy csak nagy erőfeszítéssel tudtuk áthi­dalni a tornyosuló akadályokat. Bár azt is mondhatnám, hogy — minden nehézség el­lenére — ez volt egyszersmind a legsikere­sebb évad. Kezdve azzal, hogy Rencz An­tal rendezésében országos sikerre vittük Békés József; Sándor-József-Benedek című darabját. Utána Schiller: Ármány és szere­lem című drámáját is (szintén az ő rende­zésében), de (közönségIsikérnek könyvel­jük el Krtlö: Ébred], Kata! című komédiá­ját is. Egy évadban három, lényegében si­keres darabbal nem minden színház dicse­kedhet. Az Igaz, hogy volt bukásunk is, de ezt előre sejtettük. Zorln: Házasságtörés cí­mű vígjátékéra gondolok. Ugyanis Schiller drámáját egy fiatal kassai rendezőnek kel­lett volna színpadra állítania. Sajnos, egy héttel a rendezés megkezdése előtt az igaz. gatója visszavonta Ilyen értelmű Jóváhagyá­sát. !gy kellett nagy hirtelen műsort vál­toztatnunk, beiktattuk Zorin Házasságtöré­sét. Sajnos, a kényszermegoldás meglátszott a darab előkészítésén és megvalósításán is. Mindezek után volt erőnk hozzá, hogy le­vegyük műsorról. No és az Ármány és sze­relem után következett volna egy nagyon jó dráma (Leonard Gershe: A pillangók sza­badok), de hát azzal sem volt szerencsénk. A kiszemelt rendező, a szlovák tévéből is­mert Cyril Valšfk tüdőgyulladást kapott, így ő lett a második rendezést lemondó munkatársunk. Ezért kellett nagy hirtelen elővennünk egy újabb darabot, ez volt az Ébred], Kata! című komédia, amely végül sikert hozott. Mivel a számok, statisztikák világát éljük, elmondom azt is, hogy ösz- szesen 160 előadásunk volt, kétezerötszáz nézővel volt több előadásainkon a tervezett­nél, így 20 000 koronával túlteljesítettük a bevételi tervet is. Apropó, nézőszám! Va­lóban egyre több a nézőnk. Ojabban Kö- zép-Szlováklában Is nagyon szívesen látnak minket. Rimaszombatban (Rimavská Sobo­ta), Losoncon Lučenec) — mindenütt telt házzal fogadnak. Ez nem mondható el még Nyugat-Szlovákiáról. Érdekes jelenség pl. Dunaszerdahely (Dunajská Streda). Ott egy. szerűen elhanyagolt terület a színház. Je­lenleg talán azért, mert a művelődési ház sokáig üzemen kívül volt, ezért a közönség elszokott a színháztól. Viszont az is igaz, nem új keletű az a tény, hogy Dunaszer- dahelyen színházunkat rendszerint nem vár­ja telt ház. De alig pár kilométerrel odébb Nagymegyeren (Calovo) már egészen más a légkör: szívesen nézik meg előadásainkat és mindig telt ház vár ’bennünket! Nyilván ott szeretik és igénylik a színházat. Milyen szervezési problémákkal küzd a Thália? — Színházunkban személyi változások történtek. Többen elmentek, egyrészt más színházhoz, másrészt a színművészeti főis­kolára, mint Mokos Attila és Dósa Zsuzsa. Várady Rózsi nyugdíjba vonult. Négy új, taggal szaporodhatott színházunk: hozzánk szerződött rendezőként Baker Platon. Há­rom új tagot kapunk a következő szezon­ban, akiket nemrég vettünk fel a meghir­detett felvételin. Kezdő színészeink Bandor Éva, Nagy Milada és Tóth Tibor lesznek. Szó van még magyarországi színésznők vendégszerepléséről is. Remélhetőleg a tár­sulat a következő évadban Is csúk erősödni fog. Jelenleg sok a fiatal színész a Thállá- ban. Ez részben jó, részben probléma, de nem a mai vezetés hibája. Elődeim nem gondoskodtál; eléggé arról, hogy generá­ciók nőjenek fel a színháznál. Ma, sajnos, van egy öregebb nemzedék, tagjai lassan már nyugdíjba készülnek, és van a telje­sen fiatal színészek csoportja. A középge­neráció kiesett, tagjai nagyrészt elmentek a színháztól. Ez nagy baj, mert a színdara­bok általában a középgenerációra íródnak. Ez a helyzet azzal is magyarázható, hogy a főiskolára kerültek közül több színészünk Magyarországra ment, élvezve az ezzel já­ró előnyöket... — Ez év december 31-lg színházunkban a szervezés ugyanaz, mint volt, komáromi (Komárno) Igazgatás, kassai művészeti ve­zetés. Hogy december 31-e után ml lesz, az még a jövő titka, A kulturális miniszter kijelentései alapján január 1-től a Thália önálló színházzá alakul. De egyelőre csak egy megbízó levelet kaptam, hogy szervez­zem meg az önállósulás feltételeit. A szer­vezési harmonogramot elkészítettem, el­küldtem a minisztériumba, de azóta semmi értesítést nem kaptam. A rossz nyelve^ azt rebesgetik, hogy ezt is elvitte 'a Duna ... Ha a Thália önálló színház lesz, akkor' ja­nuár 1-töl 10 fővel emelkedik a létszám, ebből hatan az adminisztrációban, a gazda­sági részlegen dolgoznának, a további négy hely színész státus lenne. A jelenlegi szék­házunkat nemsokára lezárják, építkezési te­rület lesz ott. Minket áthelynek máshová, amíg a munkálatok tartanak. A színház ön­állósulása esetében föltétlenül harcolnunk kell azért, hogy az egész épület a miénk legyen. Ki kell építenünk a kellékek, kosz­tümök és díszletek raktárát, mert ez alap- feltétele egy működőképes színháznak. Ter­vezünk még egy saját műhelyt Is a kilen­cedik ötéves terv valamelyik évében. Műsortervükben lesz-e e mai fiatalok­nak szánt darab? — Kimondottan az Ifjúságot érintő vagy érdeklő darabot a Thálta egyelőre nem ké­szül játszani. Ez nagyon nehéz, hiszen elv­ben ennek zenés, énekes, táncos darabnak kellene lennie. Ehhez nincsenek meg a fel­tételek. Különben is, minden darabnál a címzett az ifjúság is! Általában a tanuló ifjúság mindenütt érdeklődik a színház iránt, mint Nagykaposon (Veiké Kapuša­ny), Királyhelmecen (Královský Chimec). Mecenzéfről szervezetten, autóbusszal jön­nek bemutatóinkra, Szepslből (Moldava nad Bodvou) Is rendszeresén járnak a diákok. Nézőtereinkről hiányzik azonban a közép- generáció, az aktív dolgozó réteg, nyilván mert nem mindig megfelelő a kulturális igénye. Inkább kocsmázik, vagy otthon büty­köl, esetleg késő estig a tévét nézi. Mi lesz a jövő évad kiemelkedú esemé' nye? — A jövő szezonban egy nagyszabású rendezvénnyel szeretnénk megünnepelni a Thália húszéves fennállását. 1969. novem­ber 29-én lépett fel először a Thália Gö- mörhorkán (Gemerská Hôrka). Erre a napra, s az ezt követő egész hétre „házlfesztlvált“ fogunk rendezni. A hagyományt megtartva először fellépünk Gömörhorkán, utána pe­dig itt, Kassán. A Miskolci Nemzeti Szín­ház Mollére-darabbal jön, a komáromi MA­TESZ Majakovszkij Gőzfürdőjét mutatja be, majd a mi színházunk lép fel Illyés Gyula A lélekbúvár című színművével és Leonard Gersche A pillangók szabadok című darab­jával. Remélem, hogy e gazdag programmal a nézők is meg lesznek elégedve. Bár az Is igaz, hogy egy teljes héten ét minden­nap nem szokott színházba járni a kassal közönség. Nem tudom, hogy fogja ezt el­bírni ... Nos, ennyivel sikerült bűvfteneni a ,JIi- gyelű, gondolkodó és mérlegelő“ közönség tájékozottságát a Thália Színpadot illetően. Ha most megvizsgálnám a publikum lelki­ismeretét, viszonyulását a színházhoz, szin­tén lehetne néhány kérdésem. Erre viszont majd Oláskor kerítek időt. Most csak egy kérdést: mikor fog dicsekedni végre nem­zetiségi színházi életünk olyan szlnpártolú klubokkal vagy körökkel, melyek közönség­nevelő feladatokat teljesítenek, s az Igé­nyes művészi ambíciójú színház és a szak­értelemre vágyó nézők között az összekö­tő kapocs lehetnének? Már csak azért Is, hogy a természetes kíváncsisághoz nagyobb hozzáértés is párosuljon! SZŰKE ISTVÁN Egy ideig eredménytelenül folyt az al­kudozás. Végül az apa kijelentette: — Háromig számolok. Ha addig nem ürí- ted ki a tányért, megverlek. A gyerek a nyblcadik verésre tört meg. Könnyek között gyömöszölte magába a fő­zeléket, de az undorát nem bírta legyőzni, először csak böffentett néhányat, aztán — ha az apja bölcs előrelátással rá nem ta­pasztja tenyerét a szájára — vlsszaöklen- dezte volna az egészet a tányérra, de mint­hogy a száját befogták, a zöld folyam, né­mi fulddklás után végül a két orrlyukán buggyant ki. A gondolatra, hogy ez a tagbaszakadt férfi képes volt addig verni a kislányát, a- mfg engedelmeskedett, engem is elfogott az öklendezés Ingere. Micsoda perverz öt­let házasította össze az erkölcsi világren­det a spenótfőzelékkel? Hirtelen visszaem­lékeztem az apa szavaira: „az isten addig hajszolja, veri, pofozza az embert, míg­nem megtér kebelébe.“ A pofozást a gon­dos apa háromesztendős kislányán kezdte el, hogyha az Úristen netán elmulasztaná szenvedésekkel halmozni el, fennakadás ne legyen, ő mindent megtesz a jövendő meg­békélés érdekében. — Te hogy vagy vele? — fordult felém Adrién váratlanul. Úgy gondoltam, .a pillanat nem alkalmas, hogy a spenót mellett tegyek hitet. Meg­ráztam a fejem. — Én... Én... — Adrién háromszor fu­tott neki a mondatnak. — Én gyölölöml Ha csak látom, fölfordul a gyomromi Most már két fogódzóm volt, az egyik a huszonkét éves lánynál, akinek az apai po­fon súlya alatt majd „leszakadt a feje“, a másik a hároméves kislányról. Adrién Jelenleg huszonhetedlk évét ta­posta. Semmi jel nem mutatta, hogy apa és lánya viszonyában gyökeres változás követ­kezett volna be. Adrién nem élhette a ma­ga életét, noha már régen elérte a felnőtt­kort, az igazságra vezérlő kalauz szerepét továbbra is az apa látta el. Tlkkadt kíván­csiság fogott el, ml minden történt azóta, hogy Kövesházy „meggyőzte“ lányát a spe­nótfogyasztás üdvös voltáról. Kérés nélkül megtöltöttem konyakkal a béblételmérőt, hadd beszéljen Adrién, ha már rászánta magát. Viszonyunk derekán megajándékozott egy apró leporellószerű fényképsorozattal, a- mely fejlődéstörténetét illusztrálta. Itt fek­szik előttem az album, benne a hároméves Adri fotója: pufók arcocska, a homlokot csaknem teljesen leborftja a ráboruló sű­rű ha), alóla szelíd, álmos gyerekszem cso­dálkozik elő, telt szája érzéki, mint egy érett nőé. Magam előtt látom a nagydarab embert, nyakig az erkölcsi világrendben, s látom két lapátkezét. Egy nehézsúlyú öklö- zőnek van szüksége ekkora bunkó paták­ra. Döbbenetes volt az aránytalanság a hamvas gyermekarc és a félelmetes végtag között. Most értettem meg Adrién előbbi zava­ros mondatát: — „a spenót, apuka kérem“. Apja minden kérdésére, kívánságára, pa­rancsszavára gépiesen ezzel az „apuka ké- remmel“ válaszolt idestova huszonhét éve. Kolozsvári Grandplerre Emil: anyuka kérem“, vagyis sohasem volt sza­bad ellentmondanom. Anyámat elfoglalták a saját őrültségei, így engem főleg az apám nevelt. Még nem jártam iskolába, tehát négy-öt esztendős le­hettem, amikor napról napra megismétlő­dött ugyanaz a Jelenet. Mint minden gye­rek, mélyen elmerültem a játékban. Apu­ka egy darabig nézte, hogyan játszom, az­tán rám szólt: — Adri, hozd ide a mackótl — Igenis, apuka, kérem — mondtam, mert A KIBONTAKOZÁS V. Gondolkodás nélkül, gépiesen, szertar- tásszerűen tolultak szájára a szavak. Igen gyakran félrefogott. — Nem tudod, hová tettem a szemüve­gemet? — kérdezte az apja. — Igenis, apuka kérem — suttogta Ad­rién, mint egy alvajáró. Annyira meggyökeresedett benne ez a szokás, hogy nem egyszer ha ezt kérdez­tem tőle: — Kérsz kávét? — Igenis, apuka kérem — válaszolta va­lahonnan az űrből, ahová elkalandozott. — Velem vagyl — kiáltottam rá. — Nem apáddal! — Ja, igen — mondta, s a következő másodparcben bocsánatkérőn nyújtotta fe­lém a száját: , — Puszi Egyszóval, amikor elbeszélte a spenóthls- tóríát, Adrien beavatott a titokba, hogyan vált benne úgyszólván gépiessé az „Igenls- -apuka-kérem“. Révült szemmel simította hátra a haját, mélyet szívott a cigarettából. Szenvtelen hangon beszélt, mint a szellem, ha az asz­talnál ülők megidézik: — Nekem otthon mindenre azt kellett mondanom „igenis, apuka kérem*, „igenis. erre korán rászoktatott, de tovább játszot­tam. Apám még néhányszor megismételte a fOlszólftást, mert — ezt sok százszor el­mondta — a „gyerekkel türelmesen kell bánni“. Csak ötödszörl, hatodszor! fölszó- lltás után következett a fenyegetés, ugyan­olyan halkan, mint ahogyan először szólt. Megfigyelhetted, apuka sohasem emeli föl a hangját. Szóval a végén Így szólt: — Hozd ide, AdrL Különben megverlek. Hármat számolok. Eleinte nem engedelmeskedtem. Olyan­kor megvert. Lassan ütött, jobbról-balról, az arcom csípett, a seggem sajgott. A te­jemet kímélte, mert a koponyára mért üté­sek veszedelmes szövődményeket válthat­nak ki. Meg is mondta: — Azért nem ütöm a tejedet, mert nem akarom, hogy hülye légy. Megtanultam, hogyha nem viszem oda neki a babámat vagy a mackómat, kika­pok. Tehát mire a kettőhöz ért a számolás­ban, úgy rohantam hozzá, mintha puská­ból lőttek volna ki. Ilyenkor megslmoga- tott: — Jó kis gyerek vagy, Adri. — Igenis, apuka kérem. De nem minden kívánságát értettem meg azonnal. Mondtam, hogy lassú fölfogású va­gyok ... Az apa nem mindig mérte föl a kívánsá­ga és a lánya értelmi fejlettségi toka közti • •• ••••••••« ••••••••• •••••••••«* •#•••••••**** «»«•••••••••* •••••••• •• •••••• •••••••* •••••• #••••••••* •••••••• •••••••• • ••••••• ••»eeeel távolságot. Azt, hogy az apjának odavlgye a mackóját, megértette, és szíve ellenére ugyan, de teljesítette. Az alább következő fegyelmezési gyakorlat viszont sokkal bo­nyolultabb volt, semhogy megfelelő előké­születek nélkül elvégezhette volna. Az apa szelíden — mindig így kezdte — megkér­te Adrlent, hogy törölje föl a klloccsant víztől nedves fürdőszobai padlót. Adrién naponkint több ízben betört, tehát tel­jesítette volna a kívánságot, ha módja van rá. Engedelmesen bement a fürdőszobába, körülnézett, de dolgavégezetlen tért vlsz- sza. — Ml az? — hangzott a számonkérés. — Nem engedelmeskedsz? — Nem tudok, apuka kérem. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents