Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-05 / 27. szám

Kommentárunk Nem a vágyálmok, a tények döntenek A Szövetségi Kormány elnökéneit par- ■ lamenti beszámolója a népgazdaság fej- lödéséról és a jelenlegi feladatokról élénk visszhangot váltott ki nemcsak hazánk­ban, a határokon túl Is. Ladislav Adamec rendkívül kritikus hangvételű elemzése át­fogó képet vázol a kialakult gazdasági helyzetről. Elmondotta, hogy nem sikerült biztosítanunk a XVII. kongresszuson elő­irányzott erőforrások tervezett képzését. Lemaradás van a nemzeti jövedelem kép­zésében, és ennek következményei az el­következendő években Is érezhetők lesz­nek. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok eredményeként az ötéves terv teljesítésé­ben lemaradások mutatkoznak, továbbra Is anyagi és energiaigényes a termelés, és nem kellő mértékben javult a termelé­kenység. A műszaki-tudományos eredmé­nyek lassan jelennek meg a termelésben, és baj van a technológiai fegyelemmel Is. A következmény pedig nyilvánvaló: a gyen­gébb minőségű termékek nem vehetik fel a versenyt, és ez bizonyos készítményeink külpiaci leértékelődésével jár együtt. A személyi és társadalmi fogyasztás ugyan a tervvel összhangban nő, de ezt jelentős mértékben a tervben más fel- használásra előirányzott tartalékok kime­rítésével érjük el. A Szövetségi Kormány elnöke elmondta azt Is, hogy Itt-ott bírálat éri, mert a gaz­dasági helyzetünket túl sötét színekben ecseteli. „Miből Indulok ki? — tette fel a kérdést. — Megtanultam, hogy nézetei­met tényekre alapozzam, ezekep nem vál­toztathatunk, mivel a gazdaság az egy­szerű kívánságokat nem respektálja.“ A továbbiakban elmondotta, hogy a gazdaság továbbfejlesztése kérdéseinek megoldása során eredményekre Is támaszkodhatunk, mert országunkban viszonylag erős ter­melési és műszaki alapot hoztunk létre. Viszont ez senkit sem nyugtathat meg, sőt még az sem, hogy viszonylag jól ál­lunk vagy az sem „hogy az emberek tö'bb- sége nagyobb gondok nélkül él“, mint ahogy fogalmazott a miniszterelnök. A parlament ülése megállapította, hogy a gyorsabb változás a rugalmasabb alkal­mazkodás a világban végbemenő folyama­tokhoz áldozatokkal jár. A gazdaságtalan termelés visszaszorítása munkaerő-átcso­portosítással jár. Ennél, persze, kényelme­sebbnek és biztonságosabbnak tűnhet, ha kesztyűs kézzel bánunk az ésszerűtlenül gazdálkodókkal abban a hitben, hogy így megőrizzük a társadalom nyugalmát, fél­tett életszínvonalát. Ez persze csak Illú­zió. A félénk, óvatoskodó gazdaságpoliti­kusoknak nincs jövőjük. Ha nem lenne kellő bátorság a reformok elkezdéséhez, legfeljebb rövid Ideig lennénk csak képe­sek megőrizni mind a társadalom nyugal­mát, mind az életszínvonalat. A miniszter­elnöki beszámolóból egyértelműen kitűnik: ha nem cselekszünk, nem vállalunk bizo­nyos feszültséget, rohamosan növekszik műszaki-gazdasági elmaradottságunk, és tovább folytatódik munkánk leértékelődé­se a világpiacon. A problémák megoldásában azokra az emberekre kell támaszkodni — mondotta Ladislav Adamec —, akik az átalakításra törekednek. Építeni kell a fiatalokra és nagyobb bizalommal kell hozzájuk viszo­nyulnunk. Csak ez segítheti eló. hogy az átalakítás eszméjét a dolgozók magukévá tegyék, és aktívan vegyenek részt végre­hajtásában is. Strasser György 40 ÉV UTÄN AZ IFJÜSÄGI VASÜTVONAL ÉPlTÖI KÖZÖTT EMLÉKEK SZÁRNYÁN ZAKATOL A VONAT A Szocialista ttjúságl Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja SZERKESZTOSEG: HartanoviCova 25. 819 27 Bratislava Főszerkesztő: CSIKMAK IMRE Helyettes (őszerkesztő: NESZMErI SANDOR Telefon; (őszerkesztő — 213744, 2184543, helyettes (őszerkesztő — 213623. 2104541, titkárság — 2104542, 2104544, gazdasági és knltnrális rovat — 2104546. szervezeti élet és sport — 2104545, műszaki részleg — 2101540 Kiadja a Smena Kiadövállalat, 812 84 Brati­slava. Pražská IL Nyomja a Západosloven­ské tlačiarne. 812 62 Bratislava. Odborárske nám. 3. Elöllzetési díj: egy évre 52 KCs. (él évre 26 KCs. Terjeszti a Posta Hfrlapszolgálata. Előfizet- bető minden postahivatalnál vagy kézbesí­tőnél. A lap külföldre a PNS Ostredná expedícia a dovoz tlaCe, 813 61 Bratislava. Gottwal- dovo nám 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzflnk meg és nem kOI- dOnk vissza. Index: 498 02. Alig múlt el a második világháború, az egész ország óriási lelkesedéssel látott az újjáépítéshez. Az ifjúság is egy emberként sorakozott fel. Megszülettek az első ifjú­sági építkezések, amelyeknek egész szép sorát Ismerjük. Ezek között Is az egyik legnagyobb és legemlékezetesebb vállalko­zás volt az Ifjúsági Vasútvonal, a .Hronská Dúbrava és Banská Štiavnica közötti sza­kasz megépítése. Hihetetlen körülmények, nehéz terepvi­szonyok között alig tizennyolc hónap alatt építették fel a fiatalok ezt a húsz kilomé­ter hosszú pályaszakaszt. Aki Ismeri, Igazat , ad nekem abban, hogy ez még a mai mű­szaki eszközökkel, nehéz földgépekkel Is figyelemreméltó teljesítmény lenne, márpe­dig a vasútvonal Ifjú építőinek Inkább csak csákány, lapát, talicska állt rendelkezésé­re. Ezekkel az eszközökkel helyeztek át 630 ezer köbméter földet, építettek be 44 ezer köbméter betont és egyéb falaző- anyagot. Felépítettek továbbá 32 vasúti lé­tesítményt, leraktak közel negyvenezer talpfát, 2600 vasúti sínt, felépítettek három viaduktot, nagy segítséget nyújtottak az 1200 méter hosszú alagút építésénél. Meg­áll az ész, hogy voltak erre képesek, hi­szen a vasúti töltés magassága helyenként 18—20 méterl Mindezt jobbára hónapos turnusokban összesen 47 ezer fiatal valósította meg. Köztük 1600 fiatal Albániából, Bulgáriából, Franciaországból, Norvégiából, Lengyelor­szágból és Ausztriából. Nemhiába tartják azokat az időket ifjúsági mozgalmunk hős­korának. Negyven évvel később kissé előrehozott ünnepségen emlékeztek meg az Ifjúság nagy erőpróbájáról. Erre meghívták az egy­kori építőket. A Hronská Dúbrava-i kultúr- házban megnézték az Ismert filmrendező, Vladimír Bahna gondosan összeállított do­kumentumfilmjét az Ifjúsági Vasútvonal építéséről, majd a vasútállomáson felszáll­tak a különvonatra, hogy végigraenjenek a két kezük munkájával épített vasútvona­lon. Amíg a dízelvonat zakatolt a festői tá­jon, a különvonat utasai az emlékek szár­nyán repültek vissza a múltba. ' — Látod, ott állt a harmadik tábor — mutatott a vonat mögé futó völgyre az Gertrúda Kyselicová és Martin Koritšanský Ebben a korabeli vasúti kocsiban nyitot­ták meg az Ifjúsági Vasútvonal emlékmú­zeumát. egyik utas —, amott meg a negyedikl S megtudtuk, hogy összesen kilenc Ilyen tábor állt az egész pálya mentén. Mert az építés az egész szakaszon egyidőben folyt. Talán ennek köszönhető, hogy ilyen hamar elkészült. Persze ezt a fényűzést is csak úgy lehetett megengedni, ha egyszerre annyi dolgos kéz áll rendelkezésre, mint ak­kor ott, az Ifjúsági Vasútvonalon. — Emlékszel, milyen borzalmas éjszakát éltünk át, amikor megindult a jégzajlás a Garamon, és mi meg akartuk menteni az ideiglenes munkahidat? — hangzott el a kérdés. 1949. január harmadikán éjszaka majd­nem mindenki talpon volt. A hidat nem mentették meg, mert az elemek erősebbnek bizonyultak, de a fiatalok közül akkor szá­mosán bámulatos hősiességről tettek tanú­ságot, amikor a jeges vízben próbálták eloszlatni a feltorlódó jeget, s végül az anyagot mentették. Bárki bármely pillanat­ban életével fizethetett, de erre akkor nem gondolt senki. Bátraké a szerencse. A különvonat Kozelník és Banská Belá állomásokon rövid időre megállt. Mindkét helyen feldíszített állomásépület, zenekar és nagyszámú helyi lakosság fogadta az érkezőket, régi ismerősként a vasútvonal Bohumír Tomant mindenhol régi ismerősként fogadták. építőinek* legendás parancsnokát, Bohumír Tomant, aki a Szlovák Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsának akkori elnökével, Er­nest Sýkora egyetemi tanárral és a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöké- vel. Ián Kővárral az esemény egyik dísz­vendége volt. Meleg ölelés a kozolnlkl tábor egykori szakácsnőjével. Ezek az emberek nem fe- \ lejtették el az Ifjúsági Vasútvonal építőit, mint ahogy azok sem felejtették el őket és az akkor történteket. Sokan megdicsérték a parancsnokot, hogy ma Is milyen fiatalos, pedig legszebb ifjú évelt a hegyekben töl­tötte a partizánok között, aztán a felsza­badító csehszlovák hadseregben. Már benne volt a korban, amikor elkezdte főiskolai tanulmányait. A háború miatt korábban nem volt rá lehetősége. Éppen építészmér­nöki tanulmányait hagyta ott a vasútvo­nal miatt. Ma is felvillanyozódlk, ha erről beszél. — Az egész úgy kezdődött, hogy 1947- ben jelentkeztem egy jugoszláviai építőtá­borba. Marhavagonban érkeztünk a hely­színre, egy Szarajevó melletti kis faluba, úgy hívták, hogy Visoko. Ennek ellenére csodálatosan éreztük magunkat, folyton énekeltünk, el is neveztek bennünket ének­lő csehszlovák brigádnak. Hazatérésünk után a köztársaság megalapításának har­mincadik évfordulójára nagyszabású nem­zeti műszakot szerveztünk Bratlslavában és megtartottuk az Ifjúsági építkezések részt­vevőinek kongresszusát. Emlékszem, a Tat­ra Szálló nagytermében volt, és én vitába keveredtem Ernest Sýkorával. A szünetben azt mondta, ha olyan okos vagyok, segít­sek nekik a szervezésben. Szó szót követ­te, és én a következő évben, március ele­jén már az Ifjúsági Vasútvonalon voltam, hogy megszervezzem a munkát. Hamarosan megérkeztek az első fabarakkok Turany- ből, és április 5-én, amikor megjöttek az első építők, a barakkok java része már állt. Mit mondjak, érdekes világ volt. A táborokban vasfegyelem uralkodott, ennek ellenére — erről beszélgettünk most is — mindenki olyan jól érezte magát, mintha legalábbis jutalomkiránduiáson lett volna. Emlékszem arra is, hogy az első ünnepé­lyes csákányvágást Karol Šmidke, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke tette meg. Azonkívül, hogy dolgoztunk, az építkezés óriási iskola is volt egyszerre. Alighogy sor került a csehszlovák Ifjúsági mozga­lom egyesítésére, létrehoztuk mi is a Csehszlovák Ifjúsági Szövetséget, és sza­bályos politikai meggyőzés folyt. Igaz, ak­koriban azokat a fiatalokat, akik idejöttek, nem is igen kellett győzködni. Gyakran járok beszélgetésekre, sokszor felteszik ne­kem a kérdést: vajon az a kor, az akkori fiatalok mások voltak-e, mint most? Képe­sek lennének-e Ilyesmire a mai fiatalok? Szerintem képesek. Elvégre az Ifjúsági építkezések sora az Ifjúsági Vasútvonallal nem ért véget. Talán akkor nagyobb szük­ség volt erre a segítségre, mert az ország a háború után romokban hevert. Talán ma már nem kell csákánnyal, lapáttal dolgoz­ni, mert itt vannak a gépek, de meggyőző­désem, hogy az ifjúság ma Is képes nagy tettekre, ha annak értelmét látja. Míg zakatolt velünk a vonat, én meg­tudtam, hogy az Ifjúsági Vasútvonalon kü­lönböző rendű és rangú fiatalok, gyerek- emberek és Idősebbek Is megfordultak. Olyanok, mint Martin Koritšanský, a Lűű- nica népművészeti együttes jelenlegi igaz­gatóhelyettese. Mindössze tizenhat évesen jelentkezett az ifjúsági építkezésre. — A kereskedelmi akadémia tanulója voltam, rtsoéves — modta. — A közösségi szellem mindig is túltengett bennem, ezért amikor értesültem róla, hogy mi fo­Banská Belá polgárai kenyérrel és lávai kínálják Emest Sýkora professzort, közé­pen Ián Kővár. lyik, rögtön jelentkeztem. A vakáció alatt egy hónapot töltöttem a negyedik tábor­ban, amely valahol Kozelník és Banská Be­lá között volt. Elég kár, hogy nem jelöl­ték meg a táborhelyeket. Ennyit talmi megérdemelnénk. Szóval nem bántam meg, hogy elmentem az Ifjúsági Vasútvonalra. Hogy mennyire nem bántam meg, bizo­nyítja az is, hogy 1953-ban ismét jelent­keztem, ezúttal a Barátság Vasútvonalra. De ekkor már az osztály háromnegyed része is velem jött. Ügy látszik, tetszett nekik, amit az Ifjúsági Vasútvonalról be­széltem. Lányok Is szép számmal dolgoztak a vasútvonalon. Két egykori résztvevővel be­szélgettem, ma már természetesen nyugdíja­sok, pedig akkor Gertrúda Kyselicová 18, Mária Slivková pedig még ennyi idős sem volt. Kurázsijuk annál inkább lehetett, mert Gertrúd asszony például a tűzszerészeknél dolgozott. — A munkám általában abból állt, hogy a robbanóanyagot vittem a helyszínre — mondta. — Elég sokat robbantgattunk, mert végig az egész pályaszakaszon meg­lehetősen egyenetlen a terep. Nemegyszer csak kötelekkel tudtuk megközelíteni a robbantás színhelyét, és ugyanilyen úton menekültünk a fedezékbe. De szép volt az a hónapi Emlékszem, sokat sportoltunk, énekeltünk, táncoltunk harmonika hangja mellett. — Igen, a harmonika volt az építők' hangszere — vette át a szót Mária asz- szony. — Emlékszem, kisebb művészeti cso­portokat is alakítottunk. Tulajdonképpen itt formálódott együttessé az éppen ala­kulóban levő Lűönica. Arra is emlékszem, hogy a koszt viszont csapnivalóan rossz volt, legalábbis a mi táborunkban. De ez csöppet sem zavart minket. Elvégre rö­viddel a háború után voltunk. Hát igen, röviddel a háború után vol­tunk, és a történelem azóta igazolta, hogy ilyen vállalkozások nélkül nem lábaltunk volna ki olyan rövid idő alatt a károkból. Banská Štiavnica, végállomás. Az állo­másfőnök annak rendje-módja szerint je­lentést tesz Bohumír Tomannak. az egykori parancsnoknak. Rövid üdvözlő beszédek után a küldöttség megtekinti a pályaudvar sarkában álló korabeli fapados vasúti ko­csit, amelyet a Zólyomi (Zvolen) mozdony­szín ifjúsági szervezetének tagjai, a vas­utas szakmunkástanulók hoztak rendbe a Bučina üzem fiataljai segítségével. Benne rendezték be az Ifjúsági Vasútvonal állan­dó kiállítását. E szerény gyűjtemény Is hű képet nyújt azokról az Időkről. Én meg azt Javaslom: vándor, ha arra Jársz, állj meg, tekintsd meg a kiállítást hajts fejet a sok névtelen hős előtt! PALAGTI lAJOS A szerző felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents