Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-25 / 4. szám

újiflúsáaS Ä XXL századra készülnek FÁBÓL VASKARIKA? Ha valaki a losonci (LuCenec] Klement Gottwald Spltészetl Szakkö­zépiskolában tehetséges diákok után érdeklSdlk, akkor először Is Danes Norbert nevét említik Nemcsak jeles tanuló, hanem többször képviselte már az iskolát szakversenyeken, ve­télkedőkön Is. 0 a matekörán közbe mer szólni, hogy Itt vagy ott hiba csúszott a diák vagy a tanár példa­vezetésébe. Az Iskolában közkedvelt és népszerű, mégis sokan azt tart­ják róla, amit ö művel, az „fából vaskarika*! Persze 6 ezt nem hagy­ja ennyiben: — Sokan megjegyezték már, miért lettem építész, ha az elektronika és a matek jobban érdekel. Az, hogy másodikosként az elektrotechnikai kategóriában Indultam a középisko­lások tanulmányi versenyében, és hanggenerátorommal a kerületi ver­senyig jutottam, még semmit sem bizonyít. Tény, hogy az elektronikát már kicsi koromtól kedvelem, több egyszerű berendezést készítettem an­nak idején odahaza is, meg aztán a bátyám Is hatással volt rám, aki elektronikát tanul Bratlslavában. Vi­szont szeretek rajzolgatni és számol­gatni Is, ezért jöttem az építészeti­be. Most a programozásnak és a szá­mítógépeknek vagyok odaadó híve, de szerintem ez logikus is, hiszen a bonyolult számításokat zsebszámo­lógépen végezni, mint hajdanában; ma már nagyon hosszadalmas lenne. Aztán harmadikosként már „át­nyergelt* a saját szakmájára. A tar­tógerendák sztatika! számításához, az alátámasztási pontokban keletkező feszültségek és tolóerők meghatáro­zásához készített számítógépes prog­ramot. A számítástechnika oktatása akkor még gyerekcipőben járt az is­kolában, ezért Is Jelentett ez a mun­ka bizonyos minőségi változást a múlthoz képest. Norbert segített az Iskolai számítástechnikai laborató­rium berendezésében és munkája el­indításában Is. A SZISZ jb tisztség viselői hamarosan felfigyeltek rá, és megkérték, segítsen a pionírok ok­tatásában. Így lett a járási számí­tástechnikai klub egyik aktív mun­katársa. Norbert most negyedikes. Ilyenkor sokan már csak az érettsé­git látják maguk előtt, begubóznak, és a tananyag Ismétlésébe, a blflá- zésba fektetnek minden energiát. 0 ehelyett újabb megméretésre készül. — Most két programmal indulok a versenyeken. Az egyik a matema­tikatanárom felkérésére készült, és oktatói segédprogramként használha­tó majd. A témája; az egyenes és a kúpszeletek metszéspontjainak meg­határozása és ábrázolása a síkban. A másik pedig egy építészeknek el­engedhetetlenül szükséges számítás­sal kapcsolatos: a különböző profilú anyagok rugalmasságának és mecha­nikai szilárdságának legfontosabb pa­ramétereit számítja ki és rajzolja le a megadott méretek szerint. Mind­kettő, de különösen az utóbbi a szak­érettségikkel is összefügg, így rész­ben már erre is készülök. Ha pedig sikerül bejutnom a főiskolára, bizo­nyára hasznát veszem majd ezeknek az ismereteknek ott is. Azt hiszem, ebből Is nyilvánvaló: elsősorban í- pltés];nek vaUdm-mggm, és az sze­retnék marádal "* '^óben Is. Amikor fervetről- -faggattam, azt mondta: — Szeretnék derekasan helytállni a középiskolások tanulmányi verse­nyein, tehát szeretnék eredményesen búcsúzni, és ezért nekem Is készül­nöm kell az érettségire, így hát a tananyagra- összpontosítom minden figyelmemet, további célom pedig si­keresen felvételizni a főiskolára. Mindenesetre mozgalmas év elé né­zek, de. örömmel vállalom ezeket a nagy -féjadatokat. ''Kép és szöveg: Polgári László I KlnteőlMnbra [ [ '«^ŕôllchibra Szakkör minden mennyiségben Aki Bratlslavában a Karlova Vés és Dúbravka városnegyedeket össze­kötő úton halad, körülbelül félúton egy hatalmas, háromrészes új épü­letegyüttest pillant meg. Ha a fel­nőttek nem is, az Iskolások tudják, mire szolgál ez a tetszetős épület: Ide költözött a Klement Gottwald Pionír- és Ifjúsági Ház Az intézmény megalakulása, 1951 óta a Béke téri Grassalkovlch-palo- tában tevékenykedett, de az évek során ez a barok palota már kicsi lett, a plonirház kinőtte. Ezért ha­tározat született, hogy korszerű pio­nír- és ifjúsági házat kell építeni. Az építkezés 1980-ban kezdődött, és a fiatalok egy évvel ezelőtt birtokuk­ba vehették a létesítményt. Az épü­letet nagyvonalúra tervezték, minden Igényt kielégít. Röviden: tizenhat klubhelyiség, négy műhely, hét stú­dió, tíz terem és ateliér, kiállltóte- rem, kis és nagy színházi terem és fedett uszoda áll az érdeklődők ren­delkezésére. Ml azután érdeklődtünk, vajon mi­lyen lehetőségei vannak a fiatalok­nak a műszaki-tudományos tevékeny­ség terén. Az eredmény meglepő volt, még akkor Is, ha számítottunk arra, hogy elsősorban ennek biztosítottak tág teret az új létesítményben. Elsőnek az Ifjú motorosok tanter­mét szemléltük meg. A gyerekek itt mindent megtalálnak, amivel kielé­gíthetik a motorizmus Iránti érdek­lődésüket. A műszaki tudnivalók mel­lett elsajátíthatják a közúti forga­lom szabályait Is. Ami a legnagyobb érdeklődésnek örvend, az a szimu­látor, amelyen vezethetnek. A kibernetika és robotika klubjá­ban viszont a kör tagjai egy valódi robottal tehetnek kísérleteket. A be­rendezést a prešovi VŰKOV szállí­totta. Természetesen ez csak amolyan „mustra“ a gyerekeknek, hiszen a kibernetikai kör célja, hogy tagjai maguk Is építsenek robotokat és ma­nipulátorokat. Nagy az érdeklődés a modellezés iránt. Két Jól felszerelt műhelyben dolgozhatnak a modellezés kedvelői. Az egyik a megmunkálásra, a másik a fém feldolgozására van berendez­ve. A ma olyannyira népszerű számí­tástechnika Iránt érdeklődők két klubban is dolgozhatnak. Az Elektron nevet viselő klubban a tagok meg­ismerkednek a programnyelvekkel, maguk Is megtanulnak programokat összeállítani. A klub tagjai olyan programokra specializálódnak, ame­lyek más berendezéseket Irányítanak. Érthető, hogy ide azok a fiatalok jönnek, akik már elemi fokon meg­ismerkedtek a számítógépekkel és a programozással. Erre a célra szolgál a ZENIT klub. Itt több Didactic és Alfa személyi számítógép üzemel. A kisebb gyerekek megismerkednek a gépekkel, megtanulják kezelni őket és alkalmuk nyílik a játékok kipró­bálására. A nagyobbak már a prog­ramozás alapjait Is elsajátítják. A harmadik a T-klub, ahol számítás­technikával foglalkoznak. Ez a klub a középiskolásoknak létesült, és a közös foglalkozás mellett lehetőség van az egyéni munkára Is. A leg­tehetségesebbek-Itt készülhetnek fel a szakmai tanulmányi versenyekre. A Pythagoras klub a fi-'>fal fiziku­sok és matematikusok „munkahelye*. A fizikusok körei a kísérleti fizikára orientálódnak, persze koruknak meg­felelő fokon. A matematikai körök­ben az alapiskolák alsó tagozatának tanulói szórakoztató matematikával foglalkoznak, a felső tagozatra já­rók matematikával és logikával is­merkednek. A középiskolások körei az alkalmazott matematika és kiber­netika rejtélyeit ismerik meg. A Junior klubban találkoznak azok, akiket az elektronika és az elektro­technika érdekel. A gyerekek fog­lalkoznak elmélettel, de ugyanakkor maguk Is terveznek és készítenek elektronikái berendezéseket. Ennek a klubnak külön ágazata a rádió- technikai kör. A csillagászati kör munkájának célja a világűr, az égi­testek és mozgásuk, a fizika alkal­mazása a naprendszerre mindez t tartalma. Emellett természetesen megfigyeléseket is végeznek és ma­guk készítik a csillagászathoz szük­séges műszereiket Is. A természettudományokat főleg a kémia és biológia képviseli a szak- kM munkában. A vegyészek két la­boratóriumban dolgozhatnak. Az a- gylk az analitikai, a fizikai vegy­tanra szakosodott, míg a másikban főleg biokémiával foglalkoznak. A biológiai laboratóriumban főleg azok találkoznak, akiknek a hobbijuk a növénytan, az állattan, blonómla és a biotechnológia. A klub tagjai kfl- lönös érdeklődést tanúsítanak a környezetvédelem kérdéseinek. Végül meg kell említeni még az űrhajósok klubját, ahol előadások, filmek ál­tal ismerkednek a gyerekek az flr- kutatással, és annak legaktuálisabb eseményeivel. Orhajó- és űrberende- zés-modellekat szerkesztenek. EKnek a klubnak egyik különleges köre a honvédelmi-műszaki Irányzatú. K rövid felsorolás la mutatja, hogy a pionírok- és Ifjúság új háza mllyoa tág teret nyit a fiatalok műszaki- tudományos érdeklődése kielégítésé­nek, megteremti a teltételeket satt fejlesztésére, lehetőséget nyújt a ta­nulók szabadidejének hasznos eltőt- téséhsz. Persze a felsorolás távol­ból sem ad teljes képet a tevékmf- ségről, hiszen az egyes klubokon bő­iül szaklrányzat és életkor szériáit tagolódva, egy egész sor „alklub* te­vékenykedik. Néhányat kőöfllük majd közelebbről is bemutatunk. Horváth Reaoé M II I II 1 1 mmm ——II ■ űxrm riT-nnu ai:i ni rr n i ii n miTim U1L.LUJ3 nnnor Jll 11 IJ^ III DJ------■ A metrőszerelvénvek oi iranyitoréndszere A metró , flj, szovjet tolemet- rlkus Irányító- rendszere lehe­tővé teszi a sze­relvényhez tar­tozó kocsik mű­szaki állapotá­nak meghatáro­zását. A rendszert a moszkvai metró egyik legzsúfoltabb szakaszán próbál­ták ki. A vezető ellenőrizheti a vonóerőt, a fékek működését, a meghibásodás fo­kát minden kocsin és hogy az ajtók hézagmentesen záródnak-e. így nincs szükség arra, hogy az utasok maguk jelezzék a meghibásodást a szerelvény vezetőjének. Az új Irányítórendszerrel különböző típusú kocsikból Is összeállítható a szerelvény Manapság egyetlen kocsi javítása miatt az egész szerelvényt félretolják. Az új Irányítórendszer le­hetővé teszi a szerelvény kocsijának másfajta összekapcsolását. Ez jelentő­sen csökkenti egy-egy szerelvény elö- AHItásának költségét. Számítógépek Litvániából A Vilniusban készülő személyi szá­mítógépek műszaki paramétereiket te­kintve semmiben sem maradnak ei a világhírű nyugati cégek termékei mö­gött. A „Bitasz“ gyár által bemutatott első darabokat a nagy nyugati cégek is versenyképesnek Ismerték el a vi­lágpiacon. Az osztrák „Austrocoop“ cég az új termék gyártására közös válla­lat létrehozását kezdeményezte A ílataJ litván mérnöki kollektíva alkotói képességeiről tanúskodik az a tény is, hogy az angol „S, P. E. C. Ltd.“ számítógépgyártó cég szerződést kötött a „Bitasz“ gyárral a Szovjetuni­óba szállított temékel szervlzbázlsának kialakításáról és a programrendszerek fejlesztéséről. A mini-számítógépek programellátása a „Bitasz“ legfonto­sabb feladatai közé tartozik. Ezek jól alkalmazhatók gazdasági. Irányítási, statisztikai, konstruktőri és tervezési feladatoknál, Iskolában az ember — számítógép-dialógus oktatásában. A litvániai gyár néhány évvel ezelőtt megjelent első Ilyen típusú számító­gépei eredeti megoldásukkal, funkcio­nális lehetőségeikkel, egyszerű kezel­hetőségükkel azonnal felhívták maguk­ra a felhasználók figyelmét, megfelelő elismerést vívtak ki az alkotók számá­ra. Atomerőmű helyett Leállították a Mlnszk közelében el­kezdődött atomerőmű építkezéseit. A bslorusz fOváros hOsIlátását célzó be­ruházás leállításban sz«repe volt a csernobili eseményeknek is. — A Beloruez KP KB és a köztár­saság minisztertanácsa az erőmű jel­legének megváltoztatását javasolta — mondta L. Flrlaaanoiv, a belorusz mi­nisztertanács elnOkhelyettSM. — Ai elfogadott döntés érteimében a terve­zett atomerőmű helyta gázzal műkö­dő hőerőmű épül. A veszteségek mlnlmftllsak, hiszen a döntés meghozataláig elsősorban építő­ipari bázis, lakások, szociális létesít­mények építésére fordították az anya­gi eszközöket. Ezek a jövőben is szük­ségesek, teljes egészében felhasznál- hatők lesznek. Az építőipari bázis pe­dig a jövőben a köztársaság más e- nergetlkal objektumainak igényelt la képes kielégíteni. A hat áramfejlesztő blokkból álló hőerőmű teljesítménye megközelíti az előzetesen tervezet^ atomerőműét. £vente 900 ezer kiskocsi Ennyi kisfogyasztású személygépko­csit fog előállítani évente az a gyár, amelyet Jelabugaban (OSZSZSZK) épí­tenek. Az eredeti terv néhány évvel ezelőtt még egy traktorgyár volt. Az épülő autógyár 1991-ben évi 300 ezer gépkocsival kezdi a termelést. Két év múlva helyezik üzembe a második részleget, amely újabb 300 ezar aae- mélygépkocslt állít elő, s 1995-ben érik el a teljes kapaoltást. Egyelőre még nem döntöttek, milyen gépkocsit gyártanak majd az ű] (pár­ban. A prototípus valószínűleg a KAMA vagy az OKA lesz, amely már meg­jelent az utakon. A Szovjetunióban te­hát ÚJ autóipari központ alakul ki, a szovjet emberek pedig hozzájuthatnak a régóta várt kisfogyasztású kocelkhos. Az Intenzlflkálás-90 program A Lenlngrádban folyó Intenzlftki- lás 90 program tóként olyan kutatások fejlesztését Irányozza elő, amelyek a munkatermelékenység többszörös nö­velésére, a termékek minőségének és tartósságának javítására irányulnak. Megvalósulását, eredményeit a fienln- grádl Fémmű példáján követhetjük fi­gyelemmel. A mostani tervidőszakban a vállalatnak másfélszeresére kell nö­velnie termelékenységét, és az ener- gettkal berendezések új generációját kell létrehoznia. A 200—800 ezer kilo- wattos turbinák gyártását már meg­kezdték, az 1 millió kllowattos atom- erőmű-aggregátok termelésének pedig most folynak az előkészületei. A januártól önelszámolási rendszer­ben dolgozó gyár nem minden veze­tője tudott alkalmazkodni a peresztroj­ka diktálta munkatempóhoz és megbir­kózni az ÚJ feladatokkal. így például leköszönt a vezérigazgató, ös mérnöki munkakörbe helyeztette magát.

Next

/
Thumbnails
Contents