Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-25 / 4. szám
E Sy sajtóértekezleten legalább harminc kollégámmal együtt leplezetlen türelmetlenséggel vártuk felsőbb szerveink aznapi-^végső állás- foglalását — vajon létbiztonság vagy bizonytalanság jellemzi-e korunk hazai fiatalságát. A várt válasz azonban elmaradt, helyette mellébeszéltek. Érveket, ellenérveket sorakoztattak fel, a- datok sortüzét zúdították ránk, de ki nem mondták, hiszen van szócső, a- mely arra hivatott, hogy megtegye helyettük. Egy szó mint száz, nálunk létblz .. . säg van. Ugye. most már sokkal világosabb? De vegyük sorra a tényeket. Meghosszabbították a gyermek- gondozási szabadságot, de a házasság- kötéskor mindössze a fiatalok egynegyede rendelkezik lakással; emelték az Ifjúsági kölcsön összegét, de nem e- melték a kezdők bérének a felső határát, rengeteg bölcsőde, modern Iskola épül, mégis sok az elintézetlen kérvény. Szlovákiában a műszakos oktatás az országos átlag fölött van. Ez megzavarja a családi egyensúlyt, főleg a korábbi problémákat Is figyelembe véve, így az elmúlt évben nyolcezernél Is több volt a válás. Már minden faluban lehet építkezni, de minden faluban van üres ház (összesen 79 ezer), és még így Is minden negyedik ember Ingázik, miközben 181 ezer család szociális esetként van elkönyvelve. Magasabb lett a diplomások kezdőfizetése, de folynak a burkolt áremelések. Az ország majd negyvenratlllárdot fordított 1987-ben szociális juttatásokra, de más, ridegebb célokra még többet. Jól élünk? Élhetnénk jobban Is! A múltban megalomániából óriás-lakótelepeket emeltünk, ma már tudjuk, hogy a kisebbek előnyösebbek. Nagyvárosainkban éveket kell lakásért kilincselni, miközben csak Bratlslavában 1000 szabad lakás húzódik meg s hasonló a helyzet Kassán (Košice) Is. Már legyűrtük a némaság korát, kérdezzük meg: miért lehet valakinek titokban kettő, másnak meg csak albérlete? Természetellenes kiválasztódás. Mester, maga is Inas? Dobfeneken (Dubno) járok Póczos Istvánnál. Épphogy elmondom látogatásom célját, egy papírlapot nyom a kezembe: — Tessék, ezt olvasd el, s ha humorosnak találod, röhögj egy jó nagyot. Olvasom: Kérvény fizetésemelésre Tisztelt igazgató elvtárs! Szolid, háromezerkoronás fizetésem van havonta, mégis 24 koronás emelést kérek Kérvényemet az alábbiakban Indoklom meg: Nős vagyok, két gyerek apja. Feleségem háztartásbeli. Egy barlangban lakunk, se szőnyeg, se bútor benne. Szappant és mosóport nem veszünk, mivel a patakban mosunk. Vízért, gázért, villanyért nem fizetünk, hisz nincs semmilyen fogyasztónk. Ruhát, cipőt nem veszünk, magunk készítjük az erdei állatok bőréből. Anyagi okok miatt a pártba sem léphetek. Különben sehová nem utazgatunk, mégis a hóvégi számadás Igen rosszul fest. Reggeli: két zsemle, hozzá patakvíz 0,80 Kés Tízórai: két zsemle, patak- vízzel 0,80 Ebéd: leves és gulyás az automatából 11,40 Uzsonna: két zsemle és patakviz 0,80 Vacsora: leves és gulyás'az automatából 11,40 Egy személy napi kiadása- 25,20 Kčs A család napi kiadása: 100,80 Kčs A család havi kadása: 3024, Kčs (30X100,80) A februárban megspórolt összeget a szolidaritási alapba küldjük. A végére érek, s valahogy nem tudok „röhögni“ rajta. Villámként hasit belém: te jó ég, miből élünk? Istvánnak is felteszem a kérdést. Huszonkét éves, nős, egy még parányi kislány édesapja. A rimaszombati (Rimavská Sobota) Agrostavnál dolgozik. Losoncon az építészeti szakközépiskolában végzett. Mester. — Három brigád munkáját irányítom egy építkezésen. Ez számban tizenhét embert jelent. Nagyobb beruházásról van szó, s az én személyes felelősségem sem kisebb. Felelek a kiszabott napi munka elvégzéséért, annak mlnő8ZÚ távon nem élek meg. Felsőjánok- ról (Horné Janíky) Ingázom naponta, és ez talán fárasztóbb, mint az egész napi munka. Olyan munkahelyet szeretnék, ahol jobban megbecsülik a kitanult szakmát. Kluka Vince kezdő tanító a Duna utcai Alapiskolában. Nyltracsehlből (Nltrany) Ingázik hetente a szlovák fővárosba. — Már kezd az agyamra menni •— vallja be töredelmesen. — Mintegy tíz esztendeje járok be a fővárosba. Előbb a gimnáziumba, majd az egyetemre utazgattam, most meg a munkahelyemre. Itt, Bratlslavában kaptam állást, amivel elégedett vagyok, mert a Duna utcai Iskola minden tanár számára vonzerő. Igaz, rengeteg a munkám, az Iskola legnagyobb osztálya, a 38 tanulót számláló ötödik osztály az enyém. Nagyon kevés a szabadidőm, reggeltől késő délutánig az Iskolában vagyok. Még nem alakult k'l az Igazi tanári stílusom, az órákra való felkészülés Is sok Időt Igényel, hiszen még csak pár hónapja tanítok. Ez még hagyján, ám úgy érzem, a munkám nincs kellőképpen megfizetve. Mindent összevetve 2118 korona a tiszta havi jövedelmem. A jövő sem kecsegtet sok jóval, de szűkösen meg lehet belőle élni, persze, ha az ember sok mindenről lemond. Nem élhetünk úgy, mint az amerikai filmekben látni, az Ilyesmi sohasem volt példaképem. De egy s más Irritál. Leginkább az aggaszt, hogy nincs saját lakásom, és a munkásszállói viszonyok már valahogy nincsenek az ínyemre. Ketten lakunk egy kis szobában, ezzel eleve esik a magánélet lehetősége. Remélem, majd csak változik a helyzet. A diplomás fűtő Szociológus. Fűtől állást vállalt, hogy lakáshoz jusson. Felesége és egy gyereke van. Hasonló okokból dolgozik vele egy gépészmérnök, s más, szak- középiskolát végzett ember is. Ogy tűnik, a fővárosban jelenleg így lehet a legkönnyebben lakáshoz jutni. Ez lenne a járható út? Korántsem. Dé- vényújfalul (Devínska N. Vés) lakásán beszélgetek Durdík Lászlóval. — A legnagyobb gondot abban látom, hogy nálunk a lakáspolitika a gazdaságpolitika részét képezi. Meggyőződésem, hogy elég lakás épül, de nem következetes az elosztásuk, ezt a kérdést egyszerűen rosszul oldották meg. A legtöbb lakáson különféle vállalataink osztoznak, s azok az öt-tíz éves munkaszerződés megkötésével saját' dolgozóiknak utalják ki, függetlenül azok szociális helyzetétől. Különösen rossz a helyzete e tekintetben a fiatal értelmiségieknek, s azon belül Is a magyaroknak. A fővárosban lévő értelmiség utánpótlása főképp vidékről érkezik, nincs meg a megfelelő háttér az új környezetben, a helyiekkel szemben hátrányba kerülnek, nincs kon- nexló, s e nélkül ma Bratlslavában Idejében lakáshoz jutniuk kész lehetetlenség. Marad hát a megalázó albérlet, Jobb esetben a munkásszálló vagy az Idegeket őrlő Ingázás, a létbizonytalanság. Az értelmiség a szakmunkások szempontjából Is hátrányos helyzetben van. Azt a kereseti szintet, a- melyet a szakmunkások nagy része már a katonaság letöltése után elér, ö csak a harmincas ével végére. Ezért érthető az a nagy arányú fluktuáció, ami napjainkban is tapasztalható. Nem ritka a diplomás segédmunkás. Az újságíró tendeciózus. Csupa olyan fiatalt szólaltatott meg, akik nem úsznak a boldogságban, nem halmozhatják el magukat anyagi élvezetekkel. Nem lenne nehéz ugyanennyi ellenpéldát felhozni, de nem az lenne az általános. Beismerik a honatyák Is, hogy szociális politikánk nem felel meg napjaink követelményeinek, s annak minőségi javítására van szükség. Az első lépések már megtörténtek, de egy nagyobb volumenű, átfogó szociálpolitikai reform kellene. Tudják ezt ők Is, de megköti kezüket gazdaságunk nem épp rózsás helyzete, tudniillik szétosztani csak azt lehet, amit megtermelünk. Az viszont nem sok. Ezért kell bíznunk a lassacskán elkezdődő reformfolyamatokban, más lehetőségünk nincs. Meg kell tanulnunk sokkal jobban dolgozni, alkotni, s ebből következik, élni Is. Még Van remény. D. Kovács József VAN REMÉNY A katedrán: Kluka Vince ségéért, a biztonsági előírások betartásáért a munkabérért, az építőanyagokért. Még elmondani Is sok, ml mindenért, s teszem ezt havonta 2100 korona netto bérért. Az általam Irányított segédmunkás, akinek még a nyoilc elemije sincs meg, a 3300 koronát Is megkeresheti. Nem tőle sajnálom, de álljon meg a menet, hol Itt az igazság? S akkor még nem is szóltam a házassági kölcsönünk törlesztéséről, ami havonta 650 koronát tesz ki. Erősödik bennem az elhatározás, hogy feladom szakmámat, s elmegyek mondjuk tehergépkocsi-vezetőnek. Sokkal kisebb felelősség mellett Jóval többet lehet keresni, meg azt tervezzük, »értéseket hizlalunk eladásra. Kell egy kis mellékes, csak így lehet manapság megélni. Istvánról még el kell mondani, hogy nem számíthat szülei támogatására, mivel nincsenek szülei. Van saját házuk, kocsijuk, s naponta hetvennégy kilométert Ingázik. Atipikus eset? Nem hinném. Család nélkül, fle szűkösen él Göndör Ottó pozsonypttspökl (Podunajské Biskupice) huszonéves fiatalember. Felesége, gyereke még nincs, a szüleinél lakik. A bratlslaval Mon- tostroj vállalat alkalmazottja, lakatosként dolgozik, s nevetségra összegre. 1800 koronára rúg a tiszta havi bére. — Hogy osztod be ezt a pénzt — kérdem tőle. — Elmegy az ember egy-két sörre, s azt lesi, hogy mi van éppen divatban, mert aszerint szeretne öltözködni. S ha nadrágot akar, 600—700 koronába kerül, a kabát még többe. Ezenkívül a pénzből szüleimnek Is adok havonta, hiszen ők kosztolnak. S ha néha nagyobb összegre van szükségem, hozzájuk fordulhatok — válaszolja minden gondolkodás nélkül. — Nmn nézel valami Jövedelmezőbb munkahely után? — faggatom tovább. — Már megtörtént — mosolyog hamiskásan —, beadtam a felmondásom, mert Ilyen alacsony fizetés mellett nem lehet a házasságra még gondolni sem. Az új helyemen 2400 koronát Is kézhez kapok majd. Ez Is haladás, nem?! Borároe Imrét Is átverték. Először, amikor munkahelyén fehér köpenyt és gombok nyomogatását ígérték neki, másodszor a munkabérrel. Szakmunkásként dolgozik a magasépítő vállalat egyik bratlslaval panelgyérában. Hogy mit végez? — Nagyon piszkos munkát, a fehér köpenyből nem lett semmi. A szalagon futó panelok alakját, méreteit állítom be, kereteket tologatok. Nehéz fizikai munkát végzek havi két ezresért. Nyomban beadnám a felmondásomat, de hát a szerződésem még legalább két évre szól. Ebből a fizetésből hoszDurdfk László: „Nem könnyf Ilkáéhoz Jntii.
