Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-21 / 25. szám
új ifjúság 6 A gyerekek a gyöngéim! Amint önfeledt játékukba merülten zslbongnak- riyüzsögnek, semmi zenéért — látványért nem cserélném, Amint felcsendül kacajuk, repes a szívem, mint ahogy megdermed, ha sírásukat, szenvedésüket látom. Zsarolható vagyok a gyerekekkel. Nincs felemelöbb rendezvény, mint a gyerraekfesztivál. A nyiladozó értelmű, tiszta és őszinte emberke megnyilatkozása az alkotás, mely tele van megmosolyogtató rácsodálkozással, megdöbbentő kérdésekkel, lenyűgöző meglátásokkal, s olykor — nekünk, felnőtteknek pirulást okozó — nyílt nézetekkel. A felszabadultság, a játékosság, a romlatlanság, a bátorság elsodorja a sémákat, a kliséket, a kereteket, s e zűrzavar olyan rendet teremt, amelyben mindenki mindenkire figyel, mégis elsősorban önmagát valósítja meg, s bár nagy a kölcsönös tisztelet, mégis a szuverén, az egyéni szabadság dominál. És nincs annál nagyobb tett, mint ennek teret adni, de talán nehezebb sem. Mindez a XIV. Duna Menti Tavasz kapcsán fogalmazódott meg bennem, minthogy bármelyik oldalról Is közelítettem tán legjelentősebb gyermekfesztlválunkhez (hiszen évente rendezik meg, s a leginkább mentes a felnőtt szereplőktől), egyfolytában ezeknél a gondolatoknál kötöttem ki Kezdjük a szervezéssel! Sikeres ötlet, szerencsés megoldás, hogy az idén — külső okok nélkül is — két helyszínen rendezték meg a Duna Menti Tavaszt: Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) és Nagymegyeren (Calovo). A korábbi években eléggé hűvössé vált a Járási székhely és a fesztivál viszonya (most is érezhető volt), s bár sejtem csak a főszervezők szándékát — konkurenciát létrehozni —, sikeres választás volt Nagymegyert egyenrangú másik központtá nyilvánítani, mert melegszívű, értő és figyelő fogadtatásban részesülnek a szereplők és a vendégek az egykori járási székhelyen Nagyszerű, hogy a Csemadok Központi Bizottsága megtalálta azokat az anyagi forrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy valamennyi versenyző együttes az egész fesztivál alatt ott lehet, az meg a szervezők és a rendezők rugalmasságát és megértését dicséri, hogy eleget téve a helyi Iskolák és a versenyző együttesek kérésének, minden műsorblokkot kétszer mutattak be, felváltva a két helyszlnen-fesztivélközpontban. A kö- zönséglgényt is jobban ki lehet így elégíteni, s együtteseink fellépési lehetősége is tovább bővült ezzel. Ráadásul ahhoz is megteremtődtek a feltételek, hogy az együttesek megnézhetik egymást. A szereplési lehetőségekhez hasonlóan, két helyszínen szállásolták el a csoportokat a szervezők, ami már kevésbé mondható szerencsésnek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy általában az egy tájegységről egy busszal érkezők alhattak egy helyen. Hiszen így a találkozások, a más vidék más gondolatiságának megismerése, a barátkozások lehetősége szűkült. De arra talán jó volt ez a megoldás, hogy felmérjék a szervezők, melyik forma jobb a, tábori életre. Nagymegyeren ugyanis több színes műsorról gondoskodtak a gyerekeknek az esti szórakozáshoz, Pozsonyeperjesen (lahodná) viszont alig valamiről. Talán azért. Játszani is engedd! Jegyzetek a XIV. Duna Menti Tavasz vers- és prózamondóinak, színjátszó együtteseinek és bábcsoportjainak versenyéről A tízéves lőbarátok a kreatív játékért kapott díjat Balajtl Árpád felvétele hogy ott is érvényesülhessenek a gyerekek? Most már csak le kell mérni, melyik volt a jobb, melyik tetszett jobban a gyerekeknek — hiszen róluk van szó, értük történik minden —, s jövőre újabb lépést tehetünk a „még jobb, még emlékezetesebb“ felé. De ehhez okvetlen szükséges megtudni a gyerekek véleményét, ne a vendég- felnőttek döntsenek helyettük a saját „rendelképzelésük“ szerint! Mert nincs annál nagyobb tett, mint zökkenőmentes feltételeket teremteni a gyermekek kibontakozásához, szórakozásához, de hogy ez mennyire nehéz, az is bizonyítja, hogy az előadásokra rendszerint sokkal több gyerek préselődött a nézőtérre, mint amekkora annak a befogadóképessége volt. Ennek következtében rossz levegő, kínos izzadás és lökdösődés bosszantotta a gyereksereget, amely aztán suttogni, morgolódni kezdett a szereplők nagy szomorúságára. És engem bánt szomorú, elégedetlen gyerekeket látni. Legalább ha Dunaszerdahelyen is vidám zene fogadta és búcsúztatta volna őket (szereplőket és nézőket) a művelődési háznál, mint Megyeren! ... Tisztelet a pedagógusoknak, akik felkarolják a gyerekek kezdeményezését, és csoportvezetést (rendezést, dramatízálást stb.) vállalnak, ami — sajnos — távolról sem a legmegbecsültebb szabadidőtöltés iskoláink vezetőinek értelmezésében. Csak szabályt erősítő kivételek vannak!) Munkájuk felbecsülhetetlen értékű. De a Duna Menti Tavasz verseny, s aki benevezett, vállalnia kell a megmérettetés eredményét, a minősítést, a bírálatot is. Egyúttal: kár lenne kézlegyintéssel elintézni a bírálók véleményét, még inkább megsértődni ezen, hiszen ők is tudásuk legjavával, a tisztítás és jobbítás szándékával mondják el észrevételeiket — a gyerekekért, jövőnkért aggódva. A gyerekek önfeledt játékát semmi látványért nem adnám. De a Duna Menti Tavaszra érkező csoportok vezetői művészeti kollektíváknak a rendezői, dramaturgjai, s munkájuknak — a pedagógiai szempontok mellett — egyetlen mércéje lehet: a művészeti mérce. Nekik tehát tudni kell formálni a gyerekek játékát, alakítani a látványt úgy, hogy stílusficamoktól mentes, a gondolatiságot erősítő, egységes alkotás jöjjön létre. Nincs annál nagyobb tett, ha ez sikerül, de milyen nehéz ezt megvalósítani! Hiszen aki színházi alkotásba bocsátkozik, annak mondanivalója van a világról, mely súlyosabb lehet, mintsem hogy a gyerekek önerőből tolmácsolni tudnák. Ugyanakkor a színház a látványosságok művészete is, s nem biztos, hogy a gyerekek tudatában vannak az ilyen színházi-műszaki lehetőségeknek. Akkor viszont ötletgyárosnak is lennie kell a rendezőnek. Viszont ilyen körülmények között kevés tér marad a gyerekek elképzeléseinek a megvalósításához, játékuk szárnyaszegett, teljesítményük fád. unalmas lehet, s e vergődés elszomorító látvány. Elég gyakran hangzott el a Duna Menti Tavaszon — főleg a színjátszó csoportok versenyében — hogy a bíráló bizottság a hitelességet szorgalmazta. A gyerekek számára egy-egy szituáció elképzelése — színpadon is — sokkal színesebb tud lenni, mint azt a felnőttek hinnék, vagy amilyen lehetőségeket erre a színházi technika nyújtani tud. A fények használata, a túldíszletezés, az erőltetetten precíz kosz- tümözés és jelmezezés láthatóan feszélyezte a gyerekeket, s a rendező elképzelése saját szándéka ellen fordult: a gyerekek kevésbé tudták közvetíteni a gondolatokat, az előadás pedig élvezhetetlenné szürkült. Ilyen szempontból tisztábbak, élvezetesebbek voltak a bábcsoportok előadásai. A bábmozgatás technikájára megtanított s a bábszínjátszás alapjaival tisztában lévő gyerekek — a rendező által elképzelt — nehezebb, bonyolultabb megoldásokat is játékosan, őszintén, hitelesen tudták visszaadni. A bábosok esetében a szcénikai zene használata is sikeresebb volt, jobban szolgálta a cselekményt, illetve funkcionálisan színesítette az előadást, ezért jobban is élvezték a gyerekek — szereplők és nézők egyaránt. Nincs annál nagyobb tett, mint ennek teret adni! Nehéz feladat, de többségében sikerült. Talán ezt Igazolja — meg a fesztivált minősíti — az is, hogy a Jövő évi, a XV. Duna Menti Tavasznak szánt legtöbb üzenet a gyerekek részéről ez volt: a viszontlátásra! A június 7—11-e között rendezett XIV. Duna Menti Tavasz bíráló bizottsága a következő díjakat osztotta ki: a bábcsoportok I. kategóriájának versenyében a fődíjat a štúrovói Nevenincs bábcsoport kapta. A legjobb képzőművészeti megoldás díjával a szarvasi (Rohovce) Csibészek bábcsoportot jutalmazta a zsűri, az eszközök ötletes használatáért a komáromi (Komárno) Napsugár bábcsoportot díjazták, míg a marcel- házi (Marcelová) Prücsök bábcsoport a szép beszédért vehetett át oklevelet és tárgyi jutalmat. A II. kategória fődíjasa a dunaszerdahelyl Százszorszép bábcsoport lett. Marták Katalin, a csoport vezetője kapta a legjobb rendezés díját. A színjátszó csoportok versenyében a fődíjas az alistá- 11 (Hroboňovo) Cslp-cslríp lett, amelynek rendezője, Szlkhardt Zsuzsanna a legjobb rendezés díját is elnyerte. A legjobb dramaturgiáért járó díjat a nagymegyeri Csigabiga rendező-dramaturgjának. Bognár Máriának ítélték, a zenei dramaturgia díját pedig a štúrovói Csángáló vehette át. A bu- zital (Buzlca) Jóbarátokat a kreatív játékért díjazta a zsűri, a legszebb színpadkép díjával a fülekl (Flfakovo) Zsibongót, a látványos zenés-táncos megoldásért pedig a hetényl (Chotín) színjátszókat tüntették ki. A rozsnyól (Rožňava) Mandlkó kapta a legjobb témaválasztás díját, s végül a lévai (Levice) Dömdödöm a felszabadult játékosságért vehetett át oklevelet és tárgyi jutóimat. A díjazott gyerekek őszinte örömét, remélhetőleg, ez esetben sem rontják el a felnőttek irigy vagy lekezelő megjegyzései, s megmarad a közös munka eredményességében vetett hit, mely újabb alkotásokra ösztönöz. Neszméri Sándor MAGAS színvonal A Duna Menti Tavasz idei rendezvénysorozatának első napján a vers- és prózamondók országos versenyének lehettünk részesei. Az alapiskolás tanulók három kategóriája közül különösen az I. és a III. bizonyult rendkívül kiegyensúlyozottnak, sok tehetséges és jól felkészített versmondót ismerhettünk meg. Azok a zsűritagok, akik tavaly is részt vettek a bíráló bizottság munkájában, úgy vélik, a verseny színvonala magasabb volt az előző évekénél. Örvendetes, hogy a versenyzők és az őket felkészítő pedagógusok, szülők egyre több időt és figyelmet fordítanak a megfelelő szövegválasztásra Ennek köszönhetően ma már ott tartunk, hogy csak elvétve találkozunk az évek során elkoptatott, agyonszavalt alkotásokkal, s egyre inkább teret kap az országos versenyen irodalmunk számos elfelejtett értéke vagy újabb, eddig „fel nem fedezett“ alkotása. Kis és nagy versmondólnk átélten, ihletetten szólaltatták meg a klasszikus és ismert költők (Arany jános, Ady Endre, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Szergej Mlhalkov stb.) versel mellett a mai magyar gyermekirodalom legjobb alkotásait is (Csanádi Imre, Kormos István. Csukás István, Nemes Nagy Ágnes, Varga Katalin stb ). Nem hiányoztak a csehszlovákiai magyar irodalom ismert és újabb alkotásai sem (Rácz Olivér, Bábi Tibor, Dénes György, Zs. Nagy Lajos, Gál Sándor). Hogy a hiányosságokról Is szóljunk: a verseny vitathatatlanul kiegyensúlyozott és magas színvonala mellett egyes esetekben most is látni lehetett a kisebbeknél a betanított felnőttől átvett manírt. az „előre gyártott mosolyt“. Néhány esetben affektá- lást és modorosságot is tapasztalhattunk, másoknál azt, hogy túlságosan magukkal ragadta őket a vers ritmusa, s eközben elveszett a gondolat. Főleg a II. és a III. kategória némely résztvevőjére érvényes az a megállapítás, hogy részleteiben jól oldották meg a verset, de az egész felépítésével nem tudtak megbirkózni. Egyes hosszabb, epikus felépítésű versek széttöredeztek, részeikre hullottak. Ami a beszéd tisztaságát illeti, bár kirívó hiányosságokkal most nem találkozhattunk, tudatosítanunk kell, hogy anyanyelvi kultúránk minden seregszemléjén a szép magyar beszédre, á helyes kiejtésre való figyelés állandó feladat. A versmondók I. kategóriájában a csicserl (Ciéarovce) Tóbiás Andrea lett az első, a 2. helyen a füleki Kerekes Éva, a 3. helyen pedig Pintér Eleonóra és Üveges Henriett osztozott. A II. kategória győztese versmondásban a buzltal Szaszák Katalin, 2. a kassai (Košice) Matuszák Lívia, 3. a komáromi Borka Henriett. Külön kell szólnunk a legnagyobbakról, a III. kategória résztvevőiről. Mind az irodalmi anyag választásában, mind tolmácsolásában rendkívüli érettséget, komoly, hiteles magatartást tapasztalhattunk náluk, jóllehet most nem hangzott el egyetlen József Attila- vagy Nagy László-vers sem. Az elhangzottak viszont (Ady, Weöres Sándor, Váci Mihály, Ágai Ágnes, Kányád! Sándor, Szilágyi Domokos stb.) a nemzedék, a korosztály életérzéseire, sorsproblémáira, a társadalom, a szűkebb és a tágabb közösség mindennapos és örök gondjaira keresték a választ. Nem mond ennek ellent, hogy a komáromi Kiss Szilvia, a kategória győztesé Arany János A fülemile című elbeszélő költeményét adta elő rendkívül érett, árnyalt, több gondolati síkot is ér- zékeltetően. Ugyancsak szinte (nyolcadikos) korát meghazudtoló versmondót ismerhettünk meg a köbölkúti (Gbelce) Racska Gábor és a lévai Daru Marlca, a verseny 2. és 3. helyezettjei személyében. Reméljük, még találkozhatunk majd velük a szép szó különböző seregszemléin. Kulcsár Tibor Prózamondók a tavaszon Szép ünnep volt, élmény az idei Duna Menti Tavasz prózamondóinak versenye. Szép volt, s azt hittem, könnyen .megírom róla az értékelést, de gondolataimat rendezgetve rájöttem: a szépről talán nehezebb írni, mint a gondokról. Nem először hallottam a prózamondókat, mert mindhárom kerületi versenyen részt vettem, s éppen ezért szeretném elmondani, hogy a kép nem annyira idillikus, mint ahogy az az országos seregszemlén látszott. Ezek az előadó gyerekek, akik a Duna Menti Tavaszra eljutottak, valóban a legtehetségesebbek, s ez így van rendjén. De mögöttük — tapasztalataim szerint — egy hatalmas űr tátong, ami arra utal, hogy a pedagógusok már az iskolai versenyekre a kiválasztottakat eleve favoritként készítik fel, s az előversenyeken — körzet, járás — más gyerek csak nehezen zárkózik tel hozzájuk. Az is gond, hogy csak néhány Iskolánk van, ahol a szép szó tisztelete és megbecsülése ma is élő, de sokkal több az olyan Iskola és igazgató, ahol és akinek ez a tevékenység a nem fontosak alcsoportjába tartozik. Megdöbbentő élményeim egyikét hadd adjam közre: a bátorkeszi (Vojnice) alapiskola igazgatója a szavalőkat nem engedte el a körzeti versenyre, közölve a járási metodl- kussal, hogy ez nem kötelező. Csak a margó legszélén jegyzem meg, hogy a körzeti verseny Bátorkeszln volt. Térjünk vissza az ünnephez. A három kategóriában harmincöt gyerek szerepelt. Örömünkre szolgált, hogy a választott szövegek között kivetnivalót alig találtunk, a korosztály gondolatvilágát, érzelmeit és érzéseit híven alátámasztották. Több esetben a gyermek egyéniségéhez szólt- a választás, ami az előadásokat még plasztlkusabbá tette Alig-alig szólhatunk nyelvi vétségekről, hangsúlyzavarokról még kevésbé. Néhány esetben bizony már azon gondolkodtam, hogy a rengeteg szakmai útmutatás kapcsán nem esünk-e át a 16 túlsó oldalára? Hiszen sok esetben akárha ott láttam volna a karmester-pedagógust is, aki korrepetálta a nebulót, kínosan ügyelve minden hangra. Attól tartok, ha ezt így folytatjuk, a szakmai munka labirintusában valahol majd megfeledkezünk a gyerekről és a játékról. Idén még csak a határt súrolták a gyerekek { a pedagógusok), kérdés, merre billen a libikóka. A verseny nagyon magas színvonalát bizonyítja az a tény is, hogy az első, valamint a harmadik kategóriában is egyaránt hét előadó neve szerepelt a díjra érdemesek jegyzékében, s ugyancsak a produkciók mélyrétegeit kellett feltárni ahhoz, hogy tisztességgel meghatározhassák a sorrendet. A második kategória teljesítménye a másik kettővel egybevetve egy árnyalattal gyengébb volt. Adódhat az abból is, hogy kevés a kllenc-tizenkét évesekhez szóló és bizton mondható szöveg, de tán abból is, hogy a pubertáskor előbbre csúszott, s ez a korosztály van a legnagyobb gondban önmagával. Az első kategória győztese Puss Erika, a második Sztuppen Valéria, a harmadik Vidermann Tamás lett. A második kategóriában Gubík Ágnes győzött, Andrejkovlcs Éva lett a második, és Süli Katalin végzett a harmadik helyen. A harmadik kategória győztese Krecskó Erzsébet, második Geren- csérl Csilla, a harmadik pedig Hegedűs Orsolya lett. Szándékosan nem írtam le, hogy a gyerekek honnan valók. Ugyanis a műsortájékoztató csak a járásokat tünteti fel, s bár igaz, hogy a gyerekek járásukat, sőt kerületüket is reprezentálják egy országos fesztiválon, kötődésük azért mégis falujukhoz, városukhoz. Iskolájukhoz a legerősebb. A következőkben talán erre is érdemes lenne odafigyelni. Soóky László
