Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-31 / 22. szám
< =Í1 VÁLLALKOZUNK? VÁLLALKOZUNK! A losonci (Lučenec! városatyák és a járási szolgáltatóvállalatok újdonsült filöljárói tájékoztatták a toliforgatókat a hatáskörükben uralkodó szolgáltatások színvonaláról. A téma kapcsán akarva-akaratlan — a jelenlévők u- gyanis többször figyelmeztettek, hogy elkalandozunk —- sok szó esett a magánvállalkozásról Kár lenne ezek szükségességét vitatni, hiszen társadalmi igény hívta őket életre, viszont mindegyikük szükséges rossz az Illetékesek I szemében A városi nemzeti bizottság I alelnnkének többszöri hozzászólásából egyértelműen bizalmatlanságot, visszafogottságot éreztünk ki Az alelnök kijelentette, minden esetben szigorúan utánanéznek, ki is a vállalkozó, mit csinált, milyen szakmát tanult, s csak ezek mérlegelése után adják ki az engedélyt. — Ezzel kiszűrjük a forró- fejüeket, nem engedélyezzük, hogy bádogosból legyen pék, esztergályosból kőműves és így tovább — mondta. Ez a rendelkezés, adminisztratív intézkedés gátat vet viszont a kibontakozásnak mert... ... mert ugye az ország számtalan munkahelyén, számtalan ember nem a kitanult szakmáját űzi, mert egy ember nemcsak egy bizonyos dologhoz érthet Vannak, akiknek a kedvtelésük sokkal többet jelent és többet is ad (sajnos), mint a munkahelyi kötelességük. Ugyanis nem az a fontos, hogy az ember hol dolgozik — így sok ember nem is vállalkozhat —, hanem az általa nyújtott szolgáltatás minőségé E téren is hiányzik az a kicsi kockázatvállalás, amely szabad folyást adna a vállalkozási kedvnek, teret nyitna a konkurenciának, a versengésnek, és felszínre hozná' az igazi értékeket Ha ezt az illetékesek nem értik meg. kedvét szegik a vállalkozóknak, paragrafusaik kacskarlngói, cikornyái egy jól átgondolt kormányhatározat életrekel- tésének kerékkötőivé válnak, erre pedig mi. állampolgárok; vállalkozók, szolgáltatók, megrendelők, rászoruló ügyfelek egyaránt ráfizetünk Éppen ezért nem lehetünk csak szemlélői, szenvedő alanyai a szolgáltatóipar gondjainak polgáriELMÚLT A FESZTIVÁLOK IDEJE Befejeződött a virágkertészet forradalma? — kérdeztem magamtól, miután végignéztem virágfesztiválnak nevezett Flóra Olomouc nemzetközi kiállítást. — Vagy csak a kertészeket is elérte az átépítés vaskeze? A látottak alapján tulajdonképpen ezt is, azt is gondolhattam. A korábbi, bőség zavarát mutató kiállításhoz viszonyítva az idei jóval szerényebb, sőt, hagyományosabb volt az átlagnál. Vegyük például a résztvevők számát Eljöttek például a magyarországi híres szövetkezetek, az óbudai, a Rozmaring, a szombathelyi kertészet, de mintha már nem érdekelte volna őket annyira a ki.íllíi.is, az elérhető eredmény, mjnl korábban épp csak „megmutatták magukat“, néhány szegfűpalántát, gerberát, .bodorszekfűt hoztak, de hiányzott kiállított anyagukból a progresszivitás, a jó értelemben vett erőszakosság, a figyelemfelkeltés- akarata. Néhány osztrák, egy-egy holland és más külföldi cég is eljött, de ők is inkább csak valamiféle tessék-lássék formában, mert nem hoztak semmi olyat, ami messziről vonzotta volna az ember tekintetét, ami kiabált volna a látogatóra. A tömeg, természetesen, most is meglehetősen nagy volt. Nagyobb a kelleténél. Egyik-másik pavilon előtt száz- méteres sor kígyózott Az emberek türelmesen várakoztak esernyőjük alatt, de ott benn csak azok ámuldoztak, akik először látták a különben nagy igyekezettel és ügyességgel kiállított vágott és cserepes virágot. Az természetes, hogy az új látogatót nagyon is bámulatba ejtette a színpompa, de aki rendszeresen eljön erre a kiállításra, s mindezt már látta, szinte már a zacskókat Is ismeri. És itt jön aztán az írás elején említett nagy kérdés: tényleg megállt-e a fejlődés, njncs előrelépés, vagy csak a gazdasági mutatók kényszerítenek arra, hogy szerényebben, csendesebben vigadjunk? Én erre az utóbbira hajlok. A külföldi katalógusok alapján tudja az ember, lenne mit átvenni. Sőt, szükség lenne rá, hogy ne csak a megszokott szegfű, rózsa, újabban alstroeméria kerüljön vágott virágként például az ünnepi asztalra, hanem számtalan más is. főleg tavasszal, nyáron és ősszel, amikor nem kell a virág •termesztéséhez energia, hiszen a nap ingyen adja, méghozzá bőven. Igen ám. de úgy tűnik, mintha a nagy lendület, az eredmények átvétele is megállt volna. És ez vonatkozik nemcsak erre az alkalomra, hiszen mint tudjuk, jövőre már megszakad a szlovák főváros virágfesztiváljainak a sora. Miért? — kérdezheti az olvasó. A válasz meglehetősen egyszerű: a fővárosi vállalat állami vállalat lett, s a gazdasági mutatók, előírások arra sarkallják, hogy önellátó, gazdaságos ler gyen, és így már rákényszerül, hogy gondolkodjék is. Eddig ugyanis elég volt tervbe venni a kiállítást, kiverekedni az állami támogatást, és utána jöhettek a fesztiválok. Ez most már megszűnt, és ezzel egyszerre megszűnt az a lehetőség is, hogy valakik Idegen toliakkal ékeskedjenek. Megszűnt az a lehetőség, hogy az egyik éven bemutatott, állami kasszából kifizetett növényt tovább neveljék, és a következő évben aranyérmeket gyűjtsenek be velük. De jó is, hogy így lett. Megfigyeltem, hogy nemegyszer a drágán vásárolt, reklámozott újdonságokat nem sikerült igazán meghonosítani, tehát még az Idegen toliakkal sem tudtunk ékeskedni, miközben folyt-folydogált el az államkassza pénze anélkül, hogy az újításoknak, vásárlásoknak meg lett volna a haszna. Ennek tehát vége — ez meg is látszott az idei Flórán, ráadásul a természet sem volt a kiállításhoz kegyes. Korábban kicsalta, elvirágoztatta a tulipánokat. utána meg a többi virágot „befagyasztotta“, „késleltette“. A kiállítás tíz napján fújt a szél, esett az eső, rakoncátlankodott az idő, így senkinek sem esett jól a gyönyörű szép városi parkokban, botanikus kertekben a séta. Minden úgy volt. mint ahogy a művészi alkotásokban: ha az embernek rossz a közérzete, hangulata, betegség környékezi — ráadásul még a természet is elkomorul —, felhők gyűlnek a feje fölé, és minden a végzet felé mutat. Mi azonban reméljük, ez utóbbira nem kerül sor. A vállalatok gyorsan átállnak, megtalálják a helyüket az új körülmények között, és gazdaságosan, sikeresen termelnek majd. A kiállítás természetesen még nem ezt mutatta, de számomra már az is bíztató, hogy elkezdtek gondolkodni, és főleg észszerűen vagy legalábbis ésszerűbben gazdálkodni. Elmúlt tehát a fesztiválok ideje ... Németh István Fészekrakók című riportunkban a családi ház építésének nehézségeiről írtunk Kétségtelen, hogy az ember életének egyik legnagyobb vállalkozása a házépítés, s hogy ha valaki már elszánja magát az építkezésre, akkor azzal a céllal teszi ezt, hogy egész életére otthont teremtsen magának és családjának. De valóban egész életre sz61-é a családi ház? Milyenek a jogi garanciái annak, hogy az állampolgár megtarthassa házát, megvédhesse az esetleges lebontástól. Egyszóval; azé-e a ház, aki lakik bénne? Erről beszélgettem dr. Markó Jankával, a Galán- tai (Galanta) Járási Közjegyzőség munkatársával. — Azok az építkezők, akik az államtól kapnak háztelket, tehát nem örökségként jutnak hozzá, vagy magánszemélytől való vásárlással, ezt a telket személyi használatba kapják. Mit jelent ez? Talán azt, hogy az állam csupán bérbe adja ezt a területet, s ezáltal sem a telek, sem a ház nem öröklődhet? — A személyi használat sajátos jogi formula. Hogy ml tette szükségessé? Az egyik ok az volt, hogy azok a földterületek, amelyek egyszer már állami tulajdonban vannak (például a régi uradalmi földekJ, csak kivételes esetekben kerülhetnek az állampolgárok tulajdonába. A másik ok az, hogy egyes telkeknek már olyan sok az örököse, hogy azok felkutatása szinte lehetetlen, s a sok örökös egyébként is e csak jelképes összeget kaphatna a telek ellenértékeként, mert a telek árát nagyon sokfelé kellene osztani. Ilyenkor egyszerűbb megoldás a terület állami tulajdonba vétele, s annak egészként való eladása. Mindezek következményeként alakult ki tehát a személyi használat nevű tulajdonjogi forma. Az így kapott telket az állampolgár valójában személyi tulajdonként kezelheti, a telek és a ház örökölhető. A lényeg azonban az, hogy mivel az építkező a földterületet az államtól házépítés céljára kapta, a telken az építkezést rövid időn belül meg is kell kezdenie, tehát például kertészkedni nem kertészkedhet rajta. A másik fontos Ismérve ennek a személyi használatba kapott teleknek az, hogy eladni csak a házzal együtt lehet. — Nemegyszer találkozhattam már azzal, leginkább nagyvárosokban, hogy az állam valamilyen okból, például lakótelepek építése végett kisajátítja és lebontja a családi házakat. Biztosít-e a csehszlovák jog a háztulajdonosnak ilyen és hasonló esetekben valamilyen módot arra, hogy megvédjék házukat? — Azzal kell kezdenem, hogy az építési engedély kiadásakor azt is figyelembe kell venni, hogy az építendő ház nem olyan parcellára esik-e, amelyre az államnak a jövőben valamilyen oknál fogva szüksége lesz. Ezt az Illetékes Intézményeknek már húsz évre előre meg kell tudni mondaniuk, tehát az első és legfontosabb biztosíték az, hogy ilyen telekre nem szabad építkezni. Természetesen előfordul az is, hogy családi házakat állami érdekből lebontanak. A magántulajdonra vonatkozó jogszabály kimondja, hogy az sérthetetlen, mindjárt hozzáteszi azonban azt Is, hogy fontos államérdekből mégis kivételt lehet tenni ez alól a szabály alól. A magánszemélyek házának lebontásáról az Illetékes nemzeti bizottság határozhat, s ennek jogi körülményeit a közigazgatási jogrend szabályozza. A magánházak kisajátítását — büntetőjogi vétségben — a bíróság is elrendelheti. — Csehszlovákiában magánszemélynek lehet-e két vagy annál több lakása, háza? — Lehet, mivel a törvény nem tiltja, de a lakást Indokolt esetben el lehet tőle venni. Ha azonban az llletfi meg tudja okolni a két lakás szükségességét, megtarthatja tulajdonában. A lakás esetében az a helyzet, hogy egy ház személyi tulajdonnak, a kettő vagy annál több viszont már magántulajdonnak minősül. A törvény megengedi, hogy magánszemélynek két vagy több háza legyen, de a gyakorlat inkább az, hogy az állampolgárok a másik házat gyermekük vagy valamilyen rokon nevére íratják. — Ha az ember házat épít, akkor az sem mindegy neki, hogy ki lesz a szomszédja, vagy ha már háza van, akkor az, hogy ki építkezik mellette. A törvény biztosít-e az állampolgároknak beleszólási jogot abba, hogy kivel éljenek szomszédságban? — A szomszédok jogai pontosan meg vannak állapítva, s azokat az építési engedély kiállításakor, az építkezéskor figyelembe is kell venni. Abba azonban, hogy ki legyen a szomszédja, törvényes jogon senki nem szólhat bele. Tehát akár tetszik neki a szomszéd, akár nem, el kell fogadnia. Ha nagyon nem tetszik neki az Illető, és nem tud vele kijönni, legföljebb azt teheti az illető: eladja a házát, és elköltözik máshová. — Köszönöm a tájékoztatást. Klinko Róbert KIÉ A HÁZ?
